Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Fehér mesék - Nyolcadik történet (2017. január)
Mesét várnak tőle. Mesét, fehérben. A kérés ilyentájt, Karácsonykor nagyon is helyénvaló. Mert hát télen mi más egyébre gondolna az emberiség, mint a puha-pihe hóra. Ragyogó napsütésben ott, a hegyoldal lejtőin. Nagy öröm ez különösen a síelők, szánkázók népes táborának.
Már ha van hó, merül el a témában Boros Gy. Olivér, becenevén Bogyó kicsit kedvetlenül. Úgy véli, kedvenc magazinjának szerkesztője feladta a leckét a decemberi hónapra írogató barátainak. Már ami a témát illeti. Mesét vár, fehérben. Amikor az Alföldön híre-hamva sincs a hónak. A tiszta fehérségnek. Mert hát efféle jelzőket hallván, télidőben csakis hóra tud gondolni az emberfia. Puha, tapadós hóra, amelyen siklani lehet.
De ha nincs hó, akkor maradnak a mesék. Hófehéren a távoli évekből. Igen, a távoli évekből, nyomatékosítja mondandóját az újságíró, majd még hozzáfűzi: az utóbbi esztendők ezen a téren nem igazán jártak az emberek kedvében errefelé. Jószerivel csak a dér lepte tájat bámulhatták az Alföld sík vidékén. Igaz, a dér is fehéren csillog a déli napsütésben. Csakhogy rideg és hideg, még ha oly szépen fest is.
A hó az más.
Bogyó időgépe már startra kész. A múltba indul el, vissza az időben. Egészen a gyerekkoráig. Nagyapja mesélte, hogy a negyvenes évek elején annyi hó esett, reggelre úgy befújta vele a tanyaépület és a szemben levő istálló közötti teret a szél, hogy alatta kellett utat vágniuk az állatokhoz. A következő is régi kép, még mindig a tanyavilágból. Disznóvágás a rokonoknál. Emlékszik, előző délután jókora hóban taposva jutottak el a tanyához. Gyerekként egy darabig még élvezte is a kirándulást, ám a végére elfáradt. Másnapra elmúlt az is. Kora reggel, ahogy illik, az alkalomra összegyűlt rokonság körülállta a jól megtermett jószágot, de úgy ám, már-már azt kellett hinnie, talán abba pusztult el a szerencsétlen, hogy nem kapott tőlük levegőt. Szép, nagydarab állat volt, hízott sertés, szalmával perzselték. Körülötte mind nagyobb ívben olvadt el a hó. Még ma is jól emlékszik a nap fontosabb mozzanataira, a profi módon dolgozó böllérre (minő hozzáértéssel darabolta fel áldozatát!), aztán a hurka, majd a kolbásztöltésre lett figyelmes, a zsírkifőzésre, de új élményt jelentett számára akkor a bográcsban rotyogó paprikás kóstolgatása. Már a vacsora alatt is sokat mesélt a rokonság, utána még többet. Bogyó a kemencepadkán ülve fülelt, élvezettel hallgatta őket. Később a férfiak kártyát fogtak a kezükbe, űzte őket a nyerési vágy, egy-egy bejelentésnél reménykedve csapkodták az asztallapot, majd az italtól jókedvre derülve énekeltek is közben. A fiú egy darabig elvolt a hangulatos éjszakában, aztán már alváshoz készülődve még az ablakhoz ment, ahogy kitekintett az udvarra, látta, odakint nagy pelyhekben újra elkezdett esni a hó.
Akkortájt így ment ez évről évre. Esett. Ha korábban kellett kelnie, tudta, az apja már megint hólapátoláshoz készülődik. Kellett a segítség. A sarki ház körüli utcafront megtisztítása nem egyemberes munka. Különösen, ha nagy mennyiségben és széllel jön az elemi erő. Emlékszik, egy alkalommal úgy befújta a Tisza felőli házoldalt a hó, hogy körbe, a nagykapun lapátolták ki magukat. A járdáról a válláig érő hókupacra hányták a havat. Akkoriban minden évben biztosítva volt a fehér karácsony.
Bogyó annak ellenére, hogy munka volt vele, örült a hóesésnek. Különösen a téli szünetekben érezte magát szabadnak, amikor végeztek a hó eltakarításával, a reggeli után a barátaival nagyokat szánkáztak a védőgát oldalán. Kisebb megszakításokkal ez így ment sokszor késő estig. Fehérlő hóban, ragyogó holdvilágnál azt is megtehették. Házuk előtt, a folyó felöli oldalon volt a város legjobb, hármas ugratós lesiklóhelye. Olykor a Tisza az ártérre is beköszönt, vízével a gát aljáig merészkedett, s ha az befagyott, azon csúszkálhattak tovább a fák között. Gyerekek. Ha visszagondol, megtörtént, hogy a ruha is ráfagyott, olyankor Anya hosszasan pörölt vele, más gondja nem volt. Még csak a nátha sem környékezte meg.
De szép volt!
– Évek óta nincs fehér karácsonyunk – panaszolja a szomszéd. Morog, azt mondja, már ő is megvette az új szánkót a kisfiának, de igazából még nem tudták használni. Csak a deres gátoldalon csúszkáltak egy keveset.
– Az nem az igazi – vágja rá az újságíró.
– Hát nem. De mit tehetünk mást! Ha nincs hó. Pedig már nagyon várja a gyerek.
Bogyó egyetértőn bólogat.
– Igen, várjuk – szól. Aztán még hozzáfűzi: – Talán hiába.
Nem rajtunk, halandókon múlik az egész, fogalmazza meg a nagy igazságot csak úgy magában gondolkodva. Várunk, nem tehetünk mást. És ha nem jön el a hóesés, akkor tovább mesélünk. A régiekről, fehérben.
2135
mami - 2017. január 03. 21:28:50

