Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.19. 14:53
Kedves Mama! Sajnálom, hogy nem tehetek eleget kedves kérésednek, de a Berkenyeágon kismadár kötetek összes példánya elfogyott. Írtam Neked privát... Bővebben

2019.07.19. 14:49
Szépséges napot mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 12:33
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.19. 12:31
Az ÚJ Verselő vers cím: BŰVÖLET. Ezzel a címmel vagy tartalommal várjuk a verselő vers rovatba pályázataitokat.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 7
» Online tagok: 0
Bánlakyné Moravetz Edit: M I É R T? (Családregény folytatása: IX. rész)
Belőlem dőlt a szó. Mondtam, mondtam az eseményeket, amikor odaértem, hogy a vonatjegyekért jöttem, újra sírva fakadtam. Ekkor rátette nagy, nyugodt kezét a kezemre, s csendben, csak ennyit mondott: „Editke! Most irigylem magát! Maga szabad lesz! Ezt most még talán nem érzi! Ne sírjon! Legyen nagyon-nagyon boldog, s ha egyet kérhetek, ne feledjen el minket odaát!”
Bár meg nem nyugodtam, de jólesett bátorítása. Tudtam, nem légből kapott szavak ezek, hiszen ez az ember megjárta a poklok-poklát. Másodikos gimnazisták voltunk, amikor a nyári szünetről visszatérve tudatták velünk, hogy néhány tanárunk nem tér vissza – új tanárt kaptunk: földrajzból, matekból.
Lassan szivárogtak ki a hírek: Sch. Jenő földrajz tanárunkat lecsukták. Irredenta dalokat tanított diákjainak. (Ő ismertette meg velünk Kodály: Háry Jánosát!- hu, de irredenta dal) Tanártársaival egy baráti összejövetelen „államellenes” összeesküvést szervezett. Az a hír járta, hogy a koronatanú a későbbi aligazgatónk volt – magyar tanár H. P. – sohse bocsájtottunk meg neki, ahol csak lehetett éreztettük vele megvetésünket.
Két másik tanártársát is kihallgatták. Sz. Zoltán – volt osztályfőnökünk s történelemtanárunk azt vallotta, hogy semmit sem hallott, éppen nem tartózkodott a szobában. F. Zsolt viszont kiállt barátja mellett s állította, hogy nem hangzott el semmilyen államellenes beszéd. Ez sem segített, Sch. Jenőt hét év fegyházbüntetésre ítélték – feleségének azt tanácsolták, ha továbbra is tanítani akar, váljon el férjétől - mit is tehetett volna szegény? Fel kellett nevelnie kisfiúkat. F. Zsoltot pedig örök időkre menesztették a tanügyből – ezután borászattal kezdett foglalkozni – akkor is ez volt a munkája, amikor Kolozsváron találkoztunk.
Még volt egy áldozata ennek az ügynek: „B.B.” – B. Béla. Ő is matematika tanár volt, ideig – óráig még taníthatott, de aztán neki is mennie kellett, mint nemkívánatos személy – neki sikerült bejárnia a világot – de ő sem feledte soha Erdélyt – negyven év után találkoztunk – saját verseit olvasta fel, melyekben zokog a lelke Erdély után!

