Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.27. 00:25
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Köpcsényi László: Ebadta gondolatok (2016. október)
Az ember legjobb barátjának lenni elég furcsa dolog. Egyesek kedvelik a magam fajtát, mások tartanak tőlem, de vannak olyanok is, akik allergiásak a szőrömre. Nesze neked barátság! Labradorként ráadásul még szerencsésnek mondhatom magam, mert tagadhatatlanul cuki vagyok, de elég nagy ahhoz, hogy ne tűnjek el a főút melletti, kínai étterem sikátorában.
Egy éves koromban kerültem Magyarországra. Miután előző gazdám, az osztrák Manfred a halálba itta magát, egyik unokatestvére hozott át magával, hogy gondomat viselje. Rendes ember volt, de a nap nagy részében dolgozott, a másik részében pedig panaszkodott, hogy mennyit dolgozott. Ezt nehezen értettem meg, pedig értelmes kutya volnék. Hogyan élheti le valaki az életét úgy, hogy panaszkodik és sír, hogy boldogtalan? Mindezt anélkül, hogy tenne valamit a változásért? Engem is csipkedtek a bolhák. Mégsem nyüszítettem naphosszat, hanem a szőnyegre tépkedtem a szőrömet, miután megfürödtem az udvaron éktelenkedő pocsolyákban és meghemperegtem a porban. A problémát megoldottam, nem mások vállán sírtam, hogy csípnek a kis szemetek. Furcsa egy hely ez.
Az egész napos unalom és agónia miatt aztán úgy döntöttem, teszek ellene és felderítem a számomra ismeretlen várost. A hátsó kerítés alatt már korábban ástam egy árkot, amit eddig akkor használtam, mikor nem tudtam ellenállni a szomszédban lakó németjuhász bódító szépségének. Egyik hajnalban neki is indultam utazásomnak.
Kiszaladtam egy mellékutcára, majd egy forgalmasabb út felé vettem az irányt. A nap már felkelt, az üzletek éjszakai álmukból nyitáshoz készülődtek. Mikor egy kínai étterem mellé értem, szaporábbra vettem a lépteimet. Nagy vagyok, ez tény, de azért jobb az óvatosság. Tovább totyogva arra lettem figyelmes, hogy az egyik, még zárva lévő bolt előtt hatalmas embertömeg várakozik. Felvettem hát a legtündéribb labrador-nézésemet, és közelebb mentem.
Egy nagy kupac, idős ember ácsorgott, árgus szemekkel bámulva, mikor nyitják ki az ajtót. Mindegyiküknél az a fránya tulikocsi, amit a legtöbb nyugdíjas ember keze ügyében megtalálni. Mi, kutyák féltünk ezektől a furcsa járgányoktól. Ha nekünk tolták, fájt. Ha átment a lábunkon, fájt. Ha játéknak néztük, a gazdájuk mindig belénk rúgott, és az fájt. Nem tudtam rájönni, mi lehet ennyire fontos nekik, ezért úgy döntöttem, megvárom, mi történik.
Páran odaléptek hozzám, és megsimogattak. Szerettem labradornak lenni. Viszont miközben engem kényeztettek, a szemüket le nem vették az bejáratról. Mikor végre az ajtó kinyílt, apokaliptikus küzdelem kezdődött a bejutásért. Egymást lökdösték, a pokoli kocsikkal helyet csinálva maguknak, majd beözönlöttek a boltba. Mindegyikük egy bizonyos polchoz ment, és percekig tülekedtek, hogy a kosarukba tehessenek… Két zsemlét. Nem hittem a szemeimnek, még a farkam is abbahagyta a csóválást. Két zsemlét. Legalább valami jó féle kolbászért küzdöttek volna. De nem. Két zsemle. Furcsa egy ország ez.
Miután az összecsapásnak – amiben csodával határos módon senki nem sérült meg – vége lett, mindenki elfoglalt egy járólapot. Ezek után felhőtlenül mosolyogva, mintha semmi nem történt volna, beszélgetni kezdtek egymással. Már vagy fél órája ott álltam, de továbbra sem értettem. Közben odabent az emberek amolyan forgó mozgással változtatták a helyzetüket, ezzel a beszélgetőpartnert is. Úgy gondoltam, ez talán valamiféle emberi szertartás lehet. Furcsa egy hely ez, mondhatom.
A minden logikát nélkülöző performanszot ott hagyva tovább indultam. Két sarokkal arrébb egy ember üldögélt a fal mellett. Az arca alig látszódott a szakállától, ahol pedig nem volt szőrös, piszkos volt, de nagyon. Magam is szőrös voltam és szerettem porban fürödni, így azonnal kicsírázott a szimpátia a lelkemben. Közelebb mentem és mellé ültem, farkam csóválásával pedig jeleztem, hogy szándékom nem tolakodó, csupán baráti. Ő szomorkás szemmel felnézett, majd jöttömre elmosolyodott. Elhanyagolt kezeit felemelve megvakarta a fülem tövét, amitől majd kiugrottam örömömben a bőrömből.
