Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.01.18. 23:46
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.01.18. 23:46
Az ÚJ Verselő vers cím és Tollforgató cím: NAPLÓ. Várjuk írásaitokat a címhez kötődő verseket és prózai alkotásokat.

2019.01.18. 23:40
Imre, javítottam.

2019.01.18. 23:39
Margit, mindenkinek postáztuk a magazint.

2019.01.18. 19:19
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek ! Heart

2019.01.18. 17:01
Este lett, kellemes pihenést és alkotást mindenkinek.

2019.01.18. 13:14
Szép napot mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.01.18. 12:26
Szeretettel gratulálok a decemberi nyerteseknek! Örömmel olvastam mindet. Jók! Üdvözlettel

2019.01.18. 11:51
Kedves Józsi! Írd meg, kérlek, mi van a decemberi nyomtatott magazinnal, még nem lett postázva? Mert nem kaptam meg üdvözlettel Margit

2019.01.18. 07:20
Kedves Józsi... Szokásomhoz híven Holgernek neveztem Horger Antalt...kérlek javítsd már ki a 2019-re feltett utolsó versem címét Holgelről Horge... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Zsoka111
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Bakos József: Körforgás
– Nagyon szép volt – suttogta az öreg, és szemei elhomályosodtak. – Piros, rövid szoknyát viselt, keményített fehér blúzt és szandált. Az ujjai szinte feketék voltak a portól, de őt ez cseppet sem zavarta. Tekerte a biciklit, és árkon-bokron át száguldott vele. Barna, hosszú, kibontott haját fújta a szél, arca pedig sugárzott a boldogságtól. Így láttam meg őt legelőször, amikor falun nyaraltam…
A fiatal férfi már sokadszor hallotta a történetet, de most is úgy figyelt, mintha először mesélnék el. Lopva az infúzióra pillantott, majd a gyűrött, ezer ránc barázdálta arcot nézte. Minden mély kis árok egy-egy életszakasz emléke.
– Már akkor éreztem, hogy ő az, akire szükségem van, aki bearanyozza majd az életemet. A szülei nem nekem szánták, de kitartottunk egymás mellett, így nem tehettek mást, engedtek…
A nővér szinte hangtalanul lépett a szobába. Megigazította a takarót, amely kissé lecsúszott a lesoványodott testről, és egy kedves mosoly után megnyugodva távozott.
– Szép életünk volt, fiatalember – nézett az ágya melletti széken ülő fiára, akibe mintha tőrt mártottak volna, úgy rándult össze. Nem ismerte már meg az öreg, aki hirtelen elhallgatott, és a száját furcsán mozgatta. Szomjas volt.
– Igyon egy kicsit! – nyújtotta a poharat felé a férfi, és segített, hogy kortyolni tudjon a kihűlt teából.
– Köszönöm, nagyon kedves, hogy ennyit törődik velem, de haza kellene mennie, biztosan várják már otthon.
– Nem, nem kell mennem, éppen itt a helyem, a feleségem már a szülőszobában van – válaszolta, mintha csakugyan idegen lenne, aki véletlenül tévedt ide a szobába, és jótékony cselekedetként hallgatja a meséjét.
– Hát, ha nem untatom, akkor befejezem, amit elkezdtem – folytatta az öreg és egy mély sóhaj után belekezdett, mintha leltározná saját életét. – Szűkös évek jöttek a lakodalom után, mindketten dolgoztunk, kuporgattunk, és végül csak sikerült egy kis lakást vennünk. Aztán megszületett a fiunk is… – Töprengve nézte a fiatal arcot. – Ma már olyan jóvágású férfi… kicsit hasonlít is magára. Szóval sokat szűkösködtünk, de boldogultunk és tisztességgel neveltük a gyerekünket, addig az átkozott éjszakáig, amikor… – Mondatát mély, fojtó köhögés szakította félbe, és száján vércsík csordult ki.
A fiú határozott mozdulattal odalépett, letörölte egy zsebkendővel, és óvatosan végigsimította a ritkás, ősz fürtökkel borított arcot.
– Semmi baj… pihenjen kicsit!
A fakószürke szemek hálás pillantást vetettek rá, majd rövid csend után erőtlenül újra megszólalt:
– Ezt még befejezem, aztán mennem kell, érzem… – suttogta, és csukott szemhéjjal folytatta, mintha csak álmában beszélne. Egy film pergett előtte. Látta maga mellett a lányt, ahogy felnő, menyasszonyi ruhában az oltár elé vezeti, majd egyre hajlottabb háttal rendezi mindennapjait, főz, mos, neveli a fiát, sokszor egyedül… és végül az utolsó kép, ahogyan a szobában, az ágyon fekszik, csakúgy, mint most ő is itt. – Azon az éjszakán sem voltam otthon, dolgoztam, mint mindig, mintha ez lenne a legfontosabb a világon. Pedig frászkarikát! A konyhában esett össze, törékeny kis testét felemésztette a betegség, és én észre sem vettem… A fiunk talált rá késő este, amikor eljött hozzánk. Bevitte a kórházba. Még éppen beértem én is, mielőtt elment örökre… Még megfoghattam azt a drága, dolgos kis kezét, csókolhattam hideg arcát, homlokát, utoljára belenézhettem mélybarna, bársonyos tekintetű szemeibe…
A fiú lehajtotta a fejét, és megpróbálta könnyeit törölgetni, de sikertelen volt, így inkább hagyta, hogy végigcsorogjanak az arcán.
– Most már én is itt vagyok… – Köhögés rázta meg az öreg testét. – Megyek hozzád…
A nővér pillanatok alatt előkerült, a semmiből bukkant elő, a fiatal férfi nem is tudta mikor jött be a szobába. Csendesen az ágyhoz lépett, megfogta az öreg csuklóját, és csak egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy már nincsen pulzus, a légzés is leállt.
A fiú tudta, hogy eljön ez a pillanat, de nem volt rá felkészülve. Erre nem lehet felkészülni. Csendesen sírt, majd felállt, búcsúzóul végigsimította a fájdalmaktól megszabadult, kisimult arcot, és kiment a szobából.

