Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

2019.05.22. 18:27
János, javítottam a címet.

2019.05.22. 18:26
Kellemes estét mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:26
A verselő versedet feltettem, a másik heti versedet csütörtökön este a heti feltöltésnél tesszük fel.

2019.05.22. 18:25
Kriszta, a Romantika korában c versedet a pályázati rovatba jelölted, június 1-jén tesszük fel. A pályázati rovatba csak havonta egyszer, minden hó... Bővebben

2019.05.22. 17:09
Kellemes délutánt kívánok! Smile

2019.05.22. 11:40
Üdvözlöm! Szeretném megkérdezni, hogy miért nem hagyták még jóvá a 20 nappal ezelőtt feltöltött versemet? Köszönöm a választ!

2019.05.22. 11:02
Szép napot kívánok mindenkinek HeartMiklós

2019.05.22. 00:01
Kedves Főszerkesztő Úr, a megadott címen a Megszülettem c.vers olvsható.A Jövünk - et Megszülettem címre kérem, javítani! Köszönöm

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Auerbachné Tóth Katalin: Felajánlás
A világ égett. Az első években még annyira nem lehetett belőle szinte semmit észrevenni. Főleg nem egy poros kis vidéki faluban, ahová a megyeszékhely is majd' 50 kilométerre volt. Az élet haladt a megszokott mederben: a földeken dolgozni kellett, a ház körüli teendőket el kellett látni. A gyerekek iskolába jártak, de mellette besegítettek otthon is a teendőkbe.

A kisgyerekekből nagyobbacskák lettek, a kiskamaszok pedig felnőttek, talán túl hamar is, hallva a híreket a rádióban. Ami lassan már csak arról szólt, hogy éppen hol mit bombáztak le, hányan sérültek meg...

A Kabodi családra aztán hirtelen zúdult rá a valóság 1942-ben, amikor is az apát behívták katonai szolgálatra. Az asszony otthon maradt a 4 gyerekükkel: a legkisebb még csak 4 éves volt, a legnagyobb 18. (Mindkettő fiú, a másik kettő pedig lány.) És ha ez nem lett volna elég, a nagyfiú is megszökött otthonról egy vitát követően. Az édesanyja ugyanis nem akarta engedni, hogy önként álljon katonának, ráadásul a repülősökhöz.

Mihály viszont vette a kalapját és elindult szerencsét próbálni Budapestre. Kalandos úton jutott fel, napokba tellett az útja, de végül csak megérkezett a mátyásföldi repülőtérre. Viszontagságos útja volt továbbra is, de 1943 végén kiképzett pilótaként került a keleti frontra. Míg tanult, többször is írt haza az édesanyjának, de választ soha nem kapott. Nem tudta, hogy vajon elkallódtak-e a levelei, vagy csak nem akar rá senki válaszolni?

Kabodi asszony megkapta az összes levelet és el is olvasta azokat, de nem akart rájuk válaszolni, mert még mindig mérges volt a fiára, hogy a tiltása ellenére állt pilótának. De azért minden este imádkozott az elsőszülöttjéért, és a kisebbeket is erre kérte. Amikor megtudta, hogy a fiát a frontra vezényelték, kétszer olyan vehemenciával imádkozott a fiáért.

Az első bevetései egyike során a fiú megsérült: az ellenséges gép megsorozta az ő gépét. A gép csak könnyebben sérült meg, de az egyik lövedék a fiú bal karját találta el és elég nagy vérveszteséget okozott, mire le tudott szállni a sérült géppel. De ő leszállt, sőt, előtte leszedte azt a gépet, amelyik őt megsebesítette. Ez volt az első igazolt légi győzelme.

Amikor ezt megírta haza az anyjának, az asszony hálát adott érte, hogy a fia élve megúszta. És bár írni nehezére esett, de végre aznap este tintát és papírt vett elő, és megírta a fiának, hogy milyen büszke rá, és már nem haragszik a döntése miatt. Továbbra is buzgón imádkozott. "Ha mennie kell valamelyikünknek, inkább engem vigyél, mint őt!" Egyre többször mondogatta ezt az asszony az imáiban.

Egy fárasztó nap után is ezzel az imával merült álomba késő este. Már 1944 augusztusát mutatta a naptár. Álmában egy angyalt látott, aki repült az égen, és mint egy kisgyerek az autóit, repülőket tologatott a felhők között. Az egyiket odébb tette, miközben mintha tűzijátékok villantak volna a repülők között. Az angyal arcát továbbra sem látta, csak a szárnyait, legalábbis erre emlékezett reggel. És arra, hogy az angyal azt mondta neki: "Még maradhattok mind a ketten!" Reggel furcsállotta az álmát, de nem beszélt róla senkinek.

Sokkal később derült csak ki, hogy Mihály aznap este már sötétedéskor visszafelé tartott a reptérre a századával, amikor megtámadták őket az oroszok. Felhőbe kerültek, ahol a fiú ideiglenesen elvesztette az irányérzékét, ezért, hogy össze ne ütközzön a vezérgépével, jóval messzebb fordult, mint kellett volna. De ez volt a szerencséje, mert a vezérgépét találat érte és az irányíthatatlanul hánykolódott a levegőben néhány pillanatig a lezuhanása előtt. Ha a vezére mellett maradt volna, őt is magával rántotta volna a zuhanásba...

---

A szereplők csak az én fantáziámban élnek!
4204
pathfinder - 2017. július 24. 11:26:13

Kedves Szabolcs!
Én szerencsére csak messziről tapasztaltam egy háborút, de sokszor elgondolkoztam, hogy milyen lehetett közelről átélni, és hogy tudnak utána az emberek emberek maradni és túlélni lélekben is? Egy ilyen pillanatomban született a fenti novella is.
Üdv:
Kata

2720
bigeszab - 2017. július 19. 13:30:08

Kedves Kata!
Azok a háborus évek olyan mély nyomokat hagytak bennőnk, hogy nem lehet tőlük szabadulni. ki kell írnunk magunkból...
Üdv: Szabolcs

4204
pathfinder - 2017. július 17. 14:10:35

Kedves Rita!

Köszönöm szépen! Smile
Érdekes, hogy a szereplők önálló életet élnek, mert én nem így akartam befejezni, de a szereplők a saját életüket élték...

Szeretettel:
Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.