Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.25. 00:05
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.24. 21:47
Kedves Katinka. Megjelent a Hangaszál című írásom második része. Köszönöm a kedves szavakat.

2019.05.24. 16:58
Kellemes délutáni pihenést kívánok szeretettel! Heart

2019.05.24. 16:00
Élmény, tapasztalat, kapcsolatok, hogy sikeres legyél! Várjuk jelentkezésedet! A szerzők írásait Holl Nándor színész előadásában hallhatjátok!

2019.05.24. 15:59
Egy hét múlva lesz 2 napos író kurzus rendezvényünk. Még 2 hely szabad, ne maradj le róla!

2019.05.24. 15:45
Folytatódik Így írunk mi! könyvsorozatunk. Az 5. kötet készül! Részletek a pályázatok rovatban!

2019.05.24. 13:16
Éva, javítottam a verssort.

2019.05.24. 12:24
Szép napot Mindenkinek! Olvasd a HM-t és közben a napsütést is élvezheted végre. üdvözletem Éva

2019.05.24. 12:20
Józsi! A versemnél az első szó lemaradt. Ha lehetne még javítani. "Megrozsdált". Valószínű nem másoltam be figyelmesen, bocsánatot kérek érte. Kösz... Bővebben

2019.05.24. 08:50
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Frei Roland: Álomvilág - Negyedik történet (2017. február)
Az éjszaka csendje. Imádom. Mikor hosszasan sétálok a városban és a cipőm kopogása utcákat, tereket bezengve köszön rám vissza, s csak ő meg én, mi kettecskén járjuk a betonrengeteget. S bár imádom, mégis borzalommal tölt el, a vészjósló üressége, komorsága, így lehetek józan vagy részeg, de mindig sietek.

De akkor, és ott muszáj volt megállnom. No, nem fizikailag, csak szellemileg. A fülembe lágyan daloló csendet egy női sírás erősödő hangja nyomta el. Egyre érdesebben, hangosabban marta magát hallójárataimon át elmémbe.

Ott ült a padon ő. Arca két tenyerében fekve, könnyeken úszva lebegett; keservesen zokogott, mint akinek a világ gondja szakadt hirtelen két gyenge vállára.
Nem álltam meg, hogy megbámuljam, elfordultam, hogy ne lásson, s ne lássam. De megálltam, nem bírtam. "Mi a baja?" Gondoltam. Ki tudja. Elvégre én vagyok az egyetlen rajta kívül. No meg az éjszaka.
- Kegyed miért szomorkodik? - kérdeztem óvatosan
- Szakmabeli? - jött a válasz. Majd keserves sírás. Talán én voltam illetlen, a helyzet mindesetre kellemetlen. Vagy legalább zavaros. Nem értettem. Magamat menesztettem.

Órákkal később (lehetett), ágyamban feküdtem. Nem jött álom a szememre. Egyszer csak valaki kopogott, csengetett, dörömbölt. Rúgta, verte szerencsétlen ajtómat - siratom ma is.
- Ébresztő! - kiáltott egy női hang, és én nem tudtam ki lehetett.
- Ébresztő! - kiáltott még egyszer, ekkor már kikeltem ágyamból, és az ajtóhoz siettem. Kinyitottam.
- Szakmabeli? - kérdezte, majd karon ragadott és magával cipelt.

Nem tudtam hová megyünk. Nem tudtam miért megyünk. Kérdezgettem, "hova visz?" De nem kaptam választ. Bejártuk az egész várost, és csak rángatott, rángatott egyre messzebb és messzebb az otthonomtól, puha ágyamtól, míg végre megálltunk. Ekkor rám nézett csodálkozó tekintetével, mintha nem is tudná, hogy ki vagyok. Lám persze... Nem is tudta. Kezem úgy dobta el, mint egy marék szemetet, s csak lesett, hogy került az, az ő kezébe. És én oda hogyan kerültem.
- Na, most mi lesz? - kérdezte.
- Meginnék egy sört! - feleltem.
- Nem, azt nem lehet. Most repülni fogunk!
- Na de szélcsendben? - kérdeztem, s tapsra egy tíz szintes ház tetejére kerültünk. Kerültem.

Ő eltűnt. Elkerültem. Nem találtam sehol. Pedig kerestem.
- Biztos úr! Biztos úr kérem! Segítene nekem? Nem indul az autóm.
Kérdezte, s az út szélén álló rozzant tragacsra mutogatott, amit éppen egy szaki bütykölt. Az út szélén...
- Nincs ennek semmi baja. - előkaptam a gumibotomat - csak had sózzak neki oda.
S a motor rögtön beindult, dallamosan ketyegett.
- Szakmabeli? - a fickó meg...
- Még valami hölgyem? - én, elégedetten.
- Hol vehetek kenyeret?
- Zárva van most minden kérem.
- Elfogyott?
- El!
- De éhes vagyok! Kenyér kell!
- Sajnálom, nem segíthetek.
- El fogsz késni! Kenyér kell!
Hogy... mi?
- Nem hallod? - üvöltött anyám az ágyam felett. - El fogsz késni! Keljél fel!
Megráztam fejem, kidörzsöltem szemem.
- Szakmabeli? - kérdeztem.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.