Winczheim Tibor: MESE A MINDIG ÁLMOS KIRÁLYLÁNYRÓL (2017. február)
(Saját mesém)

– Gyere kis gyermekem, ülj a térdemre, és elmondok neked egy mesét! Nos:
Egyszer volt, hol nem volt, az üveg-hegyeken is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, a rőt-szakállú király udvarában megszületett a király első gyermeke. Vörös hajú volt az eszemadta, vörös, mint apja szakálla, vagy mint a ravaszdi róka. Ennél vörösebbet festeni sem lehetett volna…
Amúgy egészséges volt a kislány, szépen is fejlődött, egyetlen gond volt csak vele: úton-útfélen elaludt…
Már csecsszopó korában is elszenderedett anyja kebelén, s úgy kellett paskolni dundi orcáját, hogy legalább a szoptatás ideje alatt ébren maradjon…
Hét földről jöttek tudós orvosok, vajákosok, méreg–keverők, kuruzslók, füves – és javasasszonyok, csodatévők, hogy kiderítsék, mi lehet a kislány aluszékonyságának oka.
Elvégeztek rajta mindenféle vizsgálatot: vérnyomást mértek, vérképet ellenőriztek, megröntgenezték, EKG-t, EEK-t, CT-t, kis – és nagylabort csináltak, de nem jutottak eredményre…
Dr. Piktor, a nagy tudású gyermekgyógyász nagyon el volt kenődve, a sikertelensége láttán. Már csak azzal tudta csillapítani háborgó lelkét, hogy ha meg is találná a betegség okát, s – netán – sikeresen kezelni is tudná, bizonyára másik kettő lépne a helyébe. Úgy, mint eddigi életében mindig…
„Még szerencse, hogy madárinfluenzával nem fertőzött, nem AIDS-es, a H1N1 is elkerülte, és mellrákja sincs, így különösebb aggodalomra sincs ok” – merengett az orvos. Így aztán nyugodt szívvel engedték bölcsibe…
Ő volt a dadusok kedvence: az evési időn kívül állandóan csicsikált, még a tisztába tevéskor is. De legalább nem rosszalkodott, mint az a sok vásott hercegfi, meg gróf-palánta…
Így került az oviba. Szegénykém elaludt homokozás közben, a bilin, mese alatt, s talán a pancsoló medencében is elszenderül, ha feltalálták volna az alva-úszást…
– Jaj, kislányom, mit csináljak veled? – sopánkodott édesanyja. – Bizony isten, egyszer még autó alá fogsz sétálni félálmodban! S akkor mi lesz velünk?
– Azt még fel sem találták, drágám! – replikázott a férje – bár a ló éppúgy agyon taposhatja – tette hozzá gyorsan, a rend kedvéért.
– Én nem tehetek róla, hogy mindig álmos vagyok! – pityeredett el a királylány, de szempillái lecsukódtak, buksija lebillent, s a sírásra görbült kis szája azonnal kellemes szuszogásba ment át…
– Hogy fog ez így iskolába menni? S mi lesz belőle, ha nagy lesz? – dörrent egyet a király?
– Feleség. Sajnos, másra nem lesz jó! – jött a válasz oldalbordájától. – De addig még sok víz fog lefolyni a lefolyón. Vagy ki fogja nőni, vagy nem. Ebben viszont biztos vagyok.
Így került az iskolába…
Tanárai is szerették, jó kislány volt. Bár, feleltetni nem tudták, mert rendszeresen belealudt a beszédébe. Szerencsére pedagógusai is meg voltak győződve arról, hogy egy királylánynak amúgy sem előnyös, ha sokat tud, mivel állandóan belekotyogna férje döntéseibe, aminek előre nem látható következményei lehetnek.
Elég, ha szép, hogy a kérők között válogatni tudjon, s emellett tudjon szépen mosolyogni is. Az udvari etikett amúgy sem követelt meg tőle mást…
Így aztán a 12 osztályt szépen átaludta, s a ballagásán is csak azért nem csukódtak le pillái, mert koffein injekciót kapott…
16 évesen már bimbózott a fiatalsága, jöttek is a kérők a kerek világ összes sarkaiból, de az első randevú után csalódottan utaztak haza: a vörös kis királyleány elszendergett beszéd közben, a sétájuk alatt, de csókolózás közben is…
Miután e rossz tulajdonságának híre ment, lassanként elmaradoztak a kérők…
– Jaj nekem! Így sohasem lesz unokám! – kesergett a király. – S mi lesz a birodalmunkkal? Valamit tennünk kell, ez így tovább nem mehet!
A királynő szemében felragyogott az értelem:
– Talán meg kellene próbálni a ’lombik-bébi’ programot!
– Drágám! Te túl sok sci-fi-t olvasol! Hol van még ez a lehetőség, mikor még az autót sem találták fel! Hogy neked milyen szárnyaló fantáziád van! Még jó, hogy holmi televízióval, vagy mobil-telefonnal nem rukkolsz elő!

