Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Auerbachné Tóth Katalin: Útkeresők - Első történet (2017. június)
Találkozás

I.

- A fene ebbe a forgalomba! – a fiatal nő idegesen csapott ököllel a kormányra. Már 20 perce araszolt a dugóban, holott sietnie kellett volna. Aztán jött még ennél cifrább káromkodás is, ráadásul két nyelven, magyarul és törökül, mert gyermekkorában az apja több éves isztambuli kiküldetése alatt ezt a nyelvet is anyanyelvi szinten elsajátította. A káromkodást is beleértve.
A 29 éves, barna vállig érő hajú, zöld szemű nő nem véletlenül volt ideges. Csütörtök volt, és bár elvileg örülhetett volna a hétvége közeledtének, de a hete egyáltalán nem úgy alakult, ahogy eltervezte. Előbb a barátját kapta rajta hétfőn a legjobb barátnőjével – mind a kettőtől megszabadult egy életre! A hűtlen barát cuccai a második emeleti lakás ablakán repültek ki és másnap zárat is cseréltetett az ajtón. Mindennek tetejében kedden azzal fogadták, hogy leépítés van a cégénél, és a hónap végéig tartanak már csak igényt a munkájára. Aztán hazaérve csőtörés fogadta, ázott az egész lakás. Szerdán már azt hitte, hogy vége a pech-sorozatának, de este hazatérve, amikor állást akart keresni a számítógépével a neten, a számítógépe is elfüstölt. Csütörtökön vihette szervizbe munka előtt, mert estére szerette volna visszakapni. De most a szerviz miatt más útvonalon ment munkába, és itt meg dugóba került. Idegesen dobolt a kormányon, és már olyan hangosra állította a zenét a kocsiban, amennyire csak tudta.
Aztán végre megindult a sor, és ő kilőtt a kicsi, ám fürge autójával. Végre nyomhatta a gázpedált is, nem csak a féket! Mit neki az 50-es sebességkorlátozás! Be akart érni időben a munkahelyére, mert róla ne mondja senki, hogy mert a hónap végén elbocsátják, már nem is figyel úgy oda, mint korábban! Nyomta a gázt és őrült tempóban szlalomozott a többi autós között, gyorsan kanyarodott, és nem egyszer még az „sötét narancson” is átment egy-egy jelzőlámpánál.
Aztán egyszer csak hirtelen ütést érzett, és felborult vele a világ. Az utolsó emléke az volt, hogy valaki sikít. De hogy ő maga volt-e az, azt nem tudta volna megmondani…
A mentők, a rendőrök és a tűzoltók is hamar kiértek a baleset helyszínére. Hogy ki okozta a hármas karambolt, az a mentősöket nem érdekelte, ők a 2 súlyos sérülttel és az 5 könnyebb sérülttel foglalkoztak. A három autóban összesen nyolcan utaztak. Egy kisgyermeket a gyerekülés megvédett, őt csak megfigyelésre vitték be a szüleivel és a nagymamájával, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek csak: kéztöréseket és a szétrepülő szilánkok miatti vágásokat. A másik autóban három középkorú férfi ült, közülük kettő csak könnyebben sérült, a harmadik férfit koponyasérüléssel vittek kórházba, ő volt az egyik súlyos sérült. A másik súlyos sérült a barna hajú fiatal nő volt, akit a helyszínen újra kellett éleszteni, annyira súlyosak voltak a sérülései. De stabilizálták az állapotát és a közeli kórházba szállították.

II.

