Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2017.11.21. 00:33
Kedves Józsi! Kérlek szépen, az Iniciáléban a gondolatjeleket rendezd vissza légy oly kedves! Rémes az a dollárkettőskeresz
t8211; ! Köszön... Bővebben

2017.11.20. 23:52
Józsi légyszi igazítsd középre a versem.KÖSZÖNÖM.

2017.11.20. 18:32
Köszönöm Józsi a javítást. További szép napot kívánok. Rózsa

2017.11.20. 17:42
Szép estét mindenkinek! Smile

2017.11.20. 16:09
Szeretettel köszöntök Minden Holnapost! Edit

2017.11.20. 14:20
Kellemes napot kivánok !! Smile

2017.11.20. 10:46
Szép napot mindenkinek. Smile

2017.11.20. 10:46
Rózsa, javítottam a sort.

2017.11.20. 10:02
Kedves admin! Rose...a nap első sugara- helyett sugarai - ra kérem javítani a pályázati novellámban/Hideg Zuhany/első sorban lévő szót! Nagyon köszön... Bővebben

2017.11.20. 08:21
Szép jó napot mindannyiunknak! Az Erzsébeteknek picit megkésve, de szeretettel kívánok boldog névnapot! Smile Coffee cup

Archívum
Felhasználók
Bakos József: A múzsa csókja
A szobában félhomály volt és csend. Az idős férfi álmodozó tekintettel meredt az asztalra, ahol aprópénz kupacok sorakoztak. Hónapok óta spórolt, hogy végre megvehesse azt a különleges tárgyat, amelyet már régóta kinézett magának.
Gondosan kis tornyocskákba igazgatta a fémpénzeket, közben simogatta őket, még beszélt is hozzájuk. A bolt előtt minden nap elhaladt, munkába menet reggel és késő este hazafelé is. Mindig sokáig nézegette a kirakatot, és számolta a napokat.
Ma végre együtt volt az álomösszeg. A sorba rendezett kupacokat egymás mellé helyezte a pénztárcát helyettesítő kis műanyag tokban, és boldog mosollyal az arcán elindult vásárolni…
Az űrállomáson csak ez az egy üzlet létezett, így nem hangzott túl ötletesnek a szlogen sem, mely nagy neonbetűkkel világított a kirakatban:
„Mindent egy helyen!”
Néhány perc tétovázás után belépett az üzletbe. Az ajtó mellett azonnal meglátta, amiért jött, de még tett egy kört, eljátszotta, hogy nézelődik, válogat. Hadd higgyék azt, hogy „komoly” vevő, aki sok pénzt fog itt hagyni. Tulajdonképpen az ő számára sok is volt az, amit ide hozott magával.
A hűtők látványa és az élelmiszer polcok kínálata hidegen hagyta, bár sok finomság sorakozott egymás mellett.

