Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Marik Myrtill: Egy rém rendes család

Jörg 1929 - ben született Berlinben, éppen abban az esztendőben, amikor a NewYork-i Tőzsdén kitört az eladási pánik. Az amerikai gazdaság kártyavárként omlott össze októberben, mintegy előrevetítve egy újabb világháború fenyegető vízióját.
A fiú születése napján, történetesen február elsején, Németországban mindebből még semmi sem látszott, úgyhogy a tisztviselő apa boldogan vette kezébe ötödik gyermekét, az ő egyetlen fiát. A fiú négy lány közt cseperedett, akik jó pár esztendővel idősebbek voltak nála, sőt ketten közülük már iskolába jártak, nemigen törődtek Jörg érkezésével.Már régebben kikerültek a gyermekszobából, mindennapjaikat a tanulás tölötte ki. Külön szobában laktak, nem babáztak már. Két fiatalabb nővére leginkább vetélytársként tekintett rá, folytonosan csipkedték, ugráltatták, mint egy kiskutyát. Nem tudott elbújni előlük. Megmérgezték körülötte a légkört.
Édesanyja nemsokkal a születése után lefogyott, gyakran köhögési roham tört rá. Az orvos eltiltotta gyermekeitől, nem látogathatta még Jörgöt sem, pedig a kisfiúnak égető szüksége lett volna rá. Aprócska volt és szomorú. Apja nevelőnőt fogadott legkisebb gyermeke mellé, hogy legalább megkísérelje enyhíteni az anyja keserű hiányát. Mindent megtett, Jörg mégis abban a hitben élt, hogy szülőanyja elhagyta, mert megbetegítette. Azt hitte, anyja így bünteti, ezzel egy életre meggyűlölte a személyt aki életet adott neki. Pedig hányszor sírt éjszaka érte, hányszor nyújtotta ki kezeit az ágy rácsán hívogatóan, senki nem nyúlt felé. Nem mondák el neki, ártatlan, hogy anyja mennyire vágyott arra, hogy láthassa, de a tüdőbaj, mely megfertőzte testét, lassan felemésztette testét, lehetetlenné tette hogy ölelje és szeresse..Egy hideg tavaszi regelen Jörg szem és fültanúja amint anyja távozott a házból. Fehér színű furgon jött érte, két ápoló segítette be az autóba, majd elhajtottak vele. Soha nem látták viszont.
A lányoknak már nem hiányzott, a kisfiú lelkében pedig dacos düh és harag lángolt, ha anyját említették.
Aprócska gyermek volt még, amikor Lola, a tizenhat éves elárvult rokon beköltözött a hàzba. A lány azonnal megtalálta a hangot Jörggel, ölbe vette, etette, öltöztette, játszott vele, esténként az apa kívánságára német népdalokat dúdolt neki az újjászületésről . Lassanként a fiú Lolával osztott meg mindent, szinte anyjaként tekintett a nála idősebb, anyáskodó lányra.

1932-re Németországot is elérte a gazdasági válság, a gyárat ahol Jörg apja dolgozott bekebelezte, majd felosztotta egy francia monopol helyzetben lévő gyár. Sajnos az öreg nem beszélt franciául, így mennie kellett a gépek mellől. Ettől kezdve minden ami Franciaországra emlékeztette tiltott dolognak számított a családban. Ha apja meghallotta a francia szót, eszeveszett ordítozásba kezdett, dühöngött, tört –zúzott, majd órákig csillapíthatatlan fejfájással küzdött. Ilyenkor Jörg elbújt a szobájában, rettegve várta, hogy apja mérgében rátörje az ajtót. Néha egész éjjel remegett a félelemtől, éberen várta a borzalom végét. Ilyenkor rettenetes félelem gyötörte,de Lolának nem szólt. Fülelt, hallgatta apja kínlódását, majd elszunnyadt.
Másnap reggel az apa, mintha semmi sem történt volna reggel felment a fiához és megígérte neki, hogy ezentúl nem tesz többet ilyet. Jörg első alkalommal még hitt a férfinak, de amikor két hónap múlva megismétlődött a cirkusz megértette, hogy ezután sem lesz semmi másképp. Fokozatosan eltávolodott apjától, magába fordult, nem bízott senkiben, még Lolához sem szólt napokig egy szót sem, napközben csak a ült nappaliban álló pianínó előtt és improvizált.

Apja, hogy eltartsa családját bevonult a seregbe, a család lakásuk elárverezése után minden megmaradt ingóságával a laktanyába édesanyja pedig szanatóriumba költözött. A fiú ekkor látta utoljára a csont sovány, állandóan lázzal küszködő, már haldokló asszonyt. Szeretett volna még utoljára odarohanni hozzá és megölelni, utoljára megsimogatni a drága, könnyes arcát, de apja elkapta és nyakánál fogva visszatartotta a zokogó gyermeket. Nem engedhette, hogy fia is megkapja a halálos kórt.
Jörg egyszer majdnem kiszabadult a szorításból, apja ekkor teljes erőből pofon ütötte a fiát, mert szerinte az lányosan viselkedett. Mindenki előtt megütötte a sápadt,indulatoktól reszkető fiút, kegyetlenül megalázva azt.
Ettől a naptól kezdve Jörg apját is az emlékeiből, soha többé nem beszélgetett vele. A család ezután a laktanyában élt, katonai családok szabàlyai szerint. Amikor a fiú hat éves lett, apja a legszigorúbb iskolába íratta, ahol pedáns rend és a nádpálca uralkodott. Az öreg maga is szigorú pedantéria szerint élt, s fiából is kemény férfit szeretett volna faragni, a maga kegyetlen módján.
Néhanapján mégis kirúgott a hámból a helyi sörözőben. Egy ilyen alkalommal röfögve. vizelettel átitatott nadrágban érkezett haza. Lola kedvesen levetkőztette, ágyba fektette, ahol az öreg azonnal álomba merült. Jörg ezidő tájt töltötte be tizedik életévét. Ezen a napon Jörg ismét magába vonult. Apjának ismét fejgörcse a fiú mégis zongorázott az anyjától örökölt pianínón, felettébb idegesítve apját, aki borogatással a fején feküdt az ágyon.. A férfi egyszer minden előzmény nélkül csak felpattant, kirontott a szoba ajtajàn, majd a tiszti szolgàlóval tért vissza. A szolga felkapta a fiút, szelíden letette a pamlagra,s ott tartotta míg apja hozott egy hatalmas fejszét és egyszerűen feldarabolta a hangszert. Jörg könnyes szemekkel bámult, de nem szólt egy árva szót sem. Nem tudott és nem is akart már védekezni apja otromba kegyetlenségével szemben, gyönge idegrendszere feladta a harcot. Egy távoli világban járt, ahova csak keveseknek van belépése. Hangokat hallott, ezek a hangok mindig utasították valamire. Hol anyja hívta, hogy térjen már haza, hol ismeretlenek beszédét hallgatta. Teljesen elfordult a világtól, befelé élt. A két idősebb nővére ekkor már elköltözött otthonról, az otthon ridegsége és az olykor már veszedelmessé fajulóan precíz apai szigor elől mindketten a házasságba menekültek. Igaz nem kerültek nagyon messze a korábban megszokott félelemmel telített világtól, mindketten egy- egy német tiszt feleségei lettek.
1933-ban pedig hatalomra került Hitler, az események felpörögtek, Németország ugrásra készen várta a háborút. A világ keleti felén egy Sztálin nevű skizofrén gyilkos öldöste halomra a saját vélt ellenségeit. A feszültség a világban egyre növekedett, s ahogy a vihar felhők egyre gyűltek az égen, az apa egyre többet volt távol. Nem tudni merre járt, amikor azonban hazatért, sohasem jött egyedül, mindig vele tartott egy- két idegen tiszt is. A férfiak bezárkóztak a belső szobába tárgyalni. Gyerekeinek soha nem említette miért és miről folyt a vita odabenn, annyit azonban érdemes megemlíteni, hogy a tisztekkel együtt néhàny bőrönd is érkezett. A tárgyalások után az apa aludni tért, fiával egyszer sem ért rá beszélgetni, így azt sem vette észre, hogy mennyire magányos a fiú. Lola, kivel anyja hiányát pótolta,, közben férjhez ment, a két otthon lakó leány pedig màr középiskolába jàrt, nem törődtek vele. Gyakorta jöttek hozzájuk barátnők, sőt az utóbbi időben már fiatal legények is érkeztek, akik csak kis cukorfalatnak szólították Jörgöt, többen közülük pedig jól el is gyepálták. A hecc kedvéért. Jörg, ha tehette menekült mindenki elől.Szobájában bujdokolt, lassan már élvezte a magányt.
Egyik este apja egy barátja érkezett, aki SS tiszti egyenruhát viselt. Karján ott virított a horogkeresztes piros szalag. A férfiak bezárkóztak a belső szobába, de most nem terveket szőttek, hanem előkerültek a boros poharak is. Az üvegek szélei vidáman csilingeltek, ahogy egymáshoz ütődtek, aznap este pegig igen sokszor koccintottak odabenn.Valami kirajzàst emlegettek, melynek eljött az ideje. Egy ideig zeneszó is hallatszott majd ismét csend lett. Jörg ezt nem hallhatta,mert a kamrában rejtőzködött. Félelmében bebújt a liszteszsákok mőgé, mert hangokat hallott, s a suttogások egyre közelebb jöttek. Anyja szólt hozzá cérnavékony, reszketeg hangján, s arra kérte térjen meg hozzá, mert nagyon beteg és magányos. Egy idő múlva a hangok összemosódtak helyettük színes fények táncoltak a szeme előtt majd eggyé olvadtak,később elhalvànyultak, Jörg pefig elszunyadt. Halk neszezésre ébredt. Azon nyomban felfogta, nincs egyedül. Valaki állt az ajtóban. Jörg kíváncsi lett, ki az aki a kamra polcain keresgél ilyen késő este. Bizonyosan nem jó szándék vezérli, persze az is lehet, hogy éhes. Jörg kikandikált a zsákok mögül. Hirtelen két hatalmas kéz ragadtra meg a torkát, érezte bőrén a hideg nyirkos verítéket, amely síkossá tette a másik ember szőrös ujjait, majd nem sokkal később egy érdes hang felszólította, hogy azonnal tolja le az alsónadrágját, ha jót akar. Jörg azonnal megismerte a hang gazdáját, kissé szokatlan kiejtéséről.
