Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Lovas József Pál: Az én tanárom (2016. november)
Próbatétel. A feladat jegyzetírásról szól. A megadott téma nagyon is aktuális, olyannyira, hogy akár előre kitalálhatta volna az évfolyam. A címe: „Az én tanárom”. Amolyan tudásfelmérő dolgozatféle ez a média és kommunikáció szakos hallgatók számára.
– Na, bumm! – dohog bele az előadóterem csendjébe Bandula. – Pont most, amikor éppen tüntetnek és sztrájkra készülnek a pedagógusok!
Boros Gy. Olivér, becenevén Bogyó nyugtatni próbálja a mellette helyet foglaló barátot.
– Talán nem véletlen a tetemrehívás – győzködi a fiút. – Akárhogy is vesszük, a feladat most tényleg aktuális.
Bandula bólint, egymásra néznek, aztán ki-ki visszavonul a maga gondolatmagányába. Mert hát fogalmazni kell, csiszolni az elmét.
Az én tanárom. Bogyó írásra készen ízlelgeti a témát. Mérlegel. Úgy véli, ezen a téren szerencsés embernek mondhatja magát, egykori nevelői közül több embert is kiemelhetne, akikre ma is szeretettel emlékezik vissza. Mázlista, hiszen Csongrád az idő tájt – bocsánat a kifejezésért – tele volt jó pedagógusokkal.
Hát akkor fogjunk neki!
A sort a drága jó Laborczy tanító nénivel kezdené a szép emlékű Síp utcai általánosból. Ő volt az, aki a harmincfős osztályt becsülettel megtanította írni, olvasni, számolni. Egyedül! Aztán a felső tagozat… Az akkor még Központi Fiúiskola néven szereplő oktatási intézményben vitathatatlanul Józsa tanár úré a főszerep. Osztályfőnökük, ha tehette mindig megvédte diákjait az esetenként rájuk zúduló nevelői haragtól, mondván: nem rosszak ezek a gyerekek, csak nagy náluk a munkazaj. Józsa tanár úr szerette tanítványait, a „kissspaajtásokat”, így hosszasan megnyújtva a szót, ahogyan megszólította a zajosabbját, ha olyasvalamit cselekedett, ami nem helyénvaló egy iskolában. Rosszak lettek volna? Inkább elevenek. Amit végül is tanulással ellensúlyozott az osztály.
Még mielőtt elmélyedne egy egészen más világban, egy pillanatra föltekint jegyzetfüzetéből, a körülölelő, ha már kigondolta, kimondja, szellemi atmoszféra csendjében csak a laptopokon leütött betűk halk kopogását hallani, ahogyan a kollégák dolgoznak. Verik a gépeiket. Írnak. Ami visszavonhatatlanul jelzi, az újdondász-jelölteknek van mondanivalójuk, szedi össze gondolatait Bogyó, aztán ő is nekilendül.
Gimnázium! A Batsányiból Aradi tanár úr neve ugrik be elsőként. Valamelyest elfogult angol nyelvtanárával szemben, tudja jól, lehet, másoknál nem vele kezdődne a névsor. Nem számít, mondja, még a karjával is legyint hozzá, TEACHER, így csupa nagybetűvel nála akkor is előkelő helyet foglal el a nevelőtestületben. Aztán még hozzáteszi: természetesen szoros versenyben még néhány tanárral együtt. Mert hát őket sem szeretné kihagyni a sorból, ám a vizsgáztatók – szigorúan betartandó figyelmeztetés mellett – szavakban határt szabtak az írásnak.
Egy valakiről azonban sehogyan sem szeretne megfeledkezni abban a jegyzetben. A Tanító Emberről. Dudás tanár úr vallott így magáról gyakran, nagy-nagy vehemenciával, amiben benne volt minden, a szakma és a gyerekek iránti szeretet, hivatástudat, minden, amit csak ezen a szép pályán elképzelhetünk. És ezzel eljutottunk ahhoz a ponthoz, aminek okán Bandula oly harciasan horkant fel az óra elején: a sztrájkoló tanárokhoz. Bogyó lelki szemei előtt újra végigvonul mindaz, amit az engedetlenségről hallott, látott és olvasott. És akkor ott, abban a pillanatban megjelent előtte a Tanító Ember is. Vajon ő mit csinálna most? – kérdezi csak úgy magában. Ha még élne, beállna ő is a sztrájkolók közé? Nem, a néptanító biztosan nem sztrájkolna, hessegeti el nyomban a felvetést, ő tanítana.
– Tanítana? Biztos vagy te ebben? – kapja a kérdést Bandula gépéről.
Bogyó nem késlelteti a választ, nyomatékként három felkiáltójelet is elhelyez a mondat végén.
– Igen! Ő tanítana!!!
A néma kiáltás emlékek sorát citálja a fiú elé, a képekben megjelenített múlt, ha lehet, még jobban megerősíti tudatában. A visszatekintés sem fáj annyira.
Lajos bácsi már nyugdíjas helytörténészként írogatott a városi lapba, ahol Bogyó a gyakornoki idejét töltötte. Munkakapcsolatuk során igen hamar lenyűgözte a kezdő újságírót. A fiú csodálta idős barátja akaraterejét, folytonosan nyüzsgő ténykedését, miként elkötelezett lokálpatriótaként a város múltját kutatta, csodálta, ahogyan írt, fotózott, ahogyan tanított. Emlékszik arra a libanoni származású amerikai költő-filozófustól kiragadott idézetre is, amely így hangzott: „A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit.”
– Tudod – folytatta akkor a gondolatmenetét –, én hiszek abban, hogy minden gyerek tehetséges valamiben, a pedagógus feladata, hogy mindezt felismerje. Ebben nagy a felelősségünk.
Így mondta, ezekkel a szavakkal. Aztán még hozzáfűzte: – Egy gyerek többre képes, ha megtanítod a tiszteletre, a fegyelemre, az önuralomra.
Ez a nagy igazság, kopogja le laptopján a szavakat Bogyó, bólogat is hozzá, úgy véli, az iménti kijelentéssel kár lenne vitatkozni bárkivel is. Elmerengve bámul maga elé, megszólalna, aztán mégis meggondolja magát, hamar rájön, hogy órán van, csendes ábrándozása közepette újra visszatér emlékei birodalmába.
Igen, ő tanítana! Nem sztrájkra. Tiszteletre, fegyelemre, önuralomra. A Tanító Ember nem sztrájkolna, akármilyen nehéz is most a pedagógusok élete, veti el még a gondolatát is az engedetlenségnek. A régieknek sem volt könnyebb. Csak hát!...
Csak…
Bogyó elmereng betűvetésre váró laptopja felett. Állítólag a diákokért is megy ez a már-már cirkuszi mutatványba hajló dolog. Ő viszont úgy látja, hogy ellenük, fogalmaz kissé félve, mert hát ki tudja, hogyan fogadja mindezt a vizsgáztatója! A jövőben kutatva fáradt tekintete az asztalnál ülő tanárt figyeli. Így folytatja: „Ennek a sok kihagyásnak, lógásnak, semmittevésnek előbb utóbb a diákok isszák meg a levét. A pedagógusnak jó példát kellene mutatnia, de most éppen nem az történik. Szegény egykori tanáraim forognak a sírjukban!”
Pont. Csak leírta! Reménykedik, talán az így kimondott szavak enyhítenek zaklatott lelkivilágán. Ajka parányi mosolyra vált. A végére azért még odapötyögi:
Az én tanáraim.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.