Winczheim Tibor: Hurrá, nyaralunk! - Negyedik történet (2016. augusztus)


- Holnap indulhatunk Nápolyba drágám! Vére eljött a megérdemelt pihenés ideje! Bár a szállodánk csupán egy csillagos, és semmi sincs ingyen, nem számít! Csak már el innen, ebből a porból, zajból, ricsajból, tülekedésből!
Irány az olasz csizma, és két hétig csak a nap, a tenger, a szél, és a szerelem lesz velünk!

Az utolsó este még megnéztük a híradót, már csak az időjárás jelentés miatt is. Döbbenetünkre mindjárt az elején a Vezúv újra kitöréséről számoltak be: bár a helyzet még nem tragikus, biztonsági okokból azonban elkezdték a lakosság kitelepítését...
A környéket lezárták, és a katonasággal megerősített rendőrség gondoskodik arról, hogy egy lélek se mehessen be a veszélyeztetett területre. Na, ennek a nyaralásunknak már lőttek!

Másnap bementem a Re-Tourshoz, ahol a szállodánkat előre kifizettük, és kértem volna vissza a pénzünket. A menedzser sajnálattal közölte, hogy nem kötöttünk tűzhányó elleni biztosítást, ezért ne vegyem rossz néven, ha kijelenti: fuccs a pénzünknek.
De mivel az ő szíve nem kőből van, átváltotta a szállodai szobánkat egy djakartai, hasonlóan egy csillagos szállodai szobára, s biztosított, hogy a külváros strandjai is éppen olyan szépek, tiszták, és homokosak, mint az olasz lett volna. És ezért a változtatásért csupán 15 % „csere-pótlékot” számított fel.
Az egész tranzakciónak csak az volt az egyetlen szépséghibája, hogy a szobánk ott, Indonéziában csak 3 nap múlva szabadult volna fel. De mit nekünk ez a pár nap, fő, hogy ki ebből az agyon zsúfolt, forró, és büdös fővárosunkból!
Az indulásunk előtti utolsó este még belekukkantottunk a Híradóba. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a néhány órával ezelőtti cunámi hatalmas károkat okozott a környéken. Bár a hotelunk még áll, de a víz visszahúzódása után maradt hordalék, iszap, szemét, törmelék és állati tetemek ezrei miatt a környék gyakorlatilag megközelíthetetlen. A helyzetet súlyosbítja, hogy a környék kútjai fertőzöttek, ivóvíz se közel, se távol. Nincs mese, más üdülés után kell néznünk!

Másnap besétáltam a turisztikai hivatalba, ahol az illetékes kezét tördelte a történtek miatt, majd gyorsan hozzátette, hogy a fennálló jogszabályok szerint ők mulasztást nem követtek el, és semmire sem kötelezhetők. Biztosítást kellett volna kötnünk cunami ellen!
De - hogy lássam, nem szőrös szívű -, 15 % átíratási pótlék kifizetése mellett keresett nekünk egy hasonlóan szerény, egy csillagos szállodát Los Angelesben.
„- Arra még sosem volt cunami!” – nyugtatott meg, és a repülőjegyünket a szobafoglalásunkkal együtt átírta.
Melegen szorongattam meg kezét, bár kissé zavart, hogy a leendő szobánkba való beköltözéssel közel öt napot kell várnunk. Aztán abban maradtam életem párjával, hogy ezt a kis időt már guggolásban is kibírjuk.
Nincs is szebb érzés, mint magunk mögött hagyni ezt mocskos, kormos, zsibongó fővárost!...
Az utolsó este még megnéztük a tévét: döbbenten vettük tudomásul, hogy Los Angeles környékén erdőtűz tombol. A tűzoltóság képtelen megfékezni azt, s a 30-50 méteres lángok már félig bekerítették Los Angeles egyes peremkerületeit.

