Putterer Magdolna Léna: Orgonaágak az égig érnek
Emlékszem , minden év tavaszán virággal kezében tért haza a munkából.
Elhozta nékem a legelőször kinyíló hófehér hóvirágot, kék ibolyát, vagy az illatos lila orgonát.
Tudta , mivel tavasszal születtem , imádom a tavasznak minden virágát .


Amikor kettesben sétáltunk az utcákon és ha meglátott egy szép orgona bokrot valakinek udvarán , átugrotta a kerítést , majd egy szál orgonával tért vissza hozzám .
Boldogan nyújtotta át nekem.
Egy alkalommal szintén így tett, átugrotta a kerítést ,de kijött a házból a háznak úrnője, mindezt látva megdorgálta szegény apámat.
Ő megért bocsánatot kérni tettéért :
- Bocsásson meg. Tudom nem helyes amit tettem, de kérem értsen meg engem. A lányom nagyon szereti az orgonát . Gondoltam örömet szerzek neki . Láttam, az Ön udvarán vannak a legszebbek . Így átugrottam a kerítést és leszedtem. Nem többet, csak ezt az egy szálat . Tudom, neki még ezzel az egy szállal is örömet szerzek. - Mutatta azt az egy száll orgonát a ház úrnőjének ,aki ledöbbenve nézett apámra, majd nagy nehezen megszólalt:
- A lányának szedte ? Akkor majd én adok még ahhoz az egy szálhoz, hogy egy nagy csokor orgonát adhasson lányának. - Odalépett az orgonabokorhoz , metszőollóval levágott róla egy nagy csokorra valót . Szépen becsomagolta, majd azt átnyújtotta apámnak .
- Így adja oda a lányának, mert ő így érdemli meg . - Felelte .
- Nagyon szépen köszönöm. - Felelte nagyon boldogan apám. Kék szeme csak úgy csillogott a boldogságtól .
- Tessék kislányom . Ez a nagy csokor , mind a tiéd . Köszönd meg légyszíves a néninek.
- Köszönöm szépen.
- Köszönöm szépen én is . - Felelte apám.
- Nagyon szívesen, máskor is. Erre jártok, - fordult felém a néni , - apukádnak nem kell átugrania többet a kerítést,. Csöngessetek be , én majd kijövök és mindig adok neked orgonát . - Felelte mosolyogva a ház úrnője .
Elköszöntünk tőle .
Elindultunk hazának kezemben egy óriási orgona csokorral .
Nagyon boldog voltam és büszke apámra.


Előtte minden év tavaszán mentünk a nénihez orgonáért, de ezen a tavaszon a néha oly kegyetlen sors , nem engedte el apámat orgonát szedni.
Ezen a tavaszon nem kaphattam orgonát .
Kórházba került nem súlyos betegen , de mégis súlyos beteggé vált egy műtét után .

A kórteremben , szemben a mennyezettel feküdt, majdnem a fal mellett egy Kórházi ágyon .
Néma volt , nem szólt.
Hogy is szólhatott volna ?
Fehér volt , mint a frissen mosott lepedő.
Álltam az ággyal szemközt .
Lábam elgyengült , roskadozott .
Tekintetem elhomályosodott , könnyfátylam mögül néztem hófehér orcáját , miközben mellkasomat feszítette szét a fájdalom.

- Elmegy. Érzem elmegy. - Suttogtam alig hallható hangon.
- Nagy fájdalma van. Sokat szenved . Az orvos Morfiumot adott neki . Mikor magához tér , mindig a lányát hívja . - Válaszolta a közvetlen apám ágya mellett fekvő női beteg.

- Miért kellett most mindezt nekem elmondania ? Én vagyok a lánya ! - Tört elő belőlem a már megfékezhetetlen fájdalom bántásként , majd folytattam : - Ne haragudjon. Nem akartam bántani. Tehetetlen vagyok . Nagyon szenvedek .Szavait hallva iszonyú amit érzek. . Kérem, ne haragudjon rám.