• Kicsikém gyere ülj az ölembe - suttogta a hang, s Jörg ijedten engedelmeskedett.
Az izgatott férfiang folytatta:
• Kicsikém, megfognád a kezem?
Jörgben ekkorra már feltámadt a harag. Partnere lágy hangja egyre jobban feltüzelte. Undorodott a hang gazdájától, s dühét csak fokozta a tudat, hogy a másik az ő gyöngeségét kihasználva igyekszik saját magát kétes gyönyörhöz juttatni. Megfordult, mintha vetkőzne, közben kezével a polcon keresgélt, valami éles dolgot kutatott, sajnos hirtelenjében nem talált semmi kézzelfoghatót.
- Jaj baba, gyere már- nyöszörögte egyre türelmetlenebbül a hang.- Nézd meg mit kapsz! Cukorka, látod-e kis drága? Nézd csak, milyen jó vagyok hozzád? Nyald csak meg, finom,ugye?
Jörg agyában ekkor már lüktetett a vér. Lenézett és látta amint a férfi állló nemi szervét igyekszik kezébe nyomni. Ettől kezdve megállt felette az idő, csak a férfi nyakára tapadt keze élt, az pedig vakon követte agyának parancsait.
Szorítsd erősebben- parancsolta agyának a kezét mozgató suttogás.
Ebben a pillanatban férfi egy pillanatra kiszabadult a szorításból.
• Megmondlak apádnak- hörögte utolsó leheletével.
• Elmesélem...
Tovább azonban nem jutott, szemei fennakadtak, teste elernyedt, majd rongybábuként bukott előre. A fiú fel sem fogta mi történt, leült, hogy megnyugodjon, ruhája csatakos volt az izzadságtól, kezei sebesek a másik harapásától.
Erősen reszketett, gondolatai a suttogások körül forogtak, melyek hol elhaltak, hol felerősödtek, egyszer anyját hallotta, ahogy búcsúzik tőle, ez a hang távolról szólt valami bezárt ajtó mögül hangzott, majd apja üvöltözte keserűen, hogy mindennek vége. Mennie kell, mert valaki elárulta.
Amikor anyja szólt hozzá, megnyugodott, majd hirtelen felijedt apja harsogó kesergésére. Végül álomba révedt a kamrában, ölében a halott férfival. Innen szállította el a mentő a hordágyhoz kötözve. A következő két évet elmegyógyintézetben töltötte, majd apja halàla után egy parókiára költöztették. A háború nem hagyta érintetlenül a családot. A legidősebb nővére anyjához hasonlóan tüdőbaj áldozata lett, gyermekei intézetbe kerültek, apjuk a fronton megsebesült. Felgyógyult ugyan, de nem sokkal később agyhártyagyulladást kapott, melybe belehalt. A másik, számàra leginkább szeretett nővére elfordult tőle, nem óhajtott találkozni vele. Férje elesett Berlinben a háború utolsó napján. Soha senki nem tudta meg hollétét iratai ugyanis elégtek.Ezt azonban csak Jörj àllította, miután dögcéduláját a zsebébe süllyesztette. Két ifjabb nővére egy bombatámadás során, házuk alatt rekedt, soha nem látta őket senki.
Az igazat megvallva, már jóval korábban a kerti szobor alatt nyugodtak. Egy alkalommal Jörg meglátogatta a két vén „zsörtölődőt”, ahogy ő nevezte őket, hogy magával vigye az összeharácsolt aranykészletet, mert a szövetségesek Belinhez közeledtek a háború a végéhez érkezett, s a vesztes hadsereg támogatóinak menekülnie kellett, ha nem akartak bűnösként kötélen lógni, ahhoz pedig aranyra volt szüksége. Màr éppen kiemelte a rudakkal teli tását pincebeli rejtekhelyükről, mikor rányitott Fanny, a szűzies vénkisasszony. Meglepetésében Jörg annyira elvesztette ítélőképességét, hogy egy fahasábbal szétzúzta a nővére fejét. Ezután legfiatalabb testvérét verte agyon a férfi, mert az kifogásolta öltözékén a vörös foltot, majd mindenáron meg szerette volna tudni, honnan ered. Miután Jörg végzett áldozatával, a kádba vonszolta és feldarabolta a véres testet,majd begyújtott a kazánba és megpróbálta elégetni a maradványokat. A szomszéd meg is kérdezte, hogy miért fűt nyár közepén,ilyen forróságban, elállt az eredeti tervétől és inkább eltemette testvéreit. Nem tétovázott, magához vette az aranyat, új papírokat vásárolt és Belgium felé vette az útját.

A határon nem mehetett át, mert nem tudta, mennyire hitelesek a papírjai. Nem voltak barátai, senkiben nem bízott, óvakodott már mindenkitől. A német határ közelében bevette magát az erdőbe. Úgy tervezete, egy darabig ott él majd. Nap közben a bokrok alatt pihent, éjszaka előbújt rejtekhelyéről és többféle megfigyelést végzett. Figyelte a határon egymást váltó őrök mozgását, a közeli falu lakosainak szokásait, illetve a boltok nyitva-tartási rendjét, hiszen a magával hozott értékes rudakat nem mindig használhatta, mert, nagy feltűnést keltett velük a bankban. A faluban pedig szárnyra kelt a pletyka, hogy ki az az ember, aki ennyire gazdag a háború után. A legtöbb embernek ugyanis nem maradt egyebe, mint a háza, vagy még az sem.
Jörg tehàt tudta, hogy le kell lépnie Németországból, ha nem akar egy kötél végén lógni. Utolsó este éppen vásárolni indult volna, de még világos volt az indulàshoz, ezért úgy döntött lefekszik még egy órát, mert hasogatni kezdett a feje. A napokban keveset aludt, tele volt félelmekkel, hogy követik. Minden ágreccsenésre felébredt. A parókián mindig gondoskodtak róla, figyelték gyógyszereit. Maradt ugyan néhány pasztilla nála, de a nyugtató és az a kis sárga dobozba rejtett apró bogyók, melyek hatását nem ismerte, valójában férfiasságát gyengítette, elfogyott. Amíg volt nem spórolt vele, hiánya fokozta zavartságát, ingadozott a dührohamok és a zokogás közt.
Ruhái elrongyolódtak, egykor a legdivatosabb szabónál készített, a legmodernebb szabásminta szerint szabott öltönye elszakadt és sárosan lógott vékony testén. Haja és közben szakállá serkedt szőrzete zsírosan csüngött lefelé.
Már éppen elszundított volna, mikor észrevette a falu nyugdíjas csendőrét, aki a háború idejére bevonult társa helyett is szolgálatban volt, amint egy pillanatra esetlenül megmoccant a fa mögött. Kíváncsisága felülírta rettegését, hogy lelepleződik. No. meg érdekelte mit gondolhatnak róla az emberek. Az nem volt kétséges, hogy szőke haja, magas termete és kiejtése elárulta származását. Az őrmester gyűlölte a büntetés elől menekülő németeket, Jörg pedig különösképp felkeltette érdeklődését furcsa megjelenésével, szokatlan gazdagságával. Mindenképp meg szerette volna tudni mit követett el a férfi, hogy az erdőben kell bujkálnia. Jörg azonban nehéz falatnak ígérkezett, nem árult el semmit magáról, nem került közel se nőkhöz, sem férfiakhoz.
Az őrmester tehát előlépett a fa mögül, Jörg pedig kedvesen intett, hogy jöjjön közelebb.
• Hogy került ide- szólalt meg Jörg.
• Utánam leselkedik talàn?
• Nem mondanàm, hogy leselkedem, csak nem értettem miért lakik az erdőben- válaszolt az őrmester.
• Jöjjön, üljön le ide a padra - mutatott a háta mögé Jörg - szívesen mesélek róla.
• A háborúban az angolokkal dolgoztam együtt, segítettem a munkájukat. Berlin eleste után haza kellett térnem, mert feladatom véget ért, nem volt rám szükség többet. Amikor hazatértem, azonnal észrevettem, valaki járt a lakásomban. Ügyesen dolgozott, semmi nem árulkodott a betörésről, a ruháim és cipőim úgy sorakoztak a szekrényben, mintha aznap vasalták volna őket.
• A porcicák egy helyen, mégis félre voltak söpörve, az én sokat tapasztalt szemem pedig azonnal észrevette a különbséget.
Azóta kint élek az erdőben, mert az otthonom már nem az biztonságos többé, fejezte be mondókáját Jörg. Ez azonban a nyugdíjas rendőrt nem győzte meg. Ellentétben Jörggel ő a Gestapónak dolgozott, szon az operatív törzsön amely az ellenállók nyilvàntartását szervezte. Biztos volt benne, ha Jörg ott dolgozott volna legalább a nevére kellene emlékeznie. De nem így volt. Amikot rá akart kérdezni Jörg éppen egy pohár borral kínálta. Nem merte visszautasítani.Éppen fel akart àllni, de megszédült és a földre zuhant.
