Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

2019.05.25. 19:59
Gratulálok a nyerteseknek!

2019.05.25. 19:48
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.05.25. 15:30
Gratulálok, kedves Fényszóró Lány!

2019.05.25. 13:51
Köszönöm szépen! Még soha nem nyertem semmit versemmel! Smile

2019.05.25. 11:05
Szép napot mindenkinek! HeartMiklós

2019.05.25. 10:43
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 1
motoz
Poós Gergely: Azonosítás (2016. július)

Lejegyzek néhány sort, egy korábbi élményről, egy estéről, egy szokatlan monológról, egy emberről, aki olyasvalamit állított, ami akár igaz is lehet. Nem is tudom miért. Talán azért, mert más megoldás nem lehetséges...
Nem szoktam írni. Haszontalan tevékenységnek tartom. Mégis most megteszem, hátha másnak fontos lehet...
Péntek volt. Egy hosszú nap után egy hetedik kerületi pincehelyiségbe találtam magamnak feloldozást. Dohányfüst, halk melankolikus sanzonzene, az asztalok körül fiatalok, lányok, fiúk vegyesen, előttük üvegek, poharak, és az igény, hogy jó társaságban felejtsék el az aznapi napot.
A pulthoz léptem. Fiatal sötétbarna, haját kétoldalt befonva viselő, mosolygós leányzó köszönt rám. Virág volt a hajában. Olyan' volt... akár a tavasz.
- Szia! Mi tetszik?
- Te magad!
- Oké, tudom, de mit kérsz?
- Whiskyt, ha lehet.
- Hű, nagyon bekezdesz. - Arrébb ment, megfordult, poharat vett, töltött. - Na, csak vigyázz magadra. Tessék. - Letette elém a harmadáig jégkockával, citrommal és whiskyvel ékesített poharat.
- Milyen érdekes - lépett oda hozzám egy srác, szintén a söntéspult mögül - amelyik emberre azt mondják: teljesen ártalmatlan, azt mindegyikünk infantilis hülyének tekinti. Az ártatlan tehát a mi világunkban nem más, mint infantilis hülye. Csak, hogy értsd: a korrupt, a megzavarodott ember a mi szemszögünkből nézve a normális ember. Ő az ma, aki az ártatlant lehülyézheti, mert már nem tudja: az a létezés normál állapota. Azt hiszi, baj van az ilyennel, sőt irritálja, hogy lényével senkinek sem árt.
- Mi van? - hosszasan néztem rá - itt mindenkit valami süket dumával fogadnak? Valami ezoterikus, misztikus baromsággal? Ez a kocsma specialitása?
A leány, aki az imént szolgált ki, most még szebb volt. Úgy mosolygott rám, mintha szerelmes lenne valakibe... Esetleg belém.
- Foglalj helyet - mondta.
- Oké, kösz, jobb is. Bocs.
Leültem. Innom kellett. A whisky segít. Ma különösen. A modern világ polgárai felejteni akarnak. A mai napot és minden mást is.
Körülöttem sokan üldögéltek, álldogáltak. Társaságok. Kisebb és nagyobb hanggal. Mellettem kisebbel...
Az első ital leszaladt. Intettem. Megint a copfos lány jött. Kértem még egyet. Csinos... Ez is leszaladt... Kifejezetten formás... és a mosolya!
- A felismerés elementáris módon hat rá... Az individuum olyan életet készít magának, mely lényétől idegen, hiszen az individuum azonos azzal az Istennel, aki önmagát átadva benne testesül meg úgy, hogy egészen elveszik benne, hogy szabadságát is átadhassa neki. Amíg ezt meg nem érti, addig, amíg ebben az állapotában van, szenved. Addig individuumként él és önmaga ajnározásában él.
Felfigyeltem. Mi van? Mit beszél ez az ürge itt a másik asztalnál? Ez a hely tényleg ilyenek gyűjtőhelye? Ilyen álmodozóké?
