Auerbachné Tóth Katalin: Vihar: Első történet (2017. augusztus)

Meleg nyári napokat követően hirtelen csapott le a vihar az esti órákban. Előbb csak messziről látszódtak a villámlások fényei, aztán ahogy egyre közelebb ért, már hallani is lehetett a dörgéseket.
A nő nem tudott aludni. A két kislányát már letette aludni, de hiába feküdt be a hitvesi ágyba, nem tudott elaludni. Csak feküdt nyitott szemmel az ágyon, és bámulta a falon a képeket, amelyeket a cikázó villámok fénye világított meg egy-egy pillanatra. Néhány kép volt csak a falon, szépen szimmetrikusan elhelyezve: egy esküvői kép volt közében, mellette két oldalt egy-egy fotó a kislányokról; ezek nemrégiben készültek. Alattuk 3 kisebb kép sorakozott, elkapott családi pillanatokat ábrázolva még másfél-két évvel korábbról. A képek egy idő után bántották a nő szemét, így inkább az ablak felé fordult. De aludni továbbra sem tudott. A kinti vihart hallgatta-nézte, ahogy egyre közeledett. Messziről látta már, hiszen a panel 8. emeletéről messzire el lehet látni. Északnyugat felől jött a vihar, és tapasztalatból tudta, hogy onnan mindig nagy viharok jönnek…
Egyre hevesebben villámlott és lassan az első esőcseppek is elkezdtek kopogni az ablakon. És mintha a nő könnyei csak erre vártak volna, azok is elkezdtek hullani, mint a záporeső. Rebeka – vagy, ahogy inkább szerette: Beki – rájött, hogy nem is a kinti vihar miatt nem tud elaludni, hanem a lelkében tomboló vihar miatt.
A férje kamionozott. Endre még az esküvőjük előtt váltott munkát és kezdett el kamionozni. De mostanában egyre többször és egyre hosszabb ideig maradt. A lányok is egyre ritkábban látták, és Beki egyre többször nagyon egyedül érezte magát. Az utóbbi két évben rengeteg vitájuk volt emiatt, de Endre mindig azt mondta, hogy hamarosan befejezi, de előbb még annyi pénzt össze akar szedni belőle, hogy más munkába kezdhessen.
Bekinek már elege volt ebből a helyzetből, de nem tudta, mit csináljon. Folytak a könnyei, hallgatta a vihar egyre erősebb tombolását. Csak feküdt az ágyon, és hallgatta azt a bizonyos belső hangocskát, amiről nem tudta eldönteni: a jobbik vagy a rosszabbik énjét jelenti. Remélte, hogy a szél süvöltése az erkélyrácsok között elnyomja ezt a belső hangot, amely egyre azt mondta neki, hogy el kell válnia. De ő nem akart, hiszen szerette a férjét, még mindig! Igaz, már nem úgy, mint mikor 7 éve hozzáment. Az akkori vad, lángoló szerelem megszelídült, és csendes ragaszkodássá alakult át, amely azonban még mindig tudott lángokat vetni. De a jelenlegi helyzetet sem bírta.
Este is már azt várta a lányokkal, hogy Endre bármelyik pillanatban megjön, ehelyett egy SMS-t kapott, hogy csúszik a kamion kirámolása és nem tudja, mikorra ér haza. És Beki megint egyedül fürdette meg a lányokat, egyedül vacsoráztatta őket, egyedül mondott nekik esti mesét. Már nem is számolta, hogy hányadszor csinálta végig az esti rutint a gyerekekkel egyedül… Elege lett ebből a helyzetből.
Eldöntötte, hogy akármennyire is fáj, megmondja Endrének, hogy itt a vége. Akkor is egyedül lesz, de akkor legalább tudni fogja, mire számítson! De ettől a döntéstől sem csitult el a vihar a lelkében. A képekre már direkt nem nézett…
És akkor meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Kint még mindig nagy erővel verte a vihar az ablakot, mégis meghallotta. De nem reagált rá. Endre 10 perccel később lépett be a hálószobába. A férfi gyorsan lezuhanyozott, bár már amúgy is bőrig ázott mire hazaért. Már pizsamában, de még vizes hajjal lépett oda az ágyhoz, és akkor vette észre, hogy a felesége még ébren van.
– Ez így nem mehet tovább, Endre! Döntöttem, és… – Beki fojtott hangon, hadarva kezdett bele a mondanivalójába, de Endre így is a szavába vágott.
– Nagy hírem van, kicsim! Betelt a pohár, este felmondtam! Délelőtt hívott a Gábor, tudod, aki a tanúm volt az esküvőn, és mondta, hogy talált egy nekem való állást! Nemrég került egy új céghez, sikerült mérnökként elhelyezkednie! Rajzolókat folyamatosan keresnek, és ha jól csinálom, engem is hamarosan elő fognak léptetni, mint őt is, alig 3 hónap után. Nincs több kamionozás és nem kell többet napokig egyedül lenned a lányokkal! Nincs több vita sem, mert ezért akartál velem az előbb már megint veszekedni, ugye? – simította végig a férfi a nő arcát.
Beki könnyes szemmel hallgatta a férje mondanivalóját. A végén csak bólogatni volt ereje, és a könnyei megint eleredtek, de most már örömében. Hozzábújt a férjéhez, aki átölelte, és csak simogatta szótlanul. A nő lelkében elült a vihar, ahogy lassan összebújtak a takaró alatt…
Közben odakint távolodott és csendesedett a vihar, de Beki és Endre már rég nem a kinti viharral voltak elfoglalva…
4204
pathfinder - 2018. február 14. 15:04:12

Kedves Rita!

Jót nevettem a hozzászólásodon. Smile És elgondolkodtam... Ha happy end egy történetem vége, akkor az a baj, ha meg kivégzem a főhősnőt, akkor az a baj... Lehet, hogy valami arany középutat kéne találnom a szereplőimnek Smile De igazad van, valóban nem valóságszagú a történet, most visszaolvastam, és tényleg túl "rózsaszín" lett...

Köszönöm, hogy rámutattál! Szeretettel:
Kata Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.