Letargiásan vonszoltam be magam másnap az irodába, ahol azonnal felhívták szíves figyelmemet az elmaradt tűz elleni biztosításunkra, de mivel aznap volt a titkárnő születésnapja, kegyelemből kerestek számunkra egy Kairó-kültelki, hasonló komfort-fokozatú szállodát. Természetesen 15% kezelési díj fejében...
Az egésznek mindössze egyetlen szépség hibája volt: hajónk Rijekából csupán egy hét múlva indult. Illetve, hogy oda is el kellett valahogy vergődnünk...
De mi már nagyon el voltunk szánva, csak már ne lássuk ezt a mocskos, zajos, emberáradattól idegbeteg fővárost!
Úgy számoltuk, hogy Rijekáig legurulunk autóval, ott arra az egy hétre őrzött parkolóban hagyjuk verdánkat, majd hajóval átmegyünk Kairóba.
Aztán, Egyiptomban busszal megnézzük a legfontosabb piramisokat, a Szfinszket, meg esetleg a Királyok völgyét, aztán visszahajókázunk Rijekába, és autóval tesszük meg a maradék párszáz kilométert hőn utált fővárosunkig.
Az utolsó estén kíváncsian kapcsoltuk be a tévénket, amelyből hamarosan megtudhattuk, hogy egész Észak-Afrikában tombol a malária, annak is a B változata. Akinek nincs érvényes oltása, az, jobb, ha meg sem közelíti a környéket, a frissen oltottaknak is javasolt az egy hetes várakozási idő betartása, hogy a szervezetben valóban kialakuljon a védekező képesség.

Lógó orral mentem vissza a Re-Tourshoz, ahol engem, mint törzsvendéget fogadtak. Az igazgató, emberi szolidaritásból ötösre vizsgázott: nemcsak meghívott a sarki kocsmába egy hosszú lépésre, az irodába való visszatérésünkkor saját kezűleg nézett utána, vajon van-e valahol a világban egy egycsillagos szállodai szoba számunkra?
Kutakodás közben azért kötelességének érezte felhívni szíves figyelmemet, hogy legközelebb kössünk biztosítást a minket érinthető afrikai betegségek, úgyis mint: álomkór, gümőkór, nedves- és száraz lepra, valamint búbópestis ellen.
Hosszas keresgélés eredményeként talált is egy kétágyas, egy csillagos szállodai szobát Bogotában, és a szobaigénylésünket, illetve a korábbi repülőjegyünket azonnal átjavította.
Szerencsénkre már két nap múlva indulhattunk is, így a további időveszteségünk nem volt számottevő. Boldogan gondoltunk arra, hogy végre kiszabadulunk a nyüzsgő, koszos, levegőtlen fővárosunkból. S ez mindössze 15%-nyi felárba került nekünk.
Másnap este megnéztük a Tv-híradót, és savanyú szájízzel vettük tudomásul, hogy Kolumbia egyetlen repterét az eddig az őserdőkben csatározó gerillák tartják megszállásuk alatt. A repülő-forgalom bizonytalan ideig szünetel, a leszállni óhajtó gépeket átirányítják Venezuela fővárosába, Caracas-ba.

Nem volt mit tennem, nyakamba vettem a lábamat, és meg sem álltam az irodáig. Az igazgató helyettes nő –könnyekkel a szemében -, sajnálkozott a történteken, és jó tanácsként megjegyezte: bizony nem ártott volna gerilla-ellenes biztosítást kötnünk, így őket nem terheli semmi, ami megterhelhetné...
Rövid keresgélés után véletlenül talált Townsville-ben egy óceánra néző, félcsillagos szobát, és átírta jegyünket azon minutumban. Természetesen 15% adminisztrációs költség terhe mellett. De ez már abszolút nem érdekelt, mivel hatökörrel sem lehetett volna visszatartani bennünket. Kéjes érzéssel gondoltunk rá, hogy vár ránk Kelet-Ausztrália homokos strandja. Vagy köves, esetleg kavicsos, rosszabb esetben sziklás, nem tudom, de nem is érdekelt. Csak hogy elfelejtsük végre egy időre ezt a szennyes, gyakran szmogos, hangos, idegbetegekkel telezsúfolt fővárosunkat!
Furcsa elő-érzéssel kapcsoltuk be aznap a tévénket, és nem is csalódtunk: mindjárt a legelső hírek között megtudhattuk, hogy egész Kelet-Ausztrália partvidéken homokvihar tombol, aminek – egyelőre -, nem látni a végét. Az ausztrál hivatal bejelentette, csak azok utazzanak erre a környékre, akik feltétlenül szilikózisban óhajtanak elhalálozni!...
Az iskolák, hivatalok, és minden egyebek meghatározatlan ideig zárva tartanak, és – a biztonság kedvéért-, kijárási tilalmat vezettek be.
Beláttuk, ilyen körülmények között semmilyen járművel nem tudnánk megközelíteni félcsillagos szobánkat, tehát, ennek a lehetőségnek is lőttek!

