Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.23. 07:17
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose Józsi, köszönöm a választ. Smile A javítással kapcsolatos kérésem mára is érvényes. Smile

2019.04.23. 00:32
Feltöltés kedden este lesz. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.22. 23:36
JÓ ÉJT, SZÉP ÁLMOKAT MINDENKINEK! Tibor Heart

2019.04.22. 19:15
Szép estét kívánok mindenkinek! Smile Rose Józsi, nem tudom, lesz-e ma feltöltés, de arra szeretnélek kérni, hogy A locsoló(k)nak... című versem 3.... Bővebben

2019.04.22. 18:19
Kedves Stefanicus ! Köszönöm szépen a húsvéti locsolást így virtuálisan is ! Sokat jelent a hölgyeknek ! Szeretettel. Angel

2019.04.22. 17:57
Szép napot kívánok húsvét másodnapján szeretettel mindenkinek! Rose

2019.04.22. 12:29
Szebb napot mindenkinek. Rose

2019.04.22. 11:50
Kedves Józsi! Kérlek, ha lehet, feltöltés előtt javitsd ki a Nap című versem utolsó v. sz. 2. sorát. Helyesen: " Még a Hold is lassan kúszott fel... Bővebben

2019.04.22. 11:14
Köszönjük stefanicus a virtuális locsolást és verset! Tojás helyett egy locsoló versikét küldök:Kölni vizem nem pacsuli, ezzel megyek locsolkodni.... Bővebben

