Auerbachné Tóth Katalin: Döntés
A nő az asztalnál ült. Az asztalon könyökölt, feje a tenyerébe temetve. Gondolkodott. Szinte meg sem hallotta a körülötte játszadozó 3 gyermekének a hangját, akik egy ceruzán vesztek össze, de hamar ki is békültek. A nő még mindig ugyanúgy ült ott, mikor a vita már régen elült...

Egy hónappal korábban, amikor elintézni ment valamit a fővárosba, állítólag szabálytalanul parkolt. Állítólag. Ő látta a felfestett jeleket a járdán, amely engedélyezte a fél kerékkel való felparkolást. Igaz, nem éppen friss festésnek tűnt, de tábla nem tiltotta a parkolást, a jel fel volt festve; nem gondolta volna, hogy 'mikuláscsomagot' kap érte. A közterületesek szerint viszont szabálytalanul parkolt, fizesse be a bírságot, tízezer forintot. Na de miből?

Kétszer is megfellebbezte a döntést, de mind a kétszer azt válaszolták neki a közteresek, hogy jogos a büntetés kiszabása, és ha 30 napon belül nem fizeti be az összeget, akkor szabálysértési eljárás keretében a rendőrség fog a továbbiakban intézkedni. A nő most nézett utána annak, hogy mi is az a szabálysértési eljárás. Nem volt jogász, nem is értette, amit a neten talált ez ügyben. Az egyetlen, ami eljutott a tudatásig, hogy a szabálysértési eljárás keretében ha szintén bűnösnek mondják ki, akkor akár ötezer forintonként egynapi elzárásra is ítélhetik, vagy szintén ötezer forintonként napi 6 órai közmunkára.
Igen ám, de ha a rendőrök is azt mondják ki, hogy szabálytalanul parkolt, akkor sem lesz több pénze, hogy fizessen! Mint ahogy most sincs pénze arra, hogy egy jogászt megkeressen, hogy segítsen ebben neki!

Azon gondolkodott, hogy melyik éri meg: kitartani az igaza mellett, és vállalni a rendőrségi eljárást, vagy inkább befizetni valahonnan lecsípve azt a tízezer forintot? Belegondolt, hogy amennyiben nincs szerencséje, és a rendőrök sem hiszik el, hogy ő jóhiszeműen parkolt, az milyen következményekkel járhat? Vizuális típus volt. már látta magát, amint az ítélethirdetés után a rendőrök megbilincselve vezetik el, hogy a kamatok miatt összesen 3 nap elzárásra elvezessék. A gyerekei sírnak utána a tárgyalóteremben az apjuk mellett, a hallgatóság pedig ujjal mutogat rá... Arról nem is beszélve, hogy hiába csak 3 nap, ez már azt jelentené, hogy priusza lenne a hátralevő életére...

A nő felemelte a fejét és körbenézett a lakásban. A gyerekek már szépen rajzoltak, a veszekedés már a múlté volt. A nő szép sorban megsimogatta mind a három gyermek fejecskéjét, és elmosolyodott.

Végre sikerült döntenie.
4204
pathfinder - 2017. szeptember 14. 09:44:09

Kedves Druszám!
Köszönöm szépen a szavaidat és hogy olvastad a novellámat!
Szeretettel:
Kata

5772
Kata1984 - 2017. szeptember 13. 11:38:43

Valószínűleg minden jó édesanya így döntene. Szép történet! Smile

4204
pathfinder - 2017. augusztus 28. 10:22:51

Kedves Zsófi!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat!
Sajnos kénytelen vagyok képben lenni, mert én is kaptam parkolási bírságot (szerintem jogtalanul). Most várom a rendőrségi határozatot, mert én nem fizettem be a bírságot...
Köszönöm szépen:
Kata

2952
bruxinelli - 2017. augusztus 27. 05:44:44

Kedves Kata !
Úgy tűnik, otthonosan forgolódsz a szabálysértési ügyek intézésében. Tetszik, fordulatosan írsz.
Üdv, .Zsófi.

4204
pathfinder - 2017. július 03. 09:49:05

Kedves Rita!
Tényleg nem gondoltam bele, hogy ha annyira szegény, hogy lehet autója... De a végét direkt nyitva akartam hagyni, hogy hogyan is dönt. Sugallni persze sugallom, de nem írtam meg konkrétan.
Köszönöm az észrevételt!
Szeretettel: Katalin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.