Tiszai P. Imre: Első találkozás ( + 18)
A dél-dunántúlon néhány út járhatatlan, keleten eső eső hátán. Busz, vonat szokás szerint késik. Kilencre kellene érkezni.
. . . . .
A Petőfi híd budai hídfőjénél szállt át a négyes villamosra. Jó volt pár percig a hideg megállóban várakozni. A távolsági buszon nagyon meleg volt és sokan voltak. Ügyintézés legtöbb embernek a fővárosban, vagy éppen vásárlás. Neki randevú. Az első. Nő akart nagyon lenni. Nőként boldoggá tenni őt.
. . . . .
A vonat persze késett. Ideges volt. Nem csak a késés miatt, de azért is mert szinte bénának érezte magát. Félt. Nagyon vágyott az első találkozásra. Érezte, hogy önbizalma kicsit cserbenhagyja. Egy hónapja készült erre a randevúra. A Keletinél gyorsan buszra fog szállni, igaz csak egy megálló a szálloda, de azzal is időt nyer.
. . . . .
A recepción nem volt reggeli váltás. Az ősz-öreg érezte, hogy álmos. Majd délben tud végre hazamenni - huszonnégy órázott. Egy londiner fiú támasztotta az oszlopot. Bámulta a járdán járó embereket. Egy-egy jobb női fenék után megnyalta a száját s vigyorgott a gondolaton, hogy "ott" is megtenné.
. . . . .
A Blahához egy járattal később érkeztek, a teremtés rendjének megfelelően férfiúi elsőbbséggel. Állt a szálló ajtaja előtt és várt. Nagyon messziről kiszúrta a hosszú, fekete hajú, szép arcú nőt. Nyúlánk alakja ringott, ruganyos léptei sietősek voltak.
. . . . .
Nekiment egy előtte imbolygó vörös hajú férfinak, aki kora reggel már a pohár fenekére nézett. Elnézést mormolt és sietett tovább. A piros átjárónál meg kellett állni, és akkor meglátta a kissé pocakos kedvest. Elmosolyodott. Eszébe jutott mennyire szégyellte a férfi a túlsúlyát. Igaz, valóban volt többlete alaposan, de olyan mackósan, olyan szeretni-valóan, olyan ölelni valóan. Végig nézett magán. A féllábszárig érő kék ruhája kiemelte karcsú derekát, ráfeszült a fenekére, hangsúlyozva a kerek formákat. Melltartót nem viselt, kislányos melleire büszke volt.
. . . . .
Zavartan néztek egymásra. Halk köszönés, egy gyors puszi és beléptek a recepcióra. Az ősz-öreg a foglalási nevet kérdezte, aztán két blankettát kellett kitölteni és a londiner fiú lenéző tekintetétől kísérve (csomagjuk nem volt) irány a lift és irány a harmadik emelet.
. . . . .
Az elfogódottságot oldani a tv hangja igyekezett elűzni. Rajzfilm ment, ahol Béni és Frédi idétlenkedett. Egymás mellé ültek a francia-ágyra. Néztek egymás szemébe. A nő kezéért nyúlt. Forró volt és érezte a pulzusszámot. Sok, sok, sok. Orvosnak nem tetszett volna. Neki igen. A másik kezével átkarolta a derekát és lassan magához vonta. Igyekezett természetes maradni és nem egy giccses kép szereplőjévé válni. Lassan indult a csók, aztán egyre forróbb lett. Véletlenül megharapta a nő nyelvét. Elnevették magukat és a nevetés valahogy felszabadította őket. A keze lecsúszott a térdig. Aztán tovább, a szoknya alá. Lassan simogatta a combokat. Érezte, hogy a test megremeg és érezte, hogy a vágy benne is feszülni kezd. A bugyihoz érve mintha áramütés érte volna, de nem volt megállás. Ujjai a göndör, selymes szőrök között barangoltak, és érezte a nedves gyönyört. A nő is közelített. Varázslatos keze volt. Életet adott - ott.
. . . . .
A nő szólalt meg:
- Várj! Ne rángasd a ruhám. Én akarom magam levetkőztetni neked.
. . . . .