2019.04.22. 10:16
Aldott Húsvéti Ünnepeket kivánunk minden kedves Holnaposnak és külön a kedves Hölgyeknek eme kis vesrset : En kis kertéssz vagyok... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Gini
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 0
Bige Szabolcs Csaba: Gyárfás meséje III.
Sűrű füst gomolygott a szobában, ahol tízen is egyszerre cigarettáztak. Egyedül a szemüveges Hédervári nem szívta, és hiába korholta a társait, leintették.
- Ha nem bírod a cigarettafüstöt, fordíts hátat! - gúnyolódtak vele, de azért valaki ablakot nyitott, jöjjön be egy kis friss levegő.
Mindenki egyszerre beszélt, s a nagy hangzavarban senki sem figyelt a másikra. Gyárfás azt vette észre, hogy Hédervári sompolyog oda hozzá. Egy darab ideig csak szótlanul üldögélt a mellette levő széken, egy borospohárral a kezében. Időnként bele-bele szagolt, de nem ivott belőle. Látszott rajta, zavarban van, mondana is valamit, meg nem is.
- Boga! - határozta el magát végül is - Beszélnem kell veled, gyere, menjünk ki az udvarra. Nem állhatom ezt a zajt, ezt a füstöt.
Jól látszott azonban rajta, nem ez fő gondja. Gyárfás megsajnálta, s a könyökénél fogva kivezette a teremből, mintha csak támogatná. Csillagos ég, csend és tiszta levegő fogadta őket az udvaron. Elsétáltak a terebélyes eperfa alatt elhelyezett padig, s ahogy leültek Hédervári doktor már kezdte is.
- Muszáj valakivel beszélnem. Megbolondulok, ha nem tudom elmondani valakinek.
- Mi történt veled ember? Teljesen ki vagy fordulva magadból.
- Nincs más, akinek el merném mondani. Téged régtől ismerlek, s tudom, benned megbízhatom. Igaz?
- Drága barátom, kollégám, persze, hogy megbízhatsz bennem! - hatódott meg Gyárfás a felé áradó bizalomtól.
Tudta magáról, hogy egyenes ember, de ilyent még nem tapasztalt. A papok érezhetnek így, mikor híveik meggyónnak előttük, mikor kiteregetik életük rejtett titkait. Megdöbbenve állapította meg, úgy látszik, van telepátia, vagy valami ilyesmi, mert nem lehet véletlen, hogy most amikor éppen a múltjából arra a kellemetlen, mélyen eltemetett beszélgetésre gondolt, akkor jöjjön a kollégája a saját hasonló történetével. A felgyülemlett feszültség, a visszatartott mondatok most, mint a tavaszi áradat ömlöttek ki Hédervári Kornél lelkéből.
- A fotózási szenvedélyemmel kezdődött minden - indította vallomását.
- Ismerem ezt a szenvedélyedet.
- Emlékszel a kiállításokra, ott a tartományi kiállítócsarnokban? Még a tanáraink, professzoraink is megnézték, és dicsérő szavakat írtak a vendégkönyvbe. De nem erről akarok beszélni.
Lélegzetvételnyi időre elhallgatott, majd Gyárfás szemeibe nézve folytatta. Elmondta, hogy talált egy kitűnő fotós témát: a messziről is grandiózusnak ható hőerőművek látványát.
- Tudod te, milyenek azok a hűtőtornyok a reggeli fényben, mikor meredeken érik a napsugarak? Vagy nyári délután, háttérben a ragyogó kék ék és a páragomolyok lustán szállnak a magasba? Ha csak rágondoltam is elfogott az izgalom. Egyik nap elhatároztam, hogy közelről is lefényképezem, ahogy betölti ez egész látóteret. A biztonsági őr azonban elkapott, mondván, itt tilos a fényképezés és mutatta is a tiltó táblát, amit nem vettem észre. Mondtam, bocsánat, de ő nagyon komolyan vette a dolgot, elvette a gépemet, és hívta a rendőröket az őrsről.
- Úristen, letartóztattak?
- Le! Pedig mondtam, vegyék ki filmet, nekik adom. Ott tartottak az őrsön, telefonáltak ezerfelé, a végén értem jött egy dzsip és bevittek a főkapitányságra. Ott leültettek az előcsarnoktól üvegfallal elkülönített váróban. Órákig ültettek, hogy ezzel is törjenek meg. Egy ideig búsan kucorogtam a székemen, de aztán érdekes dologra figyeltem fel. Bennfentesként vonult át az előcsarnokon néhány általam sokra tartott tanárom, ismerősöm. Megdöbbentem és elraktároztam magamba ezt az új ismeretet. Bármit is hoz ez a kellemetlen esemény számomra, gondoltam, ezt érdemes lesz a jövőben tekintetbe vennem.
- Elmondod, ki voltak?
- Nem, maradjon ez az én tikom. Meg különben is ma már nincs is semmi jelentősége.
- Megértem…
- Mondom tovább. Jó idő elteltével, jött egy rendőr és szólt, menjek vele. Végigvitt egy hosszú folyosón és megállított egy pult előtt. A pult mögött egy kövér egyenruhás tartózkodott és elvett tőlem minden személyes holmit - kiüríttette a zsebeimet, oda kellett adnom a nadrágszíjamat, a zsebkendőmet, a cipőfűzőket. Ezt mind betette egy papírzacskóba, lezárta írt egy átvételi elismervényt, és velem is aláíratta. Ezután elhelyeztek egy szűk cellában, ahol csak egy szék állt középen, és fenn a mennyezeten, egy tenyérnyi ablakon szűrődött be valamennyi fény. Most már tudtam, hol vagyok, és ettől olyan nyugalom szállt meg, amit fel sem tételeztem magamról. A széken ülve elaludtam, s mikor kinyílt a cella ajtaja, hogy az őr vigyen kihallgatásra, csak pislogtam a hirtelen beáradó fényben.
- Olyan ez a történet, mint egy bűnügyi regény, Kornélkám!
