Auerbachné Tóth Katalin: Mr. Taylor
1.

Nagy fehér épület, rácsos ajtókkal és rácsos ablakokkal. Az egyes szobákban különböző berendezések, néhol szinte semmi, csak egy matrac, máshol egész kényelmes szoba. De mindnek az ajtaja zárható, és ahhoz nem a benne lakóknak van kulcsa. A börtön és az elmegyógyintézet bizonyos szempontból nagyon is hasonlít egymásra...
- Nem értitek, hogy nekem nem itt lenne a helyem?! Ezek itt mind őröltek körülöttem, én pedig gyilkos vagyok! Miért nem hisz nekem senki? Hiszen annyi embert megöltem! Le is írtam mindent, itt van minden feketén-fehéren! Miért olyan hihetetlen? Mert bevallom?
A folyosót az 50 körüli férfi kiabálása verte fel. Az ápolók már megszokták, a szokott egykedvűségükkel mentek a 237-es szoba lakójához a 2. emeleten. A férfi egy viszonylag kényelmesnek mondható szobában lakott, de mégsem volt megelégedve a szobájával. Állandóan arra panaszkodott, hogy neki inkább börtönben lenne a helye, nem pedig az őrültek házában. Bizonyos szempontból nagyon is tiszta volt az elméje, de más tekintetben...
Az egyik ápoló kinyitotta a szoba ajtaját, és mindketten besorjáztak rajta. A férfi rövidesen megkapta az injekciót, amitől lenyugodott, és szinte magatehetetlenül hagyta, hogy végigfektessék az ágyon. Érezte, hogy a szemei elnehezülnek és lecsukódnak. Még utoljára, valahonnan messziről hallotta az egyik ápoló hangját.
- Jól van, minden rendben van már, Mr. Taylor! Most aludni fog egy kicsit...

2.
Steve Brendon Taylor, azaz Mr. Taylor már nem is számolta, hogy mennyi időt töltött az elmegyógyintézetben. Az időérzékét teljesen elvesztette. Vagy írta az emlékeit a gyilkosságokról, vagy azért reklamált, hogy neki mégis inkább a börtönben lenne a helye. De az ápolók továbbra is sztoikus egykedvűséggel tették a dolgukat, és csillapították a férfi dühöngését, ha szükség volt rá. A férfi mintha egy idő után beletörődött volna abba, hogy nem zárják börtönbe a gyilkosságokért. Látogatója csak néha-néha akadt, de az is mindig ugyanaz az egy férfi volt, Jacob Deveraux, akivel már ő sem tudta, hogyan és mikor találkozott.
Mr. Deveraux egy francia származású, szintén középkorú férfi volt. Ő emlékezett rá, honnan ismeri Mr. Taylort: együtt jártak előbb általános iskolába, majd középiskolába is. Mindkettejüknek az irodalomórák voltak a kedvenceik, azonos könyveket szerettek olvasni és mind a ketten benne voltak a középiskolai újságjuk írógárdájában. Mr. Deveraux ugyan megnősült és elvált, ellenben Mr. Taylor-ral, aki soha nem nősült meg, és minden idejét a könyvei között töltötte. Mr. Deveraux, az egyetlen és igazi jóbarát viszont sajnálattal látta gyermekkori pajtása leépülését. Bár, a látogatások után mindig megpakolt aktatáskával távozott az intézetből Mr. Taylor-tól.

