Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

2019.05.25. 19:59
Gratulálok a nyerteseknek!

2019.05.25. 19:48
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.05.25. 15:30
Gratulálok, kedves Fényszóró Lány!

2019.05.25. 13:51
Köszönöm szépen! Még soha nem nyertem semmit versemmel! Smile

2019.05.25. 11:05
Szép napot mindenkinek! HeartMiklós

2019.05.25. 10:43
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 0
Urmánczi Margit: A színpad előállt (2017. augusztus)
In memoriam
Volenszki Máté


Beszélgetünk a Viberen.
Én: - Ennek a történetnek nincs eleje.
Ő: - Melyik történetnek?
Én: - Hát, ennek a miénknek. Mármint, nem emlékszem az elejére.
Ő: - Én igen. Egyik éjszakás műszakban láttál nálam pár papír fecnit teleírva és kérdezted - mik azok, versek? - ,mert éppen akkor mentél el az asztalom mellett, amikor előszedtem azokat a zsebemből.
Én: - Emlékszem, de az nem a legeleje.
Ő: - Az előtt, egy túlórában ott dolgoztam a te asztalodhoz közel, és a végén, amikor leálltunk kérdezted, hogy tudok - e angolul.
Én: - Erre is emlékszem. Láttam, ahogy a rádióból szóló angol dal szövegét tátogtad.
Ő: - Nem - tátogtam - , hanem énekeltem.
Én: - Nem hallottam, csak láttam, és...
Ő: - És kérdeztél, mint szokás szerint.
Én: - Na igen, kérdeztem. Ez vagyok én. De nem ez a legeleje.
Ő: - Hát akkor?
Én: - Tavaly nyár végén jöhettél, mert akkor sok embert vettek fel. Szünetben kimentünk uzsonnázni az udvarra, ott vonultál a kávéddal és pár új kollégával a dohányzóhely felé és köszöntél.
Ő: - Mindig köszönök.
Én: - Igaz, de másképp,mint a többiek. – Csókolom - mondtad, míg mások alig húsz évesek, simán csak „Szia!” - Azután figyeltem. Ez a jelenet megismétlődött mindennap, ugyanúgy. Na, EZ volt az eleje.
Ő: - Erre nem emlékszem. Rutin volt.
Én: - Rutinból vagy tisztelettudó?
Ő: - Rutin vagy ösztön, mit tudom én?
Én: - Ösztönből? Na?
Ő: - Az ösztön - szféra,a tudatalatti sok mindenért felelős.
Én: - Naná, hogy... felépít, például minket,az egyéniségünket, hogy magunk sem tudjuk pontosan, milyenek vagyunk valójában. Ránk adja a bohócruhát, aztán indulhatunk kideríteni, mire vagyunk képesek. - A színpad előáll, kezdődhet az előadás.
Ő: - A bohócruha, talán csak kísérlet a kiteljesedés felé, nem gondolod?
Én: - Spirituálisan? Biztosan. Azt gondolom... nézd, ez bonyolult... Hülyék vagyunk mi, hogy ilyesmivel tépjük az agyunkat? Lazítsunk. Mindketten fárasztó műszak után vagyunk, ilyenkor már gondolkozni sem tudok. Te nem így vagy vele? Mi van a melóban?
Ő: - Oké. Évi azt mondja, olyan kisugárzásom van, hogy a Geiger - Müller számláló kiakadna a közelemben. Szerinted, milyen kisugárzásra gondolt?
Én: - Vicces. Ha Évi mondta, csakis a szexuális kisugárzásodra gondolt. Gratulálhatok? Amúgy, a kisugárzásnak köszönhető a személyes varázs. A pozitív kisugárzás született adottság.
Ő: - Még ne gratulálj, csak pár napja járunk együtt. Ez a kisugárzás dolog... a magabiztossággal is összefügg?
Én: - Persze,miért?
Ő: - Ki fogom nevelni ezt magamból, mert alighanem innen ered minden problémám a melóban. Nem tudok eléggé elvegyülni, pedig szeretnék.
Én: - Már meg se haragudjál,de ez marhaság. Az adottságaidat rejtegetheted, de nem szüntetheted meg. Lelki adottság,született, nem te állítottad elő,és nem tanulható. Amúgy, vékony a felszíni „kéreg” - és átüt rajta (kisugárzik). Ha tele vagy gondokkal, halványul, de nem tűnik el. Ha kibírod úgy hatvan éves korodig és gyakorolod, addigra talán elég „kérges” leszel, hogy elfedd, ha még akkor is azt akarod.
Ő: - Még harminc sem vagyok...
Én: - Az ember,... mint egy műalkotás... kimeríthetetlen, titokzatos,... és néha érthetetlen!
Ő: - Az ember A műalkotó, nem?
Én: - Az, de szerintem maga is egy műalkotás.