Igen Ez az élet dívott azokban a falvakban és családokban ahol a TSZ-ekben dolgoztak az emberek, hisz késő ősztől kora tavaszik a pihenés ideje volt. Az is igaz, hogy az év többi ideje meg a kevés pihenésről és a sok munkáról szólt. Az egész családnak. Hisz a családfő volta a tag (rendszerint) és mindenki más az ő munkaegységéért dolgozott a földeken. Így bizony mire elrepült az idő a páron az egyiknek még csak nyugellátása se volt. Pedig mindketten egész életüket végig dolgozták... és a hó meg hullott és mi gyerekek meg élveztük és azt a háttért amit ez az életforma biztosított nekünk.
Kedves Tollforgató! Visszaröpítettél a múltba amit köszönök szépen!

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

3313
paltetel - 2017. január 03. 14:08:42

Kedves Tollforgató!
Szépek a gyerekkori emlékek. Sokat változott a világ. Mi még élveztük a gondtalan gyermekkor éveit, a nagy hócsatákat, szánkózást, a mindent betakaró havat.
Köszönöm, hogy olvashattam gyermekkori élményeidről.
Gratulálok,
Etel

1593
MT - 2017. január 02. 10:35:15

Kedves Tollforgató!
Elolvastam minden pályázat bemutató kezdősorait, a tied tűnt a leghétköznapibbnak, ezért először ezt olvastam el.
Az első olvasáskor vontatottnak, emiatt unalmasnak tűnt a kezdés... ám látom, ez csak a tűnődés, töprengés része, szinte a kétségbeesésig: kérték, hogy írjak, na de erről se, és arról sem, és szánkó is hiába hever a fa alatt, hó nélkül mit sem ér...
Aztán szépen, mint szánkó egy havas domboldalon, történeted a múltba csúszik és íme: kész is vagy a feladattal. Akkor is, ha nem jössz rá azonnal.
Megoldásod egyszerű, olvasmányos, logikus, mint egy detektívtörténet: hol van a hó?
A múltban. Igen. Emlékszem én is, milyen volt, amikor a hó szinte magasabb volt nálam, milyen nehezen értem haza az iskolából... az utolsó szakaszon már hallottam havat lapátoló nagyapám és néhány szomszéd hangját: siessünk, mert ebben a nagy hóban nem tud hazajönni a pici... Smile
Régi, szép gyermekkor! Köszönöm, hogy írásod pár percre visszahozta nekem.
Örömmel olvastam írásodat.

Szeretettel:
Pilla

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.