Mint egy holdkóros, úgy sétált a folyosókon, könnyeit törölgetve, majd miután kicsit összeszedte magát, elindult a feleségéhez. Mellette kell lennie! Most is és mindig, közös életük során. Nem követheti el azt a hibát, amit az apja. Az életet együtt, egymással kell élni!
A két szempár egymás arcát kutatta. Olyan ismerős volt ez az érzés! Nem nyúltak egymás felé, csak figyelték csendesen a másikat. Tudták, hogy sok mindent meg kell beszélniük, de azzal is tisztában voltak, hogy lesz rá elég idejük. Még gyűjtötték magukban az erőt, fogalmazták a gondolatokat, de mindketten boldogok voltak, mert tudták, hogy ismét együtt lehetnek.
A pillanatot azonban furcsa, váratlan esemény törte meg. Lassan elsötétült minden, és mintha csak egy mély kútba ereszkednének le, minden érzéküket elvesztve zuhanni kezdtek a semmibe. Félelmetes, mégis kellemes volt. Nem tudták, hogy mi vár rájuk, de mindegy volt, mert már újra láthatták egymást…

***


Idősebb, kissé borostás, gyűrött köpenyes orvos lépett ki a folyosóra. Egyenesen a fiatal férfihez lépett, és kezet nyújtott.
– Gratulálok, apuka! – mondta határozottan, és gyengéden megfogva a vállát, elindult vele a közeli ajtó felé.

A szolidan berendezett kórházi szobában felesége ült az ágyon, feje és dereka alatt párnákkal támasztva kissé gyenge, törékeny, csinos testét. Boldogan mosolygott, fejét felváltva jobb és bal karja felé fordítva csodálva ikreiket. Szőke hajfürtjei kissé csapzottan incselkedtek vele, de ezzel most nem törődött. Nézte a két kis csodálatos újszülöttet, a kislányát és a kisfiát.
A két pici csendesen feküdt, a két szempár pedig egymás arcát kutatta. Mindketten tudták, hogy még nagyon sok idejük van együtt… újra együtt…!