1963. novemberi kolozsvári utamról hazatérve, peregtek az események, de én alélt állapotban éltem át a következő időt.
Hazaérve Besztercére csak bolyongtam a városban; próbáltam magamba szívni mindent, ami gyermekkorom szép emléke volt. Búcsúztam az iskolámtól, a lábas házaktól, a szász templomtól, melynek toronyórája kiskapunkból is látszott, a sétatértől, ahol annyit, de annyit beszélgettünk barátnőimmel, a Schiffer-bergtől – ahol Édesapával oly sokszor kirándultunk, s megismertetett az erdő fáival, madaraival, apróbb növényekkel, s végül eljutottam a temetőbe a sírjához. Leültem a sírkőre, mert nem volt erőm állva elmondani Neki, hogy messze utazom… tudom, akkor ő adott erőt, hogy végig csináljam a következő éveket – „édesanyádnak szüksége van rád!”… mintha ezt súgta volna fülembe a késő őszi széllel…
S én mentem… mentem… az ismeretlen világ felé… a vonat vitt minket Csabával, s Attilával át városokon, falvakon, a határon túlra… Budapest – Nyugati pályaudvar… ahol várt minket drága csöpp kis Nagymamám s Nagypapám (Áldott legyen emlékük, hogy befogadták az árvákat.) Édesanya Leventével meg kellett várja Kolozsváron a magyarul tudó vámost, mivel a sok könyves ládát egyesével át kellett vizsgáltatni. Szerencsére jóindulatú volt ez az ember, mert amikor Nyírő József s Tamási Áron abaposztóba kötött könyveihez ért – melyek természetüknél fogva nem szerepeltek a leltárban – végigsimította őket, szemüvege fölött édesanyámra tekintett s annyit mondott: „Jó utat asszonyom!”
Hát megérkeztünk egy új világba. Nyüzsgő nagyvárosi forgatagba, ahol az emberek nem ismertek minket, de talán egymást sem. Itt kellett gyökeret vernünk. Hogy ez mennyire sikerült, talán egyszer ezt is el tudom mondani, de most csak annyit: nem lehetett könnyű Édesanyámnak ezt a döntést meghozni – hiszen óriási felelősség hárult rá – négy gyermekével elindulni, felépíteni egy egzisztenciát, kenyeret adni a kezükbe – s közben, ővele mi lesz? Egyedül, társ nélkül – soha többet nem ment férjhez.
Keményfából faragták az én Édesanyámat. Összeszorított foggal tette, amit jónak látott, s bár körülötte csapkodtak a villámok, ment, ment előre.
És ott volt egy drága lélek, az én édes pici kis Nagymamám példát mutatva önfeláldozó szeretetével. Másfél szobás lakásukba fogadtak be bennünket. Két öreg nyugdíjas percig sem gondolkodott, amikor szállást adtak lányuknak s négy gyermekének. Nem latolgattak: „Mi lesz a mi nyugalmunkkal? Vége a csendnek, békének!” Élet tért vissza az otthonukba! Zokszó nélkül, mosolyogva, szeretetben teltek a napjaink.

Sajnos, nem tudtuk nekik meghálálni önfeláldozásukat… ha csak… azzal nem, hogy amikor a legkisebbik leányom (Ildikóm) Gabó fiának szüksége volt arra, hogy visszaköltözzön Pestre, első szóra Lacival együtt igent mondtunk. Sajnos, csak két évig tartott ez a boldog együttlét, de azt gondolom, az én drága Nagymamám mosolyogva tekintett le rám az égből; „lám, nem éltem hiába! Jó példát mutattam az én kis E-babámnak!”
Köszönöm neked is Nagymamuskám!
Ugye, az előbbieknél is ott van elrejtve a sok-sok MIÉRT ?

…………. folytatás következik


5099
picurnagyi - 2017. október 02. 23:03:15

Kedves Szabolcs!

Meghatódtam olvasva véleményedet!
Nem gondoltam volna, hogy engem nem ismerőket is érdekelné életem története.
Köszönöm az olvasást!
Kívánom, hogy leld örömödet benne.
Szeretettel várlak verseimnél is!

Jó éjt, kellemes pihenést kívánok: Edit

2720
bigeszab - 2017. október 01. 16:38:02

Itt könny szökött a szemembe, mikor a vámos gesztusához értem - "amikor Nyírő József s Tamási Áron abaposztóba kötött könyveihez ért – melyek természetüknél fogva nem szerepeltek a leltárban – végigsimította őket, szemüvege fölött édesanyámra tekintett s annyit mondott: „Jó utat asszonyom!”
Kedves Edit!
Nagy tettet hajtottál végre ennek a családregénynek a megírásával4 de olvasom tovább...
Szeretettel üdvözöllek - Szabolcs

5099
picurnagyi - 2016. október 18. 17:14:56

Köszönöm drága Ildikó!

Szeretettel: Edit RoseHeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.