Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.02.19. 17:52
Szép estét kívánok mindenkinek! Heart Miklós

2018.02.19. 17:29
Akinek kellően forog az agya, és otthon van sokféle tudományokban, az valóban megért Téged, kedves pulzus! Mondanivalóid túlnőnek (ezt bátran állít... Bővebben

2018.02.19. 16:34
Kellemes délutáni pihenést kivánok ! Smile

2018.02.19. 16:19
Köszönöm Józsi! Szép délutánt és estét neked is !

2018.02.19. 14:58
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.02.19. 11:44
Szép jó napot, szép hetet mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2018.02.19. 09:57
Szép napot Smile

2018.02.18. 21:14
Rég jártál itt Krisztián. Üdvözlet neked! Rose

2018.02.18. 20:48
SZép estét kedves Mindenkinek .

2018.02.18. 20:00
Igaz Janna! Nem feledkeztem meg Rólad, és most köszönöm meg kedves szavaid! Jól esett! Üdvözöllek szeretettel: pulzus

Archívum
Felhasználók
Németh István: A folyó túlpartja (2018. január)
- Legközelebb a parkban - köszönt el Kriszta, majd huncut mosoly kíséretében hozzáfűzte - Én biztos ott leszek, remélem, te is!

Laci ebben biztos volt. Pár hete ismerték csak egymást - egy közös barátjuk, Attila révén -, de tudták, érezték, hogy több ez, mint egy egyszerű ismeretség, esetleg barátság. De mindketten óvatosak voltak, mindig a városban találkoztak, semmi félreérthető mozdulatot nem tettek, nem értek egymáshoz.

De a huncut mosoly kizökkentette a visszafogott modorából. Megfogta Kriszta derekát, odalépett elé, és egy puszit - nem csókot, puszit - nyomott az ajkára.
- Ezt igennek veszem - mondta továbbra is huncut mosollyal Kriszta, majd búcsúzásképpen megpuszilta a mutatóujját, és hozzáérintette az arcához.

Laci boldogan indult haza.
- Szia Alma! - simogatta, paskolgatta meg vidáman az őt hűségesen, farokcsóválva váró kutyuskáját, amikor hazaérkezett.
- Látom, jó gazda vagy.

A kertben ugyanis kapirgált, tollászkodott pár tyúk is. Amikor leült a padra, és mellé telepedett Alma, mindketten érdeklődve figyelték őket, miközben Laci finoman simogatta kutyuskája buksiját.

A tyúkok pedig nem voltak félősek, rájuk sem hederítettek. Laci szerette őket, mindegyikük máshogyan került hozzá. Volt amelyiket egy barátjától kapta, de volt olyan is, hogy megtetszett neki egy háznál vagy piacon, és megvette.

A tojást szerette, de a tyúkjait soha sem vágta le, mindegyik vénségében, békében múlt ki. Volt a kertben egy nagy cseresznyefa, kis jelképes kerítéssel körbevéve, oda temette el őket.
- Látod ott azt a szép, formás pipit? - mutatott az egyik felé, amire Alma elkezdte csóválni a farkát. Tudta, Laci melyikre gondol, ismerte a gazdáját, és ismerte a tyúkokat is. Velük élt, velük játszott. Ő időnként rájuk morgott, meglöködte őket az orrával, amire azok lehet, felháborodva megcsípték.
- Arról mostanában midig Kriszta jut az eszembe. Remélem, nemsokára te is megismered őt!

Alma vidáman vakkantott egyet.

Aznap éjjel Laci az álmában egy réten játszott Almával. Alma fiatalos hévvel rohangált, futkározott a fűben, gyakran meghempergett benne, ugrált körülötte. Ő megvakargatta, dörzsölgette a bundáját, paskolgatta a fejét, amit jólesően fogadott. Majd amikor megpihentek, Alma lassan elindult a folyó irányába. Pár lépés után megállt, hosszan nézett a folyón túlra.

