Auerbachné Tóth Katalin: Egyszervolt hóember
December elejét mutatott a naptár, és mintha a hófelhők ismerték volna a naptárt: a decemberrel a havazás is beköszöntött. Szombat délelőtt kezdtek el szállingózni a fehér kristálycsillagok. Először csak egy-kettő mutatóba, megtapasztalni talán, hogy örömmel várják-e már őket? Ki tudja. De valószínűleg jó híreket továbbíthattak a társaiknak, mert egyre sűrűbbé vált a havazás.

A két kisfiú hamar észrevette a szállingózó hópelyheket.

- Anyu, apu, havazik! Nézzétek!

Már négyen kukucskáltak ki a lakásból az ablakon, figyelve a terasz korlátján gyülekező fehér pihéket.

- Mikor mehetünk ki?
- Mikor lesz annyi, hogy hógolyózhassunk?
- Szánkózni akarok!
- Elég nagy már?
- Essél gyorsabban, havacska!

A gyerekek ki nem fogytak a kérdésekből és az ötletekből, hogy mit szeretnének csinálni kint a hóban. De egyelőre még épp csak a fűszálakon ült meg a hó. Ez egy hógolyóra is kevés lett volna, nemhogy a szánkótalp alá... Anyuka viszont megoldotta a helyzetet, és elterelte a türelmetlen ifjak gondolatait:

- Először a házi feladatot kellene megcsinálnotok, fiúk, nem gondoljátok? Addig én elkészülök az ebéddel, és reméljük addig elég hó is fog esni!

A fiúk, bár közel sem örömmel, de nekiláttak a házi feladataik megírásának. Ha másra nem is, arra legalább jó ez a fránya házi, hogy elteljen az idő ebédig - gondolták. Épp készen is lettek a házi feladatokkal, mikor anyuka szólt, hogy kész az ebéd. A fiúk elpakoltak az étkezőasztalról és megterítettek.
Ebéd után segítettek a mosogatásban és a törölgetésben is.

A hó pedig, mintha csak tudta volna, hogy milyen szorgalmas fiúcskák akarnak velük játszani, rendületlenül esett. Az intenzitása változott, hol nagy pelyhekben szakadt, hol apró pihék szállingóztak, de már órák óta tartott a havazás.

- Kimehetünk már?
- Elég nagy már a hó? - kérdezgették a fiúk egyre-másra.

Délután kettőkor végre eljött a nagy pillanat. Meleg pulóver, anorák nadrág, vastag kabát, sapka, sál, hótaposó, vastag kesztyű. Lehet menni kifelé! A gyerekek már a kertben élvezték a havat, mire a szülők is felöltöztek, hogy kimennek. A gyerekek örömmel gyúrták a hógolyókat, amikkel célba dobtak a garázsajtóra, házfalra. Aztán készült hóangyalka is. Közben pedig apuka előszedte a pince mélyéről a már vagy 8 hónapja ott szomorkodó szánkót, amit üdvrivalgás fogadott. Apa lehetett Rudolf, a két fiúcska meg a Mikulás és segédje a szánon - így tettek jó néhány kört az udvaron.

- Anyuci, te mit csinálsz? - vették észre a fiúk, hogy anyuka egy hógolyót hemperget a földön.
- Hóembert készítek. Segítetek ti is?
- Igen!
- Persze!

Már hárman görgették a hógolyókat a földön, a kisebbik fiúcska pedig a hóember kezeit gyúrta össze. Nem sokkal később egy jó méteres hóember állt az udvaron, mintegy őrizve a garázst. Hóból volt a mokány testőr-legény. Répából volt az orra, gyümölcsleves dobozok kupakjából a szemei, kavicsokból a gombjai, egy kiszuperált, fejre fordított virágcserép volt a kalapja. Talán nem a legszebb hóember a világon, de a gyerekeknek így is tetszett. Elköszöntek tőle, mikor már átfagyva bementek a házba melegedni. És este az ablakból is kapott két "jó éjszakát, hóember!" jókívánságot.

Nem volt a legszebb hóember, sem a legnagyobb. De azoknak a fiúcskáknak az emlékeiben valószínűleg örökké fog élni...
4204
pathfinder - 2017. december 15. 12:36:55

Kedves Ica!

Köszönöm szépen, hogy itt jártál és olvastál! Smile

Szeretettel:
Kata Heart

3649
Oroszlan08 - 2017. december 11. 16:35:44

Tetszett a történeted kedves Kata!Smile
Szeretettel olvastam: Ica

4204
pathfinder - 2017. december 11. 14:18:15

Kedves Babu!

Köszönöm szépen! Smile Igen, aktuális volt itt is, az első decemberi havazásban készült a hóemberünk, ami vagy 2 napig állt is, mielőtt kissé összeroskadt. De remélem, hogy nem ő volt az utolsó az idén télen Smile

Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2017. december 11. 14:16:44

Kedves Kitti!

Azért fényképről is gondoskodtunk a hóemberről. És milyen jó, mert már egy hét elteltével csak egy maroknyi hó mutatja, hogy hol állt. De lehet, hogy mire hazaérek, már annyi se...
Rudolf pedig a piros orrú rénszarvas, a történetben a férjem, aki húzta a szánkót, de neki csak a hidegtől lett piros az orra Wink

Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2017. december 11. 14:14:53

Kedves Viola!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Smile A történetben a múlt heti havazást írtam meg, kicsit kiszínezve, de a lényeg az volt, hogy a nap végén együtt csináltuk négyen a közös hóemberünket Smile Néha kiborít a két kis ördögfiókám, de olyankor én is emlékeztetem magam, hogy 10 év múlva majd visszakívánom a mostani időszakot minden nyűgével együtt Smile

Köszönöm, hogy olvastál! Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2017. december 11. 14:13:27

Kedves Rita!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Smile És tényleg ritkán havazik, bár talán épp ezért várják a fiaim annyira. Én szeretem a havat, még a hideget is, igaz, csak kint. Wink

Szeretettel:
Kata Heart

5548
babumargareta - 2017. december 10. 16:35:27

Aranyos törtönet,most éppen aktuális,legalábbis nálunk.
Gondolom Rudolf a rénszarvas ,jól összefontad !
Gratulálok Kata szeretettel....BabuHeart

5396
Kitti - 2017. december 09. 10:02:28

Kedves történet. Lám, a hóember emlékét mi, szülők ültetjük a gyermeki lélekbe. Egyre azon töprengek, hogy ki az a Rudolf?? Smile
Rose

277
farkas viola - 2017. december 09. 03:11:34

Kedves Katalin!
Örömmel és átérezve olvastam írásod a családi együttlét örömeiről. Igen, ez csak ott lehetséges, ahol kisgyermekek vannak.
Gratulálok és Áldott Ünnepeket kívánok szeretettel: Viola RoseHeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.