- Én is úgy éreztem, mintha egy szovjet kémhistória szereplője lennék. Leültettek egy támla nélküli székre, kétméternyire az asztaltól, ahol egy civil ruhás nyomozó ült. A rendőr az ajtónál maradt. A civil ruhás kezdett kérdezgetni, ahogy benne van a forgató könyvben - hogy hívnak, hol lakom, kik a szüleim, nagyszüleim, mivel foglalkozom. Meg tovább így sorba. Egyszer aztán, mikor már úgy gondolta eléggé elandalított rám kiáltott: -Kinek dolgozik? Kik a társai? -Nem értettem a kérdést, és értetlenül néztem rá. -Ki küldte oda fényképezni?-Ekkor értettem meg, mivel vádolnak. Kémkedéssel. Próbáltam megmagyarázni a szenvedélyes vonzódásomat a témához, de csak újra azt kérdezte, -Kinek az utasítására fényképezte a hőerőművet?--Ki küldte oda?--Kik a társai?-Visszaküldött a zárkába, de annyira sablonosan zajlott le minden, hogy tudtam, mi fog következni. A beszervezés. Úgy is lett. Mikor visszahívott a kihallgató szobába, elém tett egy miniszterívet, s egy tollat, mondván írjam le a vallomásomat, de közben nem felejtette el szóba hozni a barátnőm nevét. -Ő is benne van?-- kérdezte. -Nincs semmi, amiben benne legyen.-- válaszoltam ijedten. Észrevette a félelmet a hangomban. -Kije magának?--A menyasszonyom!-- vágtam rá.
Hagyta a továbbiakban, fejezzem be a vallomásomat. -Írja alá, de előbb még írja oda - a továbbiakban vállalom, hogy minden államellenes megnyilvánulást jelentek az erre kijelölt nyomozótisztnek.”
- És elengedtek? - kotyogott közbe Gyárfás.
- Még elmagyarázták, hol legyek másnap este, hogy találkozzam a tiszttel, aki majd a fényképezőgépemet is visszaadja. Így történt. Eladtam a lelkem az ördögnek, amikor rájöttem, hogy a hozzám közelállókat is veszélybe sodrom, ha szökdösöm, ha ellenkezem. Ettől kezdve minden héten, vagy kéthetente találkoztam és elmondtam, kivel találkoztam, mit beszélgettünk. Eleinte hagyott beszélni, majd konkrét kérdéseket tett fel. Akármennyire is igyekeztem nem ártani, sokszor kihúzott belőlem kényes dolgokat. Senkiben nem bízhattam, nem tudhattam, ha valaki mond valamit, az bizalmas közlés, vagy provokáció.
- Ördögi helyzet!
- A barátnőmet elhagytam, mert féltettem magamtól. Nagyon nehéz volt. Szegénykém nem érti, mi történt. Azt hiszi, van valaki más az életemben. Valami zavaros históriát adtam elő neki, hogy sok a tanulni valóm és dolgoznom is kell, mert nincs pénzem az egyetemet másképp folytatni. Sírt, veszekedet, én pedig elrohantam és többet nem kerestem, még a lakásuk környékét is kerültem. Nagyon nyomorultul érzem magam!
Ezzel Gyárfás vállára borult és kitört belőle a zokogás. Lassan nyugodott meg, majd valamiféle mosollyal a szája sarkában bocsánatot kért.
- Mondd, mit tegyek? Hazudok nekik, amennyit csak tudok, de attól is félek, hogy rájönnek. A múltkoriban például egy szombati poharazgatás alatt mellém került a frissen kinevezett, fiatal rendőr, s kezdett nekem panaszkodni, mint akármelyik egyszerű ember. Megijedtem, hogy provokál, durván rászóltam, hogy gondolja meg, mit beszél, hogy az ő posztján nem beszélhet így, meg más ilyesmit vágtam a fejéhez. Jobban megszeppent, mint én az előbb. Azóta is várom, mikor jelenti a feletteseinek a viselkedésemet.
- Nem szeretnék a bőrödben lenni az igaz, de lehet, a kis rendőr valóban megijedt, s nem mert szólni.
- Vagy tudja, ki vagyok…
- Na, figyelj ide! - szólt Gyárfás határozott hangon - Én nem tudok helyetted dönteni, de átérzem a gondodat, a viaskodásodat önmagaddal, a félelmedet, és egyet ajánlhatok - ha úgy érzed, ki akarod önteni a lelkedet nyomaszó felgyülemlett feszültséget, eljöhetsz hozzám bármikor.
- Hogy te legyél a gyóntatóm? - vigyorodott el Hédervári Kornél.
- Valahogy úgy.
- Köszönöm, jó barát vagy. De most már menjünk vissza a többiek közé, mielőtt még hiányozni kezdenénk nekik.
A társaság olyan jól érezte magát, hogy alig akart szétoszlani. Végül is a fáradtság verte le a lábáról az embereket. A házigazda matracokat és pokrócokat osztogatott, s mindenki keresett magának helyett itt-ott a házban, s perceken belül már csak a nehéz szuszogásaik hallatszottak. Gyárfást is elnyomta a buzgóság, a váróban talált magának egy kényelmes sarkot. Másnap dél tájban ébredt, s szedte össze magát. Hamar befogott a homokfutóba, s egy gyors falatozás után hazaindult.
Késő délutánra ért vissza a falujába, ment egyenesen az istállóhoz kifogni, ellátni a lovat, s a színbe beállítani a homokfutót. A szobája ajtajára feltűzve egy cetlit talált, hogy sürgősen hívja fel a feleségét. Futott be rendelőbe a telefonhoz.
- Halló, halló! Központ! - kiabált bele a kagylóba.
- Itt a központ. Maga az doktor úr? Jó hogy bejelentkezett. Egész nap keresték.
- Tudja most adni? - türelmetlenkedett Gyárfás.
- Kapcsolom - jelezte, de egyelőre csak recsegés, sípolás hallatszott.
- Halló, halló! - ütögette a kagylót, de ez sem javított a helyzeten.
Gyakran előfordult, hogy a primitív telefonhálózat ilyen akadozva működött. Gyárfás gyanította, hogy ez az államvédelmisek érdekében ilyen - könnyebb lehallgatni a beszélgetéseket, mert szerinte kétség sem fér a lehallgatás tényéhez. Még amikor jó a vonal, akkor is hallhatóak apró kattanások, surranások, ahogy forog a magnó. Ahogy ezen így gondolkodott, egy idegen női hang ütötte meg a fülét. A telefonos Marioara pedig válaszolt az ismeretlennek.
- Igen, igen, Boga doktor kérte a számot… Mit mondasz? Hogy jelentkezett a hívott, de nem tudsz kapcsolatot teremteni… Jó, jó megkérdezem.
- Doktor úr, azt mondja a kolleganőm, hogy nem sikerült kapcsolni a kért számot, de ha nagyon fontos, ő tolmácsolná a beszélgetést kétfele, mert hallja mind a két felet.
- Marioara kedves, mondja meg, hogy a feleségemmel, Ibolyával akarok beszélni.
A városi központban dolgozó telefonos kisasszony segített lebonyolítani a beszélgetést és a férfi megtudta, hogy a gyereke belázasodott és a felesége kéri, segítsen, mondja meg, mit tegyenek, lázcsillapítót már adott…
- Mondja meg, hogy a nyolcórás vonattal megyek!