Aztán a csodadoktorok megint kezelésbe vették a már nagylányt. Újra elvégeztek rajta minden elképzelhető, s elképzelhetetlen vizsgálatot, sőt: a biztonság kedvéért eret vágtak rajta, gyógyiszapba göngyölték, csalánnal csapkodták, piócával szívatták vérét, a végén koponyáját is meglékelték, de az álmot nem tudták belőle kiverni…

Szegény rőt-hajú királylánynak semmi másból nem állt az élete, mint hogy valamikor reggel felébredt, elintézte a toalettjét, bőségesen megreggelizett (mivel egész éjjel, alvása közben egy falat – annyi nem sok – le nem ment le a torkán).
(Szerette a pirítóst, pármai sonkával, vagy füstölt kolbásszal, főtt tojással, csipetnyi paprikázott hasa–alja szalonnával, újhagymával, vagy hónapos retekkel… Szerény reggelijét 1-2 szelet vajas-mézes-lekváros, madárlátta kenyérrel fejezte be. Néha sóvárogva vágyott egy üveg kólára, de szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy bizony erre is várni kell még pár évszázadot)…
Megitta a kakaóját, meghallgatta a friss híreket, a világ minden szegletéből idesereglett külföldi tudósítóktól, futároktól, hírvivőktől. A hírek végén, az időjárás jelentéskor azonban már húzta a lóbőrt…
Délután megint kinyílt a csipája, bekapott egy csészényi tejszínes sütőtök–levest, egy nagyobb adag bélszínt Orly–módra, rizi-bizivel, 2-3 darabka tökös-mákos rétest, és megivott 2 deciliter frissen csavart ananász-levet… Ettől aztán úgy elálmosodott, hogy estig egyfolytában tentikélt…
Már sötétedett, mikor szemei újból kipattantak. Vacsorára mindössze egy mélytányérnyi szalonnás-tojásrántottát dobott be őzláb gombával, és patisszonnal, sok paradicsommal, és még több paprikával. E szerény étket egy nagy bögre kakaóval, a hozzátartozó fonott kaláccsal kísérte le…
A dézsa meleg vízbe ugyan majdnem belefúlt, de aztán édesdeden csicsikált vackában…

Reggel persze, éhesen, és nyűgösen kelt, megreggelizett, megkávézott, majdnem végig hallgatta a hírhozókat, majd visszafeküdt, és ebédig hajcsizott.
Ebédje elköltése után már nem kávézott, hogy gyorsabban tudjon álomra szenderülni, majd vacsoráig mély alvásban leledzett. Az vecsernyéje után megtisztálkodott, még időben kipecázták a vízből, vette a tiszta hálóruháját, és bekuckolta magát az ágyikójába…
Másnap délelőtt csipás szemekkel ébredt, fejfájását elnyomta egy erős kávéval, (meg egy bőséges früstökkel), s – ha véletlenül még ébren volt, – meghallgatta a világ legújabb fejleményeit.
Ebben a kimerítő cselekedetében úgy leamortizálódott, hogy már bújt is az paplana alá…
Valamikor, – délután – telirakta pociját mindenféle jóval, földi mogyoróval, majd a vadludakat megszégyenítő gyorsasággal húzott is a szalmazsákjára…
Vacsorakor megint kidugta az orrát, evett–ivott, majd piperészkedés után megkereste ágyikóját…
Másnap reggel jól eső érzéssel pakolta meg bendőjét, langyos tejcsit ivott utána, felsorakoztatta a hírhozókat, és kellemesen belealudt a mondókájukba. Ágyba tették…
Délutánra jól kipihente magát, Jókai–bablevest ebédelt túrós csuszával, és tarhonya-pudinggal. Rágás közben elhéderezett. Még szerencse, hogy közel volt az ágya, ruhástul rátették. Estefelé kialudta magát, bevágott egy nagy tányér diétás pacal–pörköltöt, sós-vízben főtt, petrezselymes bio–krumplival.
Fogmosása közben rádőlt az arany csaptelepre, és elszunyókált…