- Az önmegvalósítás nem más, mint Isten önmagunkon való realizálása. Istent, aki én magam vagyok, tevékennyé kell tenni azzal, hogy megértem: én ő vagyok. Én és Isten egyek vagyunk. Ha láttok, ha beszélek, őt látjátok és halljátok. Észrevétlen, türelmes, odaadó, megbocsátó vagyok. Egy vagyok mindannyitokkal és a világ valamennyi létezőjével. Én magam azonos vagyok Istennel, a kiáradt szellemmel, aki pedig a világgal és mindegyikőnkkel azonos. Ezért nincs sehol. Önnön létét szétosztotta, s így ő megszűnt önmagának lenni, mégis ő maga minden, mi létrejött.
Te jó ég... Én is olvastam ezekről valahol. Persze csak szőrmentén. Sose foglalkoztatott. Azt meg soha nem gondoltam, hogy bárki is komolyan vehet ilyesmit. Ki ez az ember?
- Mindjárt befejezem... De most jön a lényeg. Értsétek meg jól. Nem születünk százszor és ezerszer... Tény és való: létezésünk alapállapotát, a megrontott lét-aktust, a valóságot, Isten országát magunkon, mindannyian, közösen, illenék végre helyreállítani. Azonban valahányszor, ha a világra nyitom szemem, kicsiként, gyermekként, az ő szemével nézek arra. Ennek pedig következményei vannak. A következmény, hogy Istennel teszem, amit teszek, illetve, ha bármit is teszek. Mit tehetek ezután? Feleljetek rá bátran... Nincs én, és nincs személyes élet és nincs személyes üdv sem. Nincs én, mert valamennyi létező, akinek kinyílik szeme, nem személyes én, hanem egyedül Isten. Isten ezerszemű Isten. Mindannyiunk szeme az ő szeme, nem én látok tehát, hanem ő lát bennem: szememmel ő látja mindenben és mindenkiben önmagát.
Eleddig ugye a másik asztaltól hallgatóztam át ide, ehhez a beszélgetéshez, azonban valamilyen - számomra sem teljesen érthető oknál fogva - hirtelen felálltam és...
- Bocsánat. - léptem oda hozzá. - Maga... - Felállt, felém fordult, rám nézett, kezet nyújtott, hellyel kínált.
- Mindjárt befejezem. Tudna még várni pár percet?
- Öö... Igen... Persze... - mondtam.
- Figyeljetek rám. Vajon mikor szűnök meg én lenni, s végre azzá válni, aki vagyok? Vajon mikor? Akkor, amikor az azonosítást elvégzem magamban. Amikor megszűnik énem, hogy az legyek, aki vagyok: Isten. Ekkor történik meg a nagy átváltoztatás, a nagy rekonstrukció, az opus magnum... De végül is semmi sem történik. Semmi csupán, csak felismerés...
A hallgatóság, s most már én is, feszült figyelemmel hallgattuk a fiatal férfit.
- Látlak téged. - ránk nézett, többünkre. - Szeretlek, és egészen elfogadlak téged, és mindent elfogadok tőled. Tapintatos és türelmes leszek örökké veled, mert még nem tudhatod ki vagy. Én azonban megértettem végre. Szemem Isten szeme, hangom Isten hangja, kezem az ő keze, lényem az ő lénye. Én nem vagyok már, aki vagyok, örökké Van bennem... Egy vagyok veletek. Türelmes és alázatos vagyok. Bennetek vagyok. Életem értetek van. Tudjátok hát meg: Isten él bennetek. Szemetek Isten szeme, hangotok Isten hangja. Karotok az ő karja. Életetek az Ő élete.
- Hogyan lehetséges ez? - kérdezte az egyik lány, velem szemből, az asztal túloldaláról.
- Akkor válsz Istenné, amikor felismered magadban a tartózkodó, észrevétlen, alázatos, türelmes, neked létet adó, és teljes kiszolgáltatottságot vállaló Istent, aki most már te vagy. Amikor megtudod, felismered őt, s felismersz engem is. Felismered, hogy egymásból vagyunk. Felismered, hogy azonosak vagyunk. Felismered, hogy Isten él láthatatlanul és észrevétlenül valamennyi létezőben...
