Auerbachné Tóth Katalin: A fogadás
A Kartuu rendszer Mino napja körül keringő hatodik bolygó egyik kocsmájában sokféle nép képviselőit láthatta az oda bemerészkedő személy. Többnyire békésen megfértek egymás mellett, bár időről időre előkerültek a kések, bicskák, lézervetők és egyéb fegyverek is.
Most éppen egy vitától volt hangos a csehó. A pincérnők már rutinosan messzebb húzódtak a vitatkozóktól, a vendégek jó része viszont közelebb araszolt, hogy jobban hallják, miről is folyik a vita. A szóváltás egyre hevesebb lett a két humanoid között. A hímnemű nagyon magabiztosnak tűnt a saját állítását illetően, de a nőnemű sem tűnt kevésbé határozottnak. Mindkettejük mögött ott állt a saját szolgája, akik félve húzták meg magukat a gazdáik mögött. A nő szolgálja a moraui fajhoz tartozott, amely ugyan nem a gyávaságáról híres, de ez egy fiatal és feltehetően nőnemű egyed volt, talán azért volt ennyire félénk. A férfi szolgája a munkabíró, ám hihetetlenül gyáva kalosq fajhoz tartozott, ő pedig azért bújt meg ura háta mögött. De hát az ura nem is testőrnek tartotta... És különben is, a nő és a férfi már sokadjára álltak le egymással vitázni, nem ez volt az első eset, így tudták, hogy ebben az esetben nem kell attól tartaniuk, hogy a másik fél orvul fegyvert ránt.
A vita tetőfokán az egyik vendég félhangosan benyögte a varázsszót:
- Fogadás! Fogadást!
A vitázó felek körül állók felkapták és hamarosan több mint 40 torok skandálta ütemesen, hogy 'fo-ga-dást, fo-ga-dást!'
A két humanoid közül a férfi hagyta abba előbb a szópárbajt. Egy pillanatra elgondolkodott, majd megszólalt.
- Legyen. Én hajlandó vagyok fogadni. A szabadságomat teszem fel a te szabadságod ellenében! - mosolyodott el ravaszul, kihangsúlyozva a 'szabadság' szavakat. - Mered tartani a fogadást? Vagy intézzük el késsel?
A nő összehúzott szemekkel mérlegelt pár másodpercig. A moraui mögötte idegesen rángatta a ruháját és valami olyat duruzsolt, ami az ő nyelvén azt jelentette, hogy fogadja el a kihívást. A nő végül döntött.
- Rendben van! Állom a fogadást! De biztos vagyok benne, hogy én fogok nyerni!
- Én szintúgy, drágaságom! - mosolyodott el szélesen a férfi a kezét nyújtva a nőnek. A nő elfogadta, így kézfogással pecsételték meg a fogadást.
Nem volt más hátra, mint megbeszélni, hogy mikor találkoznak újra, hogy elbírálják, ki lett a nyertes. A helyszín nem volt kérdéses, az mindig meg kellett egyezzen a fogadás helyszínével.
Az ilyen fogadásokat mindenki nagyon komolyan vette. Ha valaki nem tartotta be és nem jelent meg a megbeszélt időben, annak nagyon jó kifogása kellett legyen, különben hamar híre ment, hogy becstelen és nem tartja az adott szavát. Ami semmiképpen nem jelentett jót az illetőre és a későbbi üzletkötéseire nézve...
Következő holdtöltekor a kíváncsi kocsmaközönség már ott ült a csehóban, és várta a fogadást kötött felek megjelenését. A nő érkezett előbb. Volt, aki már próbálta megérdeklődni a fogadás kimenetelét, de nem járt sikerrel. Most mégis, ahogy a nő és a szolgája megjelentek és a bárpulthoz léptek, az egész viselkedése valahogy más volt, mint a fogadáskor. A vendégek összesúgtak mögötte. Ő úgy tett, mintha nem vette volna észre, pedig dehogyisnem! A moraui is lehajtott fejjel lépkedett mögötte, bánatosan. Még azt sem vette észre, hogy az egyik vendég orvul végigsimította a csápjával a karját, ahogy ellépdelt mellette. A csehóközönség általában jó megfigyelő, így már sejtették, hogy a férfi nyerhetett. De természetesen kíváncsian várták őt is. Aztán, mindösszesen percekkel a nő után a férfi is megjelent az elmaradhatatlan kalosq szolgájával, aki valami dobozfélét cipelt a csápjaival. A férfi körbenézve észrevette a nőt a pultnál. Elmosolyodott és határozottan megindult felé. Odaérve a nő mellett lazán rákönyökölt a pultra, miközben a szeme a csehó közönségét is végigpásztázta.
