Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.24. 17:34
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.04.24. 15:28
További szép napot kívánok a Holnap Magazin Főszerkesztőjének,
Munkatársainak, Alkotóknak, Olvasóknak ! Heart Nagyon szépen köszönöm a figyelmét ... Bővebben

2019.04.23. 22:15
Ajjaj Józsi! Nem a vers címében, hanem a 8. Szonettben így: "Mért hosszú az éj?"

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.23. 21:41
Javítottam István.

2019.04.23. 16:35
Józsi! Amikor feltöltöttem a szonettkoszorúmat a 8. szonettben a "Mért hosszú az éj?"-nél a két idézőjelet nem voltam képes betenni, mindenfé... Bővebben

2019.04.23. 15:14
Vidám szép Tavaszi napokat Tinéktek kedves Holnaposok Rose Smile

2019.04.23. 13:59
Mindenkinek kellemes napot írást és olvasást kívánok. Heart

2019.04.23. 13:11
Kellemes napot kívánok szeretettel ! Heart

2019.04.23. 12:24
Szép napot kívánok mindenkinek! HeartMiklós

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ThiefOfKings
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Tóth Sarolta: Ünnepi pofonom
A faluban - ahol laktunk a háború után - a nemzeti ünnepeket a kultúrházban szokta a falu népe megtartani. Az ünnepi műsort a helyi általános iskola tanulói szolgáltatták. Az ilyen alkalmakkor szokásos rend szerint az első műsorszám a Himnusz vagy a Szózat közös eléneklése vagy csak az iskola énekkara a színpadon adta elő a nemzet híres, ismert ünnepi dalait.
Az énekkar vezetője akkoriban tért haza orosz hadifogságból, és az általános iskola felső tagozatában kezdett több tantárgyat tanítani. A negyvenes évek elején járt, jóvágású, erős lelkű ember és szigorú, de szakmailag jól felkészült tanár volt. Korán megőszült, mert nem csak a front és a hadifogság viszontagságait kellett elviselnie, de azt az élettragédiát is átélte, hogy szép fiatal felesége,
két kiskorú fiának anyja a város bombázásakor a telitalálatot szenvedett óvóhelyen meghalt. L. tanár úr rendkívüli lelkierejét mutatta az a szokatlan vállalás, hogy a templomban kántorként ő orgonált a gyászmisén. /A temetésre haza engedték a katonaságtól/.
Nekünk, diákoknak szokatlan volt szigora és sokoldalú tudása. Rajzot, éneket, testnevelést és irodalmat is tanított nekünk. Szükségvolt erre, mert akkoriban kevés volt a tanerő, még apácák is tanítottak egy-egy tantárgyat, mert csak a következő tanévet kezdtük civil tanárokkal, a szerzetesrendek feloszlatása, az iskolák államosítása miatt.
Az énekkarnak én is tagja voltam, elég jól rajzoltam, az irodalmat szerettem - így hamar megismerte nevemet és képességeimet a tanár úr. Sajnos, nem csak pozitív magatartásomat mutattam meg neki. Abban az évben ötödik osztályba jártam és valamiféle költői tehetség lappangott bennem, amit rossz irányban kamatoztattam. Magamnak átköltöttem a Szózat szövegét, erről senkinek nem beszéltem. Valami gonosz szellem bújhatott belém akkor,mert a kultúrházi nemzeti ünnepen - március 15-én a színpadon az énekkar első sorában - a karnagy számára jól észrevehető módon - a saját szövegemet énekeltem az igazi helyett. L. tanár úr természetesen észlelte ezt, kaptam egy hatalmas pofont tőle és lependerített a színpadról a fal mellett a sarokban kellett állnom az ünnepség végéig. Az ünnepi beszédben is "helyet kaptam" - mert a közönségtől bocsánatot kérve tanár úr indokolta a pofont és néhány mondatban ismertette furcsa, tiszteletlen viselkedésemet.
Az iskola egyik legjobb tanulója, de vannak rendhagyó tettei - így jellemzett engem a tanár úr. Akkor, ott és azóta is, amikor visszaemlékezem erre az eseményre sok évtized után, nagyon szégyellem magam, de nem tudok magyarázatot adni rá, miért tettem. Minthogy én is tanár lettem, azon is elgondolkodtam, mit tettem volna az ő helyében - és nem értek egyet vele. A nyilvánosság előtt nem vettem volna tudomást a renitens,tiszteletlen viselkedésről - hisz a közönség észre sem vette volna, a színpadtól messze voltak a széksorok - ám utána szigorú büntetést adtam volna, nem pofont. Akkoriban a testi büntetés nem volt szokatlan, de tenyerest vagy körmöst adtak nádpálcával a rosszalkodó tanulónak vagy akár a fiúkat padra fektetve elnáspángolták. L. tanár úr később - tudomásom szerint - senkit nem pofozott, nem fenyített ilyen módon. Számomra - most néha úgy tűnik - megtiszteltetés volt ez a pofon, egy háborút megjárt katona hirtelen haragból fakadó hazafiúságának megnyilvánulása, amit talán később maga is megbánt - de mi többet nem beszéltünk róla. A tanév békésen telt, bosszú nem követte, én pedig nem kértem bocsánatot. Sajnálom.
277
farkas viola - 2017. március 16. 01:58:22

Drága Sarolta!
Örülök, hogy olvashattam őszinte vallomásod. Igen, érthető a gyerekek viselkedése, hisz több bennük a rossz, mint a jó, azután az emberekről már ne is beszéljünk. A pofont is megértem a tanártól. Mindannyiunknak van hasonló "tettei", amire nem szívesen gondol.
Te viszont most írtad le, hogy "sajnálom"!
Szeretettel: Viola RoseHeartRose

1593
MT - 2017. március 15. 22:25:59

Meghökkentett írásod címe, kedves Mamuszka, ezért olvastam el kilépés előtt utolsónak a te írásodat. Őszinteséged most is meghatott.
Bizony, sokunknak van olyan emléke, amikor valamiért szeretnénk legalább utólag bocsánatot kérni...

3177
mamuszka - 2017. március 15. 20:07:22

Kedves Rita!

Szokatlanul átgondolt és alapos értékelése az emlék felidézésének,
köszönöm.
SaroltaSleepy

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.