H. Gábor Erzsébet: Ünnepi fények: Harmadik történet (2017. december)
(Karácsonyi varázslat)

- Sziasztok! - kiáltott oda a társainak Tomi, és elindult hazafelé. Nem volt nehéz az iskolatáska, mert a tornacucc benn maradhatott a suliban, és csak négy órájuk volt ma is. Két utcányira laktak az iskolától, így még szülői kíséretre sem volt szükség, csak néhány percnyi volt az út.
A kirakatok előtt mindig elidőzött, magával ragadta a színes ünnepi készülődés. Főleg a játékbolt kirakatát szerette nagyon, imádta a plüss állatkákat. Csúfolták is érte eleget, azért mégiscsak harmadikos nagyfiú már, igazán kinőhetne ebből a szenvedélyéből. Más gyerek kisautókat hord a nadrágzsebében, ő meg mini plüsskutyát rejteget a táskájában. Istenem, mennyire szeretne egy igazi kiskutyát, de anyáék hajthatatlanok!
- Mit kezdenénk szegénnyel ebben a szűkös tömblakásban, csak szenvedne a kutyus is. Kutya csak kertes házba való! - mondták.
Jaj, dehogyis! Ellakhatna, a kis szobámban, nem kell ahhoz nagy hely, és még aludhatna is velem, - gondolta, de már el is hessegette a gondolatot, hogy valaha is élő kutyusa lehet.

Már messziről látta a koldust. Ott ült a sarkon, a nagy boltíves kapu előtt, és várta, hogy valaki szánja meg, legalább egy kis aprópénz erejéig.
Öregnek látszott a sötét, ráncos bőre, és a hiányos fogai miatt. Mindennap ott ült, rongyokba burkolózva, félig alva, félig ébren. Aki tehette kikerülte, a legtöbb ember rá sem nézett.
Nem úgy Tomi!
Mindennap megállt előtte, és váltott vele néhány szót, pedig a koldus nem volt valami kedves ember, volt, amikor válaszra sem méltatta, és sohase mosolygott.
Ha maradt valami az ebédből, egy fél bukta, vagy az uzsonnából egy darabka kifli, Tomi nem dobta el, inkább elhozta neki. Nem tudta, hogy mi vonzza ehhez a koszos éhenkórászhoz, - hiszen még a nevét se árulta el -, de mintha valami furcsa erő vonzaná, sodorná errefelé minden áldott nap.

- Jó napot! Köszönt rá a koldusra, amikor odaért. A koldus felemelte a fejét az ismerős hangra, valamit motyogott, aztán folytatta a babrálás. Egy fadarab volt a kezében meg valami késféle, és amikor nem bóbiskolt, egyfolytában farigcsált.
- Alma! - nyújtotta a koldus felé Tomi a kis jonatán almát. Ma kettőt kaptunk uzsonnára, de nekem bőven elég volt egy is. Egye meg, biztosan éhes. Az öreg elvette az almát és az ölébe tette.
- Majd később megeszem, köszönöm, - suttogta rekedtes hangján.
- Holnap már nem jövök! - mondta Tomi, egy hétig Hédi mamáéknál leszek, utána meg téli szünet. Maga hol lesz Karácsonykor?
A koldus hunyorgó szemekkel nézett rá.
- Karácsonykor? Hát itt, hol lennék? - kérdezte.
- Nincs senkije, ahová mehetne?
A koldus összeszorította a száját, nem válaszolt, rá se nézett, tovább faragta az életlen bicskájával azt a kis valamit.
- Akkor, viszlát! - mondta Tomi, és szapora léptekkel elindult hazafelé.
- Hé!- kiáltott utána a koldus. És a kutyával mi van?
- Milyen kutyával? - fordult vissza Tomi.
- Hát azzal a kis fehér bozontossal, amire annyira vágytál, megkapod Karácsonyra?
- Nem! Sajnos nem! - szól vissza elszorult torokkal Tomi, és megszaporázta a lépteit. Sietnie kell, nehogy anya aggódni kezdjen, mert megint elbámészkodta az időt...

Hófehér Karácsonyra ébredtek. A hó beborította a hegyeket, a fákat, a háztetőket.
- Jaj de szép! - kiáltotta Tomi, amikor reggel kinézett az ablakon. Azt hitték már, hogy fekete karácsonyuk lesz, és mit ad az ég? Reggelre, gyönyörű hódunna takart be mindent!

Apa beleszabta a formás kis ezüstfenyőt a tartóba. Gyönyörű lett!
Anya egész nap a konyhában sürgött forgott. A foszlós diós és mákos kalács illata belengte az egész lakást.
- Nagyon finom! - mondta Tomi, amikor áhítattal beleharapott a mákosba, és anya arcára nyomott egy nagy puszit az elismerése jeléül. Anya fölszelte a sütiket, és szép sorban egy fényes, ünnepi tálcára tette.
- Anya, lemehetek egy kicsit a hóba? - kérdezte Tomi.
- Menj, kicsim, menj csak, de öltözzél jól fel, nehogy megfázz!
Tomi egy szalvétába csomagolt egy egy szelet kalácsot, és a kabátja zsebébe rejtette.

