Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 23:04
A mai feltöltés befejeződött Jó éjszakát mindenkinek! Smile

2019.05.23. 23:03
József, a nyomtatott magazin negyedévente jelenik meg, nem havonta. Minden évben március, június, szeptember és december hónapokban.

2019.05.23. 22:09
Jó éjszakát.

2019.05.23. 21:57
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.05.23. 19:49
Kedves Józsi! Még nem kaptam meg a Holnap magazin áprilisi számát. Tudsz esetleg valamit róla? Köszönöm!

2019.05.23. 18:42
Kedves Józsi-Főszerkesztő
! A két könyvet megkaptam postával, köszönöm szèpen! Rita

2019.05.23. 17:09
Kellemes délutánt és szép estét mindenkinek. Smile

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Szántó László: fekete-fehér: Kilencedik történet (2017. november)
Mindent elborít a tömör sötétség, meteorzápor ömlik ropogva, feketén hömpölyög a tenger heves hulláma, imbolyogva susognak a tűlevelű fenyők a nedves szélben. Égig érő hegycsúcsok recsegve törnek oszlopként a végtelen magasba. Íme, a születés, de ki mondhatja el, hogy milyen: az, aki őrködve figyel művére, elrejtve azt a sóvár tekintetek elől, vagy aki itt tengeti egyhangú, szürke életét, ki az egyetlen ember errefelé.
A fiú ott gubbaszt a vadul tajtékzó óceán parti sziklaplatón a félelmetes szegélyig nyújtózva. A csipkézett partról szívszorító kép a rohamosan közeledő, fortyogó massza áramlása. Szorongó szívvel figyeli a távoli titokzatos végtelent, onnan remélve változást. Egy sudár fa magasodik csupán viskója sarkánál, dölyfösen, verítékezve próbál kapaszkodni a messzeségbe, kígyó tekergőzik törzsén; apró bogyói összehúzzák a fiú szájpadlását, miközben nagy várakozással szopogatja egymás után, bízva abban, hátha a következő majd valami más, sokkal nemesebb lesz. A rengeteg közepén megbúvó parányi kertjében néhány sápadt rózsa sóhajt ácsingózva az éltető vízért. Társasága egy fekete, sovány macska rendszeresen a lábainál dorombol, beszédes, bágyadt szemeivel bambán bámul rá.
− Meg kell teremtenem a boldogság, a teljesség birodalmát: az Édenkertet – biztatta magát −, mert ami eddig nem pusztított el, az mára már bizton megerősít. Ezen a sanyarú, mostoha földön szívós és magabiztos sereggel ér fel az ember, kinek szíve is kemény, ráadásul kedveli a Teremtő – lázadozik sorsa ellen.
Az ifjúból egykettőre férfi válik. Arca, lelke megedződik, mintha sok-sok év telt volna el, úgy kavarognak az események egymást követve, fejében sűrű kavalkád tombol, akár egy lebilincselő szonáta hangjegyei. Gondolatai magára maradnak, rejtett energiáit mozgósítja, hogy táplálékkal lássa el nemcsak testét, elméjét is. Lassan kezd a magában alkotott képekhez szavakat társítani, szinte belevakul az ábrándokba, megsüketül a csendtől. Mialatt tekintetével bejárja szűk tanyáját, kezén vastaggá duzzadnak az erek, száraz nyelvét forró iszapszemek karcolják.
Másnap mégis közönyös hangulatban üldögél a kopár sziklaormon, nem izgatja a fodrozódó, kusza hullámok csapzott melódiája sem, csak hallgatta szigorú morajlásukat, ujjai erősen kopognak a köveken. Kurta, nem épp ideillő zajfoszlány riasztja. Kialvatlan szemekkel mustrálja elszigetelt, primitív birtokát, és meglepetten tapasztalja az elevenség csalhatatlan jeleit. A gyümölcsfáján óriásivá dagadt almatermések a fénytelenségből kitörni kívánó férfi számára elképzelhetetlen színekben mosolyognak. Öblös markában ide-oda forgatja az egyiket, de a