Jörg felállt az asztaltól, s leguggolt a földön fekvő mozdulatlan testhez, majd a mellkasára hajtotta a fülét. Figyelte ahogy emelkedik és süllyed. Megállapította, hogy az öregember csak alszik. Beteg lelke csak erre várt, előlépett a homályból, hogy átvegye a hatalmat az egészséges tudat felett. Az események ezután más mederbe terelődtek. Jörg megfogta a férfi lábát, majd egy bokorhoz húzta a testet. Elővett egy vastag kötelet a férfi kezére hurkolta. A kötél másik végét átdobta a közeli tölgyfa legalsó àgán. Àmint a kötél vége a földre ért megragadta, s addig húzta, míg az meg nem feszült, s áldozata a kezénél fogva lógott lefelé. Fogta a hátizsákot, magához vette arany készletét, körültekintően elrejtette maradék ruházatát és beásta tűzrakóhelyét. Nem tudta visszatér- e még, minden-esetre áldozata iratait magához vette és útnak indult. A város mindössze fél órányi járásra volt, Jörg azonban ezúttal tett egy kis kitérőt. Megkereste a város határán kívül eső legkisebb bankot, belépett és áldozata papírjaival beváltott némi aranyat.
A bankos végigmérte, de nem szólt semmit. Jörg érezte a kiváncsiságot a bankár tekintetében, úgy tett mintha nem érdekelné. Amint kilépett a bankból az épület mögé bújt és várt. Hamarosan egy rendőrautó kanyarodott be az épület elé, belőle egy katona szált ki. Jörg feszülten figyelt, de nem hallott semmit. Nemsokàra a tiszt rangot viselö egyenruhás kilépett az ajtón, s kezet ràzott a bankossal. Jörg azonnnal tudta, hogy már az öreget keresik. Előmászott rejtekhelyéről, ismét belépett az épületbe. Végig ment a sook közt, végül megállapodott az újságoknál. Lekapott egy Playboyt majd a pulthoz lépett, mintha fizetne. megcsörgette a pént a zsebében, jó darabig kotorászott. Keze izzadni kezdett, ahogy a pisztoly szőrös ujjaihoz tapadt. Kihúzta a fegyvert, felemelte az ember halántékához szoritotta. Meghúzta a ravaszt, csukott szemmel élvezte a fegyver durranását, majd a zuhanást amely a lövést követte. Kinyitotta a szemét, megláta a szétlőtt agyvelö nyomait, a falon szétterülö látványt, érezte az édeskés szagot, amely a helységben terjengett. Jörg odalépett falhoz kezével kenegetni kezdte a véres cafatokat, élvezte ahogy a velö szétolvadt a kezén. Megnyalta kezét, lenyalta a véres, nyúlós langyos anyagdarabkákat. Néhány másodperc múlva belépett a mellékhelység ajtaján. Megmosakodott, közben megpillantotta magát a tükörben. Szemei vöröslöttek, szája körül vörös folt húzódott. Hideg vízzel lemosta ábrázatát, száját kiöblítette, majd az ablakon keresztül távozott. A városban betért egy ruhaüzletbe, ahol katonai ruhát vásárolt, az volt ugyanis a legolcsóbb. Vásárolt még egy ollót, borotvàt, a fegyverüzletben láncot, bilincset, kést és ragtapaszt. Hazafelé egész más ösvényen haladt,mint ahogyan jött, nagy kitérővel. Beesteledett mire elérte a bokrot ahol eddig aludt. Először nem.látott semmit, csak a fák lombjairól verődött vissza némi feny, ahogy a hold átsütött a lombok közt. Keresni kezdte a kötelet, melyre felkötötte a testet, mikor megszólalt mögötte egy hang.
• Gondolom , engem keresel, te vadállat. - Már vártalak, hogy visszaadd a fegyverem.
Jörg hirtelen megfordult és lőtt. A semmibe.
• Merre vagy barátom? - kiáltotta. - Bátran, nem bántalak.
Leereszkedett a földre és kúszni kezdett a bokor felé. Már majdnem célba ért, mikor megrezzent előtte egy ág. Összekuporodott, hogy minél kisebb felületen érhesse támadás. Az ütés mégis teljes testfelületen érte. Felskoltott, mint a sebzett vadállat ugrott támadójára. Az meglepetésében moccanni sem tudott, csak állt letaglózva. Jörg kezével a nyakàt szorongatta, fogait belemélyesztette az arcbőrébe. Egészen addig míg a másik teste elernyedt, ájultan terült el a földön. Jörg ruhája csatakos volt a vértől, szájában érezte a vér ízét. Áldozatát behúzta a bokor alá. kezét összekötözte, végül odabilincselte az egyik ághoz. Lábait összeláncolta, s a ágakhoz rögzítette. Nem sokkal később már tüzet gyújtott, a magával hozott lapáttal egy gödröt ásott, melyet levelekkel tömött ki. A mozdulatlan testet befedte zizegő avarral, nehogy kihűljön mert úgy vélte fagyni fog. Nem akarta, hogy áldozata idő előtt kihűljön. A háború óta izgatta a kérdés meddig képes egy ember elviselni a kínzást, s íme eljött az alkalom, hogy ki is próbálja. Egészen nagyszerű tervet eszelt ki. Előre élvezte ahogy az őrmester könyörög majd neki. Magához vette a ķést, melyet nemrég vett, beásta magát az avar alá, s a fáradtságtól azonnal mély álomba merült. Hajnalban arra ébredt, hogy fázik. Kibújt a rejtekhelyéről és tüzet rakott. Tudta, hogy nem sokáig maradhat az erdőben, mert előbb utóbb beköszönt az ősz, az éjszakák olyan hidegek lesznek, hogy nem lesz képes elviselni. Ekkor a háta mögött megmozdult az avar. Az öreg rendőr felült majd rámeredt és szitokáradatot szórt felé. Válaszul Jörg hasbba rúgta a megkötözött férfit. Az hörögni kezdett a fájdalomtól, ismét lefeküdt. Kicsivel később újra felült, majd megpróbált felállni. A lánc amely a bokorhoz rögzítette nem engedett. Ismét szitokáradat következett, melynek Jörg vetett véget, azzal, hogy egy kendővel betapasztotta a rendőr száját és ragasztószalaggal bekötözte. A bilincset a férfi csuklójára erősítette. A láncot ismét eloldotta és átdobta a bokor melletti fa legalacsonyabb ágán, de ezúttal annyira feszítette csak meg, hogy ellensége lábujjhegyen állt, feltartott kezekkel. Az öreg azonban zokszó nélkül türte a kiképzést. Ettől Jörg annyira feldühödött, hogy a tüzben felhevített pengével a férfi lábába szúrt. Tekintetével figyelte az idős ember arcmozdulatait, s addig forgatta a kést a füstölgő kormos húsban, ameddig fel nem ismerte a fájdalom jeleit annak arcán. Egy pillanatra nem figyelt, ezt a pillanatot használta fel a rendőr, hogy bal lábával teljes erőből szájon rúgja Jörgöt, aki megszédült és hátrazuhant. Támadója a rugás erejétől megtántorodott és a kötél, melyen lógott visszatartotta. Nem esett el ugyan, de a kötél a csontjáig hatolt. A következő piĺlanatban Jörg ugrott rá, s ököllel addig ütötte, míg orrcsontja nagyot reccsent és eltörött. Mégis hangtalanul türt tovább. Ettől Jörg annyira meglepődött, hogy leült és gondolataiba mélyedt. Nem értette, sehogy sem tudta kitalálni, miért nem könyörög neki a rendőr. Ez tönkretette a játékát, elvette a füszert, melyre annyira áhitozott. Felált és járkálni kezdett, hátha eszébe jut valami, de hiába törte magát semmi nem jutott eszébe. Fejében lüktetett a vér, szíve hevesebben vert mint valaha, elvesztette lába alól a talajt. Füle sípolt, majd úgy tűnt ismét üldözőbe vették azok az átkozott hangok. Az egyik fa mögött megmozdultak a levelek. Odaugrott, de mire elérte a törzset alevelek megnyugodta. Néhány perc múlva apja jellegzetes csoszogó hangját hallotta, amint az avar zizegését hallgatta, fejében lüktetett a vér, surranása apjára emlékeztette amikor nyámnyila zenebohócnak nevezte. Kezében egy fejszét tartott, mellyel annak idején szétvagdalta a zongorát. Jörg sírni kezdett, remegett és nekitámaszkodott a fatörzsnek. Csak állt szerencsétlenül és sírt mint egy kisgyermek.
A rendőr csak erre várt. Tudta ha nem veszíti el a fejét és igyekszik nem elárulni, mennyire erősek fájdalmai, melyet a késszúrások okoztak előbb, utóbb eljön az a pillanat, amikor támadója elveszti lélekjelenlétét, a kérdés csak annyi volt, ki tud- e tartani addig.
Egyetlen árulkodó pillanat, egy könnycsepp elég volt ahhoz, hogy Jörg támadó kedve ismét fellobbanjon és teljes erővel játszani kezdjen áldozatával. Ezt tanulta mint fiatal rendőr, élete során sok olyan bűnözővel akadt dolga, mint Jörg, többnyire tudott bánni velük. Egyszer nem megfelelően járt el, akkor egy indián túszejtő majdnem lelőtte. Két hétig kómában volt, Maggie a felesége végig ott ült mellette, kitartóan ápolta. Maggie azonban 10 éve meghalt, a férfi egyedül élt azóta, senkinek nem hiányzott már. Jörg viszont nagyon is élőnek hatott, minden mozdulatát meg kellett fontolnia tehát. Ebben a küzdelemben neki kellett győznie. Jörg már nem sírt, kezdett megnyugodni, tehát óvatosan kellett eljárnia.
Jobban van?- kérdezte az öreg.