- Nem haragszom, megértem. Maga ne haragudjon . Nem gondoltam a lánya. Azt hittem már felnőtt gyerekei vannak .
- Nem , még sajnos nem vagyok felnőtt . Tizenöt éves leszek májusban. Májusban, amikor az orgonák nyílnak.

Egy fehér köpenyes szőne nő suhan át a kórtermen, majd megáll ágya mellett . Apám pulzusát nézi.
- Ne haragudjon , hogy megszólítom. Ugye meggyógyul , nem lesz semmi baja ? Ugye meggyógyul ? - Szólítottam meg aggódva a nővért.

Felém fordította szőke fejét , rám szegezte hideg kék tekintetét . Nézett és nézett szótlanul, majd amilyen gyorsan bejött , épp olyan gyorsan távozott .

- Ugye meggyógyul ? - Szóltam utána.
Nem válaszolt . Néma csend lett ismét a kórteremben . Torokszorító néma csend .
Álltam ágya előtt lehajtott fejjel, míg néma könnyeim patakként folytak végig orcánon.

- Elköszönök. Holnap ismét jövök. - Szóltam apám ágya mellett fekvő női beteghez.
- Nagyon siessen holnap reggel az édesapjához . Feltétlen jöjjön el hozzá, hogy láthassa a lányát .
- Nagyon sietek.


Nehéz volt elindulnom ...
Úgy éreztem , mintha valami nagy erővel visszahúzna .
Kórházból , hazafelé vezetett utam.
Az utcán sorban rám köszöntek emberek .
Könnytől nem láttam orcájukat . Nem tudom kik lehettek ők, mégis automatikusan mindenkinek visszaköszöntem .
Hazaérve nem találtam helyem , semmi nem volt jó, semmi nem tetszett.
Egész éjjel nem jött álom szememre , csak forgolódtam ágyamban , miközben a kimerültségtől saját verítékben fürödtem .
Álmatlan éjszaka után kisírt szemekkel , szívemben fájdalommal elindultam abba a boltba dolgozni , ahol tanulóként gyakorlati napomat töltöttem ezen a napon.
Ez a nap valahogy más volt , mint a többi.
Nem volt jó a közérzetem , szétszórt voltam.
Boltban nem lehet hibázni, hibásan számolni , mert az ember zsebe bánja azt .
Muszáj volt a számolásra figyelnem, arra koncentrálnom. / Abban az időben nem volt a ma már oly előszeretettel használatos számológép. Fejben szoroztunk, osztottunk számoltunk ki mindent , majd blokkot írtunk. /
Vevőkkel nem éreztettem valójában nagy fájdalmam van, fáradt vagyok , nincs semmi kedvem, hogy szenvedek.
Minden vásárlóhoz még így is volt pár kedves szavam, mindenkire mosolyogtam , gyors voltam és precíz.
Így ment mindez reggel 9 óráig .


Reggel 9 órakor megváltozott bennem minden.
A nyugtalanság annyira felerősödött, hogy képtelen voltam a fejben számolásra, képtelen voltam figyelni a vásárlókra .
Otthagytam a pultot , a pult mögött álló kollégákat . Bementem a főnökhöz az irodájába, hogy jelezzem neki problémámat :

- Ne haragudjon, de képtelen vagyok valamiért a fejben számolásra. Iszonyú nyugtalanná , szétszórttá váltam. Valójában nem értem mi történt , mi ezt az egész ? Eddig így még nem jártam. Nem is tudom elmondani mit érzek ? Azt tudom csak, hogy iszonyú érzés mindez .

- Rendben van. Menjél nyugodtan ki a raktárba, pakold el a szegeket, illetve tegyél úgy, mintha dolgoznál. Megértem a problémádat. - Felelte főnököm, aki olyan volt mindig hozzám , mintha a második apám lett volna . Épp annyira szigorú volt , mint apám , de annyira féltett is mindentől, mint ahogy ő is .