Másnap becsoszogtam a Re-Tourshoz, ahol már értesültek a történtekről, és fél-árbócra eresztett gyászlobogóval vártak engem. A cég saját szerencsétlen turista-házaspárjának tekintett minket, és apait-anyait beleadott azért, hogy még ezen turisztikai idényben helyet szerezzen nekünk a világ valamelyik pontján, sőt: külön pszichológust fogadtak, hogy a minket ért sorozatos traumát fel tudjuk dolgozni. Ő aztán el is mondta nekünk, hogy: „Fel a fejjel!”, Minden rossz után csak jó következhet!” „Az élet szép!” „Ez is csak katona-dolog!” „Bátraké a jövő!” stb, stb...
Közben a menedzsment talált már másnapra egy osakai, csillag nélküli, szuterénben lévő, sötét motelszobát, melynek egyetlen ablaka a lichthofra nézett, de mi már keményen el voltunk szánva: mindegy, hová, csak már ne lássuk ezt a mocskos, autókürttől hangos, kipufogógázoktól bűzlő közigazgatási egységet.
Miután kifizettem a 15% félárnyék-adót, boldogan mentem haza.
Enyhén rángatózó fejjel kapcsoltam be a tv-t, és fogadást kötöttünk egymás között, hogy most vajon miért fog elmaradni a hőn óhajtott utunk. Nejem nyert: Néhány órával ezelőtt a Richter-skála szerinti 6,8 erősségű földrengés rázta meg a környéket, A kikötő, illetve a reptér romokban áll. A japán kormány katasztrófa sújtotta vidéknek kiáltotta ki ezt a területet, és elkezdték a romok eltakarítását. Mivel számtalan utórezgésre számítanak, megtiltották a külföldi turistáknak a városba való beutazását.

Másnap elanyátlanodva mentem vissza a Hivatalba, ahol az egész menedzsment kisírt szemekkel várt engem, szívükön viselve szerencsétlen sorsunkat.
Összedugták az okos kis fejüket, osztottak-szoroztak-hatványoztak, s a végén azt tanácsolták (mégpedig, nyomatékosan!), hogy maradjunk nyugodtan az ülepünkön, ne menjünk sehová!
Kérdő tekintetemet látván a vezérigazgató - potyogó könnyek között, kezét tördelve -, állt elő a farbával: bárhova is mennénk, mindenütt történne valami.
Ezt mutatja egyértelműen, a sikertelen fél tucat próbálkozásunk. Szerény véleménye szerint, ha most megint kicserélnék jegyeinket, azon a területen, vagy abban a városban kitörne egy forradalom, vagy a madár-influenza, iszlám terroristák szállnák meg a hotelunkat, és foglyukká tennének, földcsuszamlásnak lennénk kárvallottjai, vagy elkapnánk a száj- és körömfájást. Esetleg sáskajárás, aszály, és éhínség kísérné utunkat.
Meg különben is: már csak egy szűk hetünk maradt a kezdeti háromheti szabadságunkból, mire valamit találnának számunkra, már nem is lenne érdemes neki indulni...
Egy napnyi gondolkodási időt kértem tőlük, és megbeszéltem ezt a problémát egyetlen szerelmemmel. Ő egyértelműen nekik adott igazat, ezzel megerősítve az én, - akkor még ki nem mondott - véleményemet: tény, hogy a fővárosunk kissé piszkos, poros, szmogos, zajos, hangos, füstös, büdös, és törtető, tülekedő, egész nap dudáló, egoista köcsögökkel van teli, de a világvárosok már csak ilyenek…
Viszont nincsenek trópusi- meg egyéb betegségek, nincs tájfun, cunami, nem tör ki a Gellért-hegy, nincs homokvihar, se erdőtűz, és a terroristatámadás lehetősége is 1 % alatt van. Hát nem csodálatos ilyen biztonságban tölteni el a maradék szabadságunkat? Ebben a nyüzsgő, lüktető szép világvárosban?

Másnap visszamentem a Re-Tourshoz, és közöltem velük a döntésünket.
És természetesen befizettem a 15 % tanácsadási-díjat…


3313
paltetel - 2016. augusztus 18. 08:29:55

Kedves Tollforgató!

Csak 105% ráfizetés, hogy végül otthon, nyugodtan, problémamentesen nyaralhasson a pár.
Ügyesen összeszedted a természeti katasztrófákat, a terrorizmust - a buktatókat.
Gratulálok!
Üdvözlettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.