Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.12.12. 14:35
RoseIsten éltesse a Gabriellákat!

2018.12.12. 12:52
Kellemes ,szép napot kivánok szeretettel ! Heart

2018.12.12. 07:09
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.12.11. 22:33
Jó éjt mindenkinek! Smile

2018.12.11. 21:50
Jó éjt.

2018.12.11. 21:46
Köszönöm a választ, József!

2018.12.11. 21:18
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.12.11. 20:46
Szép álmokat kívánok szeretettel ! Heart

2018.12.11. 18:45
Szép estét, jó pihenést kívánok minden HM-tagnak! Tibor Cool

2018.12.11. 15:50
Kellemes délutánt mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Pepe0617
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 1
Kankalin
Jószay Magdolna: Felnőtté formálódni (2017. március)
Pár hét és halottak napja... Mikor színesednek a fák lombjai, egyre gyakrabban jutnak eszembe halottaim. Apám nagyon hamar elment, 61 évesen - még az első nyugdíját sem érhette meg, pedig nem sűrűn volt beteg életében, és nem sok embert ismerek, aki nála többet dolgozott.
Nekem természetes volt a szép családi élet, hiszen abban nőttem fel. Szegények voltunk, de ez nem volt szégyen, akkoriban még az emberek zöménél nagyon kevés különbség volt család és család között. Természetesen akkor is voltak kiugró esetek, más szociális körülmények között élő emberek, de mi sokkal közelebb estünk az akkori, általános állapotokhoz.
A szép gyermekkor tehát nem amiatt volt az, mert megkaptam mindent, vagy mert sok játékom, sok ruhám és saját szobám lett volna. Nem. A biztonságérzet, a háttér és a szeretet nyújtotta azt.
Mi még nem kaptunk ballagási ajándékokat, sőt, ha az egyéb ünnepeinkre egy-egy könyvet kaphattam, az bizony nagy és örömteli érzéseket váltott ki belőlem. Soha nem volt autónk, az üdülés nálunk néhány SZOT-gyermeküdülői kéthetes táborban merült ki azontúl, hogy anyai nagyszüleinknél tölthettük a nyarainkat.
A legkisebb arany ékszerem is majd csak felnőtt koromban lett. Nem sokan mondhatták el már akkor sem magukról, hogy 25 évesen fúratták ki pl. a fülüket egy dédnagyanyai örökségként kapott, patinás kis kopottas arany fülbevaló miatt, valamint hogy eszünkbe sem jutott pl. szalagavatóra, ballagásokra bármit is elvárni.
Ösztönösen tudtuk, meddig nyújtózkodhatunk, és nem kértünk, nem kunyeráltunk soha semmit. Ha nagyon szerettünk valamit, persze mi sem mindig bírtuk ki említés nélkül, de mindig hozzátettük, hogy tudjuk: nincs rá pénz.
Amiket megtapasztalhattam és megkaphattam; az az erkölcsi örökség. Megtanultam, hogy mindenért meg kell küzdeni és ingyen (nekünk legalábbis) nem jár semmi; lakást, autót, bútorzatot meg ilyesmit soha az életben nem fog alám rakni senki.
Épp ezért, egyik okként ezért is nem tanulhattam tovább, pedig sok mindenhez lett volna kedvem.
A kapott jellemért viszont örökre hálás vagyok, hisz' ezek a pénzre nemigen váltható, kapott tulajdonságok gyúrtak egyfajta emberré. Gyengeségeim, komplexusom, önbizalomhiányom, gátlásaim mellett, melyek nem sokat segítettek az életben; viszont a belső tartás, a felelősség- és kötelességtudat, az alkalmazkodó- és segítőkészség, a belülről jövő tolerancia, igazságérzet, diplomácia, szép-szeretet és empátia az én, egyszeri látásból mások számára kívülről soha nem észlelhető vagyonom.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.