harapást megelőzi a látomás, melytől nyitva marad éhes szája. A távoli bércek párafüggönyénél, a narancsszínű napsugarak találkozásánál hatalmas félkör ível, hidat húz a szikrázó víz felett, színes csíkokat rajzolva az égre. Mintegy varázsütésre tobzódó színorgia lepi be a tájat, jól megkomponált szimfóniában egyesülve. Izzasztó, só illatú levegőt hoz a langymeleg, a kócos fuvallat mámorossá teszi a feléledt természetet. A meleg napsugarak kisimítják végre a földi óceán szilaj habjait. A férfi kitárja széles karját, hogy az illatos kis tulajdonát magába szippanthassa, fejében egybeolvadnak bús és víg harmóniák.
Káprázatos fény robban a zeniten, ragyogó piciny csillagokká zúzva a látványt, mint gyenge vízcseppet a parázsló nap, a gyűrűző tengert puha kobaltkék paplanként fedik be szelíd hullámai. Sűrű örökzöld bokrok guggolnak az erdő szélén a terebélyes fák árnyékában, naptól megittasult cseppnyi bogarak döngicsélnek a virágok illatos kelyheiben. Lubickol a friss élet a halványkék égbolt alatt. Hirtelen beforrnak a teremtés okozta mély sebek. Valóságos crescendo: érzelmektől hevítve gyúl lángra az aktív vadon dolce szólama.
Felszárad már az eső áztatta föld; a férfi meleg, barna szemei mégis párásodni kezdenek, nehéz kordában tartani túlcsordult érzelmeit. A nyomasztó homály tüstént tovarebben szívéről, mint egy lenge tavaszi bárányfelhő. Szent hite az újjászületésben oly szilárdnak bizonyul, mint az a masszív kőszikla a barlangnál, ahonnan egy angyali tünemény libben elő nesztelen. Egy álomszép lányt pillant meg, ki sajátos, a bimbózó szenvedély színeiben: sárgán, zölden és violán tündöklő kendőt visel, a vállán nyugszik elomló, selymes haja. Zöld szemei epekedő vágyakozással telnek, keble ritmikusan hullámzik, keskeny csípője lágyan ring. A környező fákból, bokrokból a szabadság himnusza üzen, férfi és nő menten egymásra hangolódik. Hisz csakis a rezgés számít, a húrok feszültségén múlik a szép dallam, mely megolvasztja a legacélosabb szellemet is.
Az ifjú megbabonázva áll, gyöngyöző homloka lázasan izzik, testében az eddig sohasem tapasztalt kéj lesz úrrá. Megszületik benne minden ösztön magva, az érzékiség ura, a Szerelem. Sejti, valami újnak, valami megmagyarázhatatlan élménynek a kezdete ez. Bízik benne, a végtelenbe tart. Összeforr a teljesség, az összhang, a zene, végül a fény, melyek most is a szépséget hozták létre.
Feledve ellenállásának maradék morzsáit, remegő lábakkal sodródik a lány felé, reszkető kezeit nyújtva neki, mikor amaz búgó hangon szólítja meg:
− Szervusz, Ádám! Én Éva vagyok. Akit látsz, az egy álom, csupán egy képmás. Mostantól az életünk sem lehet más, mint egy hosszú-hosszú álom, tehát a halál is csak egyfajta álomkép lesz, mely egy tudatos életben folytatódik az idők végezetéig, csak éppen nem tudunk fizikai testünkbe visszatérni. Gyere, versenyezzünk! – javasolja, majd könnyed suhanásnak ered a tengerpart puha homokjában.
A felajzott szerelmes kábán veti magát utána. Szaladnak. A lábak kitartóan csattognak a sziklák szabdalta parton, kapkodva nyelik a párás, sós levegőt. Hamarosan belépnek a boldogság rácsaiból szőtt érzékiség börtönébe, az éjszaka takaróként borul testükre, saját örömüket a másik parázsló szemében látják viszont. Aphrodité áldásával összefonódik a pár, repülnek a beteljesedés, a tökéletes összhang felé, véget vetve a fekete-fehér nyárnak…
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.