Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.11.18. 21:34
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.11.18. 18:16
Miklós! Lélekben hordozlak magamban minden nap és sok erőt, kitartást és erőt kívánok a gyógyuláshoz tartó úton! Rose Ha csend van, hát olvaslak...

2018.11.18. 15:22
Kedves Józsi ! Köszönöm szépen ! Smile

2018.11.18. 15:21
Kellemes délutáni pihenést kivánok szeretettel ! Heart

2018.11.18. 12:18
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.11.18. 11:41
Szép napot kívánok! Szeretettel megosztom: Könyvbemutatóm videofelvételét oldalamon, a könyvajánló végén, csak alkotói barátkozások, ismerkedések ... Bővebben

2018.11.18. 11:05
Kitti drága! Köszönet az üdvözletért. Sajnos az utóbbi időben ismét gondjaim akadtak a szívemmel, így a terhelhetőségem is erősen lecsökkent... Bővebben

2018.11.18. 11:02
Szép napot kívánok mindenkinek! HeartMiklós

2018.11.18. 08:59
Janna! In Love Rose

2018.11.18. 08:58
Miklós! Üdvözöllek szeretettel, nagyon örülök, hogy látlak! https://www.youtu.
..HJyJ9xYEFA

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: rugami
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Fedák Anita: Apám '56-ja (2016. november)
Bőven elmúltam már harminc mikor szerkesztőségi gyakornokként bővebb betekintést nyerhettem a magyarországi ’56-os eseményekbe. A nagy Szovjetunió iskoláiban tilos volt más országok történelmi eseményeiről tanítani, tanulni, a tankönyvekben is teljesen más megvilágításban szerepelt minden. Bár Munkács mellett egy magyar faluban nőttem fel és végeztem iskolai tanulmányaimat, a magyar történelemről csak apámtól hallottam. Hogy itt, Kárpátalján van Verecke, ahol honfoglaló őseink bejöttek, hogy Munkács vára a Rákócziak birtoka volt, hogy Huszt, Ungvár és Beregszász is szorosan köthető a magyar történelemhez. Egy dologról azonban soha nem beszélt, az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről. Talán mert gyereknek tartott még a témához, később pedig óvni akart az akkori rendszertől. Vagy egyszerűen semmilyen köze nem lehetett hozzá, gondoltam sokáig, aztán egy éjszakába nyúló beszélgetésünkkor kiderült: sokkal többet tud az eseményekről, csak oka volt hallgatni. Negyvenhárom évig vasutasként dolgozott. Munkácstól Csapig megfordult a vonalon. És a csapi vasutasoktól, akik naponta megfordultak a határ túl oldalán, minden hírről frissem értesült, ami Magyarországon történt. De erről részletsebben kicsit később…
Mint említettem a szerkesztőségben dolgozva hallottam először részletsebben a forradalmi eseményekről. K. Attila kollégám, a gazdasági rovat vezetője egy ízben tréfásan megjegyezte a következőt: „Életemben egyszer lógtam el a matekdolgozat írását, akkor is kitört a forradalom”. Akkor még nem is éltél, replikáztam a szavaira, mire nagyon komolyan rám nézve csak ennyit tett hozzá: az ’56-os forradalomra gondolt. Bután nézhettem rá, mert félretéve a megkezdett riportanyagot leültetett és mesélni kezdett. Barátaival az Ungvár melletti radvánci erdőbe lógtak szalonnát sütni dolgozatírás helyett, és mivel játékból kokárdákat is kitűztek és háborúsdit kezdtek játszani, valaki kileste őket és a fiúkat feljelentették. Mivel abban az időben már zajlottak az események Magyarországon, az akciójuk óhatatlanul is politikai megvilágításba került.
Másnap az egész napot az igazgatói szobában töltötték, aki úgy kiabált velük, hogy remegtek a falak, majd leesett a falról a Lenin-kép. Arról faggatták őket kitartóan, hogy ki volt a szervező, kik álltak a háttérben stb. És ha nem vallanak, annak a szüleik látják majd kárát, nekik kell a gyermekeik tettéért felelni. K. Attila aztán elmondta azt is, hogy apját néhányszor hívatták is valahová, amiről ő mélyen hallgatott, édesanyja pedig, ha kérdezősködni mert, némán egy hatalmas nyaklevessel válaszolt. Szerencsére sikerült a dolgot elsimítania az akkori ungvári magyar iskola igazgatójának azzal, hogy a fiúknak és a szülőknek nem lett bántódása, de visszagondolva komolyabb baj is lehetett volna ebből a diákcsínyből.
Talán az én apám is ezért hallgatott évekig. És még oly sokan a szülők közül… Aztán csak megtört a jég, és már bátrabban beszélt azokról az időkről, amikor a múlt század 50-es éveiben fiatal vasutasként került bele az eseményekbe. K. Attila történetén kívül aztán már többször találkoztam a kárpátaljai ’56-os események résztvevőivel. Ugocsában például már hivatásos újságíróként voltam jelen egy ’56-os forradalmárral készített interjún.
Történt, hogy a rendszerváltást követő években, új főszerkesztővel kezdtük az évet, mikor egy ugocsai kiküldetés kapcsán kollégám azt a feladatot kapta: készítsen riportot a nagyszőlősi ellenálló csoport tagjával, Varga Jánossal. Megtört a jég, már bátrabban kezdett a helyi magyar sajtó is foglalkozni és írni az 1956-os magyar forradalom Kárpátaljával kapcsolatos eseményeiről. Már leírhattuk többek között azt is, hogy azokban az október végi, november eleji napokban éjszakánként tankok százai dübörögtek a magyar határ felé. És talán ekkor jött el az ideje annak is, hogy apámmal leüljek egy csendes őszi estén és beszélgessünk arról, hogyan élte meg ő személy szerint azokat az időket.