- Köszönöm szépen a segítségét . - Köszöntem meg neki mindazt, hogy megértett.
Megértett, holott én nem értettem önmagam .

Siettem ki a bolt mögötti raktárba .
Amikor kinyitottam a raktár ajtaját láttam , ott nem lehet úgy tenni mint aki dolgozik, ott dolgoznom kell .
Rövid ideig, úgy 9:15 óráig ez ment is, de amit ezután éreztem, az maga volt a borzalom.
Úgy éreztem , azonnal mennem kell be a Kórházba , hogy hív apám , szüksége van rám. Ekkor kirohantam a raktárból , futottam vissza a boltba a boltvezetőhöz.
Ahogy beléptem ajtaján , már téptem is le magamról a kék színű munkaköpenyt.
Odaálltam a főnököm elé , kezemben a munkaköpennyel . Lihegve , szinte kapkodva a levegő, meg a szavak után , megszólaltam:

- El kell mennem. Érzem hív apám. Azt akarja ott legyek mellette, fogjam kezét. Mennem kell, érzem hív. Érzem baj van . - Szó szerint úgy viselkedtem, mint aki nem normális. Nem csoda, ha azt hitte a kimerültség az oka mindennek.
Főnököm amikor rám nézett , elmosolyogta magát , míg akik mindezt hallották kollégáim, hangosan nevettek .

- Nincs semmi baj. Menj vissza dolgozni. Nem mehetsz el. Ez itt nem így működik. Én mindent megértek, segítek, de most nem mehetsz el . Nincs apukádnak semmi baja , nyugodj meg . - Válaszolta a boltvezető , míg kollégáim gúnyolódtak.

- Mennem kell. Értse meg érzem mennem kell. Kérem szépen engedjen el . Könyörgöm. Könyörgöm engedjen el . - Zokogva kérleltem őt kétségbe esve , de hiába.

- Nem lehet . Vedd vissza a munkaköpenyed és menj vissza dolgozni. Hidd el, nincs semmi baja apukádnak.- Válaszolta a boltvezető .

- Könyörgöm, engedjen el. - Tovább kérleltem őt .
- Menj vissza dolgozni ! - Szólt rám , ekkor már nagyon dühösen .

Felvettem a munkaköpenyemet , visszamentem a pult mögé dolgozni.
Kijött az irodából a főnököm , majd kedvesen odaszólt hozzám , miközben én egy vásárlót szolgáltam ki épp :
- Nem kell a pult mögött állnod . Nyugodtan menj vissza a raktárba dolgozni.
- Köszönöm szépen, de nem. Maradok a pult mögött. Minek mennék vissza a raktárba , ha úgy látta , nincs semmi baj ? - Makacsoltam meg magam .
Állt , nézett rám meglepődve, majd elérzékenyült akadozott hangon kérdezte :

- Úgy érzed tudsz a pult mögött dolgozni ?
- Igen, természetesen tudok. Miért ne tudnék ? Hiszen nincs semmi baj . Maga mondta . Már pedig, ha maga azt mondta nincs semmi baj, akkor biztosan nincs. - Úgy éreztem, ahogy mindezt kimondtam, összeszorult a szívem .

Egy ideig még lehajtott fejjel nézett önmaga elé , majd visszament az irodájába.
Időnként vissza - visszatért , aggódva nézett rám , míg én sorban mosolyogva szolgáltam ki minden vásárlót .
Nem hibáztam egyszer sem.
Mit éreztem ott legbelül ? Az nem számított.
Dolgozni kellett, tehát dolgoztam.
Tettem mindazt gyorsan , precízen, mosolyogva , amit tennem kellett egy boltban.
Időközben megszűnt az az iszonyatos érzés lelkemben , amit előtte éreztem.
Nem voltam már sem feszült, sem nyugtalan.
Jót tett a munka. - Gondoltam önmagamban . - Erőssé tett .

