Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.08.18. 23:36
Icák, Icuk, Ilonák, Isten éltessen Titeket, boldog névnapot! In Love

2018.08.18. 23:06
Gratulálok a nyertesenek!

2018.08.18. 21:25
Boldog névnapot kedves Ilonák. Rose

2018.08.18. 21:16
Köszönöm a gratulációt, és én is gratulálok minden nyertesnek és a pályázatokon résztvevőknek. Rose

2018.08.18. 20:21
Kedves Holnaposok! Ti honnan tudjátok, hogy melyik alkotást ki írta? Azt közzé tette Józsi, hogy kik nyertek, de hogy melyik mű kihez tartozik, ... Bővebben

2018.08.18. 19:43
Gratulálok minden alkotónak aki részt vet alkotással a 2018, 7 havi pályázatokon és kiemeltem köszöntöm azokat akik eredményeket értek el. Járt... Bővebben

2018.08.18. 19:40
Köszönöm mindenkinek aki olvasta a tollforgatóra megküldött írásom! Rose Heart Rose Jártó Róza /mami/

2018.08.18. 19:38
Kedves Szilasi Katalin és Auerbachné Tóth Katalin nagy tisztelettel és szeretettel gratulálok a 2018. 07 havi tollforgatóra beküldött prózátokkal... Bővebben