A vörösesszőke rövid hajú, zöld szemű, 36 éves orvos idősebbnek látszott a szemüvege miatt, amelyet viselt, de nem bánta. Az egyik legfiatalabb orvos volt a kórház sürgősségi osztályán, és csak örült, ha idősebbnek és tapasztaltabbnak nézték. Tapasztaltnak pedig tapasztalt volt, hiszen már az orvosi egyetem alatt is mentőzött és mindig is a sürgősségire készült, de nem bánta, ha a páciensek, akik az idősebbet egyértelműen tapasztaltabbnak gondolták, idősebbnek nézték, mint amennyi valójában volt.
A doki immáron fél órája küzdött a balesetben megsérült fiatal nő életéért. Bár minden mozdulatát precizitás és szakszerűség jellemezte és a nővérek pont ezért szerettek vele dolgozni, most mégis leginkább csak félrevonult volna a sarokba, hogy kiordítsa magából, ami annyira kikívánkozott volna.
Fél éve volt egy hosszabb fizetés nélküli szabadsága, amikor 2 hónapra eltűnt a kollégái szeme elől. Azóta sem szedte még össze magát teljesen, de a pénze fogytán volt, meg a munkája is hiányzott, ezért visszatért. De még mindig nem tudta feldolgozni az őt ért csapást. A felesége, egy szőke hajú asszony és a húga vásárolni mentek egy szombati napon, akkor, fél évvel korábban. De haza már nem rétek, mert egy kamionos elaludt a volánnál, és elsodorta a kocsijukat. A húga életéért 3 napig küzdöttek a kollégái egy másik kórházban, mire feladta a harcot. A feleségének viszont esélye sem volt, mert ő vezetett, és az ő oldalán kapta el a kocsijukat a kamion… Az orvos úgy gondolta, hogy ott az ő életének is vége, már csak vegetálni fog, de élni nem. Először maga alá temette a bánat, de aztán rájött: ezzel sem magán, sem a sógorán nem segít. A betegeken meg pláne nem, akiket lenne lehetősége megmenteni, hogy más ne járjon úgy, mint ő, hogy túl korán veszíti el a hozzátartozóit. Így visszatért a munkába, és ha lehet, még nagyobb elhivatottsággal vetette bele magát a munkába.
De most, hogy ezt a fiatal nőt látta maga előtt a műtőasztalon, nagyon nehéz volt arra koncentrálnia, hogy ne minduntalan a felesége és a húga balesete jusson az eszébe. Végül az jutott eszébe, hogy majd utánanéz a fiatal nő állapotának, ha végre felkerül az intenzívre. Ettől valahogy megnyugodott, és végre teljes egészében a munkájára tudott koncentrálni.

III.