Miután körbeért, ismét az ajtó előtt állt. Óvatosan felemelte a tárgyat, és a pulthoz vitte.
– Ezt kérném! – mondta csendesen az unott, fiatal eladónak.
A tetovált vállú lány kissé gúnyos mosoly kíséretében kézbe vette a füzetet. Nézte a megsárgult üres lapokat, és el nem tudta képzelni, hogy ennek az öregúrnak miért van erre szüksége. Végül győzött a kíváncsisága és rákérdezett.
– Minek ez magának?
A férfi kissé elmélázott, és a hirtelen kérdést először nem értette.
– Parancsol? – nézett fel a lányra.
– Azt kérdeztem csak, hogy minek ez magának? – ismételte meg az eladó és tekintetét nem vette le az öregről.
– Írni szeretnék… egy regényt – bökte ki szinte szégyenlősen. Talán még bele is pirult egy kicsit, mint egy rajtakapott kiskamasz.
A lány szemei elkerekedtek, majd mosoly jelent meg az arcán, ami nevetéssé, majd gúnyos vihogássá erősödött, ami bántotta a férfi fülét.
– Aztán minek? Vagy pontosabban, kinek? – kérdezte két vihogás között a tetovált szépség.
Az öreg először nem akart válaszolni, de végül úgy döntött helyre teszi a dolgokat.
– Nem kérdeztem a véleményét… és ahogy elnézem, meg sem lepődöm azon, hogy így reagált. Ha kiröhögte magát, számolja meg a pénzemet, hogy elég-e a füzet megvásárlásához, és már itt sem vagyok! – válaszolt határozottan, és a műanyag kis dobozkát a pultra tette.
Az eladónak hirtelen arcára fagyott a gúnyos vigyor, és látványos sértődöttséggel átszámolta a fémpénzeket.
– Megvan, a magáé… – lökte oda az öregnek a sárga, fűzött kis papírköteget, aki sietős mozdulattal zsebre tette és halk, de határozott köszönés után kilépett a folyosóra.
Hazaérve egyetlen helyiségből álló kis lakásába, kényelmesen elhelyezkedett puha karosszékében. Még dédapja készítette nagyon régen. Szokatlan bútordarab volt ez is, mint minden más körülötte. Nem szerette a XXII. század új műanyag „csodavilágát”, megmaradt inkább a múlt fából készült bútorainál.
Sokan értetlenül meredtek rá, amikor mindezt megtudták, de nem zavarta, nem is törődött velük. Jól érezte magát itt, az emlékektől ölelve.
Évtizedekkel ezelőtt, ami megmaradt a házából, idehozatta, mielőtt a Föld lakhatatlanná vált…
Ült a megsárgult lapokkal teli füzet előtt, kezében tollal, és semmi nem jutott az eszébe. Készült erre a pillanatra, mint kisgyerek a karácsonyra a régi időkben, de most mintha lebénult volna, csak nézte a lapot és várt. Nem tudta, hogy mire és nem is számított arra, ami ezután történt.
Furcsa halvány köd ereszkedett le a semmiből a szobára, majd sűrűsödött, és közvetlenül előtte egy alak bontakozott ki belőle. A vele szemben álló székre ülve élesedtek a vonásai és megelevenedett. Egy ezer ránctól barázdált asszony arca nézett rá. Kopott ruhát viselt, töpörödött kezei az asztalon pihentek.
– Helló! – köszönt kissé rekedt hangján és a döbbent férfit nézte halvány mosollyal arcán.
– Maga meg kicsoda? – Az öreg, alig hallhatóan nyögte ki a szavakat.
– A múzsád – jött a válasz, és azt hitte valaki szórakozik vele, mert erre aztán tényleg nem számított.
– Kicsoda? – préselte ki a fogai között, és a nevetés már kitörni készült belőle. – A múzsák fiatalok, szépek… legalábbis mindenki így képzeli el őket.
– Azok is, ha az író aktívan foglalkozik a tehetségével, de te mikor is írtál utoljára?
– Hát… régen – vallotta be őszintén.
– Akkor láss hozzá, és meglátod, mi lesz!
Hitetlenkedve nézte a csúnyácska arcot, majd kezébe vette újra a tollat és meglepetten tapasztalta, hogy megindultak a gondolatai.
Teltek az oldalak és a nő arcáról koptak a ráncok, mintha láthatatlan radír törölné őket…