Körülnézve megállapíthattam, hogy újdonsült, piszkos barátomnak a fal töve szolgálhatott otthonául. Ruhája, pár táskányi holmi és egy takaróul szolgáló rongydarab, mind-mind mellette hevertek. Kis szünetet tartva kényeztetésemben az egyik táskából egy darab ínycsiklandó illatú kolbászt vett elő. Tört egy kis darabot, bekapta, majd a maradékot, a nagyobbik részét felém nyújtotta. Nem értettem. Jómagam reggel már jól laktam, neki pedig láthatóan nagyobb szüksége volt rá. Orrommal eltoltam a kezét, jelezve, hogy habár én lennék a legboldogabb négylábú, ha megehetném, mégis inkább meghagynám neki. Erre ő ismét megvakarta a fülemet, majd újra felém nyújtotta az ínyencséget. Mit tehettem? Elfogadtam. De milyen jól tettem. Az ízek megrohamoztak, mire a farkam olyan csóválásba kezdett, hogy majdnem helyben elborultam.. Búcsúzásom jeléül vakkantottam egyet, majd tovább indultam. Fura egy hely ez.
Betérve pár nagyobb háztömb közé embergyerekek játszótere mellett haladtam el. Velem szemben egy kisgyerek jött éppen, mögötte pár lépéssel anyukája. Mikor a kisfiú meglátott, vidáman szaladni kezdett felém, aminek nagyon megörültem. Imádtam a gyerekeket, olyan tiszták és őszinték voltak, mint mi magunk, kutyák. Gyorsan hanyatt is dobtam magam a betonon, hátha kapok egy kis jófajta dögönyözést, amit puszikkal hálálok majd meg. Izgatott várakozásomat az anya ijedt sikítozása zavarta meg.
– Miklóska! Oda ne menj! Mi van, ha harap? Elkapsz valamit. Megnyalja az arcodat. Megcsípnek a bolhái. Miklóska!
Szegény kisfiú azonnal megtorpant. Hátranézett anyukájára, majd kedves hangon válaszolt.
– De anyu! Csak egy picit. Nem harap. Nézd csak meg! Ilyent csak barátságos kutyus csinál – mutatott a hanyatt fekve véghezvitt mutatványomra. – Kutyából pedig nem jön ki a bolha.
– Ne feleselj anyádnak! Ha azt mondtam megharap, akkor megharap. – Ezután karon ragadta a kisfiút, és kezdődő barátságunkat kútba vetve elhúzta a közelemből. Nem örültem. A gyerek feltűnően okosabb volt anyjánál, de hát mit lehet tenni? Furcsa egy hely ez.
Szomorúan feltápászkodtam és elkullogtam. A játszótér felé pillantva az összes gyermek mosolyogva nézett rám, viszont az összes felnőtt úgy, hogy nem volt már kedvem barátkozni. Visszakanyarodtam a másik utca felé egy mellékutcába. Megláttam egy amolyan ivóhelyet, amit korábbi és jelenlegi gazdám is csak kocsmának hívott. Az a hely, ahová a kétlábú két lábon tért be, de gyakran négyen távozott. Kíváncsian leültem az ajtajába, ami tárva-nyitva várta az ivásra vágyókat. Bentről azonnal kiérkezett az asszony, aki a bódító nedűket szolgálta fel az embereknek. Kedvesen rám nézett, megsimogatott, egy tálban folyadékot tett elém, majd visszament a dolgára. Megszagoltam, majd megnyugodva konstatáltam, hogy csak víz. Tény, ha nekem is azt adta volna, mint másoknak, akkor sem lett volna gond. Én már amúgy is négy lábon jártam, nagy baj nem történhetett volna. Nagyon szomjas voltam, így nekiestem a lafatyolásnak.
Miközben kortyolgattam, az ajtón kilépett egy vörösképű férfi. Mozdulatai eléggé koordinálatlanok voltak, félő volt, hogy ő is négy lábra ereszkedik. De valahogyan odacsoszogott a falhoz, kezét nekitámasztotta, másik kezével kotorászni kezdett. Nem kellett sokáig várnom, mire a csobogó hang alapján rájöttem, hogy a fal tövében könnyít magán. Furcsállottam, hiszen pár utcára egy ugyanilyen fal töve volt az otthona egy kedves embernek. Elmélkedésem nem tarthatott sokáig, mert üveges szemmel rám nézett és kedvesnek korántsem mondható hangon rám szólt.
– Nem ám iderondítasz, te dög! – morogta, miközben ő még mindig vizelt. Az első, goromba gondolataimat gyorsan elvetettem, a maradék vizet ott hagyva inkább jobbnak láttam lelécelni. Furcsa egy hely ez.
