Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.22. 16:41
További szép napot kívánok kedves Társaimnak ! Heart

2019.02.22. 09:22
Mindenkinek szép, tavaszváró napokat kívánok sok szeretettel és jókedvet az alkotó munkához. Heart Rose Heart

2019.02.21. 23:17
A mai feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.21. 22:32
Mindenkinek szép estét! Coffee cup

2019.02.21. 19:56
MINDENKINEK áldott, pihentető, jó éjszakát kívánok! Szeretettel: Ági Heart Coffee cup

2019.02.21. 19:20
Szép estét, és még szebb éjszakát kívánok mindenkinek! Tibor Confused

2019.02.21. 16:26
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.02.21. 11:53
Köszönöm a vers feltöltését!

2019.02.21. 07:33
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándékkötetet, köszönöm! Éva

2019.02.21. 06:14
Kellemes ébredést, legyen nagyon szép napotok Holnaposok! Rose Heart

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: g_gyongyi
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Bubrik Zseraldina: A Bohóc (2017. június)
1.

Rohantam az utcán, hátra sem fordulva. Néha felnéztem az égre, a Hold még velem szemben van, vagy már ő is elhagyott? Folyt rólam a víz, a zsebemből kivettem a zsebkendőmet, letöröltem az arcomon folyó izzadságcseppeket. Már levegőt is ritkán vettem, kihagytam pár percet. Azt hittem megfulladok. Szaladtam, szaladtam…
Az utca kezdett egyre sötétebb lenni. Azt sem láttam, jó fele futok? Úgy éreztem nem bírom sokáig, de kénytelen voltam. Ha élni szeretnénk, akkor futnom kell. Az álarcomat hol hagytam? Jó lenne felvenni. Akkor senki sem ismerne meg. A Bohóc. Az egyik szemem sír, a másik nevet. A szám egyik oldalon mosolyog, a másik szomorú. Az a lényeg, senki sem tudhatja, ki van az álarc mögött. Tamyra? Rebeca? Vagy Mimi? Nem. Olivia vagyok. De nem akarom, hogy bárki is megtudja.
Még mindig futok. Izzadok. Nem bírom sokáig. Jobb-bal. Nem tudom, éppen melyik lábammal futok, melyikre nehezedik a súlyom. Hirtelen az sem jut eszembe, milyen ruhában vagyok. De most nem nézem meg. Nem lényeg, hisz az egész ruhám véres lett. Már megszáradt, nem csöpög le rólam.
Hol sírok, hol nevetek. Hisz az vagyok: a Bohóc. Felveszem az álarcom, de legbelül ki lát? Magamon kívül senki sem.
Már nincs fény, de az út még folytatódik. Futok és futok és futok. Melegem van. Miért vettem fel pulóvert, ebben a melegben? Hisz nem is szeretem ezt a színt! Lila, olyan semmilyen szín a számomra. De lehet, akkor ez nem is az én pulóverem? Akkor kié? Egyes dolgok nem jutnak az eszembe. De akkor miért futok? Mit fogok mondani? Nem tudom honnan jöttem, nem tudom, kinek a ruhája van rajtam, de láttam egy holttestet egy sikátorban? De nem emlékszem melyikben?

2.

Sétáltam az út bal oldalán, a forgalommal szemben. Igaz, késő este volt, nem járt arra egy kocsi sem. Egy kis idő után megláttam egy kocsi világító első két lámpáját. Nem tudtam milyennel fog jönni, de mivel közelebb ért hozzám, majd megállt, lekapcsolta a világítást. Pár másodperc sem telt el, amikor láttam, a kocsi ajtaja nyílik. Mivel még nem találkoztam vele, csak telefonon beszéltünk, tágra nyílt szemekkel néztem. Elindult, és amikor közelebb értünk egymáshoz, mosollyal az arcomon, a kezemet nyújtottam.
- Olivia Hill vagyok – mondtam kissé félénk hangon.
- Adam Miller.
Végig izgultam a találkozó előtt, vajon milyen lehet? Nem csalódtam. Magas volt, barna göndör haja, és barna kerek szemei. Férfiaknál ritkán látok ilyen formájú hajat. Közép hosszú, de azok a göndör fürtök… egyből beleszerettem. Sovány, és nagyon sármos. Megtetszett. Beültünk a kocsiba, és útnak indultunk.
Csend volt a kocsiban, gondoltam elkezdem a beszélgetést. Megtudtam róla, szereti a munkáját, egy Bankban dolgozik. Szeret biciklizni, főleg este, amikor nincs nagy forgalom. Volt már nős, de nem sokáig. Pár perc után a kocsit leállította, majd folytattuk tovább a beszélgetést. Hamar eltelt az idő, elköszöntünk egymástól, és elindultam haza. Boldognak éreztem magam, olyan volt, mintha örökre az enyém lenne. De! Valamit elfelejtett megemlíteni…

3.