- Egészen megrendítő élmény a felébredettség állapota - lépett oda asztalomhoz a pincérlány. - Kérsz még valamit?
- Nem, egyelőre kösz, nem.
Kezemmel intettem, hogy hajoljon közelebb. Éreztem hajának finom illatát. A fülébe suttogva kérdeztem.
- Ismered ezt a srácot? Járt már itt?
- Igen, sokszor van itt... Törzsvendég nálunk. Te is az lehetnél...
- Szeretnéd?
- Csak ha nincs ellenedre... De, pszit...
- Tudjátok meg, amit mindig is tudtatok. Nincs személyes élet. Örök és el nem múló létezés van, ez pedig Isten nekünk adott élete. Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely értetek adatik. Hiszen tudom, hogy értitek... Minden ember tudata, látása, lénye: Isten tudata, látása lénye. Én, s az én lényem nincs. Nem is volt soha. Én gondoltam csupán azt, hogy én vagyok. De én nem vagyok, hanem én magam az Isten vagyok. Ez méltóságra és alázatra int. Szelídségre... Újra és újra kinyíló szemem minden létezőével azonos, így vagyok egy velük és veletek is - nézett körbe. - Életem nem az enyém, mert nem én élek, hanem bennem az, aki örökké él. Szelíd áttetsző, alázatos és kiszolgáltatott vagyok. Isten maga vagyok. Felismertem magamban, mindenben és mindenkiben. Én nem is vagyok már... Poós Gergő meghalt, hogy megszülessen benne az, aki benne eleddig maga az észrevétlenség volt. Isten egészen kiszolgáltatott, hogy olyan életünk legyen, amilyet szeretnénk. Egészen kiszolgáltatott és egészen tartózkodó mindaddig, amíg fel nem ismerjük: hogy mi Ő vagyunk. Hogy mi Isten életét éljük.
- Bocsánat... - kezdtem.
- Igen. Én kérek bocsánatot... - a többiekhez fordult. - Ne haragudjatok - átülünk ezzel a kedves fiatalemberrel egy pár percre egy másik asztalhoz - Rögtön jövök vissza. Rendeljetek nekem légyszi még egy sört. Barnát! - Jöjjön, Magáé vagyok.
Ittunk, mert a lány odahozta a sört. Beszélgettünk. Ekkor még csak keveset, mert vártak rá. A többiről nem írok, mert felesleges. A pincérlány viszont a feleségem lett. Akkor még sármos, jóképű fiatal srác voltam, ő pedig egyszerűen gyönyörű. Most azonban már vén kecske vagyok... Na, mindegy. Nem ez a lényeg. Ő azonban még mindig szép.
Felébredtem. Kinyílt szemem. Sokszor próbáltam elmondani ettől kezdve én is másoknak, többeknek, sok-sok hétköznapi, mégis egyenként talán szokatlan helyzetben, amit e péntek estén megértettem: amikor téged látlak, magamat látom, amikor téged látlak, Istent látom, aki én vagyok. És ezért próbálok meg nem ártani senkinek. És ezért fáj, hogy oly' sokak ártanak egymásnak, s e világnak, mostanában...
Akik olvassák, azoknak ideírom: én jól ismertem ezt a srácot, akivel ekkor megismerkedtem. Ezután, a péntek este után, a barátom lett. Hosszú ideig élt. Most temettük. Átadom megismerkedésünk történetét, mert nemsokára én is meghalok. Meghalok, hogy mindenki legyek, mint ahogyan eddig is voltam. Isten életét valóban odaadta nekem, hogy ha majd gyermekként újra kinyitom szemem, újra ő éltessen engem, észrevétlenül, tartózkodóan, és egészen nekem kiszolgáltatottan. Isten olyan helyen van e világban, ahol még dicsőítésemmel sem érhetem el. Ezt hagyom hátra. Nincs benne semmi különös...

2015. május 1.

4125
poosgergo - 2016. július 15. 20:32:42

Köszönöm az olvasást.

5396
Kitti - 2016. július 02. 14:30:54

Érdekes írás, tetszett.
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.