Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

2019.05.25. 19:59
Gratulálok a nyerteseknek!

2019.05.25. 19:48
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.05.25. 15:30
Gratulálok, kedves Fényszóró Lány!

2019.05.25. 13:51
Köszönöm szépen! Még soha nem nyertem semmit versemmel! Smile

2019.05.25. 11:05
Szép napot mindenkinek! HeartMiklós

2019.05.25. 10:43
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 1
fenyszorolany
Bujdosó Miklós: Az ajándék (2017. június)
Kavargó hóeséssel, nagy tollkabátjában végre eljött a tél. Azon a decemberi reggelen a feketerigók csodálkozva nézték, mit keresek én a házam előtti kis kertben, ásóval a kezemben. Tanakodtak, vajon hóembert építek-e, vagy talán nekik kerítek elő valamilyen itt felejtett régi eleséget a hó alól.
Amikor az első nyári gumit kiástam, még a fejem feletti faágon fészkelődve figyelték mozdulataim. Amikor a második gumihoz értem, megértették, hogy csak az öreg kocsimat próbálom előkeríteni új, fehér takarója alól.
A feketerigók bánatosan sóhajtottak, majd egy nagy lendülettel elrugaszkodtak az ágról. Ahogy a sapkámra hullottak a kis hópamacsok, még hallottam, hogy a szép rigófiú odarikkantott a mellette reppenőnek; "Nyári gumi!"- és vissza sem nézve, szárnyaival lemondóan legyintett egyet felém.

Igaza lett. Mind a négy kerék, sőt, a csomagtartóban fagyoskodó ötödik is a melegebb utakra volt tervezve. Mire véget ért az ásatásom, átgondoltam a teendőket. Előhalászom az ajándékokra kuporgatott pénzem, és felkeresem a közeli település egyetlen gumisát, remélve, hogy neki biztosan van néhány nagyon jó, és egyben nagyon olcsó téli gumija. Legalább kettő. Elindultam hát, és reméltem, hogy épségben odaérünk; az öreg kocsi, meg én.

Így is történt. A tíz perces utat mintegy fél óra alatt megtéve odacsúszkáltam a gumis szakember meleget árasztó műhelyéhez. Bent a munkások nagy zizegő zajjal, már egy kisbusz beállításaival foglalatoskodtak.
Vezetője gőzölgő pohárral a kezében nézte őket, és közben jó forró, édes teát ivott.
Kint az utcán a sofőrök egymás mögött várakoztak. Az ötödik helyet foglaltam el egy csodamasina mögött. Az a gép csak dorombolt, ezüstös hátát büszkén nyújtóztatta a hidegben. Ahogy elegáns vezetője kiszállt, már látszott rajta, hogy kissé türelmetlen. Sietne valahová. Jól megnéztem magamnak. Divatos, hosszú, barna kabát feszült rajta. Alatta nyakkendőt, és sötét öltönyt hordott, miközben csillogó, fekete cipőjének orrán huncutul, - mint egy kis apró bajusz, - néhány összekapaszkodott hópihe hintázott kacéran, ahogyan a férfi hátrafelé lépdelt. Majd kinyílt a csomagtartó, előkerült egy új kerékkulcs, és az úriember a szép kabátra rettentően vigyázva, óvatosan leguggolt az első lapos kerék mellé, hogy meglazítsa a csavarokat.
Ezt látva magam is kiszálltam nézelődni, beszélgetni.

- Mi történt? - kérdeztem, és a teljesen kilapult gumira mutattam.
- Defekt! És pont most! - jelezte a férfi, és moccantani próbálta a csavarokat. Eredménytelenül.
- Csak a pótkerekemre cserélném ki, és indulnék is tovább, mert úgy látom, itt nem kerülök sorra egyhamar! - mondta, és az előttünk álló kocsisorra nézett.
- Szívesen segítek! - válaszoltam, és nekiveselkedtem a feladatnak. Hát, bizony, az első nekirugaszkodásra nekem sem engedelmeskedtek az eszközök.
- Higgye el, leszedem én, megoldom én, csak várjon még egy kicsit! - folytattam, és letérdeltem a hóba, hogy még közelebb kerüljek a kerékhez. A csodamasina csodálkozva nézett rám, majd, mint egy profi pedikűrösnek, engedelmesen felém nyújtotta kerek, lapos gumilábfejét.

Két-három próbálkozás után a csavar engedett, és én elégedetten végeztem a dolgom. Az emelő alulra, a lyukas kerék helyére pótkerék, homlokomra pedig néhány izzadtságcsepp került, míg a keresztkulcs a mellettem álló elegáns, visszafogott úriember kezeihez jutott. Arra is emlékszem, hogy ápolt kezein vadonatúj, remek bőrkesztyűk büszkélkedtek. Ilyeneket mi a faluban, csak a közösségi házban, a havonta egyszer frissített filmhíradóban láttunk az ismert filmszínészeken.

Miután végeztem, felkeltem, és megpróbáltam lerázni a térdeimre tapadt havat. A hó engedelmesen lecsúszott a helyére, de vizes névjegyét a nadrágomon hagyta, ahogyan ez várható is volt.
A férfi az átázott ruhámat nézte. Úgy láttam, csodálkozik. Pedig nem volt ebben semmi különleges.
A hó már csak ilyen. Mint a lélek, ha meleget érez. Elolvad.

Az úriember megköszönte a segítségemet. Kicsit elgondolkodott, majd azt kérdezte:
- És ön miért jött a szervizhez?
- Két jó, és olcsó téli gumit vennék a kocsimra. Az első kerekekre.
- Ha nem haragszik, azért megkérdezném, mennyi pénzt áldozna erre?
Ekkor úgy tűnt nekem, hogy a távolságtartó férfit valóban érdekli az én gondom.
És, hogy mit tehet egy tehetős ember? Nem tudtam. Fogalmam sem volt a lehetőségeiről.