Szerettem Őt, pedig elment. Számomra megszűnt. Szerettem ölelni, odahajoltam mellkasához, éreztem, ahogy a szíve kezd egyre hevesebben verni. Majd lehajtotta fejét, mintha szólna nekem, hogy meg akar csókolni. Felemeltem fejem, kezdett egyre közelebb jönni, majd a szánk összeért. Rajta kívül soha senki nem mondta nekem: „Milyen jól csókolsz.” Nem fogom ezt a mondatot elfelejteni, pedig már többet nem fogom az arcát látni. Szerettem nézni, a szemeit… azok a szép nagy szemek.
Minden éjjel, amikor lefekszem az ágyamba, érzem, mintha Ő is ott lenne mellettem. Megfordulok, mikor észreveszem, egyedül vagyok. A könnycseppeket nem tudom megállítani. Azok csak jönnek, a párnám pedig vizes lesz. Százszor megfogadtam magamban, hogy elfejtem. De nem tudom. A szívem akkor lett teljes egész, amikor megismertem Őt. De nem gondoltam, hogy ilyen rövid ideig fog tartani. Az az utolsó este, amit a Bárban töltöttünk, mindig itt kavarog a fejemben. Velem szemben ült, láttam, ahogy a poharat felemeli az asztalról. Óvatosan, nehogy kiboruljon belőle a finom ital. Mikor közelebb ért az arcához, először megszagolta, mosolygott, majd kinyitotta a száját és szép lassan elkezdte kortyolgatni. Már évek óta nem iszom alkoholt, de most, ahogy néztem Adam Millert, megkívántam én is. A legszívesebben kivettem volna a kezéből a poharat, és az utolsó cseppet is kiittam volna. Amikor végzett, letette a poharat és megköszönte. Én meg csak néztem a száját, amint a "köszönöm" szót kimondja. Olyan érzéki és édes volt. Majd felvettem az álarcomat. Mosolyogtam, pedig belül sírtam. Nem akartam, hogy lássa.
Több hétig nem beszéltünk. Mivel én vagyok a nő, gondoltam nem kezdeményezek. Dolgozik, majd ha ráér, akkor felhív. Teltek a napok, végeztem az otthoni munkámat, de a gondolataim mindig felé fordultak. Csak arra nem jöttem rá, hogyan tudnám elfelejteni Őt. Ha jönne valaki más? Lehet. De nem biztos, mert nagyon beleszerettem.

4.

Hajnalban telefoncsörgésre ébredtem. Amikor a kezembe fogtam, megláttam Adam mosolygó arcát a mobilomon, egyből felébredtem.
- Adam? – kérdeztem meglepetten.
- Igen, én vagyok – kaptam a választ, de éreztem a hangjában, hogy szomorú. – Olivia! Valamit be kell vallanom. Csinos, és vonzó, szép az arcod, intelligens vagy. Szinte minden nap minden egyes percét szeretném veled tölteni. Van, amikor előveszem a telefonom, már írom is Neked az üzenetet, de közben rájövök, hiába írom, hisz köztünk nem lehet semmi.
- De miért nem? – szakítottam félbe, mintha nem is tudnám rá a választ.
- Mindjárt elmondom, mert ezért is hívtalak. Tudod, sokszor felteszem magamnak a kérdést, miért is adtam fel hirdetést a Társkeresőben? Nős vagyok. De még jó, hogy álnéven jelentkeztem be. Ha Lora tudná, elválna tőlem.
Csend lett, a szívem elkezdett egyre hevesebben dobogni. Nem tudtam, mit válaszoljak. Belegondoltam az eddig együtt eltöltött időkre. Ezek szerint, azt nem tartotta fontosnak. Csak a játékszere voltam.
- Olivia? Itt vagy? – törte meg Adam a csendet.
- Igen, itt vagyok. Hirtelen, váratlanul ért, amit mondtál. Nem számítottam rá. Miért most mondod el?
- Nem akartam, de mivel Te már a jövőnkkel foglalkoztál, gondoltam jobb, ha bevallom Neked.
- Ha nem beszélek róla, akkor nem mondod el? – tettem fel kérdésemet, de már a sírás kerülgetett.
- Nem ilyen egyszerű, ne forgasd ki a szavaimat. Kérlek, még egyszer találkozzunk, utoljára.
- Érdemes lenne? Gondolkodom rajta, majd fogok szólni. – választ nem várva megszakítottam beszélgetésünket.
Egy darabig még a kezemben tartottam telefonom. Kis idő után letettem az éjjeli szekrényemre, megfordultam, próbáltam elaludni.

5.

