Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Bánlakyné Moravetz Edit: M I É R T? (Családregény folytatása: VIII. rész)

Hogyan kerültem én Mezőköbölkútról (Erdélyből)-(Budapestre) a Vármegye utcai egyszobás szükséglakásba?
Három év igazán nem hosszú idő, de nagyon sok minden történhet ezalatt, mint ahogy velem történt is! …
(Húsz év után fellebbentem a függönyt, amit azért eresztettem le 1985. augusztus 1-jén, hogy túléljem a válásomat, s fel tudjam nevelni gyermekeimet. Csak előre akartam tekinteni, s ami elmúlt, azt végképp lezárni. Most úgy érzem, van bennem annyi erő, hogy felidézzem a történteket. Velem van az, az Ember, aki mellém állt, felemelt a földről, ahova egy K. O-val (knockouttal) kerültem előző férjem által. Laci embersége, hite, szeretete adott erőt, hogy végig csináljam, ami rám várt az utána következő években. De ne szaladjak előre!)
Ott hagytam abba, hogy Mezőköbölkútról hazahívott Édesanyám – azt üzente: mindent számoljak fel és jöjjek haza. Nem tudtam:
m i é r t ? …..

Otthon – Besztercén a Vlahuta utca 7 szám alatt – a lakás tele volt ládákkal. Ijedten néztem körül. Mi történt? „Utazunk Budapestre!” – újságolták a testvéreim. „Mi? Hogyan? M i é r t ?” …..
„Megkaptuk a magyarországi visszahonosítást!” - volt a válasz.
Nem értettem. Ki kérte? Ki adta meg? M i é r t?
Ekkor Édesanyám leültetett maga mellé, s szépen, sorjában elmesélte, hogy Édesapa halála után ő beadta a kérvényt a román hatóságoknak, hogy a családfenntartó halála miatt, kéri a visszahonosítását – négy gyermekével együtt – nagymama befogadó nyilatkozatát mellékelve… még most is beleremegek az emlékébe, hogyan szakadt ekkor rám az ég…
Sírtam, zokogtam: „Én nem akarok elmenni Erdélyből! … Engem m i é r t nem kérdeztél meg? Nekem itt van az otthonom! Itt vannak a barátnőim, a hegyek, a fenyők, a házak, az utcák… Édesanya! Itt van a vőlegényem!” ………….
„Ha szeret, utánad jön!” - volt a válasz.

VÉGE! …. Nincs több apelláta! – Összedőlt minden körülöttem!
S bár 18 éves voltam, nem tudtam, milyen jogaim vannak.
De hát mit is tehettem volna egy végleges helyzettel szemben?
Hagytam volna őket magukra – utazzon fel a három kiskorú fiúval a nagy ismeretlenbe, aztán lesz, ami lesz? ….. Csak sírtam, és sírtam… Vőlegényem R. János – református lelkész - eljött az Édesanyjával együtt, talán rá tudják bírni Édesanyámat, hagyjon engem ott – úgyis karácsonyra terveztük az esküvőnket, addig már két hónap sincs hátra.
Anyu hajthatatlan maradt. Azt magyarázta, mindnyájunknak jobb lesz odaát. Megígérte, amint berendezkedtünk, segít parókiát keresni Jánosnak, hogy ő is minél hamarabb át tudjon települni (jelzem, valóban megvolt benne az igyekezet, de hát ez nem ment csak úgy ripsz-ropsz!) ….. Na, de azt akkor egyikünk sem látta előre, miként is alakul majd az élet.

A Kanossza-járásom ezzel nem ért véget.
Nekem kellett felutaznom Kolozsvárra megvenni a vonatjegyeket, mivel én voltam a felnőtt, aki tudott románul. Végig sírtam az utat. Nem tudom, mit gondoltak utastársaim – egy feketébe öltözött fiatal nő, egész úton zokog – mivel még mindig gyászban voltam Édesapa miatt. Megérkezve Kolozsvárra, megváltottam a jegyeket Budapestre – csak oda! - ! … . Kiszédültem valahogy a pályaudvarról, s elindultam a buszmegálló felé, ahonnan Heta tántiékhoz jutottam volna (Édesapám egyik nővéréhez)
Ekkor pillantottam meg F. Zsoltot – kedvenc matek tanárom volt még a gimnáziumban. Szinte felsikítottam örömömben! Ő volt az, az ember, aki megtestesítette számomra a nyugalmat, biztonságot. Ő is örömmel üdvözölt s csodálkozva kérdezte, kit gyászolok? Erre kitört belőlem a zokogás: „Eddig Édesapámat, de most már magamat is!” – válaszoltam, s nem bírtam abbahagyni a sírást. Csitítóan tette vállamra a kezét, s finoman arrébb lépett velem a várakozó tömegtől. Körülnézett s felajánlotta, ott van egy cukrászda a másik oldalon, üljünk be egy kávéra s meséljem el, mi is történt. ……

/folytatás következik/
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.