Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Winczheim Tibor: Hurrá, nyaralunk! - Negyedik történet (2016. augusztus)


- Holnap indulhatunk Nápolyba drágám! Vére eljött a megérdemelt pihenés ideje! Bár a szállodánk csupán egy csillagos, és semmi sincs ingyen, nem számít! Csak már el innen, ebből a porból, zajból, ricsajból, tülekedésből!
Irány az olasz csizma, és két hétig csak a nap, a tenger, a szél, és a szerelem lesz velünk!

Az utolsó este még megnéztük a híradót, már csak az időjárás jelentés miatt is. Döbbenetünkre mindjárt az elején a Vezúv újra kitöréséről számoltak be: bár a helyzet még nem tragikus, biztonsági okokból azonban elkezdték a lakosság kitelepítését...
A környéket lezárták, és a katonasággal megerősített rendőrség gondoskodik arról, hogy egy lélek se mehessen be a veszélyeztetett területre. Na, ennek a nyaralásunknak már lőttek!

Másnap bementem a Re-Tourshoz, ahol a szállodánkat előre kifizettük, és kértem volna vissza a pénzünket. A menedzser sajnálattal közölte, hogy nem kötöttünk tűzhányó elleni biztosítást, ezért ne vegyem rossz néven, ha kijelenti: fuccs a pénzünknek.
De mivel az ő szíve nem kőből van, átváltotta a szállodai szobánkat egy djakartai, hasonlóan egy csillagos szállodai szobára, s biztosított, hogy a külváros strandjai is éppen olyan szépek, tiszták, és homokosak, mint az olasz lett volna. És ezért a változtatásért csupán 15 % „csere-pótlékot” számított fel.
Az egész tranzakciónak csak az volt az egyetlen szépséghibája, hogy a szobánk ott, Indonéziában csak 3 nap múlva szabadult volna fel. De mit nekünk ez a pár nap, fő, hogy ki ebből az agyon zsúfolt, forró, és büdös fővárosunkból!
Az indulásunk előtti utolsó este még belekukkantottunk a Híradóba. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a néhány órával ezelőtti cunámi hatalmas károkat okozott a környéken. Bár a hotelunk még áll, de a víz visszahúzódása után maradt hordalék, iszap, szemét, törmelék és állati tetemek ezrei miatt a környék gyakorlatilag megközelíthetetlen. A helyzetet súlyosbítja, hogy a környék kútjai fertőzöttek, ivóvíz se közel, se távol. Nincs mese, más üdülés után kell néznünk!

Másnap besétáltam a turisztikai hivatalba, ahol az illetékes kezét tördelte a történtek miatt, majd gyorsan hozzátette, hogy a fennálló jogszabályok szerint ők mulasztást nem követtek el, és semmire sem kötelezhetők. Biztosítást kellett volna kötnünk cunami ellen!
De - hogy lássam, nem szőrös szívű -, 15 % átíratási pótlék kifizetése mellett keresett nekünk egy hasonlóan szerény, egy csillagos szállodát Los Angelesben.
„- Arra még sosem volt cunami!” – nyugtatott meg, és a repülőjegyünket a szobafoglalásunkkal együtt átírta.
Melegen szorongattam meg kezét, bár kissé zavart, hogy a leendő szobánkba való beköltözéssel közel öt napot kell várnunk. Aztán abban maradtam életem párjával, hogy ezt a kis időt már guggolásban is kibírjuk.
Nincs is szebb érzés, mint magunk mögött hagyni ezt mocskos, kormos, zsibongó fővárost!...
Az utolsó este még megnéztük a tévét: döbbenten vettük tudomásul, hogy Los Angeles környékén erdőtűz tombol. A tűzoltóság képtelen megfékezni azt, s a 30-50 méteres lángok már félig bekerítették Los Angeles egyes peremkerületeit.