Kicsit szaporábbra vettem a lépteimet, szerettem volna még pár utcát felderíteni, mielőtt hazaindulok. Nem volt már sok időm. Elszaladtam egy szobor mellett, ami egy embert ábrázolt. A szemem megakadt a csúnya, kék színű festéken, amivel ez a szebb napjait is megélt dísz össze-vissza volt rondítva, firkálva. A mellette elültetett virágok kitépkedve, kigyúrva. Találkoztam egy halott macskával fényképezkedő, nevető tinikkel, ami nagyon megviselt. Majd megint egy kínai étterem, ami mellett ismét szinte szaladtam. Továbbra sem féltem, de azért kutyatörténetekből hallani dolgokat. Jobb felkészülni a legrosszabbra.
Egy kört megtéve ismét a kocsma mellé értem. A korábban mogorván rám dörrenő, ritmikátlan járású férfi épp indulóban volt, egy táskával botorkált ki az ajtón. Mikor meglátott, ismét rám szólt, ismét nem kedvesen.
– Hé, te kutya! Gyere ide! – Nem nagyon tudtam, mit tegyek. Pontosan annyira volt szimpatikus, mint korábbi gazdám szomszédjában ténykedő drótszőrű tacskó, aki állandóan megcsípte az orromat, mikor átdugtam a kerítésen. Így megfelelő távolságban leültem. Ő rozoga lábain düledezve kotorászni kezdett a táskájában, majd előhúzott egy szál kolbászt, küllemre amolyan hasonlót, amilyent nemrég falatozhattam. A dolog úgy meglepett, hogy majdnem a farkam is megindította az örömtáncát, de óvatosságom felülkerekedett, így lesunyt fülekkel vártam, mi történik. Ő a hanyattesést kockáztatva letérdelt, a kolbászt pedig felém nyújtva megszólalt. – Azért mert bunkó vagyok, nagy szívem van ám, blöki. Szeretem a kutyákat.
A kolbászt a földre helyezte nekem, majd felállva nekiindult, és eltűnt a sarkon. Egy darabig néztem az illatos húst, majd a számba véve elindultam. Úgy gondoltam, még nem eszem meg. Furcsa egy hely ez, egyre furcsább, gondoltam ismét. Ideje volt hazamenni.
Egy másik széttrancsírozott virágágyást éppen egy fiatal lány és egy fiú kapirgált, éppen friss virágokat ültettek. Ismét elmentem volna a játszótér mellett, de egy család megállított. Két kislány kezdett dögönyözni, majd mikor a hátamra feküdve kelletni kezdtem magam, a szülők is odahajoltak és megsimogattak. Senki nem félt, hogy megharapom. Két utcával később már messziről láttam, ahogy a reggeli harcias nyugdíjas sereg nevetgélve beszélget az utcán, miközben unokáik körülöttük játszanak. Páran kis, cicának is kicsi kutyákat sétáltattak, mások továbbra is a banyatankot húzták-vonták. De már vidám emberek voltak, nem verekedő öregek.
Furcsa egy hely ez, tagadni nem lehet. Az ellentmondások földje. Egy hely, ahol a nyugdíjasok már hajnalban is sietnek és zsemléért viaskodnak, miközben mindent eltipornak, ami az útjukba kerül. Egy hely, ahol gyakran a rászoruló segít másokon, nem törődve saját magával. Egy hely, ahol a még kissé tapasztalatlan gyermek tanítja a szüleit. Egy hely, ahol egyesek olyan dolgokat tiltanak, amit maguknak megengednek. Egy hely, ahol a mások által teremtett szépséget valakik tönkre tesznek. Egy hely, ahol talán még mi, kutyák is korán ítélkezünk. Egy hely, ahol a kínai étterem mellett félnek a kutyák, pont úgy, mint bárhol máshol a világon.
Furcsa egy hely ez. De az otthonom. Van rossz, van jó is. Van, aki rombol, de van, aki épít. A rosszat talán még a kutyaszemem is előbb látja meg, de észre kell vennünk a jót is. Habár minden rosszat eltüntetni nem tudunk magunk, azért egy néha magunkra öltött mosollyal, egy falatnyi jóval, kedvességgel bizony jobbá tehetjük. Kutyaszívemben érzem, de kutyául, hogy a jó erősebb, mint a rossz. Erősebb és több is. Látni azonban csak akkor láthatjuk, ha látni akarjuk. Ha látjuk, akkor pedig élhetünk boldogan.
Megálltam a fal mellett ülő, piszkos, szőrös arcú barátom mellett. Farkamat óvatosan megcsóváltam, majd a kolbászt mellé tettem, a plédjére. Meglepődve rám nézett, majd remegő kezével ma már másodszor simogatott meg. Tört nekem egy kis falatot, majd a maradékot az egyik táskájába tette.
Az út hátralévő részében a farkam akaratlanul is ide-oda csóválta magát. Vártam, hogy hazaérjek. Vártam, hogy meglássam a gazdámat, aki munka után hazaérve estig panaszkodik majd nekem. Vártam, hogy a támasza lehessek.
Fura egy hely ez. Holnap újra útnak eredek, felderítek más helyeket is. Persze csak akkor, ha átjutok a kínai étterem előtt. A kínai étterem mindenhol ugyanolyan.