2018.08.18. 19:04
Kellemes estét kivánok Mindenkinek ! Smile

2018.08.18. 18:09
https://lewis5108.
..V_ndor.mp3
80-as évekbeli dalom demo felvétele.Koncert szeptember 1.-én.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ttunde
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Jószay Magdolna: Gondtalan nyarak
Gyerekkori nyarainkat öcsémmel anyai nagyszüleinknél, falun töltöttük. Soha nem voltunk olyan szabadok, mint akkor.
Kezdődött ott, hogy egy óriási területen lévő gépállomás tízlakásos-családos sorházában laktunk, nem voltak kerítések; a területen hevenyészve, szétszórtan műhelyek, ahol emberek dolgoztak is; hátrébb, a nem kaszált, térdig érő gazban itt-ott álló vagy épp, mondjuk délután beérkező, különleges formájú gazdasági gépek, melyeket kötelező volt naponta többször is megmásznunk... Szabad bejárás a falu sportpályájára, sűrű bokrok, sövények mindenfele, melyekben nagyszerű bunkereket lehetett berendezni... a tíz családnak 30-50 méternyire (kinek hogy esett a táv) közös dupla, eredeti budi, melyben dongtak a legyek, s meg volt szabva, hogy a ház melyik oldaláé melyik budi, s csak ahhoz volt kulcsa a lakások lakóinak. Közvetlen mellettük nyílt a soha nem zárt, dzsungelszerű kert kapuja, melyen szinte át lehetett lépni egy felnőtt embernek... s attól jobbra hosszasan legalább tíz disznóól. A gépállomás elején volt irodaház és őrház (butyka, így hívták) is, békebeli éjjeli és nappali őrökkel. De nekünk nem kellett kimennünk semmilyen kapun, hogy a több négyzetkilométernyi területet nap mint nap akármikor bejárjuk, leegyük a területen lévő köztulajdonú fák gyümölcseit stb.
Az itt lakó családoknak egyetlen hatalmas kertjük volt, s mindenki tudta, hogy azon belül melyik rész az övé. Mi is tudtuk, hogy középtájt van az a hatalmas cseresznyefa; máig emlékszem a legfinomabb ízre, s hogy akkor láttam először olyan cseresznyét, ami nem piros, hanem nagyobb felülete inkább sárga. E fa környéke volt a nagyanyáméké.
Míg ott nyaraltunk, az étkezéseknek szigorú rendjük volt. Végtelenül egyszerű kaják, de az időpont, mikor asztalhoz volt kötelező ülni, percre pontos. Csak hétvégén ettünk húst, amikor is nagyanyámék leöltek két csirkét. Ebből volt leves is, második is. Alapból öten voltunk rá, de amikor az unokatestvéremék szüleikkel együtt négyen ott voltak két hétig, akkor sem volt más a módi szerintem. Vasárnap néha volt 1-2 tepsi egyszerűbb sütemény is.
Ezenkívül mi, gyerekek kaphattunk ebéd és vacsora között félúton valamilyen óriás szelet kenyeret. Mert hát ugye, a felnőtt kibírja estig, de a gyerek fejlődésben van. Ez a kenyér általában zsíros volt. Bödönből. De kívánság szerint lehetett lekváros is. És lepődhet meg mindenki: volt a repertoárban cukros-zsíros és zsíros-lekváros kenyér is. A normál zsíroshoz, ha épp volt, kaphattunk kovászos uborkát, és ezzel nem kellett asztalhoz ülni: mehettünk vele ki a szabadba; emlékszem, minden kölyök udvaron uzsonnázott. Felültünk az embermagasságra tornyozott farönkök tetejére vagy a ház végében lévő, padlásra felvezető létrák fokaira, és ott lakmároztunk. Kit érdekelt, hogy folyt a karunkon a kovászos uborka leve...
Érdekes, hogy vaj vagy például felvágott mint olyanok, nagyanyáméknál soha nem voltak... A tejet háztól hozta minden család, olyan helyekről, ahol tehenek voltak. Ez az én reszortom volt, minden este pontban 7-kor indulni kellett a tejért ki a faluba.
A zsíros kenyérrel elvolt a gyerek vacsoráig, amit kötelezően tea (ecettel savanyítva) és mondjuk, bundáskenyér, rántotta, még disznótorból maradt tepertő, kolbász vagy ebédmaradék alkotott.
Luxus volt az édesség, dinnye is megszabottan ehető, s csak saját, nem pedig vásárolt. Ha nem termett, nem ettünk. Ha rossz volt, hiába "készültünk fel" a nagy élvezetre - így jártunk. Ezeket a "nagykertből" nagyapám cipelte haza biciklin, ha megérett néhány. Egy volt fogyasztható naponta, amelyet ebéd után nagyanyám vágott annyi darabra, ahányan voltunk... Hát bizony, nem mindig volt elég, de akkoriban nem volt értelme semmiféle követelőzésnek, hisztinek - ami volt, azt fogadtuk el etalonnak.
Hosszú nyári délutánokon előfordult, hogy öcsémmel saját szakállunkra bóklásztunk egyet a nagy, közös "kiskertben", mely csak a távoli "nagykert" miatti megkülönböztetés miatt volt kiskertnek nevezve.
Tudtuk, hogy a disznóólak utáni kerítés mögötti kertrészben lévő málnasor nem a miénk, de ki látta, hogy megdézsmáltuk? Meg se látszott rajta, hogy bárki is hozzányúlt volna...
Jóllaktunk a kis apró, sárga, mézédes körtékből, ami szintén nem a miénk volt, de volt azon elég... és szerintem a ház többi gyereke is így volt ezekkel a dolgokkal. Mint ahogy a mi sárgás gyümölcsű cseresznyefánkat is valószínűleg nem csak mi kopasztottuk - de hát bőséggel termett, s fel se kellett nagyon mászni!
Sűrűn előfordult, hogy az érett, piros, igazi jó házi paradicsomokat kívántuk meg. Egyszerűen beültünk öcsémmel a paradicsomföld közepére, majd egymás után szedtük le a semmihez sem hasonlítható ízű, aromájú, igazi napsütötte paradicsomokat, és sorra faltuk befele. Emlékszem, csurgott a leve a karunkon, melyen az egész nap nyomán felszedett kosz ilyenkor meglehetősen feltűnt, hiszen bármiféle gyümölcs leve árkot szántott a homogén, enyhe-szürke fedettségű bőrünkön... Most már megőrülnék tőle, de akkor kit érdekelt?
Közben az egészből mi ugyan nem csináltunk titkot. Valamelyikőnk elkezdte, s aztán végig folytattuk: minden egyes paradicsom leszakítása és az első harapás előtt torkunk szakadtából énekeltünk egy-egy diadalmas, saját kitalációjú rigmust, mely szerint mintha csak versenyeztünk volna, ki tud több paradicsomot enni. Miénk volt a diadalmas világ!
Akkor még nem volt sárga, sötétlila, szinte fekete paradicsom, de az biztos, hogy annak a gyerekkori, engedély nélkül nap mint nap gyomrunkba pakolt paradicsomnak az íze és illata máig is utánozhatatlan. Számomra annak a paradicsomnak az aromája egyet jelent a nyári örömök, a szabadság, a gondtalan nyaralás tudatával. A gyerekkorral...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.