Jörg mefordult, de nem felelt.
Még mindig remegett az indulattól, szája széle rángatózott, orrlukai kitágultak, kapkodva szedte a levegőt. Szemei mindent elárultak. A vad indulat, mely benne lángolt, óvatosságra késztette az öreget. Az élete volt a tét, most nem hibázhatott.
Mit tett, ami ennyire bántja? - kérdezte szelíden
Jörg még még mindig nem felelt.
El volt foglalva önmagával.
Elővett egy tükröt és egy ollót, amelyet a nővéreitől hozott el és belevágott a szakállába. Egy két vágás után a hajának esett neki. Amint végzett a művelettel elővett egy festékes zacskót, tartalmát hajára öntötte, néhány perc múlva pedig elkente a zacskó tartalmát a faején, majd a maradékot letörölte. Belenézett a tükörbe, majd bólintott. Mára jó lesz- gondolta. Haja szőkén világított, mosatlanul kissé extravagánsan hatott, s ez megint felingerelte Jörgöt Most nem sírt, felváltva nevetett, majd dühöngött aztán megint nevetett, egyszóval kezdte elveszíteni a józan ítélő képességét. Az idős rendőr tudta, elérkezett a cselekvés ideje, ha most nem lép, màr nem is lesz módja rá. Megpróbált nyugod maradni, mikor megszólalt nagyon igyekezett, hogy hangja el ne árulja.
• Kérem vegye le a bilincset rólam!
• Tudhatná, hogy hatósági személyt bántani vétek.
• Fogja be a száját, vén zsugori!- ordította Jörg. Hatósági, nem hatósági egyre megy. Bármikor kivégezhetem, itt aztán nem keresi senki.
Azzal fogta hátitáskáját és pakolni kezdett. Az idős rendőr ráébredt, nem volt elég óvatos. Ráadásul Jörgnél kiismerhetetlenebb fickóval még nem volt dolga. Amikor még dolgozott rendszerint elhanyagolt, kemény családi háttérrel rendelkező; egyszerű alakokkal volt dolga. Jörg ennél összetettebb eset volt. Bonyolult lélekkel, magasabb intelligenciával rendelkezett. Ami az őrmestert leginkább aggasztotta, hiányoztak a fékek a magatartásából, pszichopata volt. Darabjaira hullott belső énje, komoly veszélyt jelentett a társadalonra. Képes volt bármikor ölni, nem volt ölni, akár indol nélkül is. A rabok, akikkel eddig dolga volt, csak szociopaták voltak kettétört családdal, munkanélküli apával, részeges anyával esetleg drog függőséggel.
Mindennapjaikat a drog utáni vágy határozta meg. Jörgről azonban nem ismerte
. - Van valaki, akihez tartozik? - kérdezte az öreg. Maradtak élő rokonai?
Ez valami nyomozás? - vicsorgott Jörg. - Ha igen, akkor sürgősen felejtse el, azt ajánlom!
• Nem, természetesen nem nyomozok senki után. Segíteni szeretnék.
• Csak étdeklődtem, miért ilyen feszült.
Jörg erre nem felelt, inkább eloldozta a kötelet. Úgy gondolta elviszi magával az öreget, legalább túsznak jó lesz. Aztán megváltoztatta tervét, mert a rendőr túl sokat kérdezősködött. Eldöntötte nincs szüksége tanúra a határsértéshez. A rendőr ekkor taktikát váltott, egyenesen neki szegezte a kérdést.
• Ugye kedves barátom járt már lélek orvosnál? Biztos vagyok benne, hogy a válasz, igen.
• Most pedig, feltételezem, elfogytak a bogyók nagyon szenved, mert gyógyszer nélkül rosszabb. Hallucinál is? Zajok, léptek, suttogások...?
• Alkut köüthetne velem és máris tudok segiteni, lehet hogy megússza a villamosszéket.
• Nem vagyok kíváncsi a mondanivalójára, valóban szedtem gyógyszereket, mert szükségem volt rá. Azóta már sok minden változott az életemben, más erők uralkodnak felettem ők mondják meg mit tegyek. Azt teszem amire kérnek, senkire nem hallgathatok, mert vadásznak rám.
• Kik akarják bántani? - kérdezte megdöbbenve a rendőr.
• Az nem tudom, egyszer anyám, majd apám hangján szólnak hozzám. Állandóan figyelnek, hallom a lépteiket.
• Higgye el fiam le lehet győzni őket. Én ismerek..
Tovább azonban nem folytathatta az öreg, mert Jörg kése a szájába hatolt és levágta a nyelvét. Szájá kitágult, orrán dőlt a vér. A fájdalomtól a szemei könnyesek lettek. Elájult. Feje előre billent a vér lassan csurgott a földre, nemsokára kisebb tócsává dagadt. Ereje fogyóban volt. Egyszer magához tért, felsírt, motyogott valamit, de csak hörgés hagyta el ajkait. Ekkor Jörg ismét leengedte a kötelet, s csak ennyit mondott: Eredj! Szabad az utad.
Áldozata azonban annyira elgyöngült, hogy négykézláb mászott, majd leült, ismét mászni próbált, majd előre esett. Hátra sandított és várt. Várta, hogy a szörnyeteg végre megkegyelmezzen neki és a túlvilágra segítse. Belenézett a szemébe és várt,, csak várt, csak várt. Ekkor Jörg megsejtette mit gondol a másik. Elvigyorodott és intett a fejével.
Siess, mielőtt meg nem gondolom magam! Kutya! Menekülj! Én azt tenném bármilyen áron.
Felkacagott. Olyan hangosan nevetett, hogy az erdő csendjét felverte. Mindenütt madarak rebbentek fel, melyek megijeszttették Jörgöt.Elsápadt, kezében megremegett a fegyver, majd hirtelen elsült. A rendőr azonnal meghalt. Jörg megdöbbent. Leült és gondolataiba mélyedt. Arra riadt fel hogy mellette lépked valaki.
Körbenézett, de csak a szél támadt fel, s fújta a faleveleket, egyébbiránt minden mozdulatlan volt. Jörg megborzongott a félelemtől és a hidegtől. Lepilantott a mellette lévő holttestre és lassan ráébredt mit tett. Sírni kezdett. Még akkor is ült és sírt mikor szállingózni kezdtek az első hópelyhek.
Ekkor fogta a rendőr holttestét, a lábánál fogva arrébbhúzta. Jörg itt tétovázott, majd levetkőztette a holttestet. Levágta kezén és lábán az ujjbegyeket, majd a fejet is elválasztotta a holttesttől. A fejről lehúzta az arcbőrt, majd a fejet fehúzta a fàra. A testet feldarabolta és több helyen elásta. A ruhàkat egy gödörben elégette. A nyomokra avart szórt. Felpakolt és útnak indult nyugat felé. A határt és a környező erdőt őrizték ugyan, de új papírjaival zavartalanul átjutott rajta. Két hétig egy ismerősénél lakott. Egész nap újságcikkeket bàmult, hivatalosan állást keresett, telonált. Valójában régi ismerős, tiszteket keresett fel, s jó pénzért eladta hallgatását. Szép kis summát tett félre. Ekkor elbúcsúzott barátjától és elindult Belgium felé. Két hét múlvs beköltözött a Horseland nevű fogadóba, ahol a játékterem kedvelt alakja lett. A krupiék szerették, mert előszöt kis tételben játszott , így nem robbantott bankot, viszont nagy borravalót adott. Azt gondoltàk róla, hogy túlélő, aki megjárta a lágert,s valamilyen csoda folytán megmenekült.
Itt ismerkedett meg Veronikával a panzió tulajdonosának feleségével, majd később áruval megrakott teherautóval begurult Hans a tulajdonos is. Jörg azonnal felismerte, hogy zsidó, úgyhogy igyekezett távol maradni tőle. Ebben az időben amúgy is sokat tartózkodott szobájában, mert ismét fejgörcsei voltak és hallani kezdte a csoszogó lépteket a foĺyosón. Veronika sokszor faggatta arról, mi történt vele, nem beteg-e, de csak annyig tudott meg, hogy fáj a feje. Aztàn Veronika mesélt neki a háborús évekről, Hans eltűnéséről és arról, hogy milyen érzés volt, amikof a halottá nyilvánítása után egy reggel munkába menet megpillantotta az utcán sétálni. Semmire sem emlékezett, kiderült, hogy fogságba esett Szibériában, amikor megszökött hónapokon keresztül bolyongott étlen szomjan sokadmagával. Végül akik nem lettek a disentéria, himlő, vagy kanyarójárványok áldozatai kórházba kerültek, ahol új személyiséget kaptak egy új élethez.. Ugyanitt Hansot beszervezte az orosz titkosszolgálat, aláirattak vele egy papírt, hogy soha többé nem léphet érintkezésbe családjával, majd felpakolták egy teherautóra és hazatelepítették.Az új iratokkal , melyeket kapott, béreltek neki egy kisebb lakást, munkát kapott egy kis garzont. A feladata csak annyi volt, hogy feljegyezze az emberek véleményét, szokásait, családi viszonyait. A többit a szervezet, ahogy a gyáriak hívták, Secret Agency elintézte. Mindig jöttek új munkások és persze voltak áthelyezések is, de Hansot ez nem érdekelte. Egy napon nem bírta tovább Veronika hiányát és attól fogva minden nap elsétált a villamos megállóig meg vissza. Ekkor találkoztak ők ketten újra,Hans pedig nemsokára visszaköltözött a lányhoz. Időközben Veronika gyámja, az öreg Weis meghalt, így végre elvehette a lányt. A hazaköltözés elötti napokban éppen már rendezgette ruháit a költözéshez, mikor kopogtak az ajtón. Hans gyanutlanul kinyitotta, majd a meglepetéstől hátrahőkölt. Te, hogy… Tovább azonban nem jutott, mert a két alak egyszerűen keresztülrobogott rajta. Nem megmondtam neked, hogy ne fecsegj feleslegesen? - Remélem a barátnődnek nem beszéltél rólunk. Akkor bizony vége a barátságunknak és a lány életének- ordított egy rekedt hang az álarc mögül.