Következő reggel csillámló napsütésre ébredt. A madarak – fajtájuktól függően – csiviteltek, huhogtak, cserregtek, fütyültek, kelepeltek, sivítottak, visítottak, károgtak, bőgtek, búgtak, sípoltak, énekeltek, trilláztak, csipogtak, hápogtak, pityegtek, fuvoláztak, vagy nyitnikékeztek a fákon. Vagy a bokrokon. Vagy a nádasban. Vagy valahol.
Megvillásreggelizett, majd leöblítette azt egy kancsó csokoládés kávéval.
Aznap nem jöttek a hírhozók, mivel vasárnap volt, és a szakszervezetük kiharcolta nekik ezt a szabadnapot. Unatkozott is. De szerencsére nem sokáig, mert unalmában, ott a trónszéken, bevágta a hédert. Gyengéden felrázták, és a fekhelyéhez kísérték.
Késő délután megrázta magát, megebédelt, majd a desszert elfogyasztása előtt feje rábukott a spenótos kuglófra, s azon nyomban álomra szenderült.
Sötét este volt, mire csipás szemeit saját magától nyitva tudta tartani. Gyorsan belapátolta magába a kaját, majd sietősen befeküdt dunyhái közé…
Gyermekem közbevágott:
– És másnap megint csak megreggelizett, megebédelt, megvacsorázott, a közbenső időben lefeküdt, heverészett, aludt, döglött, húzta a lóbőrt, héderezett, henyélt, durmolt, tentikézett, vízszintbe vágta magát és fetrengett. És ezt megcsinálta vagy tízezerszer. De hogyan tovább? – kérdezte várakozva.
– Hohó! Nem oda Buda! Te mióta ismered a nagy számokat? Még csak most fogsz iskolába menni! – vágtam rá azonnal.
– Már ne is haragudj apukám, de egy mesében minden előfordulhat. Még az is, hogy el tudok számolni 10000-ig!
– De te nem is szerepelsz ebben a történetben!
– Nem baj! Annyira bele éltem magam, hogy benne is maradtam. Akkor tehát eltelt a 1o.ooo nap, miközben ez a királylány semmi mást nem csinált, mint evett-ivott, tisztálkodott, meg húzta a lóbőrt. Mondd apukám: ennek a buta mesének sosem lesz vége?
– Dehogynem! Szóval a tízezeregyedik napon nem kelt fel, mert meghalt…
– És?
– Mit „és”? A szülei már korábban elhunytak, így, az ő halálával teljesen szétesett a birodalom.
– Mit ne mondjak apukám, bolond egy mese ez! Ilyet, vagy hasonlót még sosem hallottam. És ha szabadna kérdeznem, ebben a történetben most mi a tanulság?
– Tanulság? Muszáj ilyesminek benne lenni?
– Persze! Anélkül, nem mese a mese!
– Lári fári! Mi a tanulsága a ’Csipkerózsiká’-nak? Hogy kézimunka órán ne szúrjuk meg magunkat tűvel, mert 100 évig fogunk aludni! Vagy: ’A Piroska és a farkas’-nak? Hogy lőfegyver nélkül ne merészkedjünk az erdőbe, mert megesz a lompos? A ’Hófehérké’-ből meg azt szűrhetjük le, hogy csak akkor nem járunk pórul, ha államilag kontrolált bio-almát fogyasztunk, számlát adni tudó kiskereskedőtől? Igen?
– Igen apukám, valami ilyesmire gondoltam!
– Legyen igazad gyermekem. Mindjárt találok erre a mesére is valami sommás tanulságot! Várj csak!… Nos, megvan!: Ne heverésszünk – aludjunk – dögöljünk – héderezzünk, stb. egész nap, mert nem lesz időnk utódot nemzeni!
Sőt! Szerencsétlen esetben akár a királyságunkat is elveszíthetjük!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.