Ropogott a friss hó a talpa alatt. Megcsúszott, és nagyot huppant, de csak mosolygott saját magán, szerencsére nem esett semmi baja.
Már messziről meglátta a koldust. Félt, hogy talán a hóesés miatt nem lesz majd a helyén. Kissé beljebb húzódott a kapualjba, és még több ruhát tekert maga köré, csak a két szeme látszott ki. Ahogy meglátta Tomit, mintha megcsillant volna a szeme, lehet, hogy még egy apró mosoly is átsuhant az arcán a szakadt rongyok mögött.
- Kalács! Anya sütötte! - nyújtotta a koldus felé a finom süteményt.
Az öreg elvette. Arcáról lefejtette a kendőt, és az orrához tartotta a kalácsot. Mélyet szippantott az illatából, majd nagyot harapott bele.
- Finom! - mondta, és pillanatok alatt felfalta az egészet.
- Megyek is! - mondta Tomi, segítek anyának feldíszíteni a fát, és már el is indult.
- Várj! - mondta a koldus, és lázasan kutatni kezdett a szakadt szatyraiban. Megvan! - mondta, és egy kis újságpapírba csomagolt valamit adott át Tominak.
- Mi ez? - kérdezte a gyerek.
- Majd meglátod, csak otthon bontsd ki! - és már kuckózta is be magát a koszos rongyai közé.
- Köszönöm szépen, boldog karácsonyt, szólt vissza, futva, Tomi.

- Jól átfagytál! - paskolta meg piros arcocskáját, anya. Gyorsan vetkőzz le, és kezdhetjük is díszíteni a fát.
A karácsonyfa gyönyörű lett.
Tomi már alig bírt magával. Mikor lesz már este, mikor jön már a Jézuska? Vajon milyen ajándékot kap?

Amíg megfürdött, a díszes csomagok is helyet kaptak a fa alatt.
Apa meggyújtotta az apró kis színes gyertyákat. Elénekelték a Csendes éjt...
Szanaszét hevertek a földön a papírok. Tomi nem győzte bontogatni a sok ajándékot. Örült a kisautóknak, a Legonak, és a kedvenc, áhított mesekönyv is a fa alatt várta.
Nem volt könnyű ott hagyni a sok szép, új játékot, de tízet ütött az óra, eljött a lefekvés ideje.

Sokáig nem tudott elaludni. Végigpörgette magában a készülődést, az estét, az éneklést, az együtt töltött órákat, és a sok, már régen vágyott játékot is mind, látta maga előtt.
Hirtelen jutott eszébe a koldus ajándéka. Csendben kiosont a szobájából, és a sötétben, kivette a kabátja zsebéből az újságpapírba csomagolt valamit.
Visszament a szobájába. Felkattintotta a kis éjjeli lámpát. Izgatottan tépte le róla a papírt. A kis valami, a puha szőnyegre esett. Óvatosan felemelte, és szemügyre vette a lámpa fényénél. Egy kis faragott kutyus volt, göndör szőrrel, és tüneményes kölyökkutya pofácskával. Olyan kicsi volt, hogy elfért a markában. Épp úgy nézett ki, mint amilyen kutyusra mindig is vágyott. Lekattintotta a lámpát. Könnyek lepték el a szemét. Az ajándékát szorosan a markában tartva aludt el, mélyen, és boldogan. Azt már észre sem vette, hogy a kis szobát egy percre, olyan fényesség ragyogta be, mint amilyen a mennyekben lehet talán, amikor minden csillag kigyúl, hogy együtt örüljenek egy új kiscsillag születésének.

Reggel arra ébredt, hogy valami puha szöszmösz megcsiklandozza az orrát, aztán mintha, halk nyüszögést hallana, nagyon közelről. Ahogy kinyitotta a szemét, a párnáján megpillantott egy hófehér, göndörszőrű, édes kis kutyakölyköt, épp olyat, mint amilyet a koldus faragott neki. Apró fekete szemei úgy ragyogtak, mint a gyémánt. Megfogta a kis kutyust és az arcához emelte, mert érezni akarta az illatát, hallani a szuszogását, és elhinni azt, hogy él, hogy van, hogy ez az övé, az ő élő kutyája!
Nagyon boldog volt. Végre teljesült az álma!
Felemelte a paplant és kereste a kis faragott kutyust, de az nem volt sehol. Csak a szakadt újságpapír darabkák árválkodtak a színes szőnyegen...

A koldust azóta se látták, Tomi se, más se. Nyoma veszett még azon a mennyei fényű, felejthetetlen, Karácsony éjszakán.
2175
hzsike - 2018. január 23. 15:44:46

Kedves Rita, kedves Margit!
Köszönöm szépen, hogy olvastátok.
Szeretettel:Zsike Smile Smile

5535
jade1023 - 2018. január 22. 15:20:54

Nagyon szép,megható történet!
Gratulálok a nyereményhezHeart!

2175
hzsike - 2018. január 11. 19:28:13

Köszönöm szépen, kedves Rita. Ölellek.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.