Ki vagy Te tulajdonképp? - kérdezte Hans némi érdeklődéssel a hangjában.
• A te jóbarátod. - S jobb lenne, ha így is maradna.
• Vagy hallgatsz, vagy megnézheted magad! - kiáltotta az ismeretlen.
• Menjünk, itt nincsen semmi látnivaló, maximum, a háziúr hullája a szekrényben. Túl kíváncsi volt az öreg.
Azzal a két alak ezzel elrobogott. Hans csak állt és nem értette az egészet. Jannal a háború idején a legjobb barátok voltak. Aztán Jan egy nap eltűnt a körzetből és azóta nem találkoztak. Hans azt hitte meghalt egészen addig, míg ma az ajtajában nem állt. Természetesen erről nem beszélt Veronikával, lassan el is felejtette az esetet, pedig eleinte sokszor hátrafordult az utcán, figyelte nem követik-e, de mivel nem látott senkit, végül megnyugodott. Izgalmát felfefezte Veronika is, de Hans a félelmeit a háborúban látottakkal magyarázta. Veronka elmesélte Hans fura szokásait a saját orvosának, de Hans elzárkózott a férfivel való találkozástól, bármennyire invitálta az orvos. Volt azonban egy másik oka is Hans nyugtalaságának. Nem merte megmondani feleségének, hogy az egyik csatában egy bomba robbant mellette, melytől elvesztette egyik heréjét, s a másik is nagy valószínűséggel zúzódott. Nem tudta, de szinte biztosra vette,hogy terméketlen. Nagyon szerette Veronikát, ugyanakkor iszonyatos féltékeny volt a családos férfiakra. Ekkor tűnt fel a színen Jörg a sármos, kedves német tiszt, aki jó darabig csak szórta a pénzt, Hans legnagyobb örömére. Ahogy fogyatkozni kezdett a vendég pénze, úgy fogyatkozott, Hans kedvessége is. Alapból sem kedvelte a német tiszteket, s ezt meg is mondta Veronikának. Veronika barátsága Jörggek ettől még töretlen maradt. Jörg ugyanis jó svàdáju ember lévén, igen színes történetekkel állt elő, háborús kalandjaival jól elszórakoztatta Veronikát. Természetesen a zsidók kifosztásáról hallgatott, azt mesélte, hogy a vagyont apjától örökölte.A "nagy sumák"- ahogy Jörg nevezte, aki házalással kereste kenyerét. Hans persze mosolyogva bólogatott.
Egy napon aztán szinte teljesen elfogyott Jörg pénze. Egy utolsó kártyaadósságot kifizetve odaveszett minden. Ekkor a férfi Veronikától kért segítséget, hiszen tudta jól, a nőt már elbűvölte simulékonyságával. Természetesen kapott munkát a kertben, bár Hans, kikötötte, hogy Jörg felköltözik a padlástérbe.
Éppen nyár volt, gyönyörű este, telihold volt így barátunk kinyitotta a terasz ajtaját, kiült az ablaka előtti erkélyre. Veronika a kertben üldögélni magányosan. Érdeklődését felkeltette a lány gyönyörű nyaka, karcsú fiatalos teste. Aztán bement és lefeküdt aludni. A parókián töltött évek alatt elzárva élt a világtól, a háborús évek után pedig szégyellte tapasztalatanságát . Egyetlen nőkhöz fűződő kapcsolata szerencsétlen elárvult unokanővéréhez fűződött, de ez a kapcsolat is inkább korán elvesztett édesanyját hivatott pótolni. Nővérei jóval idősebbek voltak nàla. A két idősebb lánnyal szinte alig volt kapcsolata, már középiskolába jártak, napjuk nagy részét könyvek között töltötték. Korán férjhez mentek, a háborúban Berlin bombázása végleg lezárta múltja ezen részét. A két fiatalabb nővére nem tudott mit kezdeni vele, amíg egy szobàban lakott velük többször kifestették, mint egy manökent, megfésükték, lány ruhába öltöztették. Apja pedig hetekig nem szólt hozzá, ha észrevette. Aztán jött Lola, aki felismerte a helyzetet és magával vitte a szobájába. Utolsó este Jörg még a gyermekszobában üldögélt, nővereivel, csöndben rajzolt..Ekkor legfiatalabb nővére odamászott hozzá, elvette zöld ceruzáját és arcába vágta. A fájdalomtól felsikoltott, lefeküdt a földre és hangtalanul zokogott. Senki nem jött segíteni, senki nem vigasztalta, nővére fölé hajolt és gonoszul kacarászott. Ekkor Jörg megfordult, minden bàtorságát összeszedve az orrába vágott, eltörve azt. Egyszerre rontott be mindenki, apja, nővére, még beteg édesanyja is. Azt észre sem vették mi történt Jörg arcával, csak nővérét vitték ki a szobából, a kisfiú fàjdalmáról mindenki megfeletkezett. Egy órával később még mindig a padlón hevert és békésen aludt. Másnap édesapja talált rá, amint a sarokban ült és békésen szemlélődött, közben beszélt valakihez, pedig a szoba üres volt. Apja megkérdezte tőle, miért bántotta nővérét, mire Jörg nem válaszolt. Később tudta meg, hogy a làny azt állította Jörg ütött először, a ceruza csak véletlen akadt be. Apja ekkor megállt felette, csak ennyit mondott halkan: - Fiam, egy férfi sohasem üt meg egy nőt . Ezért szigorúan meg kell büntesselek. Hidd el meg fogod még köszönni ezt nekem. Levette nadrág szíjat, és ütötte a fiút ahol érte. Amikor végzett a teendőjével elhagyta a szobát. Jörg felkelt és visszaballagott a gyerekszobàba. Még egy hétig minden nap kukoricán térdelt, aztán megérkezett Lola. Addigra azonban térdei feltöredeztek, kisebesedtek, lelki sérülései még ennél is nagyobbak voltak.
Amikor Lola elment, ismét egyedül maradt azaz kettesben édesapjával és annak szigorával. Apja nem ismert sem szeretetet sem kegyelmet. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy közölje fiával anyja elvesztését. Miért is tette volna? Hiszen Jörg úgysem számított. Jörg masik kedvenc szenvedélye a zongorázás mellet a viràgok gondozása lett.
• Azok legalább viszonozzák a szeretetet - mondogatta apjának.
Egy ilyen alkalommal a temetőben gondozta a katonai sírokat, mikor szemébe ötlött a név. Örjöngve rohant haza, hogy apjának szegezze a kérdést.
• Miért nem mondtad meg?- üvöltötte. -Jogom lett volna tudni.
• Minek- kérdezte az apja. Elég szerencsétlen vagy így is.
Jörg ágynak esett és több mint két hónapig betegeskedett.

Már javában tartott a háború, amelyben Jörg polgári szolgálatot teljesített, a laktanya ugyanis kórházként is működött egészen Berlin elestéig. Jörg feladata volt a halott mosdatás és öltöztetés. A halottak látványa először elrettentette, hamarosan azonban megbarátkozott a látványukkal , sőt érdekelni kezdte az emberi test anatómiája. Ettől kezdve bejárt a boncolásokra, sőt rajzokat készített a szervekről. Úgy tervezte a háború végeztével beiratkozik az orvosi egyetemre hogy még több ismeretet szerezzen, de a geller, amelyett apja barátja okozott lelkében, véget vetett álmainak. Az az ember jócskán belemart más vérző lelkébe, amely bolondok házába juttatta.
Az emegyógy intézetben egy évet töltött különböző gyógyszerkísérletek alanyaként Belkostólt a toxikológia rejtelmeibe..Megismerkedett a betegségek jellegzes tünetivel, a betegekkel szóbaelegyedve remekül megtanult szimulálni. Barátságba került a boncmesterrel. A férfi bizalmával visszélve bármilyen gyógyszerhez hozzájuthatott, amellyel viszont ő maga is kísérletezni kezdett. Könnyen ráérzett a szándékos kínzás ízére. Később a labor kulcsát is elcsnte,s élvezettel figyelte egy állapotos gorilla napokig tartó görcsös agóniáját. Később már emberekkel is próbálkozott, de fel kellett adnia próbálkozásait. Az intézetbe ekkor egy fiatal, lelkes pszochiáer került. Elődje jegyzeteit lapozgatva feltünt neki a sok gyógyszerrendelés Ekkor figyelni kezdte a betegek mozgását, s azonnal felfigyelt Jörg esti pince látogatásaira.. Nem ismerte azonban Jörg képességeit. Elődje kis stílű pszichopata bűnözőként kezele a fiút így nem sejtette, hogy az mennyire àtlát rajta. Jörg első beszélgetésük alkalmával végigmérte az orvost. Nem keltett túl jó benyomást benne, rövid idő alattt felfedezte annak kezén a haláltáborokból oly ismerős gyűrűt. Pillanatok alatt tudatára ébredt kivel áll szemben, de saját érdekében nem szólt egy szót sem.. A koncentrációs tàborokban nyilvánosan folytak különböző emberkísérletek, a kiemelt intelligenciával rendelkező, homo sapiens kitenyésztésére. Elsőre egyfajta genetikai próbálkozásnak hangzott. Melynek filozófiai alapját a darwinizmus elve szolgáltatta Az „ária” orvoscsoport áĺtal előre megjelölt "pozitív" tulajdonságok alapján “ a zsidó kiemelt asszisztensek csoportja mintát” vett a kísérleti áriak eltávolítot méhéből, majd alapos vizsgálatok után genetikailag "elegyítették" DNS mintákat, ezután megkísérelték műtéti úton visszaültetni a megfelelő anyajelöltbe.
