Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 21:59
mama a szerző profiljánál közvetlenül tudsz neki levelet írni.

2019.07.18. 20:47
Kedves H. Gábor Erzsébet! Szeretnék a "Berkenyeágon kismadár" tündéri gyermek verses kötetéből rendelni egy példányt. Mi a teendőm? Üdvözlette... Bővebben

2019.07.18. 18:35
Felhívom a kedves szerzőtársak figyelmét (főleg az újabbakét), hogy személyemben, a versek prózák alatti véleményekre legtöbb esetben bővebben reag... Bővebben

2019.07.18. 17:31
Kellemes estét az értékes alkotások között. Szeretettel. Éva

2019.07.18. 16:21
Kellemes délutáni pihenést kívánok szeretettel! Heart

2019.07.18. 10:13
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 1
Mirage
Laszczik Andrea: Engedjétek szabadon! (2016. július)
Saját hőstettét ünnepelve, röhögve rogyott le a fűbe. Önnön nagyságától eltelve nekidőlt az öreg fának. Különös elégedettséget érzett, ahogy visszagondolt a kis zsidó gyerek rémült arcára, mikor a kegyetlen verés után a szűk öltöző szekrénybe zárta. Apja milyen büszke lesz rá. Már előre örült a dicséretnek, hisz a vad gyűlöletet ő plántálta belé , még totyogós korában.
Gondolatai egyre kuszábbak, lassabbak lettek. Szeme lecsukódott, és a vén fa lombjai alatt mély álomba zuhant.