Letargiásan vonszoltam be magam másnap az irodába, ahol azonnal felhívták szíves figyelmemet az elmaradt tűz elleni biztosításunkra, de mivel aznap volt a titkárnő születésnapja, kegyelemből kerestek számunkra egy Kairó-kültelki, hasonló komfort-fokozatú szállodát. Természetesen 15% kezelési díj fejében...
Az egésznek mindössze egyetlen szépség hibája volt: hajónk Rijekából csupán egy hét múlva indult. Illetve, hogy oda is el kellett valahogy vergődnünk...
De mi már nagyon el voltunk szánva, csak már ne lássuk ezt a mocskos, zajos, emberáradattól idegbeteg fővárost!
Úgy számoltuk, hogy Rijekáig legurulunk autóval, ott arra az egy hétre őrzött parkolóban hagyjuk verdánkat, majd hajóval átmegyünk Kairóba.
Aztán, Egyiptomban busszal megnézzük a legfontosabb piramisokat, a Szfinszket, meg esetleg a Királyok völgyét, aztán visszahajókázunk Rijekába, és autóval tesszük meg a maradék párszáz kilométert hőn utált fővárosunkig.
Az utolsó estén kíváncsian kapcsoltuk be a tévénket, amelyből hamarosan megtudhattuk, hogy egész Észak-Afrikában tombol a malária, annak is a B változata. Akinek nincs érvényes oltása, az, jobb, ha meg sem közelíti a környéket, a frissen oltottaknak is javasolt az egy hetes várakozási idő betartása, hogy a szervezetben valóban kialakuljon a védekező képesség.

Lógó orral mentem vissza a Re-Tourshoz, ahol engem, mint törzsvendéget fogadtak. Az igazgató, emberi szolidaritásból ötösre vizsgázott: nemcsak meghívott a sarki kocsmába egy hosszú lépésre, az irodába való visszatérésünkkor saját kezűleg nézett utána, vajon van-e valahol a világban egy egycsillagos szállodai szoba számunkra?
Kutakodás közben azért kötelességének érezte felhívni szíves figyelmemet, hogy legközelebb kössünk biztosítást a minket érinthető afrikai betegségek, úgyis mint: álomkór, gümőkór, nedves- és száraz lepra, valamint búbópestis ellen.
Hosszas keresgélés eredményeként talált is egy kétágyas, egy csillagos szállodai szobát Bogotában, és a szobaigénylésünket, illetve a korábbi repülőjegyünket azonnal átjavította.
Szerencsénkre már két nap múlva indulhattunk is, így a további időveszteségünk nem volt számottevő. Boldogan gondoltunk arra, hogy végre kiszabadulunk a nyüzsgő, koszos, levegőtlen fővárosunkból. S ez mindössze 15%-nyi felárba került nekünk.
Másnap este megnéztük a Tv-híradót, és savanyú szájízzel vettük tudomásul, hogy Kolumbia egyetlen repterét az eddig az őserdőkben csatározó gerillák tartják megszállásuk alatt. A repülő-forgalom bizonytalan ideig szünetel, a leszállni óhajtó gépeket átirányítják Venezuela fővárosába, Caracas-ba.

Nem volt mit tennem, nyakamba vettem a lábamat, és meg sem álltam az irodáig. Az igazgató helyettes nő –könnyekkel a szemében -, sajnálkozott a történteken, és jó tanácsként megjegyezte: bizony nem ártott volna gerilla-ellenes biztosítást kötnünk, így őket nem terheli semmi, ami megterhelhetné...
Rövid keresgélés után véletlenül talált Townsville-ben egy óceánra néző, félcsillagos szobát, és átírta jegyünket azon minutumban. Természetesen 15% adminisztrációs költség terhe mellett. De ez már abszolút nem érdekelt, mivel hatökörrel sem lehetett volna visszatartani bennünket. Kéjes érzéssel gondoltunk rá, hogy vár ránk Kelet-Ausztrália homokos strandja. Vagy köves, esetleg kavicsos, rosszabb esetben sziklás, nem tudom, de nem is érdekelt. Csak hogy elfelejtsük végre egy időre ezt a szennyes, gyakran szmogos, hangos, idegbetegekkel telezsúfolt fővárosunkat!
Furcsa elő-érzéssel kapcsoltuk be aznap a tévénket, és nem is csalódtunk: mindjárt a legelső hírek között megtudhattuk, hogy egész Kelet-Ausztrália partvidéken homokvihar tombol, aminek – egyelőre -, nem látni a végét. Az ausztrál hivatal bejelentette, csak azok utazzanak erre a környékre, akik feltétlenül szilikózisban óhajtanak elhalálozni!...
Az iskolák, hivatalok, és minden egyebek meghatározatlan ideig zárva tartanak, és – a biztonság kedvéért-, kijárási tilalmat vezettek be.
Beláttuk, ilyen körülmények között semmilyen járművel nem tudnánk megközelíteni félcsillagos szobánkat, tehát, ennek a lehetőségnek is lőttek!

