Simon Dávid: A szomorúságról
Verseimben semmi szomorúság nincs, én az élet szomorúságát mondom el.
A szomorúságot is ünneplem, néha gyászruhában, néha fehérben. Ha el is menekültem néha, mielőtt igazán fájt volna, mindig megálltam meztelen igazságomban mások előtt. Nem kértem senkit semmire, hogy mégis elöntöttük egymást fájdalommal, az az élet műve. A bánat által lehetsz csak teljes, és ha óvod magad, belül vérzel el, mert nem éltél igazán. Végül csak a sebek maradnak, gennyes forradások a szép emlékek helyén. És mégis hiszek e kettősségben, a fájdalom és öröm egységében. Ezért szeretem a fájdalmat, megölelem néha részegen, becézem, simogatom és elárulom neki, hogy félek. Hogy aztán angyalok vagy ördögök válasza sustorog a rosszul megvilágított szobám falain át, nem tudhatom. Ugorj, menekülj, mindegy. Élni akarok, nyíltan, mégis féltve magam, szeretni sorsom, esőt, telet, fullasztó nyarat, bódult perceket, józanságot. Nem akarok haladni, se egy helyben állni, se sodródni. Kilépni se akarok az időből, de szenvedni se tőle. Csak elfogadni, amit kapok, dehát, csak küzdök a jobbért. Szeretettel gondolok minden bukásra, mert én vagyok az is, és azt tudom a leginkább, hogy nem számít, én ki vagyok. Észlelem a dolgokat köröttem, tudósítok róla, magam is megfigyelem, riporter vagyok, lejegyzem Istennek, vagy igazából sokkal inkább magamnak, hogy
mi vesz körül, mi jár át, és a sok érzés közt mikor mit tudok épp tenni. Mint valami kislányos napló minden versem mélye.
Aztán néha beérzem, hogy minden bennem történik, minden külső dolgot én formálok a saját vágyaim szerint, és lehet, hogy néha pont a szomorúságra vágyunk mindannyian.
Nem kérek szenvedés nélküli boldogságot, se mást. A szomorúság valójában a legnagyobb boldogság.
5772
Saranghe - 2018. január 07. 21:16:38

Kedves Dávid!

Teljesen értem, és átérzem, amit írtál. Nevetni csak az tud igazán, aki eleget sírt. A boldogságot is az értékeli, aki gyakran volt szomorú. Szerintem is nagyon fontos a szomorúság. Ebből tudhatod meg, hogy mi fáj igazán, ki vagy mi fontos számodra. Sokszor így vesszük észre sajat érzéseinket.
Gratulálok írásodhoz, tetszett! Smile

Szeretetettel:

Kata

4270
simondavid - 2018. január 07. 18:56:17

"A boldogság útszéli szemét, szedhet eleget, ki lenyújtja kezét." W.S.

5396
Kitti - 2017. december 09. 09:51:17

Eltöprengtem az írásodon Dávid. Értem, hogy a szomorúság tisztelete ott benned él. Viszont a boldogság fogalmát még eddig senki nem fogalmazta meg számomra egyértelműen és ennek definíciója nélkül viszonyítani egy negatív érzéshez szerintem nem méltó. Hiszen a boldogság egy eufórikus állapot pillanata. Egy sikeres vizsga, egy új élet születése, egy beteljesedett szerelem pillanata. Nem tart sokáig, de felemel, endorfinokat termel és büszkeséggel vegyes elégdettséget ad. A szomorúság viszont akár évekig is tarthat, egy keserű, visszahúzó érzelem, aminek semmi köze a boldogsághoz.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.