Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.23. 22:15
Ajjaj Józsi! Nem a vers címében, hanem a 8. Szonettben így: "Mért hosszú az éj?"

2019.04.23. 22:10
Még nem látom Józsi! Sad

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.23. 21:41
Javítottam István.

2019.04.23. 16:35
Józsi! Amikor feltöltöttem a szonettkoszorúmat a 8. szonettben a "Mért hosszú az éj?"-nél a két idézőjelet nem voltam képes betenni, mindenfé... Bővebben

2019.04.23. 15:14
Vidám szép Tavaszi napokat Tinéktek kedves Holnaposok Rose Smile

2019.04.23. 13:59
Mindenkinek kellemes napot írást és olvasást kívánok. Heart

2019.04.23. 13:11
Kellemes napot kívánok szeretettel ! Heart

2019.04.23. 12:24
Szép napot kívánok mindenkinek! HeartMiklós

2019.04.23. 11:49
A feltöltés befejeződött. Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Gini
» Online vendégek: 6
» Online tagok: 1
kolto1946
Bánlaky László: Okos kütyü: Dzsi – pi –esz: Negyedik történet (2016. november)
Sógorom, - aki színész és rendező, felkérést kapott a kolozsvári Magyar Operától egy operett megrendezésére. A bemutatóra feleségével Kolozsvárra ment, és feleségemnek felajánlotta, hogy minket is magával visz, születésnapi ajándékul nővérének. Nejem ugrált a boldogságtól, hiszen erdélyi lány, még Besztercén érettségizett. Szíve még most is, sok-sok év után „hazavonzza”. Sűrű levelezést tart fenn volt osztálytársaival.
Sógorom az utazás összes költségét vállalta, így nem is volt kérdés, hogy ajánlatát elfogadjuk-e. Nagy várakozással készültünk a hosszú útra.
Kolozsváron aztán váratlan meglepetés érte nejemet: volt besztercei osztálytársai bérelt buszon eljöttek a bemutató előadásra, előtte egy kellemes étteremben „születésnapi köszöntőt” rendeztek. Képzelhető kedvesem meglepetése, amikor váratlanul egy „osztálytalálkozón” találta magát. Sírva borultak egymás nyakába, ment a mesélés régi történetekről, és az unokákról. Majdnem lekéstük az előadás kezdetét.
Sok könnyes szem integetett a buszból, mikor a színház után elindultak haza. Edit sem jutott sokáig szóhoz, késő éjszakáig mesélt, felelevenedtek a régi emlékek – a régi szerelmek.
Másnap kora délelőtt indultunk haza. Nem a szokott útvonalon, Nagyvárad felé, mert a sógornak este még megbeszélése volt Sátoraljaújhelyen. Térképen kinézte, hogy Szatmárnémeti felé, Csengernél a legcélszerűbb átkelni a határon.
Ezen az útvonalon még sohasem jártunk. Nosza, kezembe vettem a térképet, majd én navigálok.
- Nem kell, mondta büszkén a sógor, az ő modern, jól felszerelt autójában „természetesen” van GPS, az majd szépen elvezet.
Be is táplálta a célállomásig megteendő útvonalat, és elindultunk. Az okos kis kütyü még hangosan is bemondta, mikor merre forduljunk, ám ezt kikapcsolta, hogy a hölgyek zavartalanul traccsolhassanak, és mi is bekapcsolódhassunk a beszélgetésbe. Neki csak annyi dolga volt, hogy szeme sarkából kövesse a piros vonalat.
Szeretem a térképeket. Szeretem a papíron követni, merre is járunk. Minden helységnév egy megerősítés, jó helyen járunk.
Szóval ölemben a térképpel autóztunk Szatmárnémeti felé. Úgy láttam, hogy az út átszeli a várost, és nagyjából nyugat felé kell tovább menni.
A GPS azonban másfelé irányított. Talán elkerülő út – gondoltam, a dolog azonban egyre gyanúsabb lett, mivel mi észak felé mentünk tovább. Halkan megjegyeztem, hogy térképem szerint talán rossz irányba megyünk, de sofőrünk büszkén mutatott a kütyüre, a piros vonalra, amit pontosan követett.
Nem szóltam többet, de némi balsejtelem azért zavarta eddigi nyugalmamat. És egyre fokozódott – mármint a balsejtelem.
Ekkor sógorom felkiáltott: „látod, ott a határ!”
A határbódé elég néptelen volt, autó rajunk kívül egy sem. Nekem a vámos uniformisa is szokatlannak tűnt.
Begördültünk a sorompóhoz. Sógorom „jó napot” köszöntésére a vámos hasonló szép magyarsággal válaszolt.
Átvette az ablakon át kinyújtott személyi igazolványt.
- Az útlevelét kérem!
- Elég a személyi is.
- Sajnos nem elég.
- De igen, elég – erősködött sógorom – a magyar személyi elég a határ átlépéséhez.
A határőrt láthatólag szórakoztatta a párbeszéd. Még egy kis mosolyt is megengedett magának.
- Drága uram, ha én, teszem, azt figyelmetlenségből beengedem önt Ukrajnába, a kilépésnél biztosan nagy balhé lenne, aligha érnének még ma haza.
- Hová? Ukrajnába? Úr Isten, hol vagyunk?
- Ez Románia és Ukrajna határa.
- Eltévedtünk! Dehogy akarunk átmenni! Viszont látásra!
Rückwertzbe kapcsolt, és viharsebesen kitolatott a sorompótól.
- Viszontlátásra – szól utánunk derűsen a fiatal határőr.
Most csendben megszólaltam: „tudod mit? Kapcsold ki azt a szerkentyűt, és menj arra, amerre a térképről diktálom.”
Jó fél óra múlva Csengeren voltunk. Sógorom az órájára nézett, és megállapította, hogy normál tempó mellett elkésünk a megbeszélésről. Ezért - szokásától eltérően – egy „picit” átlépte a megengedett sebességet.
Budapest felé már kikapcsolta a csodaszerkentyűt, és rábízta magát az út menti irányjelző táblákra.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.