Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

2019.05.22. 18:27
János, javítottam a címet.

2019.05.22. 18:26
Kellemes estét mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:26
A verselő versedet feltettem, a másik heti versedet csütörtökön este a heti feltöltésnél tesszük fel.

2019.05.22. 18:25
Kriszta, a Romantika korában c versedet a pályázati rovatba jelölted, június 1-jén tesszük fel. A pályázati rovatba csak havonta egyszer, minden hó... Bővebben

2019.05.22. 17:09
Kellemes délutánt kívánok! Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 1
Magdolna43
Müller Márta: Szivárvány - Hetedik történet (2016. április)
Somewhere over the rainbow, the sky will blue... Szinte mindig megszólal bennem ez a dal, amikor szivárványt látok. Eszembe jut Kansas City, egy elképzelt Kansas City, ami mesés egyszerűségében talán nem is létezett soha sehol, de ma már biztosan nincs. Mi lett az egykori parasztokból, mi lett az egykori parasztgazdaságokból? Hiszen ma már csak tömegtermelés van, hormonokkal telitömött meg genetikailag módosított élelemmel etetett állatok, rengeteg szemét, műanyaghalmazok, sötét nyomornegyedek, szürke betonrengetegek, neonfényben is szegény nagyvárosok.
Somewhere over the rainbow, the sky will blue... Sohasem felejtem a szivárványt a vízesés felett, egyfajta tisztaság érzést, mely oly ritkává lett mára már. Tiszta levegő, tiszta víz, tiszta fény, tiszta fák. Az ember lemerülhet bennük, átadhatja magát a csendes, öntudatlan gyönyörűségnek. Lehetett volna úgy is élni. Együtt a természettel. De nem. Valakik más utat választottak, és ez már megszabta az utánuk jövők útját. El a természettől! Az ember megteremtette a maga mesterséges környezetét, mesterséges világát. Mesterséges szivárvány. Úgy hangzik, mintha valami drog lenne. Kábítás, önáltatás. Egy süllyedő hajón örömkiáltás.
Somewhere over the rainbow, the sky will blue... Egyedül vagyok valahol a tavaszi napsütésben. Közel-távol se hang, se ember. Végtelen a nyugalom. Becsukom a szemeim, és lehajló szempilláim mögött apró szivárványokat látok. Sok kis apró, színes fénylényt, akik mind vigasztalni szeretnének. Ne fájjon az élet! A Nap, a szivárvány oly sok bajt, oly sok nyomorúságot láttak már! Hidd el, valahol a szivárványon túl szép élet vár reád! Tiszta kék ég, tiszta világ. A pusztítás sohasem tart soká.
Itt vitatkozni kezdek gyönyörű, apró kis vigasztalóimmal. Nektek nem tart soká, és talán majd nekem sem fog sokáig tartani, mikor már társatok leszek. De itt, itt még, ebben az életemben fáj még. Fáj a pusztulás, fáj a tudat, fáj a látvány.
Somewhere over the rainbow, the sky will blue... Az élet megélve szép. Átélve a szivárvány színét, a patak csobogó hangját, a kisgyerek csilingelő kacagását, a madarak trillázását, a soha-nem-elég tavaszi napfényt. De az élet utazás is. Olyan utazás, melyre nem választjuk az útitársak többségét. Kik élnek velünk együtt, egyszerre itt a Földön, azt nem tudjuk kiválasztani magunknak, éppúgy nem, mint az útitársakat, mikor felszállunk egy nagy, tengeri óriáshajóra. Ha az utasok többsége szétveri a hajót, és nem tudjuk megakadályozni ebben, akkor mi is elsüllyedünk velük együtt. És másnapra, a sima tenger felett nem marad már más, csak a szivárvány.
Somewhere over the rainbow, the sky will blue... Öreg kezek. Nagyanyám kezei az emlékezetemben, és a sajátom a jelenben. Kidagadó erek, sok évet, sok munkát megélt kezek. A jövőben már ilyenek sem lesznek? Csak robotkezek? Vagy mesterséges sejttenyészetből kialakított kezek? Milyen lesz az ember száz év múlva? Ezer év múlva? Olyan, mint a mai? Vagy már valamilyen egészen másmilyen lényt fognak embernek hívni. Minden megváltozik az időben. Csak a szivárvány nem. A szivárvány olyan lesz, mint ma, mint tegnap, mint ezer éve, mint mindig. A szivárvány örök.
Somewhere over the rainbow, the sky will blue... Nem is tudom, hogy meddig tudnám szeretni az örök kékséget. Nem vágynék-e már nagyon hamar vissza, ide, a Földre. Ahol mindig minden állandóan változik, és bennem még él a remény, hogy egyszer talán majd jó felé. Ahol sokféle szín van, mint a szivárványban, és a színek élnek, az elszürkülésükből újra és újra kitörnek.
Somewhere over the rainbow, the sky will blue...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.