Végig gondolva az egész történteket, eldöntöttem még egyszer, utoljára találkozom vele. A belvárosban, egy Könyvesbolt előtt találkoztunk. Félve mentem felé, nem sejtettem, hogy csókkal fog fogadni. Belenézett a szemembe, látta épp a sírás küszöbén állok, majd elindult a sikátor felé. Megállt a szemetesnél, kivett a zsebéből egy papírdarabot, felemelte kezét, és a nyitott kukába dobta. Még mindig ott állt, nem mozdult, mintha nem akarna megfordulni, hisz nem mert már a könnyes szemembe nézni.
Lassan elindultam felé. Nem tudom, éppen akkor mi járt a fejemben, de arra emlékszem, hogy egy nehéz tárgyat kerestem. A szemetes mellett ott állt egy törött ásó. Egy kis helyen volt sérült, nem is tudom miért dobták ki, de nem is érdekelt, az volt a fontos, hogy nekem épp megfelelt. Amikor közelebb értem, megfogtam bal kezemmel, szép lassan felemeltem, és elkezdtem Adam Millerhez közelebb menni. Nem mozdult, pedig biztos érezte a finom édes illatomat, amit nagyon szeretett. Megálltam a háta mögött, és rácsaptam az ásóval egyet, majd még egyet. Először nem történt semmi, majd pár másodperc múlva térdre rogyott. Rám nézett kérdő szemekkel, majd ki mondta az utolsó szót: „Szeretlek.” Utána becsukta szemeit, és összerogyott. Néztem, amint a teste kezd egyenlő lenni a talajjal. Nem volt köztük semmi űr. Még egy hangya sem fért volna el kettejük között. A fejéből a lefelé áramló vér, egy idő után megdermedt. Már nem folyt. Letérdeltem mellé, átöleltem. Kezdtem fázni, de nem vittem magammal pulóvert. Gondoltam nem lesz rá szükségem. A szemetesből kilógott egy lila kötött pulóver. Kivettem, igaz nem a méretem volt, de nem érdekelt. Felvettem, utoljára ránéztem Adamra. Lehunytam a szemeimet. Nem gondolkoztam, nem tudtam felfogni, mit is tettem. Néhány perc után hozzákezdtem szaladni. Menekültem. Otthagyni mindent, ami Adamra emlékeztetett. Futottam, futottam. De hová? Én sem tudtam.
Felveszem az álarcomat. Újra a Bohóc leszek. Kívül nevetek, pedig belül már halott vagyok.
1867
Zseraldina19 - 2018. június 14. 21:14:54

Köszönöm Anikó!
Puszi!

5810
Zsani17 - 2018. június 14. 18:53:41

Gratulálok! Szép történet.HeartRose

Anikó

1867
Zseraldina19 - 2017. október 05. 20:33:21

Kedves Kata!

Köszönöm a kedves szavaidat! Teljesen igazad van, de ez csak a képzeletem szüleménye, de a fele sajnos megtörtént velem. A végét kiegészítettem.

Üdv: Zsera

4204
pathfinder - 2017. október 05. 14:06:30

Kedves Zsera!

Végig nagyon izgalmas történet volt, gratulálok hozzá! Bár kérdés, hogy Olivia mennyire egy hús-vér férfit szeretett, vagy inkább egy álomképet, amit kivetített Adam-re... Szerintem inkább csak az elképzelt férfit szerette, mert ha tényleg a férfit szerette volna, akkor nem ölte volna meg, hanem elengedi, mert akkor azt akarta volna, hogy a férfi legyen boldog. De így viszont ütősebb lett a történeted - átvitt értelemben és szó szerint is.

Gratulálok hozzá:
Kata

1867
Zseraldina19 - 2017. július 15. 20:48:36

Kedves Ica!

Köszönöm a kedves szavakat!
Puszi! Zsera

524
BogIcu - 2017. július 15. 18:21:11

Drága Zsera!

Rendkívül érdekes, jó írás. Nagyon tetszett nekem is.Smile
Gratulálok a helyezésedhez, Veled örülök!

Sok szeretettel: IcuRose

1867
Zseraldina19 - 2017. június 11. 09:24:38

Kedves Rita!
Igen, ha valakit szeretünk, azt inkább elengedjük. De gondoltam egy kicsit átformálom. Köszönöm a kedves szavakat!
Üdvözlettel:
Zsera

1867
Zseraldina19 - 2017. június 04. 13:32:12

Köszönöm a kedves szavakat! Smile

4264
Marcsi mama - 2017. június 04. 00:20:23

Kedves Zsera! Ez egy szép, de szomorú szerelmes történet. Mivé tud fejlődni egy szerelmi féltés! Végig érdekelt a cselekmény, nem untam! Gratulálok!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.