- Megjöttem drágaságom! Amint látom, volt merszed neked is eljönnöd!
A nő a bárszéken ülve fordult a férfi felé. Nem éppen barátságosan mérte végig a másik humanoidot. Utána végignézett ő is a csehó közönségén, akik egyre közelebb nyomultak hozzájuk, mert látni és hallani akarták a fogadás végeredményét. Néhányan korábban fogadásokat kötöttek arra, hogy vajon melyikük fog nyerni, és most mindenki izgatottan várta, hogy a pénzéhez jut-e vagy sem?
- Eljöttem. - válaszolta a nő végül kicsit rekedtes hangon. Bár ideges volt, a viselkedésén ez nem látszott, csak a hangján hallatszódott.
- És hogy állunk a fogadással, szépségem? - A férfi már csak a nőt nézte, a kalosq feladata volt a tömeg fürkészése, hogy veszély esetén figyelmeztesse a gazdáját.
A nő lassan az övéhez nyúlt, előhúzta felőle a lézerfegyverét és lassú mozdulattal letette a férfi elé a pultra. A tömeg elhallgatott, mindenki izgatottan várta, mit fog mondani? Már sejtették, hogy a nőnemű humanoid veszített. Amikor a nő fegyvere már a férfi előtt volt, a nő egy utolsó mozdulattal végigsimított rajta, mint aki búcsúzik tőle. De aztán elvette a kezét a fegyveréről, és a férfihez fordult.
- Te nyertél, elismerem. Mostantól a rabszolgád vagyok. - felemelt fejjel mondta ki ezt a pár szót, hogy ne gyanítsa senki, mekkora erejébe kerül. Utána felemelte a kezeit is, és csuklónál keresztbe téve a férfi felé nyújtotta őket. Arra számított, hogy a férfi megbilincseli, hiszen így látványosan adhatja tudtára a csehó közönségének, hogy ki is a nyertes.
A tömeg tombolt, üvöltések hallatszottak mindenhonnan. Volt, aki a saját vesztett fogadását siratta, volt, aki örült a nyereményének és volt, aki egyszerűen csak kárörvendett a vesztes félen. A férfi néhány másodpercig nézte a nőt, aki büszkén állt ott, még azután is, hogy már a férfi hatalmába adta magát. Aztán a férfi viszont kinyújtotta a jobbját a kalosq felé, aki a csápjából bele is ejtette egyből a dobozt az ura kezébe. A férfi felpattintotta a dobozt és egy fém nyakpántot vett elő.
A pántot meglátva többen csodálkozva kiáltottak fel a tömegben, akik ismerték a régi humanoid hagyományokat. De a férfi nem hagyott nekik időt arra, hogy kifejthessék a mellettük állóknak, mit is jelent az a nyakpánt, hanem a nőhöz fordult.
- Nem rabszolgának akartalak, szépségem! Én a szabadságodat akartam és akarom! - mosolyodott el kajánul, majd a nő meglepett arcát látva felé nyújtotta a nyakpántot.
A nő meglepődve nyúlt a pántért.
- Nekem?
- Igen, drágaságom! Neked. - mondta a férfi komoly hangon, szinte kedvesen a nőnek.
- Köszönöm! - vette el a nő a nyakpántot. Aztán szertartásosan előbb a homlokához majd a szívéhez emelte, majd a szájával épp csak megérintette és letérdelt. A pántot pedig a férfi felé nyújtotta anélkül, hogy ránézett volna a férfira. De az arca piros volt, mint a lemenő nap fénye.
A férfi megfogta a pántot és a nő nyakába tette.
- Állj fel, szépségem!
Amikor a nő engedelmeskedett, a férfi átölelte forrón megcsókolta. Néhány pillanatra megszűnt számukra a körülöttük levő világ.
A csehó közönségéből a jól értesültek közben azt magyarázták a többieknek, hogy egy ősi humanoid lánykérést láthattak élőben...
4204
pathfinder - 2017. szeptember 17. 19:32:37

Kedves Rita!

Nem is értem, miért jutottál erre a következtetésre! Smile (kár, hogy hasát fogó, nevetős szmájli nincs!)
Engem egyébként a férfi nagyon is emlékeztet Han Solo-ra Smile De attól még valóban nem létezőek a szereplők. Sajnos Wink
Köszönöm a kedves szavaidat!

Szeretettel:
Kata

4204
pathfinder - 2017. május 23. 13:18:02

Köszönöm szépen! Smile

5655
jocker - 2017. május 12. 17:01:54

Huh, de érdekes volt olvasni!
Jó, ha mondom!
Vivát!
Üdv/Feri

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.