Másnap
Én: - Szia, itt vagyok, ha beszélgetni akarsz. Mizujs?
Ő: - Szia. Annyira örültem, amikor felvettek erre a munkahelyre. Könnyűnek tűnt a meló és a munkatársak barátságosaknak. Most pedig...
Én: - Mi történt? Mert, ugye történt valami?
Ő: - Beszélgettünk mindenféléről és nem értettünk egyet. Észrevettem, hogy elfordulnak, összesúgnak és kinevetnek. Nem is rejtegetik, hogy lenéznek.
Én: - Mit nevettek ki?
Ő: - Hogy másképp gondoltam, mint ők és megmagyaráztam, hogy miért. Megismertettem velük magamat, mert szerettem volna megismerni őket.
Én: - Az ismeretlenség nagy előny. Hallgass és bölcs maradsz.
Ő: - És magányos...
Én: - Így is ez lett, nem?
Ő: - Igen. Kiszűrték, hogy más vagyok kicsit és rosszul fogadták. De hát ez így természetes, nem? Miért kellene mindig mindenkivel egyetérteni?
Én: - Szerinted ők egyformák? Egyformán ugyanazt gondolják? Ez nonszensz.
Ő: - Úgy tűnik. Úgy beszélnek, mintha... Vagy csak nyaliznak, ez a valószínűbb.
Én: - Kiközösítettek?
Ő: - Ezt érzem. Agyafúrt módon teszik, fedezékből... az álszentek!
Én: - Nuku tolerancia?
Ő: - Nuku tolerancia.
Én: - Ezek szerint Te nem vagy a megfelelő helyen. Hagyd a fenébe őket, ilyenek és kész, talán nem is tehetnek róla.

Máskor
Ő: - Szia, itt vagy?
Én: - Szia, itt vagyok, mi újdonság van veled?
Ő: - Stresszes vagyok, rosszul alszom. Úgy ébredek, mintha összerugdostak volna, csak a cipőtalpak nyomai nem látszanak a testemen. Évi is elhajtott.
Én: - Sajnálattal hallom. Egyszer a parkban, egy öreg csövest igazoltattak a polgárőrök - hogy mit csinál ott? -, amitől bedühödött, feltépte az ingét és a mellkasán tisztán látszott egy bakancstalp nyoma.
Ő: - Ez aztán...! Miért voltál éppen akkor éppen ott?
Én: - Sétáltattam a kutyámat.
Ő: - Talán nekem is kellene egy kutya... társnak. ..ha - ha.
Én: - Szerezzek neked?
Ő: - Még meggondolom.
Én: - Hát jó. A melóban pedig csak tedd a dolgod, semmiségekről beszélgess és mosolyogj sokat, abból nem lehet baj.
Ő: - Jó, majd meglátom.

Pár nap múlva
Én: - Jó, hogy itt vagy végre! Kerestelek.
Ő: - Látom. Nem volt kedvem beszélgetni.
Én: - És mosolyogtál?
Ő: - Fáj mosolyogni is.
Én: - Erőltesd kicsit, akkor menni fog.
Ő: - Amióta elmentél innen, minden összezavarodik...
Én: - Nem olyan nagy ügy, hogy eljöttem.
Ő: - Nekem igen. A barátom voltál.
Én: - Vagyok! Letört vagy, miért?
Ő: - Úgy érzem, úszom a viharos tengeren, hajótörött vagyok, csak a túlélési ösztön nem hagy elsüllyedni (taposd a vizet, taposd!). Alig jutok túl egy hullámon, jön a következő, mint egy rémálomban. Fuldoklom a sötétségben és messze a reggel, a felébredés.
Én: - Ezek érzelmek, nincs semmi baj. Urald őket, próbáld.
Ő: - Túlnőnek rajtam.
Én: - Ez csak kémia. Változtass a szokásaidon, írj elő magadnak szigorú napirendet, koplaljál, vagy menj el futni, vagy bármit, ami nem a megszokott. Az ki fog lendíteni annyira, hogy utána újraalkosd magad.
Ő: - A melóban... mindent maximumra teljesítek, aztán jó ha egy biccentést kapok elismerésképpen, azt is csak, ha felhívom rá a vezetőm figyelmét...
Én: - Csak dolgozz nyugodtan ugyanúgy. Értem én, hogy jólesne az elismerés, de hát..., vedd úgy, ez a dolgod, ezt kell tenned, és te ilyen vagy, hogy a legjobbat.
Ő: - Talán nem is kell így csinálni, én lehetek a hibás, ezért ütök el a többiektől...
Én: - Szerintem ez bonyolultabb, hagyjuk máskorra a boncolgatását. Mint mondtam, TE nem vagy a megfelelő helyen.
Ő: - Te hogy bírtad ki?
Én: - Nehezen.
Ő: - Te sem voltál „idetartozó”, miért nem mentél el hamarább?
Én: - Nem volt választásom.
Ő: - Mindig van választási lehetőség.
Én: - Ez egy buta frázis. Nincs mindig. Olyan van, hogy választhatsz a rossz és a még rosszabb között.
Ő: - Hát nekem lesz választásom! Próbálkozni fogok!
Én: - Nagyon helyes, tedd azt. Keresgélj. Kívánom neked, hogy megtaláld a megfelelő helyet.
Ő: - Nem vágyom semmi extrára, csak, hogy jól érezzem ott magam, hogy elfogadjanak...
Én: - Igazad van. Végső soron mindnyájan erre vágyunk, hogy szeressenek és elfogadjanak.
Ő: - Egészen felrázódtam, jó így beszélgetni veled.
Én: - Köszi szépen... Hát ...akkor...
Ő: - Már meg is van a tervem!
Én: - Remek! A színpad előáll...
Ő: - Igen,... kezdődhet az előadás!