Közel egy hét elteltével a nőt végre felébresztették a mesterséges altatásból. A vörösesszőke orvos addig is minden nap meglátogatta munka után a nőt, hogy tájékozódjon az állapotáról. Úgy a negyedik napra alakult ki benne a meggyőződés, hogy ez a nő túl fogja élni a balesetet, még ha maradandó sérülésekkel is. Tudta, hogy a sérülés először sokkolja a sérülteket, de előbb-utóbbi majdnem mindenki rájön, hogy az élete megmaradt és a többség jól alkalmazkodik a megváltozott helyzethez.
Amikor a baleset utáni hetedik nap este műszak után benézett a nőhöz, az ébren volt, de keservesen sírt, mikor az orvos belépett a szobába.
- Hogy van, kisasszony? – kérdezte az orvos. Jegygyűrűt nem látott rajta, ezért feltételezte, hogy hajadon.
- Hogy lehetnék, doktor úr? Maga hogy lenne, ha az egyik lába helyén csak egy csonk lenne? – fakadt ki a nő.
- Nagy ár volt az a bal alsó lábszár az életéért cserébe? – kérdezte az orvos halkan, miközben leült a nő ágyára és mélyen a szemébe nézett. Közben pedig arra gondolt, hogy ő nem bánta volna, ha a felesége és a húga mind a két lábát elveszti is, csak maradt volna életben!
A nő már nyitotta volna a száját, hogy valami elmés odamondással megtorolja az orvos – szerinte – cinikus kérdését, de ahogy az orvos ráemelte a tekintetét, az a nő torkára forrasztotta a megjegyzést. Annyi szomorúságot látott a férfi tekintetében, olyan mély fájdalmat, hogy az jutott eszébe: neki csak fizikai fájdalmai vannak, de az orvosnak a lelke fáj. Így csak csendesen rátette a kezét a férfi kezére és nagy sokára szólalt meg – és egész máshogy, mint ahogy először akart:
- Maga elvesztett valakit egy baleset, akit szeretett, és örülne, ha fél lábbal is, de életben lenne, ugye?
Az orvos meglepődve nézett a nőre. Nem volt tudatában annak, hogy a tekintete mennyit elárult a lelkéből a nőnek. Hiszen a betegek nem az orvos lelkivilágával szoktak foglalkozni. Villámcsapásszerűen érte, hogy a nő visszakérdezett, és nem panaszkodott vagy elégedetlenkedett. Az orvos tapasztalatból tudta ugyanis, hogy a sérültek és a hozzátartozók először tagadják az őket ért veszteséget, aztán haragot éreznek minden és mindenki iránt, aztán jönnek a „mi lett volna ha” kérdések, és sokszor a depresszió. De ez a nő mintha kilépett volna a sérültek szerepéből, és mintha ő akarná az orvos lelkét gyógyítani. A férfi eltöprengett azon, hogy talán mégis van gondviselés, és a felesége küldte ezt a nőt hozzá, hogy meggyógyítsa a lelkét?
- A feleségemnek fél éve volt autóbalesete… Esélye sem volt a túlélésre…
- Sajnálom. – jegyezte meg a nő. – Akar róla beszélni? Szívesen meghallgatom, ha úgy érzi, hogy attól jobb lesz! Néha már az is nagy segítség, ha kibeszéli, ami a lelkét nyomja!
Mikor ezt a néhány mondatot kimondta a nő, rájött, hogy ez hiányzott neki is. Egész héten, és előtte ki tudja, mióta gyűjtötte a sérelmeit, de nem beszélte ki magából. Pedig ő igazán tudhatta volna, hogy ez kellene neki! De most, a kórházban úgysem tehet mást… Csak keresnie kell valakit, aki meghallgatja.
Az orvos értetlenül meredt a nőre. Nem értette a reakcióját. Nagyon nem. És ezt a nő megint csak kiolvasta szeméből, így ő szólalt meg megint:
- Elnézést, ha lerohantam! Pszichológus a szakmám, úgy tűnik, ez munkahelyi ártalom! – és, erőtlenül, de mégiscsak elmosolyodott.
Az orvos ezt a mosolyt leginkább az eső utáni szivárvány megjelenéséhez tudta volna hasonlítani. Ő is elmosolyodott, és megfogta a nő kezeit.
- Pszichológus, mi? Kössünk üzletet! Én segítek újra építeni az életét másfél lábbal, maga pedig rendbe teszi a lelkemet! Áll az alku?
A nő nem húzta el a kezeit, de nem is válaszolt egyből. Elgondolkodva nézte a takaró alatt azt, ahol a bal lábszárának kellett volna lennie. A vörösesszőke orvos türelmesen várt. Aztán a nő sóhajtott egy nagyot, és a zöld macskaszemeit az orvosra emelve, bizakodva szólalt meg:
- Ha már én kaptam második esélyt, élni akarok vele. Áll az alku, doktor úr!
Mint két összeesküvő, úgy mosolyogtak egymásra. Mintha már ki tudja, mióta ismerték volna egymást. És az orvos most érezte először a felesége halála óta, hogy talán egyszer fog tudni fájdalom és kétségbeesés nélkül is emlékezni a szőke asszonyra…
4204
pathfinder - 2018. február 14. 14:58:19

Kedves Kitti!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Én tudom, hogy van még mit tanulnom, és ezért nem sértődök meg a kritikán. És a tippet is szerintem megfogadom, hogy kicsit elteszem pihenni a műveket, mielőtt publikálom őket. Elvégre a regény-terveimet is pihentetem és időnként újraolvasom, és tényleg mindig találok benne mit javítani. Egyszer talán elkészülnek. Smile
Köszönöm szépen, hogy szántál rám az idődből és véleményeztél is az olvasás mellett!

Szeretettel:
Kata Heart

5396
Kitti - 2018. február 07. 13:43:47

Mindig félek, hogy megsértek valakit az észrevételeimmel. Volt már ilyen. Viszont csak annak írom meg, aki érdemes rá és látom, hogy akar írni és van hozzá kurázsija is.
Bizony, velem is előferdül, hogy szóismétlések maradnak az írásaimba. Tudod miért van ez? Számtalanszor átolvasom és pont azt keresem, mégse tűnik fel. Nos, hát azért, mert gyakorlatilag az agyam/d előre jár és szinte tudja mi következik és pont azokon a szavakon ugrik át, amiket keresünk. Smile Ezért szoktam minden írásomat kb. minimum két hétre pihentetni és addig rá sem nyitni. Aztán ahogy újan megnézem, már azonnal szembeötlenek a dolgok. Persze van ami évek óta pihen és micsoda meglepi, amikor rábukkanok! Smile Örülök, hogy nyertél vele, megérdemelted! Ha van szinonima szótárad, hát forgasd szorgosan!
Gratulálok! Rose
kit

4204
pathfinder - 2018. február 07. 13:32:31

Kedves Kitti!