Közeledett az ebédidőm.
A vásárlók is elfogytak , kicsit fellélegezhettem.
Álltam a pult mögött , majd amikor kinéztem a boltnak üveges ajtaján , megpillantottam a papámat , aki épp a bolt ajtajának kilincsét nyitotta le.
Úgy tűnt, hozzám jött .
Előtte soha nem keresett meg az üzletben ,hiába kértem arra látogasson meg . Ő vásárolni is máshova járt , nehogy engem bármiféle kellemetlenség érjen kollégáim részéről miatta, ha ott vásárol nálam .
"Az ördög nem alszik . " - Szokta mondani .
Boldog voltam, hogy ezen a napon eljött hozzám .
Ahogy belépett az üzletbe meglepődve , de örömmel köszöntöttem őt :
- Szia papa . Hogy létezik az , meglátogattál , eljöttél hozzám ennyi idő után ?

Köszönésem nem fogadta. Úgy tűnt, nem hallja kérdésemet .
Megállt a pult előtt . Szótlanul nézett rám .
Látszott szedi össze gondolatait , hogy valamit mondani szeretne nekem.
Közben kijött irodájából főnököm köszönteni papámat , de neki sem köszönt vissza papám.
Csodálkozva néztem papámra , majd megkérdeztem :

- Mi van veled ? Beteg vagy ? Nem vagy jól ? Rosszul vagy ? Hívjak orvost ?

- Elment . - Szólalt meg nagy nehezen.
- Elment ? Kiment el és hova ment ?
- Apád ment el.
- Apám ment el ? Hova ment volna el amikor menni sem tud szegény? Ne beszélj már butaságokat . Mi van veled ?
- Meghalt.
- Tessék ? - Kérdeztem , miközben úgy éreztem gyengülök, ájulás kerülget , egy pillanatra elsötétedett előttem minden.
Nagy nehezen elért tudatomig amit papám egymás után többször ismételgetett , de nem hittem el.
Nem akartam elhinni , hogy örökre vége, hogy nincs többé apám.
Gyereknek nehéz mindezt megértenie, felfognia, elfogadnia különösen akkor , ha előtte még soha nem találkozott önmagával a tragédiával.
Láttam, főnököm figyel , hallgatja beszélgetésünket.
Összeszedtem magam , már amennyire ilyen után gyerek össze tudja szedni magát és megkérdeztem :
- Papa ? Mit mondtak, mikor ment el ?
- Reggel 9 órakor kezdődött és 11 órára lett vége. - Válaszolta szomorúan.
- Reggel 9 órakor ?- Kérdeztem vissza meglepődve . Akkor ezt érezhettem szerinted egész reggel ?
- Lehet. - Válaszolta .

Főnököm visszarohant ezt hallva az irodájába, majd visszasietett hozzám :
- Menj most haza. - Mondta zavartan, nagyon idegesen .
- Igen ? Most menjek haza ? Most miért mennék ? Én nem most akartam elmenni és nem haza , de nem engedett el, pedig mondtam mennem kell . Ugye mondtam mennem kell . - Törtem ki dühösen, de a másik pillanatban már sírógörcs fojtogatott .- Folytattam zokogva . - Maga miatt nem lehettem apám mellett . Maga az oka mindennek .

Papám főnököm felé fordult :
- El szeretném kérni a lányt. Be kell mennünk a Kórházba . El kell hozni amit összecsomagoltak.
- Természetesen menjen , menjenek nyugodtan. Kell neki a pihenés is. Pihenjen. Egy pár napig maradjon otthon. - Visszasietett az irodába.

