Gazdag Flóra: Az eltűnt gyermek
Gyertyát gyújtott az asszony, apró lángja világította be csupán a besötétített szobát. Gyász és bánat uralta Nemesék házát. A függönyöket behúzták már, senki sem tudná megállapítani, hogy kint még fényesség van-e. Szívükben ugyanis oly mértékű sötétség költözött, mikor a kis Bence elhunyt, hogy nem is igazán lehetett tudni, mitől van nagyobb sötétség a házban… Abban az időben még nem tudták gyógyítani a nyitott hátgerincet, ugyanis ebben a betegségben szenvedett. Rég tudták már, hogy csupán pár éve van az életben, mégis fájdalmas volt a gyermek elvesztése. Az elkeseredett anya férje vállán zokogott, ki bár próbálta magát erősnek mutatni, az ő tekintetét is könnyfátyol takarta. Csilla, a halott fiú nővére egymaga siratta öccsét a karosszékben görnyedve, fel sem pillantva, csupán bánatába temetkezve.
- Jaj, te drága, olyan keveset ölelhettelek! Olyan keveset csókolgattalak! Miért kellett ilyen hamar elhagynod bennünket? – zokogott az asszony, Gábor pedig kétségbeesetten kereste a szavakat.
- Próbálj megnyugodni, kérlek! Mind veled vagyunk, együtt majd túléljük ezt az időszakot!
- Úgy hiányzik! – nyögte Aranka, majd kisírt szemeivel felpillantott férjére, aztán körbenézett. – Hol van Ede?
Ede volt a kis Bence bátyja, kit most nem talált az elkeseredett asszony. Tekintete kétségbeesetten futotta körbe a házat, de sehol sem leli egyetlen egészséges kisfiát.
- Istenem, miért büntetsz! – kiáltott aztán, és újból kitörtek belőle a könnyek. – Minden fiamat elveszítem?
- Ugyan, drágám, mégis hová mehetett? Alig négy éves! Fel sem éri a kilincset, ki se mászhat az ablakon – nyugtatta a férj, ám ő is rémülten kutatta az eltűnt gyermeket.
- Édesanyám, ne szüljön több testvért, eleget szenvedtem már! – zokogta az addig csendben gyászoló leány.
Átkutattak minden szobát, minden zugba benéztek, már nem csupán a gyász, de az aggodalom is beköltözött Nemesék házába. Gazdag család voltak, két emeletet is be kellett járniuk, de a fiúnak nyoma sem volt, és még a nevének kétségbeesett kiáltozására sem felelt. Minden szobát átkutattak, csupán az az ajtó maradt zárva, hol a kis Bence feküdt holtan, várva, mikor hamvasztják el apró testét. Aranka képtelen volt bemenni, látni az üres, semmibe meredő tekintetét, végül a férj nyitott be a kis szobába. Jaj, micsoda szégyen tárult szemük elé! Jaj, micsoda szörnyű látvány! A kis Bence mozdulatlan testét Ede tartotta kezei közt, hosszú haját odaadón fésülgette, szüleire fel sem figyelve.
- Vedd el tőle, Gábor, vedd el tőle, én nem akarom a halotti testet fogni! Ede, kérlek, hagyd ezt abba! – szólt az anya, majd újra sírni kezdett.
- Szép lett, édesapa? – nézett fel a kis Ede, szemében elkeseredés csillogott.
- Gyönyörű lett, drága fiam, de kérlek, tedd le kisöcsédet! – kérte apja halkan.
- Én csak azt akartam, hogy szép legyen, ha elviszik… - letörten tette le a kis halottat a parketta óvó hidegébe, majd felállt, és anyja karjába vettette magát.
Aranka hangtalanul simogatta kis fejét, holt fiára meredve, csupán az a gondolat nyugtatta meg, hogy legalább díszes külsővel utazhat Bence a Mennyországba.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.