Egy szónak is száz a vége, a tehetős úriember újra megszólalt az örökkön doromboló csodagépe mellett.
-Tudok egy helyet, ahol segíthetnek Önnek! - mondta, majd megkérdezte, hogy elmennék-e vele egy olyan gumishoz, aki azonnal fogad? Sőt, azt is megemlítette, hogy tán belefér majd az az új, olcsó és minőségi gumicsere a nálam lévő pénzösszegbe. Kövessem bátran. Majd ő mutatja az utat.

Elindultunk. Úgy tűnt, igen visszafogottan halad, mert folyamatosan a nyomában tudtam maradni, hosszú perceken át. Miközben az ismeretlen felé gurultunk, láttam, hogy a visszapillantójából gyakran figyel hátrafelé.

Kedves kocsim érezte, hogy valamilyen meglepetés készülődik. Szinte rásimult az aszfaltra, úgy surrant nyári kerekein. Amint ezt a változást érzékelni tudtam, szemem-szám elállt a csodálkozástól. Az öreg szerkezet felébredt. Csomagtartója fém rúdjait feltupírozta, és a hátára fagyott faleveleket színes punk-sörénnyé alakítva követte a csodajárgányt. Amikor egy piros lámpához értünk, a csodagép matadora egyetlen gombnyomással letekerte az ablakot.
Én legalább fél percig csavartam a kurblit, és reméltem, hogy nem akad el.

- Tud jönni mögöttem? - szólt hátra az úriember. Nem megyünk túl gyorsan?
- Óóó, semmi gond, könnyedén követjük! - válaszoltam kocsim helyett, miközben éreztem, hogy ő is megértően duruzsol. Amint ezt kimondtam, egy ismerősnek tűnő feketerigópárra lettem figyelmes.
Fölém röpültek, majd rászálltak az egyik faágra. Nekem akkor úgy tűnt, mintha a kerekeim néznék.

Ekkor a lámpa zöldre váltott. Tovább haladtunk a közeli város széle felé, majd az egyik új épület előtt az ezüstös hátú jobbra indexelt, és bekanyarodott. "Gumiszerviz" felirat virított a bejárat fölött, ahol én is áthaladtam. Egyből a műhelybe irányítottak. Még jó, hogy ki volt írva, hogy hol járunk, különben azt gondolhattam volna, valamilyen modern tornacsarnok átadási ceremóniáján veszek részt. Addig nézelődtem, míg vezetőm teljesen eltűnt előlem. Először a fényes teremben kerestem, majd az iroda felé indultam el, hátha rátalálok.

Egy barátságos, negyvenes, szemüveges ember lépett elém. Mellette két hölgy dolgozott, a háttérben pedig egy harmadik ifjú szorgalmasan gépelt. Bizonyára nem nekem írt levelet, hiszen még életemben nem jártam erre.
- Miben segíthetünk? - kérdezte.
- Igazából két jó téli gumit szeretnék, csak még az előttem érkező úriembert keresem! - mondtam, miközben tekintetemmel az iroda távolabbi zugait fürkésztem.
- Azzal a régebbi gépjárművel érkezett? - érdeklődött a szemüveges, és az egyik emelő felé mutatott.
Nem hittem a szememnek! Az én kocsim hintázott fent a magasban, és kerekeinél két szerelő sürgölődött.
-Várjanak! - mondtam a szemüvegesnek. Még egyeztetnünk kellene, hogy mennyibe kerülnek a téli gumik, és mennyibe kerül a szerelés!

Az irodai vendéglátóm rám nézett, cseppet elmosolyodott, majd udvariasan megjegyezte:
- Ezt nyugodtan tessék ránk bízni! A legjobbat szereljük fel Önnek a centrírozás után.
- Mégis megkérdezném, mert - tudja, - nem léphetem túl a keretemet!
Ekkor a szemüveges kissé közelebb lépett, és kedvesen azt mondta:
-Kérem, fogadja el szolgáltatásunkat. A két gumi pedig a főnök ajándéka!

Szóhoz sem jutottam a meglepetéstől. Egy ideig csak csendben álltam az iroda közepén, és hol a szemüvegesre, hol pedig az öreg kocsimra néztem, majd rekedt hangon megkérdeztem:
- Ki itt a főnök? És hol találom?
- Az a magas, barna kabátos férfi a főnök, aki Önnel érkezett. Már tovább indult vidékre. Elnézést kér, hogy nem tudott elköszönni Öntől, és azt üzeni általam, hogy nagyon köszöni a segítséget.

Furcsa bódulatban ültem be a kocsimba. Ő is, mintha új lábakat kapott volna, úgy szaladt hazafelé az utakon. Egy kanyarban sem csúsztam meg, és az utolsó zöld lámpát elhagyva az én gépem is szárnyalni kezdett új papucsaiban. Vidáman duruzsolt, és amikor kis kertünkbe kanyarodva megálltam, egy nagyon ismerősnek tűnő feketerigópár hintázott felettem, a hólepte faágon.

A felhők zsalugátere megnyílt, és a nap felmosolygott az égbolton. A fiú rigó elismerően füttyentett egyet, míg rigóné, mintha nevetett volna. Egymásra néztek, majd egy nagy lendülettel elrugaszkodtak az ágról. Ahogy a sapkámra hullottak a kis hópamacsok, még hallottam, hogy a szép rigófiú odarikkantott a mellette reppenőnek; "Téli gumi!"- és vissza-visszanézve, szárnyaikkal elismerően intettek felém.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.