Több nappal később
Én: - Na végre,hogy itt vagy!
Ő: - Igen,szia.
Én: - Mit intéztél?
Ő: - Sokáig semmit.
Én: - Mi van???
Ő: - Semmi nincs, ideges vagyok.
Én: - De, hát mi van?
Ő: - Minden és semmi, a rohadt életbe! Hagyjál most, nem akarok beszélgetni!
Én: - Ne merészelj nekem kilépni! El kell mondanod. Na, mesélj már!
Ő: - Elegem van mindenből, ez van. Belőled is.
Én: - Ne dühöngj már, na. Mi van?
Ő: - Semmi nincs, érted? Semmi! Ez a világ nem nekem való. Jobb, ha a falba verem a fejem, vagy megverek valakit, vagy megölök valakit.
Én: - Megrémítesz.
Ő: - Igen???
Én: - Mindenkit bántani akarsz?
Ő: - Mindenkit, igen!
Én: - Ez a szenvedélyes harag... a feldúltságod... az őrületbe kergeted magad.
Ő: - Igen, azt akarom! Azt akarom, hogy elég őrült legyek és véget vessek ennek az egésznek.
Én: - Ne csináld ezt, ne folytasd, kérlek szépen... szétbomlik ettől a lelked... kérlek... ne folytasd!
Ő: - Na jó, figyelj! Ne keress többé, nem érdemes. Nem akarlak megbántani, Téged nem.
Én: - Pedig ezt teszed.
Ő: - Nem!!! Na jó, jól van. Elég. Nem beszélgetünk többé. Elköszönök. Tudod a szlogent: A színpad előáll...
Én: - Kezdődhet az előadás - fejezem be egyedül, mert Ő kilépett a Viber - ről és... kilépett az életemből.

Pár nappal később kilépett mindnyájunk életéből. Régi, közös munkatársunktól tudtam meg, hogy meghalt.
A sors nem volt kegyes hozzá, meghurcolta a fent és lent teljes hosszában és szélességében. Felőrölte az erejét, megtörte az egyéniségét. Nem győzte már a mindennapok taposómalmát hajtani és feladta. Letaglózott a halálhíre, gyötrődve kínlódom felidézni az arcát, a szavait.
Az idő nyílegyenesen folyik előre, mi pedig csak hátrafelé látunk. Ott rendezett a terep és végleges, míg az előttünk lévő, maga a káosz. Kitalálhatnánk már valamit, ami eltérítse az időt,... csak egy kicsit... jobbra ...vagy ...balra..., talán elkerülhetőek lennének az ilyen tragédiák... Utópia? Igen, az.
Uraljuk a világot, - ezt tartjuk magunkról - kérdés, mennyire uraljuk a magunk életét, mennyire tudjuk befolyásolni történéseit? Vagy a DNS - ünk határozza meg a sorsunkat? Négy betű?
AGCT. Ezeknek a hárombetűs variációiból áll az üzenet, ami megmondja, mi legyen, hogyan legyen?
Kérdések garmadája, amire nem tudom a választ.
Szombaton lesz a temetése, ott elmondom majd - némán, mint egy imát - mire gondolok, amióta felfogom, mi történt és elköszönök tőle.
„Őrszemek vagyunk. Őrizzük születésünktől halálunkig az élet csodáját. Szolgálatot teljesítünk. Mi történik, ha közülünk valaki önnön kezével vet véget az életének? Az történik,hogy elhagyja az őrhelyét,feladja a szolgálatot. Minden ilyen esetben óriási a veszteség és a veszteség ára: fájdalom.”


Vége

Urmánczi Margit
2720
bigeszab - 2018. december 08. 12:26:43

Kedves Margit!
Olyan, mint egy rádiójáték, ami nem játék, hanem tragédia!
Üdv: Szabolcs

2279
ermi-enigma - 2017. augusztus 01. 18:17:36

talán jobb lett volna történetbe ágyazni, remek "beszélgetés", de így személytelen marad (legalább is nekem), bár igyekszel beleszőni a "személyeket" is....azt látom.....

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.