Másnap becsoszogtam a Re-Tourshoz, ahol már értesültek a történtekről, és fél-árbócra eresztett gyászlobogóval vártak engem. A cég saját szerencsétlen turista-házaspárjának tekintett minket, és apait-anyait beleadott azért, hogy még ezen turisztikai idényben helyet szerezzen nekünk a világ valamelyik pontján, sőt: külön pszichológust fogadtak, hogy a minket ért sorozatos traumát fel tudjuk dolgozni. Ő aztán el is mondta nekünk, hogy: „Fel a fejjel!”, Minden rossz után csak jó következhet!” „Az élet szép!” „Ez is csak katona-dolog!” „Bátraké a jövő!” stb, stb...
Közben a menedzsment talált már másnapra egy osakai, csillag nélküli, szuterénben lévő, sötét motelszobát, melynek egyetlen ablaka a lichthofra nézett, de mi már keményen el voltunk szánva: mindegy, hová, csak már ne lássuk ezt a mocskos, autókürttől hangos, kipufogógázoktól bűzlő közigazgatási egységet.
Miután kifizettem a 15% félárnyék-adót, boldogan mentem haza.
Enyhén rángatózó fejjel kapcsoltam be a tv-t, és fogadást kötöttünk egymás között, hogy most vajon miért fog elmaradni a hőn óhajtott utunk. Nejem nyert: Néhány órával ezelőtt a Richter-skála szerinti 6,8 erősségű földrengés rázta meg a környéket, A kikötő, illetve a reptér romokban áll. A japán kormány katasztrófa sújtotta vidéknek kiáltotta ki ezt a területet, és elkezdték a romok eltakarítását. Mivel számtalan utórezgésre számítanak, megtiltották a külföldi turistáknak a városba való beutazását.

Másnap elanyátlanodva mentem vissza a Hivatalba, ahol az egész menedzsment kisírt szemekkel várt engem, szívükön viselve szerencsétlen sorsunkat.
Összedugták az okos kis fejüket, osztottak-szoroztak-hatványoztak, s a végén azt tanácsolták (mégpedig, nyomatékosan!), hogy maradjunk nyugodtan az ülepünkön, ne menjünk sehová!
Kérdő tekintetemet látván a vezérigazgató - potyogó könnyek között, kezét tördelve -, állt elő a farbával: bárhova is mennénk, mindenütt történne valami.
Ezt mutatja egyértelműen, a sikertelen fél tucat próbálkozásunk. Szerény véleménye szerint, ha most megint kicserélnék jegyeinket, azon a területen, vagy abban a városban kitörne egy forradalom, vagy a madár-influenza, iszlám terroristák szállnák meg a hotelunkat, és foglyukká tennének, földcsuszamlásnak lennénk kárvallottjai, vagy elkapnánk a száj- és körömfájást. Esetleg sáskajárás, aszály, és éhínség kísérné utunkat.
Meg különben is: már csak egy szűk hetünk maradt a kezdeti háromheti szabadságunkból, mire valamit találnának számunkra, már nem is lenne érdemes neki indulni...
Egy napnyi gondolkodási időt kértem tőlük, és megbeszéltem ezt a problémát egyetlen szerelmemmel. Ő egyértelműen nekik adott igazat, ezzel megerősítve az én, - akkor még ki nem mondott - véleményemet: tény, hogy a fővárosunk kissé piszkos, poros, szmogos, zajos, hangos, füstös, büdös, és törtető, tülekedő, egész nap dudáló, egoista köcsögökkel van teli, de a világvárosok már csak ilyenek…
Viszont nincsenek trópusi- meg egyéb betegségek, nincs tájfun, cunami, nem tör ki a Gellért-hegy, nincs homokvihar, se erdőtűz, és a terroristatámadás lehetősége is 1 % alatt van. Hát nem csodálatos ilyen biztonságban tölteni el a maradék szabadságunkat? Ebben a nyüzsgő, lüktető szép világvárosban?

Másnap visszamentem a Re-Tourshoz, és közöltem velük a döntésünket.
És természetesen befizettem a 15 % tanácsadási-díjat…


3313
paltetel - 2016. augusztus 18. 08:29:55

Kedves Tollforgató!

Csak 105% ráfizetés, hogy végül otthon, nyugodtan, problémamentesen nyaralhasson a pár.
Ügyesen összeszedted a természeti katasztrófákat, a terrorizmust - a buktatókat.
Gratulálok!
Üdvözlettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.