Haláláig lokálpatrióta volt. Igaz magyar ember. 1932-ben született, ahogy ő mondta „ a csehek alatt”, iskolába viszont már „a magyarok alatt” járt, hiszen 1939-től 1944-ig a Horthy-korszak idején a „kishaza” ismét a nagy Magyarországhoz került vissza. Tankönyveit és iskolai bizonyítványait megőrizte, ezekben Magyar Királyi Elemi Iskola állt, a régi magyar címerrel, és tele egyesekkel. Abban az időben ez volt a jeles érdemjegy. A Szovjetunióhoz átkerülve továbbra is a Magyar Rádió, elsősorban a Kossuth Rádiót hallgatta és persze éjszakánként titokban a Szabad Európa Rádiót.
Azon az estén is rögtön arra kérdeztem rá, hogy miként lehet az, hogy soha senki nem beszélt nekem ’56-ról, hogy már komoly felnőttként kellett találkoznom emberekkel, akik megélték azokat az időket. És apám elkezdett beszélni. Arról, hogy sokan a Magyar Rádió híreit hallgatva egy idő után döbbenten vették tudomásul, hogy a Nyugat cserbenhagyta a szabadságukért hősiesen küzdő magyarországi testvéreiket. Pedig titkon minden kárpátaljai magyar abban reménykedett, hogy ismét visszakerül a terület az anyaországhoz. Elmondta, hogyan tiltakoztak azokban a sorsdöntő napokban több településen is falragaszok, röplapok jelentek meg, melyben azt követelték, hogy az oroszok hagyják abba az agressziót, tüstént vonuljanak ki Magyarországról.
A vasutasok egymásnak adták át a friss híreket, hol, melyik településen alakultak fiatalokból tiltakozó csoportok. Mivel a vonatok szinte a legkisebb településig is eljutottak, a vasutasok hírvivőkké váltak. A mozdonyvezetők a váltókezelőknek, a váltókezelők a krampácsoló munkásoknak adták át a történéseket. Mindezt tették csendben, láthatatlanul. A vonatok vagonjain is tiltakozó ragaszok díszelegtek, mesélte apám, amit az éjszakai műszakot teljesítő vasutasok ragasztottak fel titokban. Soha nem sikerült kideríteni, hol, melyik megállón kerültek fel ezek a tiltakozó nyilatkozatok, hiszen sok volt az állomás és vasutasok nem árulták el társaikat.
Hogy kik voltak Kárpátalja különböző helységeiben tevékenykedő szovjetellenes csoport tagjai – köszönhető e tárgyban az utóbbi időben megjelent néhány könyvnek, tanulmánynak –, ma már nagyjából tudjuk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezek a bátor emberek, főként fiatalok, a közvélemény tájékoztatása, követeléseik hangoztatása érdekében milyen bátor tetteket vittek véghez. Holott jól tudhatták, hogy nem veszélytelen akcióba kezdtek, hogy kemény büntetésre számíthatnak. A magyar és a német férfiak lágerekbe zárása, a magyar fiatalok Donyec-medence szénbányáiba való elhurcolása, az ugyancsak erőszakos kolhozosítás ugyanis a szemük előtt történt. Mégis, mi motiválta őket, mi segítette ezeket az, ismétlem, főleg fiatal embereket abban, hogy legyőzzék félelmeiket? Mennyire tudatos, átgondolt volt a tettük? És milyen volt az a kor, amelyben éltek, amelyikben személyiségük formálódott? Mit gondoltak a világról, hogyan képzelték el a jövőt a saját meg az anyaországtól erőszakkal leválasztott nemzetrészük sorsának alakulását? Apám ezeket a kérdéseimet is megválaszolta. És azt is elmondta, hogy miért kellett olyan sok évtizednek eltelnie ahhoz, hogy most már beszélhessünk róla... És én akkor azon az éjszakán nagyon sok mindent tanultam apámtól és megértettem a vasutasok szolidaritását is...
Emlékszem a Varga Jánossal készült beszélgetésre. Ültem a tisztaszoba egyik sarkában és úgy éreztem: élő történelemórán vagyok. Mert a nagyszőlősi ellenálló csoport tagjai és a többi igaz magyar ember – hiába próbálták beléjük sulykolni – nem a felszabadítókat látták a szovjet katonákban, a vidékünkön berendezkedő új hatalom képviselőiben. Nem lehettek azok, mert lágerekbe hurcolták szüleiket, idősebb testvéreiket, elvették földjüket. Bevonulásukkor pedig erőszakoskodtak és fosztogattak. S egy idő után pedig elviselhetetlenné vált az a hazugságáradat, amely a rendszer propagandagépezetéből éjjel-nappal folyt, s amely minduntalan beleütközött a fiatal lelkek igazságérzetébe.
Később hasonlókat mesélt a gálocsi ellenálló csoport tagja is, a néhai Pasztellák István, aki szintén vasutas volt és csak megerősítette az apámtól hallottakat.
Újságírói munkámból kifolyólag jártam az ungvári börtönben is. Ott, ahol 1956-ban a magyar forradalmat eltipró szovjetek több száz magyar forradalmárt hurcoltak Ungvárra, ahol a börtön épületében vallatták őket a KGB-s kihallgatók. Ott voltam az emléktábla avatáson is, és míg Ungváron éltem évente a megemlékezéseken.
A kárpátaljai ’56-os események persze eltörpülnek azok mellett a történések mellett, amelyek Magyarországon, Budapesten zajlottak. Nekünk, utódoknak azonban bizonyosság arról, hogy szüleink, barátaink, nemzettársaink tehát mind a magyarok egy sorsközösséget alkottak '56-ban Munkácson, Ungváron, Nagyszőlősön és másutt.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.