2017. Június 28.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2017.06.28. 21:04
Szép álmokat kivánok szeretettel ! Smile

2017.06.28. 18:41
Kívánok minden kedves holnaposnak kellemes estét, békés, nyugodt éjszakát! Vigyázzatok magatokra - amíg távol leszek! Szeretettel ölellek Bennet... Bővebben

2017.06.28. 18:35
Szép estét kívánok mindenkinek! Remélem mindenki jól van ebben a nagy melegben... Coffee cup Maria

2017.06.28. 17:22
Szép délutánt kívánok Mindenkinek! Rose

2017.06.28. 17:16
Köszönöm Józsi. Smile

2017.06.28. 15:16
Javítottam Erzsike.

2017.06.28. 13:09
Kefves Józsi a a Hivatlan vendég című versemnél a Cím is bele csúszott a versbe.Köszönöm,ha
kijavítod.

2017.06.28. 12:17
Szép napot mindenkinek. Smile

2017.06.28. 08:13
Jó reggelt Smile Legyen szép a napunk,hűvös szobában !

2017.06.28. 00:09
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Online vendégek: 10

» Online tagok: 0

» Regisztráltak: 5,550
» Legújabb tag: Holdember

In Memoriam:
Laskodi Éles Ferenc
Lengyel Jolán
Niedermayer Anna
Orosz Dávid
Leonardovics
Varnusz Xavér
Szabó Ferenc
Nagy Vendel: Ünnepi mesék: Kilencedik történet (2017. május)
ANGYAL JÖTT A SZÉLLEL
Megtörtént esemény.

Az öregember kizárta a lakásajtót, és kilépett a hideg utcára, érezte a decemberi hűvös szelet, de nem törődött vele, mert ilyenkor mindíg izgalomba jött, mikor meghalt szeretteihez indúlt a temetőbe.
Összébb húzta magán a kabátot, és fehér botjával kopogtatta a járdát, és a mellette elmaradozó házak falát.
Ismeri az utat,hiszen régóta jár errefelé,de mióta megvakúlt már lassan tizedik éve, kezdenek elhalványodni az emlékek.
Néha bele lép egy gödörbe vagy vizlefolyóba, neki koccan egy vaskapunak a bot vége,ilyenkor a kutyák mérgesen harapják a lukat a kapu alatt.
Olykor ráköszön valaki járókelő, hiszen sokan ismerik a kisvárosban, sokakat tanitott is.
Elért a zebráig, s tudta, itt alaposan figyelnie kell az átkelésnél, nagy a forgalom.
Már egy ideje észrevette, hogy valami halk suhogás, vagy lágy zene hallatszik mögüle, és kellemes szellő is eléri néha néha. s egy ismeretlen, jóleső illat.
Elindulna, de lágyan, alig érezhetően valaki megérintette a vállát.
Azonnal megállt, és egy hatalmas busz rohant el mellette, még jó hogy szót fogadott. Ki lehetett az, gondolkodott magában , talán valami ismerős, mormogta vélekedésképpen.

Útja egy hídon vezetett át, botjával érezte a híd korlátjának kongó rezgését, és hallotta a víz csobogását. Sokat könyökölt ezen a korláton valamikor, és nézte a vizbe ugrálló békákat, sok érdekességet lehetett látni minden évszakban.
Volt mikor csak érként folydogált, de záporkor folyóvá duzzadt.
Ilyenkor venyigét, fatuskót, hordókat, és akár még teknőket is hozott magával.
Elöntötte iszappal a város utcáit.
Mamár csak elképzelte a régi nyarakat, mikor melegben térdig állt a vizben, vagy télen korcsolyázott a jégen. Elmosolyodott, és tovább botozott.

Valami robogásra lett figyelmes, olyan mintha otthon az unokák motorozását hallaná, azt a kis lábbal hajtható gyermekmotort vélné felismerni.
A vállán megintcsak érezte az érintést, és a halk suhogást. Megállt.

A kisgyerek vad rohanással nekiment a lábának, megszeppent, és sírni kezdett, de az öregember csak mosolygott. Senkinek nem lett baja az ijedtségen kívül.
A vércsehangú anyuka kissé megkésve rohant a gyerek után és letolta az öregembert, mondván neki, nem lát?

Az öregember elnézést kért, hogy neki jöttek, és válaszolt, igen, nem látok.
De azért füle az van.... rikoltotta a vércsehangú.
Van, mondta, és tovább ballagott.
Te meg ne menj neki minden hülyének. dorgálta a gyereket az anyuka.

