Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.23. 12:24
Szép tavaszváró napot kívánok mindenkinek! Smile Rose

2019.02.23. 10:26
További szép napot kívánok.

2019.02.23. 10:20
Szép napot és jó hétvégét mindenkinek. Smile

2019.02.23. 06:47
Kellemes napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.02.23. 00:02
Jó éjszakát mindenkinek.

2019.02.22. 21:42
Jó éjt mindenkinek! Ma is sok szépet olvashattam, köszönöm. Jó itt lenni, köztetek... Smile

2019.02.22. 16:41
További szép napot kívánok kedves Társaimnak ! Heart

2019.02.22. 09:22
Mindenkinek szép, tavaszváró napokat kívánok sok szeretettel és jókedvet az alkotó munkához. Heart Rose Heart

2019.02.21. 23:17
A mai feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.21. 22:32
Mindenkinek szép estét! Coffee cup

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: domianica25
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Bánlakyné Moravetz Edit: M I É R T? (Családregény folytatása 20/XI. rész)
A boldogság kék madara
1967.március 4. éjjel ½ 2 – percről-percre:
Hirtelen ébredtem. Úgy éreztem, mintha a tegnapi születésnapomra való készülődés miatt a derekam egy kissé meghúztam volna. .… Na, nem baj, másik oldalamra fordultam; még soká lesz reggel; lehet egy jót aludni. … Húsz perc múlva újra éreztem a nyomást a derekamban (pontosan szemben velem volt a polcon az ébresztő óra – világított a számlapja). Ismét átfordultam a másik oldalamra… már majdnem sikerült elaludnom, amikor újabb nyomás; mint mikor a menstruációm szokott jönni… de most nem jöhet, hiszen kisbabát várok! – felültem az ágyban. Újra ránéztem a foszforeszkáló ébresztőórára: 2 óra 10 percet mutatott.
Ez annyira ritmikus ismétlődés volt, oda kellett figyelni.
Igaz, hogy édesanyám azt mondta: először óránként, majd fél óránként, később 20 percenként váltakoznak majd a fájások; - nekem kimaradtak volna az órások s félórások?
Meg aztán: ez lenne a „fájás”? … Viszont olyan rendszeres volt… mi van, ha mégis az? Felébresztettem Pistát: „Kérlek, melegíts egy kis mosdóvizet! Azt hiszem, jön a baba!”
„Hol van? … Hol van?” – ébredt álmából ijedten.
„Még sehol” – mosolyogtam el magam – „De azt hiszem, kopogtat.” – érdekes módon, olyan nyugalom vett rajtam erőt – látva a férjem ijedtségét…
Megmelegítette a vizet; kiöntötte a lavórba – én előkészítettem a ruhámat; majd a hokedlin lévő lavór fölé hajolva jólesőn megmosdottam – előbb arcom, felső testem; majd megkértem, tegye le a földre a lavórt – azt már nem bírtam lerakni – alsótestemet is kellemesen tisztára mostam. Ekkor le kellett ülnöm. Elfáradtam. „Mi ez?” – Nem szoktam hozzá, hogy mint egy lassított felvételen mozogjak! .. A lábamat már nem tudtam megmosni. Nem tudtam lehajolni. Őt kértem meg, mossa meg az ujjaimat, talpamat.
„Nos?” – kérdezte – „Jön a baba?” …
„Azóta nem jelez!” – válaszoltam. - „Lehet, hogy csak vaklárma volt.” – hiszen másodikán voltam a szülész-orvosomnál, aki megvizsgált s azt mondta, még két hét.
„Akkor feküdjünk vissza, mert ha nem szülsz, nekem holnap még dolgoznom kell menni.” – javasolta. (Bár szombatra esett március negyedike, akkor még nem voltak szabad szombatok.) Mindketten visszabújtunk az ágyba.
Már majdnem elaludtam, amikor egyszerre, mint pezsgősüvegből a dugó, robbant ki a magzatvíz.
Ekkor Pista már talpra ugrott: „Hol a cipőm?” … „Hol a zoknim?”… /ebben a sorrendben/…
„Szegény, de ideges!” – gondoltam – „Ott van a széken minden. Mellette a cipőd!”
Felkapkodta magára a ruhát, majd rohant le a földszintre a házmesterhez.