5396
Kitti - 2016. december 28. 10:12:57

Kedves Józsi!
Elolvastam a novellát és több ponton is belesajdult a lelkem. Ez egy próza, ami gyakorlatilag egy epizód leírásával ad képet az elmúlás fájdalmáról és az élet adta vígasz megtestesítéseként az új élet, életek létrejöttéről.
A pillanat, amikor az apa elméje nem fogja fel, hogy épp a fia van mellette, fájdalmasan keserű. Irdatlan erő kell ezt elviselni, alkalmazkodni a helyzethez és mégis ott lenni. Ez szépen kidomborodik az írásból, nevezhetjük konfliktushelyzetnek is. De oly szépen simul az írásba, hogy alig feltűnő.Viszont,ha az ember boncolgatni kezdi és szerkezetileg is nézi, hát azonnal látható.
A vég, mindig egy új kezdete. És bár ez hétköznapi kijelentés, mégis itt van az írásban, hiszen a halál, ami egy életet elvett, hiába hozott gyászt és megrendülést, szinte azonnal a nyomában jár az élet, a születés, megduplázva azt, ami veszteség érte a főhőst. Mégis mégis adott valamit ez a nagy hiány, a veszteség tudata. Mert a főhős megérzi, hogy aki vele, mellette él, az mindennél és mindenkinél fontosabb kell legyen számára és az ajándék, amit tőle kapott, vígasz és értelmet ad a további folytatáshoz, az élethez, a szeretethez, az újabb teremtéshez. És ez így megy majd folyton és folyton, amíg a világ világ. Ez az igazi körforgás. Gratula az íráshoz!
Szeretettel
Kit

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 28. 00:11:23

Kedves Pál!

Érzésből írtam, ez most így sikerült. Átírni nem szeretném, de semmi gond, nem lehet mindig minden tökéletes. Smile

Üdvözlettel
József

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 27. 19:38:36

Kedves Ildikó és Margaréta!

Igen, az élet néha kegyetlen, de sokszor mi magunk hibázunk és nem mindig vesszük ezt időben észre. Írásomban ezt szerettem volna érzékeltetni és azt, hogy néha kaphatunk talán új esélyt.

Köszönöm, hogy olvastátok a történetet.

Szeretettel
Józsi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 27. 19:36:58

Kedves Pál!

Köszönöm figyelmedet és azt is, hogy olvastad írásomat. A te kritikád is fontos számomra. Ez a történet nem egy konfliktus köré kapcsolódó történet, de véleményem szerint ez nem is szükséges minden esetben. Amire azt írtad, hogy felszínesen érintő köret, az öreg haldoklásának története éppen azt érzékelteti, amelyet előző válaszomban Brigittáéknak is írtam, és te is megfogalmaztál az első mondatodban. Ebben az öreg által mesélt élettörténetben bontakozik ki az, hogy ő hibázott, és bár szerette a feleségét, csak annak halála után jött rá, hogy az anyagi javak utáni hajsza töltötte ki az életét ahelyett, hogy többet lettek volna együtt. Nem az volt az elsődleges cél, hogy megrígassam az olvasót, hanem rávezessem őket olvasás közben a lényegre, hogy figyeljünk egymásra és ne vesszünk el az értelmetlen értéknek tartott anyagi javak begyűjtögetésében. Éppen ez a szoros kohézió a mondanivaló és a történet végkifejlete között. A történet végén a reinkarnáció kérdésköre jelenik meg, új esélyt kapnak testvérként újra élni.
Ez a hús a lében. Smile
Köszönöm, hogy olvastál.
Baráti üdvözlettel
Józsi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 27. 19:27:53

Kedves Brigitta és Erzsike!

Örülök, hogy olvastátok a történetet és átéreztétek amit szerettem volna átadni vele. Egy emberi történet, amely érzékelteti az élet körforgását és felhívja a figyelmet arra, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni az életben igazán fontos dolgokról, szeretteinkről.

Szeretettel
Józsi

5548
babumargareta - 2016. december 27. 17:06:01

Kedves Józsi!
Meghatódva olvastam szomorú történetedet.
A sors keze oly ügyesen forgatja kardját ,hol jobbra hol balra kit ahogy érint!
Meghatóan irtad le a föhös visszaemlékezését , a fia néma vivódását.
Szeretettel olvastam,vártam a folytatását !
Öszinte tiszteletem....BabuRose

4694
Rzsike - 2016. december 27. 12:57:12

Józsi én is ide tévedtem, és milyen jó tettem.
Nagyon kedves történet.Heart

4005
zelgitta - 2016. december 25. 17:01:27

Kedves József!
Ritkán van alkalmam és időm hosszabb prózai művek olvasásához, de ma Karácsony, hadd ünnepeljen a szellem is, gondoltam. Es nem bántam meg.Gyönyörű karácsonyi és emberi történetet ismertem meg, legott.
B.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.