Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Arthur Z. Balogh: A vörös csillag
Az álmom volt. Egy gyermek álma. Mikor a nagyszülöknél nyaraltam a nyári szünidőben, esténként, napnyugta után kereste tekintetem a picike vörös foltot az égen. Az álmomat.
Később könyveket olvastam. Utazás a holdba és az élet a Marson. A tőlünk annyira különböző bolygó megigézett. Már fiatalon vágytam, látni és megismerni a könyvekben talált világot.
Növekedve, az újságokban olvastam különböző tervekről csillagom meghódítására és tanulmányaim végeztével jelentkeztem, hogy az első úttörők között legyek. Ne beszéljünk az évekig tartó kiképzésről a hosszú útra az ismeretlenbe, sem lelkesedésemről és boldogságomról, hogy álmaim teljesülnek.
Megérkeztünk. Harminc ember, a fele nő és a fele férfi, hogy párt formáljunk. Hosszú ideig tartott a berendezkedés, a nehézségek leküzdése. Nehéz munkálatok, kis balesetek betegségek. Itt éltem vágyaim földjén szülőföldemtől távol, ábrándjaim nyomát keresve.
Nem találtam ünneplőbe öltözött falvak emlékét, mint Tomàs, sem az arany szemű lányokat . Nem találkoztam Mars lakókkal, akiknek teste (rykor) és feje (kaldane) egymástól függetlenül éltek!
Nincs más csak okker színű föld és kavicsok. Hegyek, völgyek és por az élet minden nyoma nélkül. Semmi. A szertelen szél nem hordja szárnyán az eltűnt lakosok szavait. Én meg itt vagyok egyedül annyi hosszú év után miközben egymás után eltemettem nem csak társaim, hanem illúziómat is.
Barátaim, a férfiak és nők eltűntek az unalom és egy ismeretlen betegség áldozataként. Nem, ne gondolják, hogy egy kútba estek, ahol egy marslakó lelke él!
Most mégis folytatom kutatásaim. Utazok, vándorlok, keresem mindég az írókkal közös ábrándok nyomát.
Egyedül vagyok halott álmaimmal és este, mikor a felhőtlen égen felragyognak a csillagok, nézem a kékesen csillogó bolygót, a Földet. Ahol soha nem járok többé. Egy délibábért hagytam el, egy hihetetlen kalandért, hogy felfedezzem az elképzelhetetlent, a marslakókat.
A keresést folytatom. Rejtőzködnek talán? Nagy a csillag. Annyi ismeretlen hely van. Völgyek, kráterek, ahol rejthetik elfelejtett nyomaik.
Nem álmodozom többé. Fiatal éveimre gondolok, naivitásomra, lelkesedésemre, feltétel nélküli érzelmeimre az ismeretlen égitestért, a vörös csillagért.
Várakozom. Én is várok, de nem egy kútban, hanem kocka házamban az okker homokon. És, ha eltűnt társaim valóban megtalálták Mars elfelejtett és eltűnt lakóit? Akkor várok én is. várom az indulást.
„Nem mozdulok. Nem csinálok semmit, csak várok. Fejem fölött észreveszem az éj hideg csillagjait és a hajnal csillagjait – a napot látom.”

*

2135
mami - 2017. október 17. 13:09:28

Üdvözlettel: Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.