Hirth Éva: Soha nincs késő (2017. november)
A kenyerem javát már rég megettem, csendesen vártam, mikor jön értem a kaszás, de helyette eljött értem a szerelem, el sem hittem, hogy van ilyen.

Egy délután kopogtattak, nyitom az ajtót ott áll egy velem egykorú férfi, kérdezem tőle.
- Mondja, kedvesem kit keres, talán eltévedt?
- Nem dehogy hozzád jöttem, nem ismersz meg? - feleli
Gondolkodtam ki lehet ez az öreg, de nem jöttem rá, csak néztem a szemébe, emlékeztetett valakire, de nem és nem tudtam rájönni. Mire újra megszólalt.
- hát szomorú vagyok, ezek szerint nagyon megöregedtem, az osztálytársad voltam még általános iskolában én vagyok a Szabó Béla
- Úristen - kiáltottam és gyorsan berángattam a házba.
Nagyon sok mesélni valónk volt egymásnak, megkínáltam egy kávéval és beszélgettünk, szóltam neki.
- hej, Béla idd már azt a kávét, mert kihűl - de csak nem akarózott neki, sőt inkább kifelé jött, mint befelé
- Nem ízlik, ne idd meg!
- Hát a kávé még ízlene, de a sok só benne nem akar lemenni a torkomon.
Nagyokat nevettünk, az idő gyorsan repült már esteledett, megbeszéltük, hogy holnap találkozunk, és sétálunk egyet, megpusziltuk egymást és Béla elballagott.
Alig jött álom a szememre, már úgy vártam a holnapot.
Mindennap találkoztunk és igazán megfiatalodtam a bókjaitól.
Egy nap nagy virágcsokorral állt az ajtóban, néztem rá még szólni sem tudtam, de már ott térdelt előttem és ennyit mondott.
- Mondd, te gyönyörű asszony leszel a feleségem?
- Ó hát persze - feleltem nagy vigyorral az ajkamon...
Elindultam befelé, de Béla nem jött, nézek vissza hallom szavait.
- Hát drága mennyasszonyom, nem lesz esküvő, ha innen nem segítesz fel!

- Hát te aztán egy igazi Rómeó vagy - mondtam neki, és kacagtam.

Összekötöttük életünket egy pár hét múlva, és boldog voltam, hogy ami még ajándék a jó Istentől azt Bélával tölthetem. Nagyon sok kedves öreg barátunk eljött az esküvőnkre és osztoztak a mi örömünkben.
Nászútra is elmentünk, Szerbiába és eldöntöttük, hogy megnézzük a Studenica - kolostort.
Nagyon sokat kellett gyalogolni, mire odaértünk már nem bírtam felmenni a dombra, drága Bélám mögém állt belemarkolt jó nagyra nőtt fertályomba és úgy tolt fel a kolostorig, mikor felértünk Béla leheveredett a fűbe és imádkozott, hogy adjon az Úr egy kis levegőt neki. Szép nap volt, visszafelé inkább üldögéltünk egy pár órát, de megvártuk a buszt, elfáradtunk, de csodaszép nap volt.

Lejárt a nyaralás kissé elcsigázottan értünk haza. Barátaink már vártak bennünket és folyton azt mondták.
- Hej de megfiatalodtatok! - és öleltek bennünket.

Hálát adok Istennek, hogy a karomba sodorta Bélát, mindig mindent kitalál, hogy napjaink vidáman teljenek, sokat nevetünk, együtt énekelünk, borzasztó hamisan, de nekünk tetszik. Sokat sétálunk, még a vidámparkba is elmentünk a minap, mit mondjak mozgalmas az életünk, nem unatkozunk, csak most nehogy kopogtasson a kaszás is, Béla optimista ,de azért egy jó nagy lakatott tedd az ajtóra.

Írta: Éva Hirth
4991
bogyi - 2018. január 11. 20:18:04

Nagyon szépen köszönöm kedves Rita! és Kitti!Heart

5396
Kitti - 2017. december 17. 22:12:56

Ej, de tüneményes, vidám és előremutató kis történet ez! Szívből gratulálok! Rose

4991
bogyi - 2017. november 27. 16:14:28

Köszönöm szépen drága KatákHeart

5772
Kata1984 - 2017. november 26. 15:58:38

Teljesen egyetértek Katával. Nagyon szép szerelmes történet, bár tudtam volna olvasni még többet is belőle. Smile. Az idős emberek is lehetnek boldogok, sőt legyenek is, ha tehetik! Ne adják fel, mert ki tudja hány évig élünk.

Szeretettel olvastalak:

Kata

4204
pathfinder - 2017. november 24. 15:40:40

Kedves Éva!

Ez nagyon tetszik! Elvégre azért, mert öregszik az ember, miért kéne megkeseredetté válni? A humor fiatalon tart! Smile

Gratulálok a humoros és kedves írásodhoz! Szeretettel:
Kata Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.