Baráth Zoltán: Szeráf
Földesi Mihály:

Megvallom!

"Amit nem érnek el a bölcs szavak,
mit ész fel nem fog sohasem.
Mit elnyeltek a hűs, végtelen tavak,
nem hallja fül, s nem látja szem.
Ezt hoztam el neked, bús szívembe zárva,
bejártam érte sok-sok zord világot.
Egy kalitkát, mely mindig sarkig tárva,
benne alázatos, sírig hű szeráfot."


A Szeráf a pincében, nehéz vasba és láncba verve lassan elhervadt, mint a leszakított virág. Bőre kiszáradt, kirepedezett. A Gazdag Ember, aki foglyul ejtette, időnként lesétált a pincébe, hogy ránézzen. Hozott ételt-italt, de a Szeráf nem nyúlt egyikhez sem. A Gazdag Ember próbált szóba elegyedni vele, ám a Szeráf csak némán hallgatott. Nem válaszolt egyetlen feltett kérdésre sem! A Gazdag Ember szinte már sajnálta, de egyúttal dühös is volt, látva a makacs ellenszegülést. Miután azon a forró, augusztusi éjszakán lezuhant az égből és belecsapódott a Gazdag Ember nagy és méltóságteljes háza mellett elterülő Kaszáló termőtalajába és elvesztette szárnyait, bénán, süketen, vakon hevert ott. A kutyák ugattak. A Gazdag Ember kijött megnézni, mi történt. Látta a nagy fényességet, először azt hitte egy üstökös csapódott a talajba, de amikor odament, látta a mély gödröt és benne az aláhullott angyali személyt, egyből bevillant neki, hogy mit fog ő ezen keresni! A Fösvénység utat tört gonosz szívén át. Hozta a láncokat, megvasalta a magatehetetlen testet és lecibálta a pincéjébe. Ez nagyjából egy hete történt. Azóta semmilyen reakciót nem sikerült kiváltani a Szeráfból. A Gazdag Ember emiatt éktelen haragra gerjedt.
- Hát jó! Ha te így, én is úgy! Felőlem meg is dögölhetsz itt lent!
"- ENGEDJ EL!" - hallotta meg hirtelen az első mondatot a Gazdag Ember. A szavak nem a Szeráf száját hagyták el, hanem csak úgy megjelentek a Gazdag Ember elméjében vörösen izzó billogként.
- Áh! Szóval mégiscsak szóba állsz hát velem?
"- MIT KÉRSZ CSERÉBE, HOGY ELENGEDJ? AHOGY LÁTTAM, MINDENED MEGVAN!"
- Adj nekem örök életet!
"- NEM TUDOD, MIT KÍVÁNSZ!"
- Nagyon is tudom!
Válaszolta a Gazdag Ember.
- Igazad van! A földi javak nem elégítenek ki! Megvan mindenem, ami kell, mégsem vagyok boldog és elégedett! Valami hiányzik!
"- MAGÁNYOS VAGY! TÁRSRA VAN SZÜKSÉGED, NEM ÖRÖK ÉLETRE! MEG TUDOM ADNI, AMIRE VÁGYSZ, CSAK ENGEDJ EL!"
- Még mit nem! Hogy netalán tán', ha rosszra fordulnak a dolgok, osztozkodnom kelljen a vagyonomon? Jó lesz nekem az örök élet, hiszen akkor örökké élvezhetem a fényűző életmódot!
"- MOST MONDTAD, HOGY MINDENED MEGVAN, ÁM MÉGIS BOLDOGTALAN VAGY! MIÉRT HAZUDTOLOD MEG ÖNMAGAD? LEGYÉL VÉGRE ŐSZINTE LEGALÁBB ÖNMAGADHOZ! NEM SZERETSZ ÍGY ÉLNI! UTÁLOD A MAGÁNYT, HOGY MINDENKI CSAK A PÉNZEDÉRT SZERET!"
- Mit tudsz te erről? Nekem Örök Élet kell és kész! Ha azt megadod, szabadon engedlek, becs'szó!
"- LEGYEN HÁT! DE VIGYÁZZ, MIT KÍVÁNSZ, MERT MEGKAPOD!"

A Szeráf és a Gazdag Ember közel voltak egymáshoz, csak egy rács választotta el őket. Hirtelen hatalmas fényesség támadt, mely magába foglalta mindkettejüket. Miután a fényesség kihunyt, a Szeráf a Gazdag Ember testében találta magát, a Gazdag Ember pedig a cellában, a Szeráf testében.
"- ÍMÉ NÉKED AZ ÖRÖK ÉLET, AMELYRE VÁGYTÁL ÉS NÉKEM A SZABADSÁG, MELYRE ÉN VÁGYTAM!"

Ezek voltak a Szeráf utolsó szavai miközben kisétált a pincéből, fel, a Gazdag Ember alakjában, a Gazdag Ember vagyonának birtokában.
- Hé! Várj! Ez így nem jó! Ez átverés! Gyere vissza! GYERE VISSZA!!!!

A Gazdag Ember az általa foglyul ejtett Szeráfba zárt testben még sokáig kiabált lent a saját pincéjében, ám kiáltozását már senki sem hallotta. "
5396
Kitti - 2017. november 02. 08:44:04

No, hát a Barátnak is Gratula! De a történet pazar!!Rose

5753
Moonfighter74 - 2017. november 02. 07:53:20

Köszönöm! Smile A vers egy barátomé! Őt is illeti a siker, mivel a vers nélkül nem született volna meg a történet! Smile

5396
Kitti - 2017. október 27. 18:21:09

Remek történet! Grat! Nagyon tetszett!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.