Elköszöntem kollégáimtól akik mellettem álltak a pult mögött , majd bementem az öltözőbe átöltözni .
Távozáskor beköszöntem főnökömhöz .
Ő lehajtott fejjel ült íróasztala mögött , miközben kezében a tollát forgatta . Nem nézett rám , alig hallhatóan mondta :
- Állj meg egy pillanatra . Ne haragudj rám . Hidd el, neked így volt a legjobb a sok rossz közül . Nem tudtál volna rajta segíteni. Még jobban megviselt volna .
Meghallgattam szavait , de nem válaszoltam minderre neki semmit. /Akkor még dühöngtem , de később rájöttem, valójában igaza volt . Ő még ekkor is engem féltett, óvott . /

Papámmal elindultunk a Kórházba.
Az út most mintha sokkal hosszabb lett volna, mint máskor , amikor apámhoz mentem látogatóba.
Nem siettünk. Minek siettünk volna ?
Az összecsomagolt ruhák , személyes tárgyak megvártak, nem mentek el sehova sem.
Kórházba érve amíg papám beszélt az orvossal , elsétáltam a kórteremig. Benéztem az ágyra , amin előtte nap még ott feküdt apám.
Tényleg nem feküdt ott. Az ágy üres volt .
Eltűnt . - Gondoltam önmagamban , hiszen még mindig nem tudtam felfogni, valójában mi történt.
Tiszta , áthúzott ágynemű várta az új beteget...
Ahogy ott álltam , a kórteremből kisietett hozzám az a női beteg, aki apám ágya mellett feküdt.
Látható volt zaklatottsága.
Lehajtott fejjel , nehezen, dadogva szólalt meg :

- A lányát kereste. A lányát hívta mindvégig még akkor is, amikor ordított a nagy fájdalmában. Végig ordított . Az orvosok semmit nem tudtak vele kezdeni. Sokat szenvedett . Végig hallgatta az osztályon mindezt minden beteg. Mindenki idegileg kikészült .

- Gondoltam keresett .... Éreztem.... - Feleltem lehajtott fejjel,. - Akartam jönni, de nem engedtek el munkahelyemről . - Néma könnyeim hulltak.
Papám ekkor megérkezett kezében a sötét nagy zsákkal, amely apám személyes tárgyait tartalmazta .
Próbált megnyugtatni , de sokáig nem tudott .

- Bocsásson meg. Nem akartam felzaklatni, de gondoltam jobb ha mindezt elmondom, hogy tudja . - Szólt hozzám a női beteg.
- Lehet nem kellett volna. - Felelte papám.

Apám kezelőorvosa , aki kezdő orvosként az első műtétét végezte el apámon , még aznap karambolozott egy Kórházhoz közeli utcában .
Szerencsére ő túl élte .
Hiába, az orvosoknak sem könnyű különösen , ha kezdő orvosként saját hibáik miatt elveszítenek , főleg egy még fiatal, negyvenegy éves beteget .

Én mindez után is sokáig kerestem apámat . Mindenkiben őt láttam aki hasonló magas volt , hasonló testalkattal rendelkezett , mint ő .
Sokszor történt velem meg az , ahogy mentem az utcán, mintha apámat láttam volna jönni velem szemben .
Rohantam felé , miközben kiabáltam boldogan " apukám " , de ahogy közel értem láttam , ő , ők , egyik sem az én apám .
Csalódásokkal teli voltam minden ilyen eset után.
Nehéz volt megértenem nagyon sokáig aki elmegy , nem jön vissza többé .