Befordúlt a temető kapunál, és emlékeiből tudta, csak végig kell mennie a betonos főúton és hamarosan odaér a kriptasorhoz.
Elhaladt a kis kápolna mellett, ahol temetéskor harangozni szoktak mikor ment a menet, és a ravatalozónál balra és máris ott van mindjárt.
Megtapogatta a szürke követ, amelyre már sok név van vésve, párat már ő vésetett rá. Itt nyugszanak drága szülei,és a testvére is.
A kriptát még a mama vette a papa halálakor, és a sir mellett álló tujafát a testvére ültette csemeteként, de már több ember magasságúra nőtt a sok év alatt.
Az öregember is volt már lent a sírban, hiszen mikor temették a papát, lement mivel televolt szeméttel a frissen meszelt kripta, és ki kellett takaritani. Trehányak voltak az építők,deszkákat, cementes zsákokat, és másféle szemetet feledtek a kriptában. Nem hagyhatta, hogy örökre ott szentségtelenítse a sirt a rendetlenség emberi bizonyítéka.
Alaposan körül nézett, valamikor te is ide kerülsz , gondolta magában. A mindenkori rituálé szerint végigtapogatta a sírt,az öntött karikákat, és újjával elolvasta a neveket. fura volt a saját nevét is kitapogatni.
Mikor a keresztnevén járt az ujja, valaki lágyan rátette a kezére a sajátját. mintha csak véletlenségből hozzáérne , s az öregember látni vélt egy karcsú, magas leány alakot aki a kő mellett állt.
Arca mosolygott, és lényéből fény áradt, lágyan, szelíden.
A fiatal leány gyönyörű volt. Az öregember csodálkozott hogy miért nem fázik , hiszen lengeruhában állt ott mellette.
Az öregember eltűnődött.
Minden karácsony délelőtt kijött a temetőbe, és egy kis fenyőágat hozott a lent alvóknak, rajta egy aranyos csengettyűvel, és egy szál gyertyával.
Lerakta a márványkőre , kicsinykét elbeszélgetett velük, és már indúlt is haza, mondván, nyugodjanak, hamarosan újra eljön. Szoritsanak helyet, neki is elkell itt férnie, számára ők nem haltak meg, csak ide kiköltöztek.
Megsímogatta a kőoszlopot, és a fát, s lassan elindúlt a ropogó kavicsos úton.
Én megyek haza a jó melegbe, csak titeket hagylak itt kedveseim a zord hidegben, mormogta magában rosszallóan vélekedve.
Itt maradt az élő tujafa, és a halott márvány, a két kontrasztot szinbolizálván.
Az őrangyal követte néhány lépésnyire.

Hallotta hogy valahol halkan beszélgetnek a sírok között, hát ez még él? kérdezték suttogva egymástól, de az ilyenekre már oda sem ügyelt.
Mikor a kápolna mellett haladt el , eszébe jutott, mikor gyermekkorában hallgatta a harangozást, kitalálta mit mondanak a harangok. ha öreg ember halt meg, azt mondta, házát, földjét, szőlőjét...
Ha szegény ember ment el, akkor azt csenditették, ringye , rongya. ringye, rongya.
Ezen elmorfondirozott a temető kapujáig.

A főutcán már sokan jártak, de igyekeztek hazafelé, hiszen ma este már felállitják a fenyőfákat, amik átváltoznak karácsonyfává, átszellemülnek, átlényegülnek sokaknál tudatosan, de a nemes lelkületüeknél tudat alatt.
Az öregember már az otthoni családjára gondolt, akik már várják haza, ünnepi vacsorával és díszes karácsonyfával, mint minden évben. Lelkiismeret furdalása van állandóan, hiszen betegsége okán cserben hagyta a gyermekeit, feleségét, most, amikor a legnagyobb szükség volna a munkájára , és segítségére. Néha , néha hátrapillantott, és vágyta hogy kövesse az angyal.
Őis hazajön velem... gondolta.
Emlékezett egy régmúlt időre, mikor várta egy angyal eljövetelét, de az idők zivatarában ennek eddig nem jött el az ideje. Mindig is érezte hogy valaki áll mellette, de még soha nem látta így mint ma. Valaki mindig vigyázta a lépteit, őrizte nehogy valami baja essen, s ma végre meglátta. Tudta , csak ő lehet az.
Álmában sokat látta, de az arca mindíg homályban maradt.

Érezte, szálingózik a hó. pedig nem ígért havat a rádió.
Örült, hogy mindent befed fehér lepellel a hótakaró.

Hazaértek. Az öregember kizárta az ajtót, s mindketten bementek.

Kellemes meleg fogadta, és a halászlé is ugyan olyan jó volt mint máskor, de mégis más lett minden. A lány csak állt a fal mellett, és mosolygott.
Kezeit összekulcsolta, és figyelt.
Elénekelték a Mennyből az angyalt, és meggyujtották a gyertyákat a fán. Meghitt volt az este, s az unokák önfeledten bontogatták az ajándékokat, s a felnőttek áhitattal figyelték őketCsak az angyal térdelt még sokáig a fa előtt, ragyogó arcal, senki nem vette észre, csak az öregember figyelmezett rá, végre mindenki eljött , és eljött az igazi karácsonyis amire mindig is várt.
Az én kis Angyalkám.
Meghittség, és melegség járta át a szobát. s az öregember mosolyogva állt.
Látni vélte a csodát.
Talán az ő utolsó karácsonyán.

Egy angyal jött a széllel, az örökkévalóságon át.

Angyal a széllel

Egy angyal
Hírt hozott a Földre
gyarló embereknek
gyönyörűségére.
Angyal szállt az égen,
Elsuhant csendesen.
Lángot vitt kezében,
Ragyogó fényesen.

Angyal szállt az égen
éj sötétjében

Angyal szállt az égen,
Halk suhogással.
Kezében lángot vitt
Fényes ragyogással.
Oszlatni sötétet,
Elhozni a fényt,
Hitet vesztett
Embereknek
mondani az igét
A megváltást várva,
Az utolsó reményt.
Elhozva az utolsó esélyt.
Tömjén füstjén át
Érezni az erényt.
Angyal szállt az égen,
Elsuhant csendesen.
Lángot vitt kezében,
Ragyogón, fényesen.
az ige megtestesült
BETLEHEMBEN
egy angyal hozta a hírt a széllel.
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
5694
ritatothne - 2017. június 18. 18:42:50

Kedves Vendel!

Igazán szép és értékes művedet szeretettel olvastam. Gratulálok a nyereményhez is.

Üdvözlettel: Rita