.A vonat indulásáig még volt jó másfél órányi ideje. Ezen idő alatt üzent a kollégájának, Hédervári Kornélnak, hogy tartsa a frontot, és másnap jöjjön át a betegeket ellátni, mert lehet, otthon kell maradnia beteg gyerek mellett.
A vonatban nem fogadta nagy zsúfoltság, inkább a városi üzemek esti műszakában dolgozók igyekeztek munkahelyükre. A vagonokban az ismerősök, alkalmi útitársak csoportokba verődve üldögéltek a kényelmetlen padokon, de ez nem látszott őket zavarni - nagy kártyacsatákat vívtak egymással. Gyárfás egy darabig figyelte a lapjárást, egy idő után azonban elunta, s inkább az emlékeiből felbukkanó gondolatai kötötték le figyelmét. Kicsi gyermek korában a szülői háznak hétvégi vendégei is szívesen vették kezükbe az -ördög bibliáját”, ahogy tréfásan mondogatták. Nagymama is élt még, és ő volt a legszenvedélyesebb kártyás. Bridzset játszottak, s ilyenkor a vendégekre való tekintettel kevesebbet fegyelmezték a gyerekeket - fenn maradhattak későbbig, amit ők nagyon jó néven vettek.
Nagyapa, aki városi főügyészként vonult nyugalomba, már az égiek peres ügyeit intézte néhány éve. Amíg élt, még nyugdíjas korában is tekintélyt parancsoló jelenség volt, de az unokái jól tudták, a szigorú külső mögött egy elnéző, lágy nagyapa rejtőzik. A telet mindig a városban töltötte, de nyárára kiköltözött egész családjával vidéki kúriájába, melyhez szép gyümölcsös és szőlőskert is tartozott. Ennyi maradt a hajdani nagybirtokból, léha elődöknek és hamis bankoknak köszönhetően. A lefojtott mustból még Húsvétkor is kóstolhattak a gyerekek. A család meghatározó jelensége volt az öregúr. Rátartian emlegette a família nemességét, az első hajdúkapitányt, aki Bocskai Istvántól kapta nemességét, nemes kis és nagyszalontai Boga Mártont. Ezerszer is elmondta a családi asztalnál, mit hagyott meg katonáinak a Fejedelem. Mégpedig: a túlélés záloga a közösség összetartása, továbbá az áldozatvállalás, a mindenkori rend elfogadása, cselekedeteid másoknak is hasznára legyenek, hajdú soha ne ártson hajdúnak. Még más törvényeket is emlegetett, hiszen ez volt a hivatása, de mindig visszatért Bocskaira.
- Te örökölted, fiam - szólott Gyárfás édesapjához egyik vasárnapi ebéd alkalmával - ez első nemes Boga nevét, a Mártont. Rád hárul a feladat, hogy tovább ápold a családi hagyományt. Tudjátok, hogy ott volt mikor Bocskai bevonult Kassára. Akkor kapta a kapitányi rangot, s vele a nemességet.
- Nem feledjük apa! - válaszolt a megszólított.
Gyárfás még túl kis gyerek volt akkoriban, nem emlékezett a szavakra, de annyiszor elmesélték a felnőttek a későbbiek folyamán, hogy úgy érezte, maga is részese lehetett a nagyapa intelmeinek. Azt is számon tartotta a családi emlékezett, hogy 1605-ben, mikor Nyárádszeredában fejedelemmé választották Bocskai Istvánt, Boga Márton parancsnokolt az összesereglett hajdúknak, aki körülvették a várost.
Nagyapjáról az édesapjára ugrottak gondolatai. Robusztus, vállas, nagybajuszú emberként élt emlékezetében a nagyapa, aki dörgő hangon szónokolt, de édesapja ebben nem hasonlított rá - vékonypénzű, szemüveges és halk szavú, de tetteiben határozott és hitében megingathatatlan ember volt. Gyárfást is és a másik két gyermekét is szigorúan nevelte. Gyakran figyelmeztette őket, -ne a könnyű megoldásokat keressétek, ne a dolgok könnyebbik oldalát fogjátok meg!-Gyerekfejjel ezt nem nagyon értette, csak már felnőtt fejjel jött rá, mit akart mondani az édesapja. Ma ezt úgy mondaná, -ne hátrálj meg a kihívások elől.- Eddigi életében igyekezett is ehhez tartani magát. Megtenni, megoldani, nem hárítani - gondolta most is miközben a harmadosztályú rozoga vagon zötyögött vele.
- Apádtól végy példát! - vélte hallani édesanyja hangját - Látod ő, mint jogász, mint válóperes ügyvéd, mindig az igazságért harcol. Nem is vállal olyan ügyet, ahol hamisság, csalás húzódik meg a háttérben.
- Akkor nem lehet sok ügye - jegyezte meg akkor szemtelenül a gyermek Gyárfás.
- Ne hidd! Az emberek nagy részének tetszik, ha az ügyvédjük igazságszerető ember hírében áll. Ez a hírnév pedig az egész család minden jogászára vonatkozott, s vonatkozik.
- Nagyapa azért elég kalandos életet élt fiatal korában.
- Igaz, ami igaz. Soha nem tűrte az igazságtalanságot, a hazug kétszínűséget, s ezt gyakran torolta meg testi erejének fölényével. Mesélték, hogy diákkorában kilógatta az ablakon azt az osztálytársát, aki árulkodott rá valamiért a tanároknál.
- És mi lett? - kérdezte izgatottan Gyárfás - Leesett?
- Ó, dehogy! Csak megijesztette jó alaposan. Emlékszem egy másik történetre is, amikor a vásárban hamis pénzt adtak neki vissza. Az illetőt elkapta, s a lábánál felemelve kezdte rázni, miközben erős hangon kérdezgette - van még hamis tallérod?
- De egyszer megfékezte a megvadult bikát is.
- Az úgy történt, hogy a hirtelen kitörő vihar megriasztotta az itatónál levő állatokat. A bika pedig üldözőbe vette az udvaron levő szolgafiút. Nagyapád éppen a tornácon tartózkodott, s mikor látta, hogy bajba jutott a gyerek, kiugrott a bika elé és elkapta a két szarvát. Addig feszítette forgatta, amíg a dühöngő állt meg nem adta magát, s engedelmesen be tudta vezetni az istállóba.
Nagyot sóhajtott Gyárfás emlékei hatására, hogy a többi utas odakapta a fejét. -Ennek meg mi a baja?-- kérdezték magukban, de ahogy bocsánatkérően elmosolyodott, megnyugodva tovább -verték a blattot -. Közben befutott a vonat a Kisállomására, s ő leszállt, a kártyázók maradtak, Még maradt idejük egy újabb partira a végállomásig.
2720
bigeszab - 2017. szeptember 07. 16:13:31