Nézte. Nem titkolt mohó vággyal nézte. Finom mozdulatok voltak. Ahogy hátranyúlt a ruha cippzárját lehúzni, ahogy felfogta az alját és áthúzta a testén, fején, s mikor egy gyors mozdulattal hengerré tekerte és fotelba helyezte. Kislányos nyúlánk testén egy tanga takart csak némi kis részt. Felemelte a kezeit, pördült egyet. Két ujját a tanga szélei mögé dugta. Lassan hengeredett le combjaira a kékes-lilás apró nadrágocska. Szemérem szőrzete nem volt borotvált. Ahogy Isten megteremtette, sávban benyúlva a combjai közé kiemelte a szépség legszebbjét, a szemérem dombot. Itt-ott a nagyajkak rózsaszíne villant elő. A férfi szinte levegőt se kapott.
Felállt. Kikapcsolta a derékövét, de a nő mosolyogva megfogta a kezét:
- Majd én, engedd meg!
És lassan kibontotta a férfit a ruháiból. Miközben a pólót, a nadrágot levette és a szőnyegre dobta - apró csókokkal becézte a férfi testét. Ujjai mint a zongora billentyűkön játszottak rajta. Jó hangszernek érezte. Az utolsó darab után a férfiasságot emelte szájához és az már több volt mint csók. A férfi kibontakozott és ölbe kapta. A francia ágy megadóan nyögött egyet kettőjük súlya alatt, de talán élvezte is a ringást. Mintha a tenger hullámzott volna a szobában.
. . . . .
Szemben egy irodaház szégyenlősen lehúzta a rollóit az ablakokon, pedig csak a világ legtermészetesebb cselekedetét látta volna. Azt amiért Isten a férfit és a nőt megteremtette.
A szeretkezést. Amikor a lélek és a test együtt szeretkezik. Először. Amikor a legcsodálatosabb.
. . . . .
Zsúfolt volt a francia-ágy. Éva, Euridiké, Kleopátra, Beatrice, Esmeralda, Júlia, Kathrina és Ádám, Orpheus, Antonius, Dante, Qasimodo, Rómeó, Petruchio ölelte egymást. A világ valamennyi nagy szerelme bennük talált otthonra - míg ők, egymásban.
Elrohant a délután. A szembeni magas épület tükörablakai az alkonyi napsugárt vetítették a szobába, bár délnyugatról felhők gyülekeztek a égen.
. . . . .
A recepción váltás volt. Rövid-barna hajú nő jegyezgetett egy füzetbe. Az oszlopot ugyanaz a londiner támasztotta. Fizettek. A szálloda előtt magához ölelte a nőt. Érezte, hogy arcára forró könnyek futnak. Az álla alá nyúlt. Felemelte a fejét. Lágy volt a csók és lágy volt hangja is amikor megszólalt:

- Induljunk Szép Szerelmem. El kell érnünk a buszt, a vonatot. Köszönöm, hogy létezel. Köszönöm, hogy nekem létezel.

Egy gyors puszi s zavartan - mint mikor találkoztak - egymás szemébe néztek. Egy szót egyszerre mondtak ki:
- Szeretlek.
. . . . .
Száztizenöt év elindult. Kisebbik része a négyes villamos megállójához, a többsége pedig a buszmegállóhoz.
. . . . .
Február lévén valahol a Dunántúlon néhány út járhatatlan és az alföldön is nagy pelyhekben esik a hó. Messze még a tavasz.
2279
ermi-enigma - 2017. október 19. 19:18:45

Drága Évi

Azt hiszem neked nem kell bizonyítani, hogy ez a találkozás nem történt meg. Talán épp azért hiányzik belőle a "lélek". A valódi találkozás helye sem Bp volt.....és bizony ott nagyon ott volt a lelkünk....és bizony az a találkozás örök rabbá tett.....Boldog rabbá....

és maradok is az amíg élek...

Szeretve
iMRE

"Annyira

2279
ermi-enigma - 2017. október 19. 18:22:08

Kedves Rita

A Babunak írtak ezek szerint neked is szólnak.

Köszönöm, hogy olvastál..

üdv
iMRE

2279
ermi-enigma - 2017. október 19. 18:21:04

Kedves Babu

A száztizenöt év a pár együttes életkorát jelenti együtt...amit végül is nem jól írtam meg, mert 120-at kellett volna írnom...az én korom 67 volt akkor....az Övé 53.....ez együtt 120....hmm...ilyen nagyot tévedtem Smile

üdv
iMRE

5548
babumargareta - 2017. október 18. 11:13:06

Kedves Imre.
Nagyon szép szerelmi jelenetet tártál elénk ,de maradt bennem
egy nem tudom ,hogy is irjam , egy levegőben függés : és azután ?
"Száztizenöt év elindult",ezt nem értettem.
Gratulálok baráti szeretettel...BabuRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.