Auerbachné Tóth Katalin: Üzenet: Hatodik történet (2017. szeptember)
Üzenetek

Sabrina magába roskadva ült a lakásában, San Francisco egyik külvárosában. Csak ült a kanapén, alig evett, alig ivott. Már harmadik hete volt ebben az állapotban. Csak emésztette magát, és valamilyen jelre vagy üzenetre várt: útmutatásra, hogy ezen túl mihez is kezdjen a romokban heverő életével?
Három héttel korábban vasárnap délután kivitte a vőlegényét, Scott-ot az American Wings légitársaság Kiotóba induló délutáni járatához. A férfi egy japán-amerikai cég alkalmazottjaként szinte havi rendszerességgel repült a japán központba beszámolni. Sabrina a becsekkolás után már nem mehetett vele, így elköszöntek, és ő a reptérről egyenesen a lakásukhoz közeli plázába ment, ahol a barátnőjével, Maria-val. Késő este ért haza, de még nem volt kedve egyből lefeküdni, így bekapcsolta a televíziót. Na, akkor kezdődött a rémálom…
Minden csatornán azzal foglalkoztak, hogy eltűnt egy repülőgép a Csendes-óceán felett. Csak így fogalmaztak: eltűnt. Nem lezuhant, nem felrobbant, nem megsemmisült, csak eltűnt. Mint az a maláj gép néhány éve… Először oda sem figyelt, míg meg nem ütötte a járatszám a fülét: AWA4691.
- De hiszen ez Scott gépe! – kiáltott bele fájdalmasan a világba. Lerogyott a tévé elé, és csak nézte és nézte a híreket, egészen hajnalig. De nem derült ki, hogy mi történt, és hol a gép. Amit megtudott, az igazából nagyon kevés volt. A gép az indulás után nagyjából egy órával még bejelentkezett az irányítókhoz, akik meghagyták, hogy a következő jelentkezést már a következő jelentkezést már másik frekvencián tegyék meg. De a letelt idő után a gép nem jelentkezett a megadott új frekvencián. Az óceán felett nincs radar-lefedettség, így más gépek pilótáit is kérték a körzetben, hogy próbálják meg felvenni a kapcsolatot az American Wings tokiói járatával, de ők sem jártak sikerrel. Aztán eltelt az az időpont, amikor a gépnek le kellett volna szállnia, és a gép nem volt sehol. A gépbe tankolt kerozin elvileg a nem egészen 11 órás repülés időtartamán túl még plusz 3 órát biztosított a gépnek. Már reggel lett Los Angelesben, letelt az utolsó 3 óra is, és a gép még mindig nem szállt le sehol. Akkor már mindenki tisztában volt vele, hogy katasztrófa történt.
Sabrina aznap nem ment be dolgozni, sőt, az egész hetet kivette. Csak ült, és nézte a tévét, hátha hírt kap arról, hogy találtak túlélőt, hogy Scott túlélte. Még reménykedett, de ahogy teltek az órák, a napok, egyre többször gondolt arra, hogy már soha nem látja Scott-ot viszont. Egy idő után már a könnyei is elapadtak, és csak üveges, kisírt, vörös szemekkel nézte a híreket, amelyekben már egyre kevesebb szó esett a gépről. Nem találták, nem volt újabb fejlemény, hát lekerült a hírekből…
10 nap elteltével Sabrina kikapcsolta a tévét. Még néha-néha reménykedett, de már lassan feladta. Viszont a hírek könyörtelenségét nem akarta már látni, ahogy túlléptek az American Wings eltűnésén, újabb, nagyobb horderejű híreket boncolgatva.
A nő ezerféle módot képzelt el, hogy mi történhetett a géppel és hogy Scott azt hogyan élhette túl. De valami jelet, valami üzenetet szeretett volna kapni, hogy a férfi még él. Úgy gondolta, hogy ha meghalt volna, azt neki meg kellett volna éreznie.
Az eljegyzési képükön megcsillanó fénysugár – bíztató jel.
Hogy a befújó szél ugyanezt a képet feldöntötte – az rossz jel.
Mikor végre eldöntötte, hogy ennie kell, ezért a menüt hozatta a közeli étteremből, és kiderült, hogy az pont Scott kedvence – jó jel.
Véletlenül elszakította Scott pizsamáját, amelyben hétfőtől aludt – nem jó jel.
Tudta, hogy ez nem megoldás, de még nem akarta feladni, még nem akarta elhinni, hogy alig 3 hónappal az esküvőjük előtt ez történt Scott-tal, ez történt velük. Scott-ot akarta visszakapni, még reménykedni akart!
Közben persze a telefon egyre többször csengett, egyre makacsabbul. Az első pár napban még felvette, de aztán leszokott róla. Egy idő után ki is húzta a vezetékest, a mobilját pedig lenémította. Nem volt kíváncsi sem a részvétteljes érdeklődésekre, sem a saját és Scott szüleinek kétségbeesett érdeklődésére, de pláne nem a tolakodó újságírók tapintatlan kérdéseire, akik valahogy megtudták az ő számát is.