Kedves Babu!
Örülök, hogy követed az eseményeket. Ugye volt az a vicc, hogy "Mi a boldogság? Hát az, hogy mikor éjszaka megáll a fekete duba, becsengetnek és az ajtóban álló morcona alakok megkérdezik, itt lakik Kovács János? Nem, kérem, a felső emeleten!"
LKöszönöm a véleményedet...
Szeretettel: Szabolcs

5548
babumargareta - 2017. szeptember 02. 21:19:31

Kedves Szabolcs.
Szeretettel követem a folytatásos történetet.
Annyi emlék tódul az én fejemben is .Most már értem miert felt Apánk annyira minden
idegentől akik esetleg a mi barátaink voltak. Csak akkor még gyerekek voltuk és nem
tudtuk a szekusok által beszervezett besúgókról .
Szépen irsz Szabolcs ,élméy olvasni. Szeretettel...BabuRose

2720
bigeszab - 2017. augusztus 24. 21:21:05

Kedves Rita!
Úgy befonták a kiválasztott embert, akit valami kisebb vétségen értek, s azt jól felfújták, hogy csak kapkodhatta a fejét. "Bolond világ volt hajdanában ... Örüljünk, okosabb világ van, Örüljünk, hogy mi élünk abban." - írta volt Madách Imre.
Szeretettel: Szabolcs

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.