Sok - sok év eltelte után így felnőtt fejjel , három gyermek anyjaként beutalt a Körzeti orvos vizsgálatra a Kórházba.
Vizsgálóba lépve az orvos megkért arra vetkőzzek le , majd felállt székéről, odalépett hozzám .
Ahogy ott állt előttem, szinte lemerevedett , szólni nem tudott .
Egy ideig nézte orcámat, szemeimet .
Nem tudtam elképzelni mi történt vele ?
Kis idő elteltével megkérdezte olyan gyanakodóan ?
- Hogy hívják Önt ?
Én bemutatkoztam neki mosolyogva , nagyon büszkén.
Ő még mindig csak állt ,nézett szótlanul rám.
Furcsa volt nekem mindez. Nem értettem a furcsa viselkedés okát .
Nagy nehezen összeszedte magát, majd mondta :
- Feküdjön fel legyen kedves a vizsgálóasztalra.
Vizsgálni kezdett ...
Életemben ilyen alapos vizsgálaton nem estem ennyi idő elteltével keresztül , mint amilyen alaposan ő akkor megvizsgált. Látszott, nagyon alapos akar lenni , hogy meg akar győződni arról , most nem téved.
- Még itt is megvizsgálom, meg ott is, meg amott is Ami biztos, az biztos . Megvizsgálom még egyszer , újból . Nem haragszik ? Inkább többször megvizsgálom , minthogy később kiderüljön mégis valami baj van. - Mondta.
- Doktor úr ! Valami baj van ? Valami nagy bajom van ?
- Nincs semmi baj , de szeretném rendesen kivizsgálni a biztonság kedvéért. Így Ön is nyugodt lesz , meg én is.
- Értem. köszönöm szépen.

Vizsgálat után megírta a Zárójelentést, amit kezembe adott :
- Szerencsére semmit nem találtam Önnél. Nincs semmi probléma , de ne is legyen. - Válaszolta félig mosolyogva.
- Jaj, de jó ! Ennek szívből örülök. Tudja van három fiam , akiket még fel kell nevelnem . - Mosolyogtam el magam.

Miközben beszélgettünk , rápillantottam a Zárójelentésre , majd megakadt szemem a vizsgálatot végző orvos nevén.
Most én jöttem zavarba , kissé megszédültem .
Ott álltunk egymással szemben, miközben szótlanul elmerültünk egymás szemében .
Abban a pillanatban ő is tudta azt, amit már én is .
Apámra hasonlítok .
Felidéztem benne a múltat.
Biztos vagyok abban ,ezekben a percekben mind a ketten egyugyanazon személyre gondoltunk.
Ő pedig nem más , mint az apám , aki negyvenegy évesen költözött a csillagok közé.
Lehet attól félt letámadom , beolvasok neki apám halála miatt , amit jogosan tettem volna ?
Lehet ...
Én mégis másként döntöttem.
Néztem szemeit , majd elmosolyogtam magam , ami kissé nehezen ment, de végül is sikerült mosolyognom :

- Doktor Úr ! Köszönöm szépen a vizsgálatot . Szívből örülök annak nincs semmi bajom és még jó ideig gyermekeimmel maradhatok , mert gyermekeimnek nagy szükségük van rám . Nem szeretném , ha úgy nőnének fel, mint én . Most mennem kell, várnak gyermekeim. Köszönök szépen mindent . Viszont látásra.

- Viszont látásra . Minden jót Önnek.


Azóta minden tavasszal megcsodálom , megsimogatom az orgona bokrokat , mélyen belélegzem
mámorító illatát.
Nem tépem le...
A letépett virág hamar elhervad , többé nem virágzik , nem illatozik .
Ember melegségre, szeretetre vágyik, az orgonák is a napfény felé tőrnek , lassan már az égig érnek.


2017. december 12.
5719
LenaMagdolna - 2017. december 18. 17:26:08

farkas viola Smile A papa, a 15 éves lány papája, az az a Kórházban fekvő súlyos betegnek az apukája, kedves Viola. Így került bele a papa is a képbe . Maga a történet hosszú , a vége érdekes . Az az nem mindennapi történet mindez . Smile Heart Szeretettel . Léna Magdolna

277
farkas viola - 2017. december 18. 00:37:50

Kedves Magdolna!
Nagy érdeklődéssel olvastam írásod, amely a végén összegabalyodott, van nekem romlott el az értelmem. Addig világos volt, amíg a 15 éves lány aggódott a kórházban fekvő édesapjáért. Azután hogy lett egy papa is? Innen már zavaros, érthetetlen.
Szeretettel kívánok Áldott ünnepeket: Viola Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.