5474
kopelaci - 2017. február 13. 15:53:31

Kedves Gábor!

Köszönöm a kritikát. Smile

Természetesen elgondolkozom azon, amit írtál. Másrészt viszont előrevetíteném, hogy olyan szavakat mindig fogok használni, amelyek nem feltétlenül szerepelnek a magyar szókincs mérhetetlenül merev repertoárjában. Smile Az írás nekem művészet. Ha a művészetnek korlátokat szabunk, az már nem művészet, hanem csupán unalmas, szürke munka.
Ha helyesírási hiba van bármelyikben is, azt átnézem, arra én is harapok. Smile Viszont egyéb reguláknak nem vagyok a híve, pláne nem ha szóhasználattal kapcsolatos. Életem egyetlen területén sem állhatom a kötöttséget és a szabályokat. Smile

Üdvözlettel: Köpcsényi László

4670
Bogar Gabor - 2017. február 07. 18:05:36

Kedves Laci!

Az ötlet jó - a kidolgozás már kevésbé.
Kétségtelenül van tehetséged az íráshoz, ezért jó lenne, ha megtanulnád helyesen használni a magyar nyelvet, amely az alapanyagod! Javaslat: sok szépirodalmat olvasni a "nagyoktól", akiktől nemcsak nyelvhelyességet, stilisztikát tanulhatnál, hanem a szókincsedet is kissé bővíthetnéd. Majdnem grat.
üdv: bg

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.