Hetek teltek el, és az író szorgalmasan dolgozott.
Hamarosan helyére került az utolsó szó is: Vége.
Egy fiatal és gyönyörű nő mosolygott rá, elegáns ruhában.
– Most már csak ki kell adni a könyvedet, mert ugye nem az asztalfióknak írtad ugye?
– És hogy gondoltad? Ma már nem olvasnak könyveket. Holovideót néznek, négydimenziós óriás- kivetítőn szórakoznak filmekkel, játékokkal. Még a legelvetemültebb túlélők is maximum felolvastatnak letöltött anyagokat, programokkal írt regényeket, gépi színészekkel. Az író személye ma már nem fontos, senkit sem érdekel.
– Ki mondta neked, hogy itt adjuk ki?
– Hát hol szeretnéd? Visszautazol az időben? – vigyorgott gúnyosan az öreg, és a győztesek maga-biztosságával figyelte a kedves arcot.
– Igen – jött a határozott válasz.
Erre nem számított. A lány kézen fogta és csak annyit mondott csendesen:
– Gyere velem!
Hosszú és fárasztó séta vette kezdetét, olyan helyeken, amelyeket nem is ismert. Órákon át bolyongtak hideg, szürke falak között, mire végül a lány megállt, egy ajtó előtt. Alig akart hinni a szemének. Hatalmas, faragott fa ajtóval nézett farkasszemet, vas kopogtatóval a közepén.
A lány megmarkolta a fém karikát, és határozott mozdulatokkal hozzáütötte háromszor az ajtóhoz, majd hátrébb lépett és várt. Sokáig nem történt semmi, az öreg már indult volna vissza a lakásába, amikor résnyire nyílt az ajtó.
– Gyertek be! Már vártalak titeket – hallotta bentről.
Beléptek, és egy furcsa szobában találták magukat. Mindenhol áramkörök, kábelek, fém alkatrészek, ledek, biztosítékok és más hasonló, számára idegen tárgyak kupacai várták, hogy gazdájuk beépítse őket. A szoba közepén egy üvegkabin helyezkedett el, belül két kagyló alakú puha székkel és monitorokkal, irányítókarral körülvéve.
– Ezzel fogunk utazni! – mutatott rá a lány, és a megszeppent öregbe karolt, majd odavezette a géphez.
– Vigyázzatok rá, nincs belőle több! – hallotta ismét a hangot a háta mögül az író. Megfordult, és meglepetése csak fokozódott. Egy törpe méretű figura állt vele szemben, szemüvege vastagabb volt, mint egy gyerekkorában látott szódásüveg alja.
Barátságosan kezet nyújtott:
– Juno vagyok, amolyan ezermester – kuncogott magában, és nyújtotta tömzsi kis kezét.
Az író megfogta a gyerek méretű ujjakat és a határozott szorítástól furcsa megnyugvást érzett.
– Peter, amolyan… íróféle.
– Ha a szükséges udvariassági köröket lefutottuk, akár indulhatnánk is – indítványozta a lány, és beült, majd maga mellé invitálta az öreget. Miután mindketten elhelyezkedtek, kis barátjuk lecsukta az időgép tetejét, és intett, hogy mehetnek, majd hátrébb lépett.
A lány kezébe vette a kormányt, és a rajta lévő gombsorokon lezongorázott egy kódot. A képernyők megelevenedtek, és halk búgó hang töltötte be a fülkét. A gömb felemelkedett, majd lassan forogni kezdett, és a szoba körvonalai elmosódtak, majd egy egészen más kép tárult eléjük. Apró döccenéssel ismét a talajon álltak.
A tető félrecsúszott, és kiléptek a park füvére. Zöld pázsit, hatalmas fák, virágok vették körül őket és tiszta levegő, nem gépek által generált belélegezhető légkör.
– Hol vagyunk? – kérdezte az író.
– 2017-ben és van itt egy ismerősöm, ott, a szemközti kiadónál – intett a lány egy emeletes épület felé. – Menjünk!
Egy kisméretű távirányítót a gömb felé tartva megnyomott egy gombot, és az üvegbúra szabad szemmel láthatatlanná vált.

A fotocellás ajtón belépve tágas előtérbe érkeztek. A portás álmos szemekkel pillantott fel, de a lány látványa felvillanyozta.
– Örülök, hogy újra látom.
– Üdvözlöm, Tom. Jackson barátomhoz jöttünk, hoztunk neki egy várhatóan bestseller könyvanyagot.
– Az jó, mert mostanában elég gyengén muzsikálnak az írók, akik hozzánk fordulnak.
– Bent találjuk az irodájában?
– Igen, menjenek csak nyugodtan!
Puha szőnyeggel bélelt folyosón lépkedtek, a régimódi ajtóig. A lány bekopogott, és választ sem várva belépett, maga mögött húzva az öreget.
Az ajtóval szemben idős, ősz hajú, kissé szigorú szemű férfi ült egy nagy kényelmesnek tűnő fotelben. Amikor beléptek, eléjük sietett és karcos vonásain halvány mosoly futott át, amikor a nőt nézte, az íróra pillantva viszont ismét a szigorú tekintete kerekedett felül.
– Ő az új felfedezetted?
– Igen. Peter Sanders, író. Ő pedig Jackson Simmons, kiadótulajdonos – mutatta be őket egymás-nak.
Kézfogás után átvette a kéziratot, visszaült a székébe, és beleolvasott. Unott kifejezése izgatottságra váltott.

– Azt hiszem, megegyezhetünk – dőlt hátra már széles mosollyal. – A titkárnőm elkészíti a szerződést, a könyvanyagot bevisszük a számítógépbe, és indulhat a munka. Addig a vendégeink vagytok. Szólok a szemközti szállodának, és foglalok nektek egy szobát.
Az író próbálta elmondani, hogy ő nem maradhat itt, őt várják az űrállomáson, de végül úgy döntött, nem érdekli. Kicsit ő is szabadságra mehet…

***

Az állomás egyetlen üzlete rendületlenül hirdette:

„Mindent egy helyen!”

