Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.26. 21:29
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.26. 21:12
Vidám szép hétvégét kívánok mindenkinek. Sajnos családi okokból nem tudok időt szakítani arra, hogy írjak, esténként viszont szívesen olvasom írás... Bővebben

2019.06.26. 17:07
Szép kora estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.06.26. 15:18
Itt felejtettem magam... Tollforgató történeteket tessék szépen olvasni, aki még nem tette, nagyon jó írások vannak most (is) ott! Smile Uff... Off...

2019.06.26. 14:37
Szép napot kivánok! Éva

2019.06.26. 11:06
Köszönöm patfinder szèp napot neked

2019.06.26. 09:21
Kevelin: én word-ben szoktam megírni, és mikor úgy érzem, hogy kész, akkor másolom csak ide be.

2019.06.26. 09:20
Szép napot mindannyiunknak! Mindenki óvatosan ebben a melegben! Smile Coffee cup

2019.06.26. 07:09
Kedves holnapos társaim! Belekezdtem egy írásba de idő hiányában nem tudom folytatni.Elveszik
az irásom Ti hogy csináljátok? Van jó ötletek? Szív... Bővebben

2019.06.26. 07:01
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: BaTu
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 1
Siposne Marica
Varga Ferenc: Selyemlánc (2016. április)
„Át kéne menni a sarki boltba kenyérért, nem megyek, csepereg az eső, megeszem a tegnapi kenyeret. El kéne menni a két utcával arrébb lévő rokonhoz, nem megyek, fúj egy kis szél, majd máskor”. Sorolhatnánk még sok ilyen apróság miatt lemondott, egyébként elég fontos dolgokat.
Hát akkor mi?!! Akkor mi volt az az óriási erő és most hol van, ami húzott, ami vonzott megállíthatatlanul néhány évtizeddel ezelőtt, amikor mentünk a nagyszülőkhöz?! Miért mentünk kispórolt pénzen vonattal, onnan kilométereket még gyalog? A meleg szobából, ahol TV is volt, a néhány méterre lévő cukrászda mellől, a kietlenbe, ahol még áram sincs. Télben-nyárban, esőben-hóban, sárban-porban, hidegben-melegben, árkon-bokron keresztül szinte megállás nélkül. Mi késztetett bennünket ekkora „áldozatra” , mi ér meg ekkora küzdelmet kis gyerekeknek? Át nem érző ember még hozzátenné: - s mindez semmiért, legalább is semmi kézzelfoghatóért. A fenéket semmiért, mondanám én. Mert mentem ám én is hajdanában, néha csizmában, néha gatyában, sokszor nyakamban lógó dorkóval mezítláb, de nem hiába... Mentünk az útért, az odavezető útért, mert már az is élmény volt. És most nem is csak arról beszélek, hogy ha nem egyedül mentünk, akkor mennyit játszottunk az úton. Inkább arról, amit belül éreztünk, míg odaértünk. A jó érzés, a tudat, hogy „milyen jó lesz” , bár nem tudtuk mi is az konkrétan, csak úgy tudtuk, hogy jó lesz. Mentünk az érkezésért, a nagybetűs megérkezésért. Sokszor nem is a bejáró felől érkeztünk, annak számunkra nem sok jelentősége volt. Inkább az útközbeni játék, vagy barangolás határozta meg, hogy merről érkezünk, így néha a tanya hátulja felől, vagy oldalról, vagy urambocsá’ a ganajdomb felől... Ebből kifolyólag néha nem is egyszerre találkoztunk a nagyszülőkkel, mert napszaktól függően ki-mit csinált. Például, ha késő délután mentünk, tatám az istállóban készült fejni, mamám tűzrevalót szedett, dédmamám a vacsorának valót készítette bent. Az út során ért apró örömökből is lett egy kis élmény, ami véget ért az érkezéssel és kezdődött egy még nagyobb élmény, a megérkezés élménye. Felfokozott öröm, boldogság, vidámság, puszik és ölelések, megannyi kérdés. A kutya is csak szűkölt, megismerte kisebbikgazdáját’, később ő is kapott egy kis simogatást, együtt futkározást. Majd előkerültek a nekünk eltett finomságok: domós kenyérhéj, szalonnabőrök, porcogók, néha egy-egy csoki, cukor... Később, amikor már csillapodott az izgalom, bővített vacsora, ilyenkor (hirtelen kerültünk elő a semmiből) valami tejféle’ is megtette. Még most is mosolygok, amikor írom e pár sort és gondolatban átélem újra, még most is „milyen jó” ...
Csak megpróbáltam, de nem lehet ezt elmondani, dehogy lehet! Mindössze ennyi, már csak ezért is mentünk. Valami belső kötelék, valami láthatatlan delej vonzott bennünket abba az irányba ahová a szívünk tudta az utat.
Egy selyemlánc volt, ami nem engedett bennünket még eltévedni sem. Lágy puha szeretetlánc, ami könnyen elszakítható volt, de sohasem téptük el...
Gyönyörű élményeim, ma már csak gépbetört" álmok vagytok!

Varga Ferenc (1964)
5436
Asdert - 2016. július 06. 19:54:26

Örülök...

2951
Firm76 - 2016. május 29. 16:05:02

Ismerős; saját hangú és illatú.
Most én is nosztalgiázom...

üdv: LacaWink

5436
Asdert - 2016. április 08. 18:14:50

Köszönöm! Jó, hogy másokat is megérint"

5396
Kitti - 2016. április 02. 08:55:37

No, igen. A téma örök. S az érzés is az, ha már egyszer is megérintett valakit...
Üdv.
Kit

5474
kopelaci - 2016. április 02. 08:48:03

Ezt köszönöm, ez nekem nagyon célba talált. Smile
Most csak ülök és emlékeimbe mélyedve mosolygok. Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.