Aztán majdnem 3 héttel a gép eltűnése után kapott egy SMS-t a mobiljára. „Élek, bébi! Úton vagyok hozzád haza! Szeretlek: Scott”
Bizalmatlanul olvasta az üzenetet. Mi van, ha valaki csak rosszindulatból írta, hogy szívassa őt? Hiszen nem Scott számáról jött, hanem egy számára ismeretlen számról! De ki tudja, mi lett a mobillal, lehet, hogy az még rég tönkrement, de Scott mégiscsak él? Mi történhetett?
Nem mer reménykedni már, jött rá Sabrina. Ha most hisz az üzenetnek, és Scott mégsem él már, akkor kétszer kell elveszítenie… Hinni akart az üzenetnek, de nem mert, nem tudott… De nem törölte ki az üzenetet, és napjában többször is elolvasta.

Két nappal később, napra pontosan a gép eltűnése után 3 héttel Sabrina elbóbiskolt a nappaliban. Olvasással próbálta volna elütni a vasárnapját, de inkább az álomba menekült, ahol nem érezte olyan fájón Scott hiányát. Hirtelen kulcszörgésre riadt fel. Nem tudta, ki lehet az, így kíváncsian nézett az ajtó felé. Édesanyjának és a leendő anyósának is volt kulcsa a lakásukhoz… Az ajtó becsapódott, és hallotta, hogy aki bejött, belülről be is zárta. Várta, hogy ki lép be.
- Anyu? Doris? – szólongatta édesanyját és az anyósát. Valaki csak felel…
És akkor meglátta…
Scott lépett be a szobába, kezében még mindig szorongatva a katonai múltjából megmaradt dögcédulás nyakláncát, amin már csak a jegygyűrűjét és a lakásuk kapu- és ajtókulcsát hordta. A férfi arcát, karját sebek borították, hegek és zúzódások vegyesen. A bal karja fel volt kötve, de nadrágszára alól is kötés kandikált ki mind a két lábán. De élt!
- Scott! Hál istennek! – ugrott fel Sabrina és rohant a férfihoz.
- Élek, kicsim! Nem hagylak így itt! Nem sokon múlt, de túléltem! – rogyott le a férfi a kanapéra, ahová a nő óvatosan vezette. hozott neki inni, aztán éjszakába nyúlóan beszélgettek, átölelve egymást, hogy érezhessék: ez a valóság, tényleg itt vannak egymásnak!

„Szenzáció! Japán halászok 1 hét elteltével találták meg az eltűnt American Wings-gép egyik vészcsúszdáját, amely mentőtutajként is funkcionál vízre szállás után. A tutajon 21 embert találtak, többségüket súlyos, életveszélyes állapotban. Bár a túlélőkkel egyből a partra indultak miközben a mentőegységeket is értesítették, de a 21 emberből csak 17-en élték túl a szerencsétlenséget. A túlélőket több mint egy hétig altatásban kezelték, hogy megerősödhessenek, és csak néhány napja térhettek vissza az Egyesült Államokba egy másik repülőgépen. A túlélők visszatérő csoportját három orvos kísérte haza a repülőgépen. A túlélők elmondása alapján műszaki meghibásodás történhetett a gépen, mert elment az áram, és a pilóták kényszerleszállást kíséreltek meg a vízen, de a gép törzse a vizet éréskor megroppant, és hamarosan elsüllyedt. A hatóságok folytatják a kutatást a holttestek, a fekete dobozok és a gép darabjai után.”
4204
pathfinder - 2018. május 31. 15:53:38

Kedves Rita!

Köszönöm szépen, hogy böngészed a régebbi írásaimat is. Ezt szeretem, mert sikerült a főhősök szempontjából szerencsésen befejeznem. Mindig nem lehet szomorú véget írni, amikor olyan sikerült, kaptam is érte Wink

Köszönöm kedves szavaidat, szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2017. október 16. 12:51:37

Kedves Kata!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Igyekeztem hogy jó legyen a vége, elvégre mindig nem gyilkolhatom halomra a szereplőimet Smile

Köszönöm, hogy olvastál:
Kata

5772
Kata1984 - 2017. október 15. 13:04:00

Kedves Kata! Meghatóan szép szerelmi történet és Hála Isten boldog a vége. A 21 emberből sem "öltél" meg sokat!

4204
pathfinder - 2017. október 02. 09:36:29

Kedves Etel!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Igyekeztem magam beleélni Sabrina helyzetébe. Bár a repülés még mindig az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód, de sajnos az mindig nagy hírverést kap, ha lezuhan egy-egy gép, mert akkor egyszerre sokan halnak meg.

Köszönöm:
Kata

3313
paltetel - 2017. szeptember 09. 16:52:18

Szép kis történet: szerelem, katasztrófa, reménykedés, reményvesztés és újra találkozás!
Valósághűen írtad le történetet. Sajnos mind több ilyen katasztrófa történik.
Gratulálok történetedhez.
Üdvözlettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.