Nagyon fázott, és olyan éhes volt, mint még soha. A rozoga, pajtaszerű épület árnyékából kilépve idegen helyen találta magát. Bizonytalan léptekkel indult az udvar felé, ahonnan dühös ordítozás hallatszott.
Egyenruhás férfiak járkáltak körülötte. Némelyikük meglepően fiatal volt.
Rongyos, mocskos embereket ütöttek, lökdöstek egy szürke, sötét ház felé. Mindennel ütötték őket, ami a kezükbe került. Ha nem találták elég gyorsnak a tempót, vagy valamelyik asszony sírva, könyörögve a lábuk elé rogyott, hát rúgtak is nehéz, ormótlan bakancsukkal égő fájdalmat okozva áldozatuknak.
A fiú közelebb ment. Viszonylag udvariasan, de az apai vagyon, hatalom tudatától kissé arrogánsan megkérdezte egy hasonló korú katonától, hogyan juthatna haza.
Semmi választ nem kapott. Meglepte, hogy a másik még csak rá sem nézett. Mintha nem is látná.
Bár utált tanulni, elég okos volt ahhoz, hogy hamar megértse, mi történik körülötte.
A biztonság kedvéért belerúgott ő is egy már a földön fekvő fiatal nőbe. Az meg sem mozdult. Ezek nem látják, nem hallják, nem érzik őt! Odament egy öregemberhez, és arcon ütötte. Az továbbra is könnyes szemmel nézett az ég felé, halk imát mormolva.
- Na, oda aztán könyöröghetsz! Innen benneteket ki nem visz senki! Most legalább azt kapjátok, amit érdemeltek! Mocskos zsidók!- köpött egyet, és tovább indult.
Még ovis korában tanulta ezt a köpdösést, ha alacsony származású, vagy büdös volt a közelében. A büdöst apja a más bőrszínű, és a zsidó emberekre használta. Mivel a papa így hívta őket, hát ő is ezt a szerinte találó, vicces kifejezést használta rájuk.
Tovább ment, valami élelmet keresve. Furcsának találta ugyan, hogy ilyen elemi erejű éhség mardossa, és reszket a hidegtől, a tűző napon, de nem foglalkozott vele.
Belépett egy házba. Azonnal tudta, ez csak a parancsnoké lehet, hisz tiszta volt, gyönyörűen berendezve. Az asztalon rengeteg ételt halmoztak fel. Leült a tisztek közé, és falatozni kezdett. Senki nem vette észre, hogy ott van. Helyeslően bólogatott, a megsemmisítési terveket hallgatva, néha saját véleményét is elmondta. Persze, senkit nem érdekelt. Hatalmas mennyiségű ételt tömött magába, de az iszonyú éhség még mindig kínozta. Keresett egy kabátot. A vastagon bélelt felöltő több számmal nagyobb volt ugyan a kelleténél, és nevetségesen festett benne a forró nyári napsütésben, de nem csökkentette reszketését. Nem értette mi történik vele. Kezdett elege lenni az egészből. Gondolta, ha visszamegy a viskóhoz, megtalálja a haza vezető utat.
A házból kilépve elviselhetetlen bűz csapta meg az orrát. Sírást, sikítást hallott a szürke ház felől. Kíváncsisága odavitte. Remegve lépett be az épületbe, valami elkeseredett, csontig hatoló rettegés lett úrrá rajta. Az előbb látott emberek vették le rongyaikat monoton lassúsággal. Könnyáztatta arcukon látszó végtelen szomorúság eddig ismeretlen érzéseket ébresztett a keményszívű kamaszban. Soha, egy percig sem gondolt élő, érző lényként ezekre az emberekre. Annyit jelentett neki az életük, mint egy légyé.
De a fájdalmuk, félelmük most mélyen meghatotta őt.
Önkéntelenül lépdelt utánuk. Csak akkor eszmélt fel hova kerültek, mikor a súlyos vasajtót rájuk zárták. Rémült kiabálásukat hallva szerette volna megnyugtatni őket, segíteni rajtuk.
Üvöltve döngetni kezdte az ajtót!
- Engedjétek őket szabadon! Engedjétek őket szabadon!
Nem akarta hallani a sikolyokat, nem akarta érezni az égő hús szagát! Haza akart menni! Ki kell jutnia innen! Ezt a szenvedést nem lehet elviselni!
Csatakosra izzadtan riadt fel.
Sokáig nem tért magához az átélt sokkból. A félelem, az iszonyat mélyen a lényébe ivódott.
Mikor lassan megnyugodott, tudata felfogta, csak álom volt az egész.
Felállt, körülnézett. Minden a régi.
Nem, mégsem minden! Ő már nem az a nagyszájú, verekedős, elkényeztetett gazdag fiú volt.
Valami megváltozott benne.
Elindult hazafelé. Talán apa meg tudja magyarázni, mi történt vele. Elmondja neki az álmot, és majd ő megnyugtatja. Újra olyan lesz az élet, mint rég!
Meglepődve vette észre, idegen ház előtt áll. Tudta, most nem álmodik. Annyira elmerült gondolataiban, hogy az ellenkező irányba indult.
A kis zsidó fiú hangját hallotta. Belesett a kerítésen. A látványtól tátva maradt a szája. Ezek nem egy koszos, düledező viskóban laknak? Rendes, takaros házuk van, csinos, ápolt kerttel?
Tovább leskelődött.
Gyönyörű asszony lépett ki a házból, süteményt, és limonádét hozott. Boldog mosollyal nézte fiaival játszó férjét.
A fiú soha, senkire nem irigykedett. Miért tette volna? Hisz apja elhalmozta mindennel, amire csak vágyott.
De ott, a kerítésen futó virágok között kukucskálva irigy volt a kis zsidó gyerekre. Vele sosem játszott az apja! Őt sosem ölelte magához ilyen szeretettel. Ennek a fiúnak van valami, ami neki sosem volt. Szerető, boldog családja.
Az asszony észrevette. Vonakodott bemenni, de valami mégis húzta ebbe az ismeretlen világba.
Társa az apja háta mögé húzódott, mikor meglátta. Elröppent a kacagás, a játék véget ért.
- Bocsánat! Én nem akartam zavarni…- nem talált szavakat. Lassan könnyek folytak végig az arcán. A magabiztosság, dölyfösség álarca lehullt. A fiú zokogva rogyott térdre, és hüppögve mesélte el álmát. Bocsánatért sírt. Megkapta.
Az asszony maga mellé ültette, tortát szelt, italt töltött. Megsimogatta a fejét. Sötétedésig beszélgettek. A szülők saját családjuk történetét mesélték neki, a népükét.
Mikor elbúcsúztak, már biztosan tudta, bárkivel, bármikor szembeszáll ezért az igazért. Az első, és legkeményebb meccset apjával kell megvívnia. Ha ezt megnyeri, nem állhat többé elé legyőzhetetlen akadály.
El kell mondania a világnak: Van egy nép, mely túlélt minden szenvedést!

Vége
3390
andika72 - 2016. július 03. 20:06:55

Kedves Kitti!

Nagyon köszönöm!
Szép estét!
Andrea

5396
Kitti - 2016. július 02. 20:14:22

Jól felépített írás ez. Karakterváltozással a végére. Gratulálok.
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.