Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 1
mamuszka
Balázsi Pál Etel: Utcazenész - Nyolcadik történet (2016. március)
A múlt század éveiben a városka monoton életét néha, felrázta egy furcsa keménykalapos, bő, nagykockás nadrágot hordó idős bácsi. A nyakába akasztott fadoboz kurbliját forgatva zenét szolgáltatott.
A kisöreg meg-megállt a téren, a bérházak udvarán, s papagája rekedtes hanggal - gyere!, gyere! - hívta a közönséget.
Ilyenkor pillanatok alatt összegyűlt a kíváncsi gyereksereg, s jól szórakoztak a bácsin csimpaszkodó vidám kismajmon és a jóscédulákat kihúzó rikoltozó, tarka papagájon.
Az arra járók szívesen hallgatták a régi zenét lejátszó kintorna hangját, s kinek mennyi futotta fémpénzt, dobtak a földre tett kalapba.
Ezek a napok örömet, színt hoztak a város életébe.
Aztán elmaradozott az idős kintornás, senki nem tudta mi történhetett vele, lassan elfelejtették.
Néha még megjelent az utcán egy idős férfi, a valamikor jó hírnévnek örvendő zenész, síró hegedűjével, aztán ő is elmaradt.
A háborús fogságból hazakerülő megtört lelkű, lesoványodott emberek hazaérkezése, felbolygatta, lázba hozta a városka lakósságát. Reménykedni kezdtek.
A hazatérőknek a legnehezebb a bajtársakról hozott halotti hír volt.
A hazatérők között volt a már halálhírét hozott, hadirokkant, láb nélküli Ákos is. Mindkét lábát egy akna szakította le.
Szülei, felesége, gyerekei annak örvendeztek, hogy így is hazajött, együtt van a család.
Az egykor vidámkedvű, bolondos fiatalember arcát mély ráncok szántották, beesett szeméből eltűnt a csillogás, az átélt borzalmak árnyékai nehezedtek rá.
Éjszakánként rémálmok gyötörték, hiányzó lábait fájtatta, a mellette meghalt bajtársa nevét kiáltozta. Felesége, Erzsike ilyenkor szorosan magához ölelte, simogatta, csitítgatta.
Nappal gyerekei körülrajongták, énekeltek, táncoltak, szavaltak neki. Nem tudott feloldódni. Esténként a szomszéd férfiak néztek be egy kártyapartira, hozva a város híreit a változásokról, hétvégén elfogyasztottak egy-két pohárka italt.
Lassanként kezdte elfogadni rokkantságát, a rémálmok elmaradoztak, de haszontalannak érezte magát.
Egy szombat délután nagy meglepetés érte. Egykori futballcsapat társai látogatták meg.
Feltörő sírását visszafojtva fuldoklott, miközben bajtársait ölelte. Kínos csend telepedett közéjük. Egyikük halkan dúdolni kezdte csapatuk indulóját – „Hajrá fiúk, győzelemre fel,”! Megrepedt az elzárkózás fala. Ő, aki eddig mindentől elzárkózott dúdolni kezdett, majd mind hangosabban énekelt társaival. Egyikük megkérdezte – hol van a harmonikád Ákos?
Mosolygó édesapja már hozta is. Ákos ellenkezett, de társai unszolására, kérésére elvette a harmonikát. Eddig nem vette elő, hiszen nem volt, aminek örvendezni.
Megsimogatta, majd vállára helyezte a harmonikát. Habozott. Félt? Félt, hogy elfelejtett játszani? Párszor kihúzta, majd fújtatva összenyomta a harmonikát. Ujjai végig csúsztak a billentyűkön, és már szólt is a csapat indulója zenei kísérettel. Ismert dalokkal folytatták, nagyokat kacagtak, mulattak, egy-egy kedves emlék felidézésével.
Gyorsan elszállt az idő. Már esteledett. A fiúk meghívták a vasárnapi futballmérkőzésre.