A háború előrehaladtával egyre nehezebben sikerült pótolni a fájdalom csillapító és fertőtlenítő oldatokat, de az orvoscsoport így is a kísérletek folytatása mellett döntött, Így viszont egyre több dolga akadt a boncmesternek. A halottak létszámát a nemzetközi egyezményeknek megfelelően könyvelni kellett. Meghamisították a könyvelést. A halál oka rovatban a könyvelő eltérő halálokot tüntettel fel. Barátaink az első elllenőrzésnél megbuktak. Hiàba temették ugyanis a nőket a férfi paciensek alá, a könyvelő erről elfeledkezett, lekönyvelte a halott nőket is. A felhasznált fájdalomcsillapító mennyiséget csökkentete, s ez a tény indokoltá tette néhány haláleset kivizsgálását. A temetések száma sem egyeztett a kórházban ápolt, és későbbiekben elhunyt betegekével. Azt pedig egyetlen kórházi vezető sem engedhette meg magának, hogy a háború után emberöléssel vádolják. Még a nagyhatalmak vezetői is tudtak haláltáborokról, hiszen a berepülések alkalmával jól látható volt a táborok képe, nyilvánvaló volt, hogy a béketárgylásokkal egy időben benyúják a számát. Attól függetlenül, hogy egy őrült parancsait teljesítették, Nümbergben a németek gyilkosnak találtattak. A megtorláskor, az emberi esendőség senkinek nem számított. Felógattak minden bűnöst.
. Jörg kirázta a hideg, amikor előszőr megpillantotta a halálosztó orvost, majd apámnak szólította tévedésből. Tudta hogy az „effajta” orvossal jobb barátságban lenni, ha továbbra is szabad ki-és bejárást akar.. Eddig a megértő Rajmund doktor ügyelt éjjelente, aki nem tartotta veszélyesnek jörg útjait Napközben peidg gyermekorvosként praktizált magánrendelőjében, a kórházba ha tehette csak "ágyra" járt. Éjszaka, ha szükség volt rá felkeltették, leginkább, ha gazdag betegekhez kellett, mert az pénzt jelentett. Az "szerényebb péntárcáknál" többnyire a nővérek is tudtàk mi a teendő, vagy Jörgre bízták a " kezelést", akinek így szabad bejárása lett a gyógyszerraktárba.. Jörg ugyanis örökletesen kiválló intelligenciával rendelkezett, amellyel szerencsétlen módon a sátánnal lépett szöveségre. Rendkívül könnyen tanult, jó megfigyelő képességgel rendelkezett. Kiemelkedő lényeg felismerő készséggel, korát sokszor meghaladó logikai és rendszerező gondolkodással bírt. Mégis szociopata jellemvonásai kerekedtek felül a szerencsétlen kezdetek miatt. Rajmund doktorral folytatott beszélgetések során könnyen meggyőzte a kimerült elmeorvost, hogy orvostan hallgató, aki egy szerencsétlen baleset során elvesztette emlékező tehetségét, s tudása egy részét, iratai pedig elégtek. A betegek meegfigyelése pedig képessé tette. hogy kaméleon módjára újabb és újabb szerepeket öltsön magára. Az orvost teljesen bűvkörébe vonta, mindent elhitt Jörgnek, a beteges hazudozónak.

Rajmund doktor, azonban jelenleg az orosz fronton harcolt Sztálingrádnál, helyette a fiatal Karl doktorral kellett csatát vívnia, bizalmának elnyeréséért. Szerencsérje most sem hagyta cserben, ez az orvos felfedezte ugyan Jörg szokatlan jellemvonásait, de rendkívüli pénzsóvàrsága háttérbe szorítota óvatosságát. Karl bizonyos pénzösszegért szemet húnyt Jörg dolgai felett, azaz szövetségre lépett az ördöggel, szerződésben vállalta, barátja kezelését bizonyos anyagiak fejében. Cserébe Jörg sem firtatta az orvos korábbi ténykedését. Apja halála után Karl doktor pedig segített Jörgnek beköltöznii a parókiára. A parókia fogadta be azokat a szerencsétlen fiatalokat, akik otthon és család nélkül maradtak. Gondoskodott taníttatásukról, amennyiben vállalták hogy pappá szenteltetik magukat. Jörg itt lett megszállottja az eredendő bűnök tanulmányozásának. Kegyetlen bűntetéseket szabott ki magára, majd másokra is kiterjesztette azokat. Egy teljes hétig ostorral ütötte verte hátát a hangok miatt, fülébe forró levest öntött, kezét rendszeresen vagdosta üvegszilánkokkal.Ráébredt ugyan hogy beteg, de betegségét isten csapásának tartotta. Amikor később a vallomását rögzítették, feltették neki a kérdést, hogy mit tekint bűnnek nem tudott rá felelni.
Addigra eluralkodott rajta a különleges vagyok érzés. bezárkózott, nem akart különbséget tenni jó és gonosz közt.
- A világ elbánt velem -hajtogatta. Az ember eredendően jó, úgy, mint én.
- A többiek akarták ezt a sok gonoszságot.- Ők suttogtak a fülmebe, ők követtek folyton. - Ők kényszerítettek.
A parókián külön éltek fiúk és lányok. Nem találkozhattak, szóba nem elegyedhettek, így egészen a fogadóba költözéséig sem érzelmileg, sem testileg nem kötődött senkihez.
Aztán találkozott Veronikával. Sajátos humora és kétségbevonhatatlan színészi képességei átsegítették az ismerkedés részen, tovább azonban nem jutott. Meg aztán ott volt Hans, aki nagyon is figyelt felesége becsületére.
Most is ott sündörgött körülötte szeme sarkából figyelte minden lépését. Vegyes érzelmekkel viseltetett felesége és Jörg között kibontakozó barátságról Féltékeny volt mert Veronika érdeklődéssel hallgatta a férfi vidám történeteit, ugyanakkor örült, mert asszonykája addig sem vágyakozott gyermek után. Főleg nem kért újabb időpontokat a kedvenc doktorához. Hans már csaknem teljesen biztos volt benne, hogy magtalan, ennek ellenére imádta Veronikát, s örökös rettegésben élt annak elvesztésétől. Rettegett a pillanattól, mikor be kell vallania az igazat.
Veronika élvezte Jörg társaságát. Élvezte a vidám perceket, a beszélgetéseket, Hans komolysága, állandó üzleti tervezgetései csak idegesítettedék. Fiatal volt, utazni, kalandozni, szeretni vágyott. Az meg sem fordult a fejében, hogy az örökség felelősséggel jár. Igazándiból az utóbbi időben eltávolodott férjétől, már nem is értette miért tartozik Hanshoz.
Este éppen lefeküdni készült, ült a tükör előtt és fésülködött, mikor férje belépett az ajtón és hátulról megérintette. Veronika felnézett rá és éppen arra készült, hogy visszautasítsa, mikor a férfi mély zengő hangján megszólalt:
• Holnap üzleti útra megyek, légy óvatos Jörggel!
Jörg nem jelent semmit, csak alkalmazott - vágott vissza az asszony,
Hans megràzta a fejét, mintha nem értene egyet Veronikàval.
Azért - erre ne vegyünk mérget. Nem ismered jól az embereket Veronka, meg óvatlan vagy.
- Fogadni mernék, nem mindenben klappol nála, csak azt mondom.
• Tegnap mikor fönn jártam a padláson hallottam valakivel beszélgetni.
- Remélem nem kém. Tudod kedvesem! - a háborúban sok mindent láttam és hallottam. Valamit rejteget előlünk.
Veronika felkacagott. Megsimogatta férje kezét. Igazából megsajnálta a “ kedves öreg harcost“, akit ennyire megviselt a háború. Pedig ő is hallott furcsa hangokat az erkély felöl,de megnyugtatta magát, hogy csak a kan macskák hangversengenek a barátnőik kegyeiért. Nem tudta, vagy nem is akarta elhinni, hogy Jörg eltér az átlagtól. Nemcsak egy vidám fickó, akinek lételeme a nevetés, egyetlen pillanat és kegyetlen, gátlástan , többszörös gyilkos válik belőle. "Two in one", ahogy az angolok mondanák.Nem olvasta, hogy léteznek olyan ördögi zsenik, akiknek valamilyen szérencsétlenség folyományaként, leginkább szegényes szociális háttérrel rendelkező családokban felnövekvő gyermekkánt, szerető figyelem híján más módon próbálnak kitűnni a sokadalomból, ezzel kirekesztvén magukat a társaik közül. Mások túláradó szeretettel, imádattal közeledő anyjuk csomagol vattába, vagyis bilincsel magához. "Ó szent Oidipus" mit tettél velünk? Különből elegendő egy is.
Másjellegű problémát leginkább a homo sapiens, vagy, gondolkodó ember jelent. Az ostoba emberi palánták előbb- utóbb megrekednek a szocializáció valamely, alacsony fokán, leginkább a drogok vagy az kocsmák és a kulák közelében. Onnan már nem lépnek tovább, boldogan röfögve dögölnek bele egy sárgödörbe.
