Bige Szabolcs Csaba: Ünnepi fények: Második történet (A fenyőfák roskadoztak) (2017. december)
A fenyőfák roskadoztak a hótól. A menedékház ajtajában álltunk és néztük a holdfényben fürdő havas tájat. Egy lesuppanó hó pamacs törte meg csupán a csöndet. Csönd volt a csillagfényes táj felett, és csönd volt a szívünkben is. Áhítatos csönd!
Mintha angyal szállt volna át felettünk...
A betlehemi csillag, a megilletődött pásztorok, a napkeleti bölcsek, s a Kisded járt az eszünkben.
Ünnepelni jöttünk fel ide - és milyen jól tettük! Az áhítatot megsokszorozta a havas karácsonyi pompája.
A gondnok András bácsi nyomait követve jöttünk fel a Hargitára, Adventet ünnepelni, s Karácsonyt köszönteni. Akkora hó fogadott, akár a mesében (!), a ház emeletéig ért, az erkély ajtón kellett bemennünk. A gyerekeknek nagyon tetszett a hó fogsága, hogy a földszintből alagsor lett, s hogy sem a bejárati ajtót, sem az ablakokat nem lehetett kinyitni.
Most a Szentestén mind itt álltunk bámulva a csodát, az éjszakai havas csodáját. A hold fényében messze le lehetett látni a völgybe, s a fenyők felett a távolabbi hegyhátak is ide sejlettek. Nem messzire a tisztás szélénél valami mozgás most megzavarta a csöndet. Vaddisznó csorda bukkant fel, s mi mozdulatlanul álltunk. Az állatok nem jöttek ki a tisztásra, csak az erdő széli fák alatt maradtak. Ott nem volt olyan mély a hó, s abban turkáltak ennivaló után. Az egyik gyerek - Karcsika - eltüsszentette magát, s ez úgy hangzott a csendben, mint egy csattanás. Erre a disznók méltatlankodó röfögéssel elkocogtak.
Visszatértünk a meleg szobába, ahol a feldíszített kis karácsonyfa várt ránk, s a terített asztal.
Mielőtt otthonról elindultunk volna levelet hozott a posta, s azt magammal hoztam, hogy itt az ünnepi asztalnál felolvassam.
Íme, a levél:

"Az ünnepi várakozás, az ünnepre való készülődés tölti el az embert ilyenkor Karácsony és Újév előtt.
Alázatra késztet a szülés misztériuma, s a remény az idő méhében fogant jövő áldása iránt.
Visszatekintő szemeink előtt leperegnek az elmúlt esztendő örömei, bánatai.
Jutott belőlük.
A bánat tengerén átúszva a jobbítás szándékával kapaszkodunk ki a partra, s az öröm perceit elraktározzuk, legyen mit elővenni, ha ránk tör a magány.
Az ünnep kegyelméből merítünk hitet és reményt - hitet, hogy megtart a Fennvaló.
Reményt, hogy töretlen hittel és erős lélekkel nem hagyjuk magunkat eltiporni.
Az önmagunkba vetett hit ad erőt küzdelmeinkhez - a Mindenható kegyelme által.
Hát, "ne csüggedj!" - mondom az ének szavait idézve.
Nem elég ezt mindegyre ismételni, mert nagy akarás kell, hogy úrrá legyünk az évszádos csüggedésen, szomorúságon, bánaton.
Nem ok nélkül szól így a mondás: "búsulva vigad a magyar", nem véletlenül tragikus a hangvétele népdalainknak, hiszen majd mindenik temetővel, halállal végződik, még akkor is, ha a szerelemről szól.
Évszázadok szenvedése jut ebben kifejezésre.
Az Advent, a Karácsony ünnepére éppen azért van nagy szükség, törje meg a bánat varázslatát, hogy tudjunk bízni egy igazságosabb holnapban és hittel higgyük, számunkra is megváltást hoz a születő Kisded.
"Örvendezzetek!" - szólott az angyal a pásztorokhoz.
Örvendezzünk mi is!
Örvendezzünk tiszta szívvel, ne az anyagi, hanem a lelki gazdagságnak, így lesz nyugodt az álmunk!
Kedveseim! Legyen hitetek önmagatokban és a mindenható Úristen megtartó erejében!"

Körbe ültük az asztalt, s jóízűen nekiláttunk a szerény vacsorának, de itt fenn a fenyők koszorúzta hegyen fenségesen ízlett.
- Jövőre is jöjjünk ide karácsonyozni! - kiáltott fel Karcsika.
- Hogy majd akkor is elriasszad a malacokat? - kérdezte anyuka.
Ezen a megjegyzésen mindenki jót kacagott...

Legyen Mindenkinek áldott Karácsonya!
2720
bigeszab - 2017. december 12. 14:31:23

Kedves Rita!
Köszönöm a jelzésedet!

Áldott Adventi várakozást!
Szabolcs Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.