Kíváncsian lépett be a boltba. Tett egy kört, és most élelmiszert vásárolt magának. A kosárba olyan finomságok kerültek, amiket már régen evett. A pénztárhoz lépett. A tetovált vállú fiatal lány először rá sem hederített, csak lehúzta a csomagok vonalkódját. Néhány tétel után azonban felemelte tekintetét, és unottan a férfire nézett. Szemei kikerekedtek, a kirakat pultja felé pillantott, majd vissza.
Az öreg követte a tekintetét és csendes mosollyal figyelte amint a lány kiemel egy könyvet és elé teszi.
– Dedikálná nekem? – nyoma sem volt a hangjában gúnynak. A címlapon színes, domború betűkkel ez állt:

„Peter Sanders: Múltunk emlékei
Minden idők legsikeresebb bestsellere!”

Tollat vett elő és a kötetet ölelő szalagot levéve felnyitotta a kemény fedelet.
– Kinek írhatom? – kérdezte barátságosan.
– Tina vagyok, Tina Watson – hadarta izgatottan a lány… – és elnézést kérek a múltkori viselkedéseimért – tette még hozzá, mert közben felismerte az öreget.
– Semmi gond kisasszony. Már megszoktam eddigi életemben, de talán mostantól kicsit másképp lesz – csukta be a könyvet és átnyújtotta a megszeppent lánynak, majd fizetett, és kisétált az ajtón.

A szobába visszaérkezve kipakolta a szatyrot és leült falatozni.
Múzsája csendesen ült vele szemben, majd felállt, és homlokon csókolta az írót.
– Ezt nem az írás előtt kellett volna? – kérdezte Peter kissé cinikusan.
– Miért? Elfogadtad volna egy öregasszony csücsöri csókját? – vette a lapot múzsája mosolyogva.
– Hát… lehet, hogy nem – vallotta be őszintén. – És most, hogyan tovább? – kérdezte elgondolkodva félkész szendvicse felett.
– Én most elmegyek, de ha szükséged van rám, csak hívj!
– Köszönöm – suttogta az író csendesen, majd megölelte a lányt és nézte, ahogy alakja szép lassan szertefoszlik és eltűnik…

VÉGE

Két novellás kötetem megrendelhető a Holnap Magazin webáruházában:
http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
2
Jozsi-foszerkeszto - 2017. július 03. 18:08:55

Kedves Tibor!

Örülök, hogy olvastad a történetemet.

József

5567
Mirage - 2017. június 27. 13:02:35

Kedves Józsi !

tetszett ez az érdekes történet,gratulálok

TIbor

2
Jozsi-foszerkeszto - 2017. június 25. 13:50:03

Kedves Edit és Rita!
Köszönöm, hogy olvastatok. Igen, sajnos elgépiesedik a világ, de mi magunk is tehetünk ellene, ha akarunk. Nem kötelező mindent követni.

Szeretettel
Józsi

5694
ritatothne - 2017. június 23. 11:00:00

Kedves Józsi!

Örülök, hogy Téged is leheségem volt olvasni. Érdekes kis történet volt. Bizony elgépiesedik minden, pedig a természet gyönyörű és a szeretetnél nincs jobb a világon.

Üdvözlettel: Rita

5099
picurnagyi - 2017. június 22. 18:46:25

Kedves Józsi!

KÖSZÖNÖM!
Rose
Edit

2
Jozsi-foszerkeszto - 2017. június 22. 18:20:17

Kedves Ági, Pilla, Viola és Margaréta!
Örülök és köszönöm, hogy olvastátok a történetemet.
Én biztos vagyok benne, hogy a könyvek és velük együtt az írók, költők, mindig fontosak lesznek a világunk számára. Ők jegyzik le az életeket, történelmünket igazán, mert minden történetet az élet ír, mi pedig megéljük és lejegyezzük.
Szeretettel
Józsi

5548
babumargareta - 2017. június 22. 11:52:49

Kedves Józsi!
Nagy a fantáziád az biztos és még szebb a fantázia feldolgozása.
Élménnyel olvastam különleges történetedet.
Öszinte tisztelettel...............BabuRoseRoseRose

277
farkas viola - 2017. június 22. 08:13:51

Kedves Józsi!
Misztikus írásod jó volt olvasni, gratulálok:
Szeretettel: Viola In Love

1593
pilla - 2017. június 21. 09:35:19

Kedves Józsi, elbűvöltél most is, szó szerint fantasztikus ez a novellád! (is)

Szeretettel olvastalak, köszönöm az élményt. Rose

4932
liliom54 - 2017. június 20. 18:14:24

Kedves Józsi!
Szívből gratulálok e lenyűgözően csodás novelládhoz!Rose
Szinte magával sodort az események fonala.
Izgalmas, olvasmányos, érdekes,és modern!
Köszönöm az élményt! Nagyon tetszett!AngelSmile

Szeretettel olvastam: Ági
Heart