Az intelligens szociopata azonban valódi csemegéje a kriminálpszichológiának.. Magányából figyelik a világot, s felszedi a számára szükséges információkat. Kaméleon módjára változtatja álarcát, a legtapasztaltabb terapeutákat is képes megtéveszteni, mert élvezi a hazugságot, azok meg hinni akarnak neki. Kihasználjak nemcsak az emberi lustaságot, sőt rászorítja az embereket, hogy jónak könyveljék el. Amíg bizalmasak vele, s elhiszik, amit láttatni szeretne, vidám, jópofa, szellemes társ. A bizalmatlanság első jelére, levedli a bőrét és nyakadnak szegezi a kést. Látszatra magabiztos, belülről lávaként izzanak indulatai. Gyanakorta gyötrik képzetek, erős hallucinációk bizonyos események kapcsán. Gyanakvás, félelem, fájdalom, ezek kulcsszavak.
Ez volt a probléma Jörggel is. Kívülről nem látszott rajta, de mélyen belül állandó szélmalom harcot vívott anyja szellemével, a gonosz anyával. aki elhagyta, aki nem törődött vele. Az első látomásakor Jörg azt hitte csak álmodott. Leginkább csak csoszogó lépteket hallott mega körül. Jörg kérte először halkan, majd mind követelődzőbben ,anyját, hogy ne háborgassa, de az csak bámult rá, üres tekintettel. Nem szólt semmit,csak elégedeetlenül csóválta a fejét.
- Ne utálj anyám!- könyörgött Jörg. - Nem tettem semmit ellened- zokogta.
Az asszony megrázta a fejét és kezével Jörg felé mutatott, Szemei könnyezek, azután látomás lassan szertefoszlott. A férfi még sokáig hangosan sírt bánatában.
. Ezt a furcsa beszélgetést hallotta meg Hans, el is mesélte Veronikának. A lány csak kinevette, pedig maga is fültanuja volt a hangoknak. Azonban egyszerűbb volt nem belegondolni a történtekbe. Szilárdul hitte Jörg egy játékos, sàrmosan bohókás fickó.
Màsnap Hans üzleti beszerző körútra indult. Mielőtt azonban elindult volna Veronkàhoz fordult, a szemébe nézett, vállàra tette a kezét és megkérte, hogy legyen távolságtartóbb Jörggel.
Veronka mindent megígért, de esze ágában sem volt betartani. Amint Hans elhajtott fogta bevásárló kosarát és elindult, hogy megkeresse barátját. A plncéből fura szűrődtek ki, a nő elindult a hang irànyàba. Egyrészt érdekelte a többzör hallott "kísérteties macskanyávogás", ahogy ő nevezte, márészt szüksége volt szerszámokra, az autóhoz, mert a városba igyekezett, oda pedig soha nem indult el pótkerék nélkül. Azz erdőben nehéz volt segítséget hívni, ki kellett gyalogolni a főútra, hogy telefont találjon. Egy kis ösvény mellett áthatolhatatlan sűrű aljnövényzettel benőtt égig érö, egymást àtszövő fatorzók álltak, nem volt könnyű, ha az ember át akart jutni a másik oldaral.
Áthatolhatatlan, hosszú szőttes, így jellemezte az erdőt Veronika. Mindenáron szerette volna megmutatni baárjának ezt a különös jelenséget ezért ismét keresni kezdte Jörgöt, aki megígérte, segít Veronkának a vásárlásban. Meg is találta Jörgöt amint a pince helyiségben a krumplik közt ülcsörgött. A férfi figyelemre sem m,éltatta Veronikát, sőt úgy tűnt egy teljesen más világban jár. A lány egy pillanatra megérintette, ekkor a férfi felpillantott, rá. Szemei vörösek voltak a kimerültségtől. Veronika nem értette, mi lelte a máskor mindig vidám embert. Próbálta megérteni Jörg zaklatottságát, de barátja kerülte az egyenes válaszadást.
Tíz percen belül már a kis, sárga Bugattiban ültek és arról beszélgettek mit fognak a délutánnal kezdeni. A fogadót a szoba-asszonyra hagyták, ők pedig elhajtottak a városba. Legelőször a piacnál álltak meg, Veronika bevásárolt, Jörg pedig cipelte a csomagokat. Aztán sétáltak a . Jörg titokban „magához vett” némi hajókötelet. Még mindig rettegett a csoszogásoktól, amelyek állandóan követték a hangok pedig folyton suttogtak a fülébe. Mostanában ismét ritkábban jöttek, de utánuk olyan fejfájás gyötörte Jörgöt,.hogy fájdalmában a fejét a falhoz szorította. A kötelet azért lopta, hogy meg tudja védeni magát a suttogóktól.
A kikötői séta utàn úgy döntöttek hazaindulnak. Éppen a korábban emlegetett erdőn haladtak keresztül, mikor Veronika lehajtott egy ösvényre és megállt.
• Szeretnék valamit tudni - mondta. - Hogyan vélekedsz te rólam?
Látva a férfi döbbent arcát felkacagott. - Szóval mint nőről.
De Jörg még mindig nem felelt.
• Ok, akkor mehetünk - vált csalódottá a lány hangja. Tudod - suttogta Jörg és Veronika tudta.
Karjaival átölelte a férfit. Azon a délutánon Jörg egy élménnyel gazdagabb, Veronika pedig terhes lett.
Másnap hazatért Hans, szomorúan és letörten. Végre rávette magát és megvizsgáltatta nemzőképességét egy orvossal. Ahogy gondolta, teljesen steril volt. Tudta, ha Veronika rákérdez színt kell vallania. Felesége pedig igen hallgatag volt aznap este. Mintha nem is örült volna neki, nem nézett a szemébe, ha szólt hozzá csak hallgatott. Közeledni próbált, de felesége elhessegette.
Aznap korán elcsöndesedett a ház. Jörg még ébren volt, legalább is a villany égett még nála. A szobában valaki fel le járkált. A férfit teljesen felkavarta Hans visszatérte. Zavarta ahogy Hans Veronkàhoz ért. Féltékeny és dühös volt. Rázta a remegés, ismét elvesztette a világgal való kapcsolatát. Haragja egyre mélyebbre sodorta, feje egyre jobban lüktetett, ökle göcsbe rándult. Torka összeszorult, majd sikítva zokogni kezdett. Szeretett volna lerohanni s földszintre, megmondani Hansnak, hogy Veronika mostantól sz övé, követelni, adja vissza az asszony szabadsàgàt. Mégsem tehette, különösen, mert nem ismerte annak szándékát. Így csak zokogott órákon keresztül egészen addig, míg el nem aludt.
Két hét telt el Veronika az utóbbi időben rengeteget dolgozott,Hans helyett, ennek tulajdonította fáradtságát. Egyik nap meglátogatta orvosát, hogy vitamin cseppeket irasson fel. Az orvos kinézett szemüvege felett és csak ennyit mondott:
• Írok vasat és elküldöm vérvizsgálatra.
Veronika elsápadt, de az orvos tekintete vidám maradt. Elmagyarázta, hogy Hansnak nem kell többé izgulnia, mert gyermekük lesz. A lány örömmel rohant haza. Azóta a délután óta, nem közeledett Jörghöz, az sem hozzà, kalandjuk eszébe sem jutott. Amint hazaért kiugrott a Bugattiból és Hans nyakába ugrott. Hans meglepődve nézett vissza rà. A napokban felesége annyira visszautasító volt vele, annyira megbántotta, hogy arra készült elmegy és nem néz többé vissza. - Gyermekünk lesz! - kiáltotta! Aztán csak várt és várt és vàrt. Egy jelre, egy mosolyra, de férje hideg volt mint a jég nem érzett semmit, lelke kimúlt.
Felnézett, egyenesen a férfi szemébe. Hátrahőkölt, mert abban bizony egy csöpp öröm sem volt. A férjre tekintete sötéten lángolt, arca eltorzult a fájdalomtól és a megalàzottságtól. Megfordult bement a hálószobába és magára zárta az ajtót. Hiába könyörgött felesége, nem nyitott ajtót. Meg kell szabadulnia azoktól akik ennyire megbántották. Nyomuk sem maradhat. Ez zakatolt agyában.
Jörg szintén ült a szobájában és ismét szenvedett. Mióta Hans visszajött Veronika figyelemre sem méltatta, sőt, kimondottan kerülte. Nem értette miért, azt gondolta valamit elronthatott ezért mellőzi a lány. Egyszer, amikor kettesben maradtak rá is kérdezett, de a lány csak ennyit mondott: Gyermekem lesz Jörg.
Egyszer majdnem elrontottam mindent, többet nem teszem. Férfivé tettem, legyen ennyi elég.
Jörg vérig sértve rohant a szobájába. Beteg lelke nem bírt megbírt megküzdeni a mélyről feltörő szeretethiánnyal, amely anyja halála óta üldözte. Addig, addig gyötörte önmagát, ameddig meg nem hallotta apja csoszogó lépteit a hàta mögött.
A hangok egészen a közelébe jöttek. Ezúttal azonban magán érezte a túlvilág illatát.
Közben apja a közelébe férkőzött, s hallkan a fülébe súgta:
-Velem kell jönnöd fiam! - Ez nem a te világod. - "Ott" vigyàzhatok rád, nem tűrhetem,hogy farkasként belédmardossanak. Ezen a földön nem álltad meg a helyed., mert gyöngének neveltelek.- Hiába, anyád halála engem is elgyöngített.

Aztán csend lett, hangok elhallgattak, elhalt a csoszogás megszünt, a vízió szertefoszlott. Egyedül Jörg fejében jártak a gondolatok. Hajnalodott mire elszunnyadt, nehéz álmok gyötörték, folyton felébredt tőlük. Egy kicsivek később felkelt, megmosakodott és lesétált a kertbe. Körbejárta a házat, mintegy szemlét tartott késsőbbi tette kivitelezéséhez. Később távolabb is körbenézett,így jutott el a régi autóúthoz mely egy eĺmocsarasodott tó mellett vezetett el. A terep igen alkalmas volt olyan tettek elkövetésére, amelyet nemigen szeretne az ember a nyilvánosság elé tárni. A tó körül magas fű nőtt, remek búvőheknynek igárkezett. Körös- körül mindenütt fák, melyek hangosan susogtak. A talaj, ha felázott könnyen mozgathatónak bizonyult, ásásra kivállónak igérkezett. A moxsér pedig könnyen elnyelt mindent, akár örökre is. Jörg vidáman nyugtázta, hogy megfelelő helyre lelt.