Imádom a hozzászólásaidat, mert mindig tudok tanulni belőle! Smile Az ismétléseket sajnos nem vettem észre, a két helyesírási hibát viszont a nyomtatásra küldött anyagban javítottam. (Ezzel nyertem 10 oldal publikálást, a nyomtatott változatban a "haza már nem értek" és a "maga elvesztett valakit egy balesetben" szerepel.
A "mert"-ek használatát pedig minimalizálni fogom, hogy ne lapítsam a történeteimet.

Nagyon szépen köszönöm, Kitti!

Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2018. február 07. 13:26:42

Kedves Rita!

Nem szántam neki folytatást. Egyrészt, mert tollforgató pályázatra készült, másrészt mert direkt nyitva akartam hagyni a végét. Nem akartam direkt "összeboronálni" a két felet, az életben sem kapjuk mindig készen a történet végét Smile
Én szeretem a tollforgatókat is olvasni, tudom ám, hogy te is írtál a mostaniba. Smile Szeretem találgatni, melyik kié lehet. Csak tényleg a hozzászólásokat néha én is elfelejtem megválaszolni, mert azonnal nem akarom, lévén anonim az első hónap, utána meg volt, hogy elfelejtettem.

Szeretettel:
Kata Heart

5396
Kitti - 2018. február 06. 15:51:43

Kedves Kata!
Jó volt olvasni ezt az írásodat, bár Rita volt az, aki felhívta rá a figyelmem. Igazán remek kis darab, ám volna mit csiszolgatni rajta. Szavak szinonimáját használni például és magába az elbeszélés részbe is vinni egy kis életet. Ne legyen az száraz és visszautaló. Meg tudod te írni úgy is, hogy nem kell visszanyúlni eseményekért. Mint pl. itt: "... mert gyermekkorában az apja ..." Lapossá válik minden írás a "mertektől" Kata. Ha elbeszélünk, nem magyarázzuk azt, hogy mit miért írunk. Smile Ezek inkább írástechnikai dolgok, bizonyára a tanfolyáson is találkoztál velük.
Szóval nagyon nagyon jó ez a történet, vigyél bele kicsikét több életet, mert tudom, hogy tudsz és pezsegjen, vibráljon, győzzön le a novella minden olvasót! Ez a dolga. Smile
Néhány elütést ajánlok javításra!

Itt értelmezési hiba. Ha estére szerettte volna visszakapni, és most nem haza, hanem munkába megy, akkor mi is van???
..." mert estére szerette volna visszakapni. De most a szerviz miatt más útvonalon ment munkába, "...

A II. résznél, a bánta szó ismétlődése a harmadik mondatban, majd lentebb a bánat szó újra.
..." De haza már nem rétek, "...

III. részben
..."- Maga elvesztett valakit egy baleset, akit szeretett,"...

4204
pathfinder - 2018. január 15. 15:44:37

Kedves Rita!

Igen, kicsit eltűntem. Végigcsináltam egy írásról szóló tanfolyamot, és kissé elbizonytalanodtam, hogy elég jól csinálom-e? Ösztönösen jó vagyok, mondta a tanár, de a technikai részletek sokszor szétesnek a történeteimben. Szóval most minden egyes írásnál agyalok, hogy megéri-e publikálnom?
De köszönöm szépen, hogy olvastad ezt az írásomat is! Nagyon jól esett, és igyekszek a téli szünet után visszatérni és újra írni!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2017. július 06. 09:11:01

Kedves Gyöngyi!
Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett!
Szeretettel:
Kata

1119
tatos - 2017. június 03. 09:50:53

Kedves TOLLFORGATÓ!
Gratulálok mozgalmas és tanító írásodhoz. Kedvvel olvastam Sok sikert kívánok.
Szeretettel Gyöngyi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.