Nekünk még akkor nem volt telefonunk! A szomszéd lakásban lakott egy idős mérnök bácsi; az egész házban egyedül neki volt telefonja, de abban az időben csak „úgy” nem hívhatta ki valaki a mentőket.
Már előre meg kellett szervezni az ilyet: a házmestert (aki illetékes volt ez ügyben) kellett ébreszteni, aki feljött az emeletre, felébresztették a szomszédot; a házmester felhívta a mentőállomást, bemondta, hogy ki ő, kinek a telefonjáról beszél, s ki az, aki szül, hová kell vinni a szülőnőt. Majd lement, kinyitotta a kaput, s várta a mentőket, akik 4 órára meg is érkeztek. …
Nekem közben lökésszerűen jöttek, erősödtek a fájások. … A hálóingemet, majd a törülközőt is lábam közé tettem – sok volt a magzatvíz – még most is érzem a selyemnek simogató hidegségét combomon. Azóta is szeretem a selyem tapintását!
Megérkeztek a mentők. Lekísértek a kocsihoz. Férjem is velem jött – megígértem, gyors leszek, csak legyen ott a kórházban, míg megszületik a kisbaba.  (Akkor még nem volt apás szülésre lehetőség. Így csak kint a folyosón izgulhattak szeretteikért.)
¼ 5-re értünk be a Péterffy Sándor utcai kórházba.
„Miért hozták be?” – bökött fejével nem túl barátságosan felém a szülésznő – (Vajon minden szülésznő ilyen barátságtalan, vagy csak nekem volt szerencsém kifogni őket? Sokszor gondolkodtam el ezen.)
„Szülünk” – válaszolta a mentős
„EZ?” – így a nő- „Nincs hét hónapos se!” –
„Kilenc!” – jött a válasz
„Az nem lehet! – Na, vetkőzzön le! Van orvosa?” – ilyen kedvesen fordult hozzám!
„Igen” – megmondtam az orvosom nevét –
Megvizsgált;
Innen már felgyorsult a kép: „Borotválni” – adta ki az utasítást – telefon: „Sürgős” –
„Jöjjön! Feküdjön ide!” – lábamra steril „csizmát” húztak. …. Fények…pár percen belül megjött az orvos, a kórházzal szemben lakott. Mosolyog, bemosakszik:
„Nem kell félni kismama! Itt vagyok!”
„Nem félek! Csak ugye nem kapok injekciót?” –
„Hát ilyet még nem láttam! Itt vajúdik, s az injekciótól fél!” – hangos mosoly körülöttem.
„Ígérem, egy hangom sem lesz, csak ne tessék injekciót adni!”
S tényleg, egy hang sem hagyta el az ajkamat…
½ 5-re megszületett az én ELSŐ GYERMEKEM!
„Kislány! … Egészséges! „…..
Felsírt – első hangja! – „Lássam!” (Juj! Véres, vörös… lábainál fogva: fejjel lefelé tartják, úgy mutatják… felém… nem adják ide? Hú, de hosszú feje van! /aztán elviszik mosdatni, mérni, öltöztetni)
Nagyon messziről jön a hang… talán hozzám beszélnek… „Mi lesz a neve?” - tőlem kérdik… választ várnak… „István”… „De nem fiú”… „lány”… „akkor?” … „Edit”
- varrnak - mégis adtak injekciót… nem baj… most már megvan a BABA! … EDIT? … Az én Editkém? … Kicsi, kicsi lányom! … Jé! Születésnapomon született! … Legszebb, legkedvesebb ajándék, amit valaha kaptam! … Első gyermekem! …
„Két év múlva, majd jön a kisfiú! …”
„Hát ilyet még nem éltem meg!” – így az orvos, miközben még mindig stoppol – „Itt fekszik a szülő ágyon, s azt tervezi, hogy két év múlva jön a fiú!” - újabb hangos mosoly.
……………….
Mikor kitolnak a folyosóra, férjem ragyogó arccal hajol fölém: „Gyönyörű!” … „Köszönöm!” – s megcsókolja a kezemet.

…….. folytatás következik



5099
picurnagyi - 2016. október 28. 10:40:17

Drága Vagy Gittám!

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvasgatod őket.
(Igen, vissza lehet lapozni, ennek megvan a lehetősége.)

Kívánok békés, nyugodt hétvégét!
Szeretettel ölellek: Edit Heart

4005
zelgitta - 2016. október 27. 21:32:40

Edit, ez nagyon izgalmas voltSmile
Sajnos kihagytam párat idôhiány miatt, de majd visszaolvasom.
ÖlellekHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.