Ismét elzárkózott. Hogy jelenjen meg az emberek előtt ilyen csonkán? Nem, nem fiúk szó sem lehet róla! Ki visz el? - Miiii! – kiáltották egyszerre. Légy kész 9 órára! Ezzel gyorsan elmentek.
Az este felszabadultan telt a családban. Nyugodtan aludt.
Vasárnap reggel már vállfán volt ünnepi ruhája. Erzsike segített a férjének felöltözni. Ákos elbizonytalanodott.
- Nem, nem megyek Erzsike!
- A barátaid, nemsokára itt vannak.
- Mivel visznek el? Gondolkoztál ezen? – szólt ingerülten Ákos
- Megoldják ők! Ezen ne törd a fejed!
- Ott mindenki engem néz majd!
- Ez, ami történt veled nem szégyen, kedvesem. Így kell, elfogadd és megszokd. Mi így is szeretünk téged.
Hangokat hallottak, majd kinyílt a nagykapu. Erzsi kilépett az udvarra, tenyerét összeütötte – Jézusom! – kiáltotta. A gyerekek kiszaladtak, körbe állták a furcsa szerkezetet.
Pityu és Miki állított be – na, készen vagy az indulásra?
Kezükkel alkotott székre ültették Ákost, és kivitték az udvarra. Ákos nem akart hinni a szemének, nem fogta fel, hogy mit lát.
Bicikli, és még sem. A kerekek oldalban, közöttük báránybundával bélelt kényelmes, hátas ülőke, előtte fogaskerékkel a kerekekhez kapcsolódó kar, mellyel hajtani lehet a szerkezetet. Mester munka. A kormány szarvait hátul helyezték el a kísérőnek.
- Ez a te” masinád”!
Miközben az ülőkére helyezték meghatódva köszönte a fiúknak.
A barátok fellélegeztek. Ákos elfogadta a segítséget.
Az udvaron megtartották a próbát, simán ment minden. Erzsike büszkén taszította férjét, Ákos a kerekeket hajtó karral gyorsan megbarátkozott.
- Indulás! – adta meg a jelszót egyikük.
A meccsen az ismerősök örömmel üdvözölték.
Görcsössége, félelme oszladozni kezdett, hiszen a félelem csak benne volt.
Később a háború utáni ébredező város kulturális életébe is bekapcsolódott, meg a templomuk kórusának is tagja lett.
Otthon segített a gyerekeknek a tanulásban, feleségének a főzésben. Mégis nyugtalan volt. Kitartottnak érezte magát.
Egy késő tavaszi reggel Ákos felöltözött, beült „masinájába” magára vette harmonikáját, s kigördült az udvarra, majd az utcára. Még ő sem tudta igazából merre akar menni, mit akar tenni, csak annyit érzett, hogy mennie kell.
Megállt a főtéren, körbenézett, elmosolyodott és a központ parkja felé vette az irányt. Keresett egy napos helyet, megállt. Látta a munkába menőket, az iskolába sietőket, a vasúti állomásról érkező utasokat, gyereküket, siettető anyukákat. Részesévé akart válni ennek a reggeli forgatagnak.
Kikapcsolta harmonikáját, nagyot lélegzett és egy vidám dallal kezdte meg a reggelt. Az emberek felfigyeltek, lépéseik átvették a ritmust, mosolyogni kezdtek. Gyerekek állták körül, gyerekdalokat énekeltek együtt.
Örömmel szaladtak tovább, vidám volt a napkezdés.
Egy ismeretlen, dobozt tett a földre, pénzt dobott bele. Többen követték példáját.
Ákos szégyenkezve köszöngette fejhajtással, szóval.
Amikor megcsappant a forgalom, indulni készült. Egy arra járó suhancot kért meg, hogy feladja neki a dobozt első keresetével.
A suhanc felemelte a dobozt, de a feléje nyúló kéztől elkapta és gúnyos kacajjal elszaladt.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.