Ugyanebben az időben Hans feküdt Veronika mellett, s azon tűnődött
hogyan iktathatná ki Jörgöt a közös életükből. Màr nem haragudott rá, hiszen ő kínálta fel megoldást a gyermek kérdésre. Ezzel megmentette őt egy végzetesen kínos vallomástól megtételétől. De Jörg nem maradhatott, a panzióban, hármasban nem akart élni vele, ezért egyszerűen el kellett távolítania Veronika mellől.
Másnap reggel Hans bejelentette, hogy üzleti útra készül, s ezúttal magával vinné Jörgöt is, tanulás céljából. Veronikát balsejtelmek kerítették hatalmukba. Arról tudott, hogy Jörg fééltékeny Hansra. Mióta megszakította a férfiaval a kapcsolatot az kifejezetten gonosz volt mindkettőjükkel. Elhanyagolta munkáját, s azt híresztekte, hogy Veronika vette rá, a kártyázásra. A nő már el is küldte volna, ezúttal Hans volt az aki nem engedte. Bosszút akart, a sérelemért, amely férfiúi mivoltában érte, mégpedig példásat. A napokban eltűnt Hans kutyája. Hosszas keresés után Veronika találta meg, arra a kötélre felakasztva, amelyet Jörg a kikötőben meglovasított. Nem említette férjének a kutyát, de Hans megtalálta az ásás nyomait. Nem hozta fel Veronikának, ráébredt, hogy egy szörnnyel él együtt, amely jelentősen felpörgette az eseményeket.
Az utazás napján a férfiak zsákokkal megpakolva felszálltak a bérelt kisteherautó fülkéjébe, majd Hans odalépett feleségéhez és a fülébe súgta: Most pedig jól zárj be mindent és vigyázz magadra. Nemsokára jövök. Mielőtt az válaszolhatott volna magához ölelte Veronikát.
Megcsókolta felugrott a vezetfülkébe és indított. Eredetileg az országhatár felé indultak, mintha üzletelni indulnának, Hans egy hirtelen mozdulattal a kiserdő felé kanyarodott. Jörg megtapogatta zsebében a fegyverét, s elégedetten nyugtázta, hogy harcra kész állapotban van. Tudta, hogy a hónapok óta tartó viaskodást rendezni kell, s ennek eljött az ideje. Hans lassított, majd megállt az út szélén. Jörgre emelte tekintetét és csak ennyit mondott: “ Még kapsz egy utolsó lehetőséget, hogy eltűnj az életünkből. Tűnj el azonnal, Te sikítozó rém! “
Jörgöt megdöbbentette, hogy más is tud kínzó hallucinàcióiról. Pár pillanatig maga elé meredt, majd előkapta fegyverét. Tudta, hogy nem hagyhat nyomokat,mert a hatóság rögtön ráébredne tettére, sőt talán más bűncselekményeket is a nyakába varrnának, s már a börtön gondolatától is forogni kezdett a gyomra. Aztán ki tudja, akad egy bíró, akinek esetleg nem szimpatikus, vagy színjátéknak véli Jörg megnyilvánulását és igen hamar ott ülhet a villamosszékben.
Habár- gondolta Jörg - annál még mindig jobb, mintha a pszichopatákra szakosodott nagyvadak pribékjei szedik ízekre anusat.
• Nem mész? - kérdezte Hans, aki Jörg tusakodását tétovázásnak vélte.
Jörg hátsó zsebéhez nyúlt. Közben Hans hátra fordult, hogy elővegye kését, mellyel nyomatékot kívánt adni szavainak. Hirtelen egy puska csöve simult a nyakához, majd hallotta, amint Jörg megszólalt:
Rajta te szemét impotens bunkó! Indíts!
Hans bedugta a kulcsot a zárba és engedelmeskedett. Hátában egy kibiztosított fegyverrel mást nem is tehetett. Jörg arra kérte kanyarodjon fel a fő útra és menjen egyenest a határ felé. Előtte azonban megtankoltak. Jörg előre figyelmeztette Hansot, ne csináljon zűrt, mert kivégzi. Azt szerette volna, ha akad egy tanu, aki igazolja, hogy mindketten vidámak voltak. Beszédbe elegyedett a tankos fiúval, elmondta, hogy a határon túlra igyekeznek bevásárolni,, mert ott olcsóbb és gazdagabb a választék. Azt is elmesélte, hogy Hans nagy vadász, lehet tanulni tőle. A nyomaték kedvéért vett Hans nevére három tucat golyót, majd az előre kiállított csekkel fizetett. Pontosan megtervezte alibijét, előre felmérte az eseményeket. Mindig higgadt és megfontolt volt, tudta mit csinál.

A tankolás után továbbhajtottak. Jörg megvárta míg feltűnik az első ellenőrzési pont, majd felszólította Hansot, hogy hajtson gyorsabban. A férfi ekkor ébredt tudatára, mit akar Jörg elérni. Azt pedig nem engedhette. Utolsó esélye az lett volna, ha sikerül valahogy felhívja magára a figyelmet. Éppen ezért megvárta a lekgözelebbi elenőrző pontot, hirtelen sebeségbe tette az auót, majd száguldani kezdett, a rendőrautó pedig szirénázva követte. Ekkor történt meg, amire sem Jörg sem Hans nem készült fel. Az előttük haladó jármű kereke alól egy kő pattant fel az útról éppen Hans elé az ablakra. Hans ijedtében félrerántotta a kormányt, a teherautó megpördült és és a szembejövő sáv felé sodródott, ahonnan egy teherautó közeledett velük szembe nagy sebességgel. Hans ekkor teljes erejéből berántotta a féket. A sebsség gyors csökkenése, az irányváltoztatás lendülete elmozdította Jörg kezét. Ujjai megrándultak, keresték a kapaszkodás lehetőségét, majd belemarkoltak a kibiztosított kakasba a puska meg elsült a kezében. Hatalmas dörrenés rázta meg a csendet, a kis teherautó teljes erőből belevágódott a hatalmas kamionba. Az először megingott, majd megdőlt és Hans oldalán a kis szállító járműre dőlt. Az ütközéskor Jörg kirepült az ablakon, fegyverével együtt, amely ismeretlen helyre repüt.Mindenesere eltűnt. A baleset idején senki nem kereste, s később sem hiányzott senkinek mert nem is tudtak lézezéséről. Később sem került elő, erről maga Jörg gondoskodott. Látnivaló, hogy a gyilkos elmék nem csak irracionálisan okosak, hanem bizonyos esetekben rendkívül szerencsések is. Pontosan ez a végzetük is. Előbb, utóbb elbízzák magukat, a megközelíthetetlenség mitosza megfertőzi gondolataikat, óvalanná teszi őket, aztán egészen banális dolgon fordul meg a szerencséjük.
Hans feje az ütközés pillanatában darabokra szakadt agyveleje szanaszét spriccelt a kárpiton, s golyó, amely Jörg puskájából származott a koponyájában landolt. Egyenlőre nem is kereste senki,hiszen senki sem gyanakodott gyilkosságra. Különben is már a helyszínen meghalt, gyorsan letakarták. A boncolást Kisselbaum doktor végezte, aki jegyzeteiben feltárta ugyan a valós indokot, s jegyzetében meg is említette, mikor azonban Jörgöt jóval később kikérdezte a rendőrség, a férfi kijelentette, hogy Hans említést tett neki valamilyen háborús balesetről, melyet a bomba támadáskor szerzett. Az ugyan kissé lejjebb volt, de mivel Hans említette a sebesülést Veronikànak a nyomozó hatóságok eltekintettek a további kérdésektől. Az egyedüli akadályt a doktor jelentette, ő viszont nem beszélt mert Jörg korábban egy hamisított tulajdoni lappal rá vagy örökösére ruházta panzió tulajdoni jogát, azzal a kikötéssel, hogy semmilyen körülmények közt nem beszél Jörg alvilági dolgairól. Így a jegyzeteit Jörg kérésének megfelelően megsemmisítette.
A balesetről a Helyi Krónika első oldalán vezércikk jelent meg. A helyszínelést végző rendőr hosszasan nyilatkozott. A teherautót üldöző rendőrségi járgány éppen a balesetet követő pillanaban érte be kisteherautót.
Az ügyet lezárták balestnek nyilvánították. Amikor újra elővették már több, mint 20 év eltelt. Lehetetlen volt perújrafelvételt kérni.

Jörg a tárgyylás idejére teljesen hasznàlhatatlan volt. A kihallgatások annyira összezavartàk, amúgy is felborult ítélőképességét, hogy már önmagával is ellentmondàsba keveredett. Kettős énje egybeolvadt, a jó és a gonosz viaskodott egymással. Először még közös cellán osztozott két màsik seftelővel. Napközben békésen szundikált, aztàn ahogy esteledett úgy lett egyre éberebb. Szeme idegesen remegett, pupillài kitágultak. Egyfolytában viaskodott a hangokkal. Lámpaoltás utàn a börtönben beindult az élet. A nagyvadak, visszaeső többszörös gyilkosok, útnak indították csicskàikat, beszerző portyára. Az éjjeles smasszerek, persze mind meg voltak kenve, a börtön főfelügyelő smasszer meg hát nem volt a helyén soha, A jelen nem lét persze sok lóvéba került a janiknak, de azért ha kellett, akad még bőv
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.