3.
Az ápolóknak aznap alig akadt munkájuk. A betegek mind csendesek voltak, kivételesen már egy órája nem kellett senkihez sem rohanniuk lenyugtatni. Az egyikük elővette a napi sajtót, amit még reggel, munkába menet vett, és elkezdte lapozgatni. Bele-beleolvasott a cikkekbe, de a politikai részek nem igazán érdekelték. A bulvárt és a könnyedebb részeket kereste. Az újság végéről indult, de néhány lapozás után a kultúra-rovatban egy ismerős nevet fedezett fel, ezért olvasni kezdte. A meglepetés kiáltásai hagyták el a száját, mire a kollégái is köré gyűltek és kérdezgették, hogy mi történt? De ő csak rámutatott egy könyvajánlóra, hogy olvassák el. Az nem volt hosszú, éppen csak néhány sor:

"Steve Brendon Taylor könyve, a Gyilkos születik a maga nemében páratlan mű! Egyes szám első személyben kalauzol végig bennünket főhőse, a sorozatgyilkossá váló Adam Johnson életén, bemutatva, hogy hogyan vált sebezhető, labilis kiskamaszból zseniális gyilkossá, aki azonban egy ponton túl már az őrület határára kerül, annyira nem akarja elhinni a saját sikerességét a rendőrök ellenében. Az írónak nem ez az első műve, korábban is voltak már hasonló témában próbálkozásai, de míg azok a középszerűség félhomályában léteznek, a mostani, tizedik könyve akár a bestseller-lista élére pozicionálhatja az eddig lenézett, harmadrangú szerzőt."

- Steve Brendon Taylornak bele kellett őrülnie a sikertelenségébe, hogy sikeres lehessen... - jegyezte meg az ápoló.
Mr. Taylor-nak pedig fogalma sem volt róla, hogy végre befutott íróvá vált, amire egész életében vágyott...
4204
pathfinder - 2017. október 16. 13:01:26

Kedves Melinda!

Én is örülök, hogy találkoztunk személyesen is! Smile
Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Az élet néha furcsa dolgokat művel, amire akkor talán nem is tudjuk a miért-et. A főhősömnek bele kellett őrülnie a sikertelenségébe ahhoz, hogy sikeres író legyen. De hát ezt már ő nem tudja meg.
A fantáziámat viszont használom, és ha nem egysíkúan, akkor valahogy jobban is működik. Én nem fogok beleőrülni abba, ha a végén nem jelenik meg regényem Smile

Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2017. október 16. 12:57:50

Kedves Kata!

Igen, valóban. Mr. Taylor annyira arra koncentrált, hogy sikeres legyen, hogy mikor úgy érezte, hogy ez már nem jön össze neki, beleőrült. De talán pont az őrültsége okán kapott furcsa gondolkodásmódja volt az a plusz, ami kellett neki ahhoz, hogy sikeressé válhasson. A 21-es csapdája...

Szeretettel:
Kata

4204
pathfinder - 2017. október 16. 12:55:45

Kedves Rita!

Köszönöm szépen elismerő szavaidat! Smile Elég sok olyan betegség van sajnos, ahol csak a tüneteket kezelik, nem pedig az okokat, Persze van, ahol az okot nem lehet, mert még nem tudjuk, mi okozza, de valóban aki beteg, megérdemelné, hogy attól még emberként kezeljék...

Köszönöm, hogy olvastál! Szeretettel:
Kata

5486
Magdus Melinda - 2017. október 15. 14:03:15

Kata!

Olvastalak és nehezen tudok bármit is írni. Három részben bemutattad egy ember szellemi leépülését, amihez azért a külvilágnak is volt némi köze. Ilyen az amikor nem hiszik el az embernek azt sem ami igaz, ebbe aztán könnyen bele lehet őrülni. Mint sorozatgyilkost elítélem, de mint meg nem értett írót sajnálom. Volt a környezetemben is egy ilyen bácsi, vörös diplomás villamosmérnök volt és meg nem értés végett elmegyógyintézetben végezte. Bő fantáziával áldott meg az ég, használd ki ezt és írj még sok hasonló izgalmas történetet.

Ui: Örülök, hogy személyesen is megismerhettelek.Rose

Melinda

5772
Kata1984 - 2017. október 15. 13:20:21

Ez nagyon durva! Hat, igen, meg kell találni az arany középutat. Mindent nem kell azért elkövetni, hogy elérjük a célunkat. Kell, hogy több célt is kitűzzünk magunk elé.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.