Laci gyakran álmodott a mezőről, ahol mindig játszottak. De folyó eddig soha nem volt benne.

*

Ezekben az álmokban Alma fiatal, életerős, de a valóságban öreg, nagyon öreg volt már.

Laci reggel, amikor felkelt, mindig elment a szőnyegje mellett, amin aludni szokott. Most is, mint mindig, meg akarta simogatni, de amint rápillantott, már tudta, nem egyszerűen alszik, már az igazak álmát alussza.

Megsimogatta. A teste hideg, merev volt.

Mielőtt felállt, megsimogatta még párszor. Aztán elgondolkodott.

Alma közel volt hozzá, közel a szívéhez, közel akarta tudni eztán is.

A kertben lévő pad mögötti kis ligetes részen temette el. A ház ajtaja előtt volt, és gyakran ült, ültek azon a padon. Mellette marad, és a tyúkok, akikkel olyan szívesen játszott, azok is ott futkározhatnak fölötte.

Aznap éjjel ismét a rétről álmodott, ott volt Alma is. De most nem fiatal, életerős volt, mint eddig mindig, hanem öreg, nagyon öreg. Nyugodtan ült a fűben, a folyón túlra nézett.

Amikor Laci odament mellé és megsimogatta, Alma felpillantott rá. A tekintete mélyen szomorú volt - és fenyegető.

*

- Figyelsz te rám egyáltalán? - kérdezte Kriszta mérgesen.

A parkban találkoztak, de már az első percekben feltűnt neki, Laci más, mint eddig. Kedvetlenül néz rá, hidegen hagyja akármit is mond neki, a válaszai sommásak.
- Persze.
- Dehogy figyelsz! - fakadt ki dühösen Kriszta - Meg sem hallod amit mondok! Itt jártatom neked a számat, te meg a perszén és az igenen kívül mást nem is tudsz mondani. Azt is úgy dobod, mint kutyának a csontot.

Laci ekkor ránézett, de az arca, tekintete ugyanolyan kifejezéstelen maradt, mint eddig végig.
- Látod - hergelte magát tovább Kriszta -, most is mit csinálsz? Rám nézel bamba tekintettel, és azt hiszed, ennyi elég. Mond csak, mit vártál a múltkori után? Azt, hogy elolvadok, mint a cukor, és egyből a karodba, az ágyadba ugrok? Na, azt lesheted! Vedd tudomásul, elegem van belőled, nem is akarlak látni többé!

Azzal dühösen felpattant, elviharzott. Laci kifejezéstelen arccal nézett utána.

Ismét a rétről álmodott. Alma ott állt a folyó mellett, a túlpartját nézte.

Csapzott, ragacsos szőre a felpuffadt testéhez tapadt, ijesztő látványt nyújtott. Laci ennek ellenére bátran indult felé, meg akarta simogatni egykori hű társát.

Alma feléje fordult. A mozgása, egész lénye fenyegetést sugárzott - a szeme végtelen szomorúságot.

*

Másnapra eleredt az eső.

Meghalt kis kedvence, elhagyta a barátnője, valami nyomasztja. Laci úgy vélte, ilyenkor egyvalaki segíthet, az édesanyja. Kiment a temetőbe.

A temető előtt kis árok húzódott, mely az eső következtében megtelt vízzel. Mögötte kerítés, rajta kapu, ami mindig nyitva állt.

Belépett rajta. A temetők végtelen nyugalmat árasztanak, Laci is érezte a lelkébe áradó békét. Nem sietett, nyugodtan haladt édesanyja felé. Amint odaért, rápillantott a sírkőre. Két szó volt belevésve: nyugodj békében.

A kavicsok közt kibukkant pár szál gaz. Lehajolt, elkezdte kitépkedni őket. Lassan gyomlált, időnként megnézte figyelmesen munkája eredményét, végignézett a sírok közt. Szép, rendezett sírhalmok.

Sokáig maradt, sokáig nézte a sírkövet. A környező sírokban édesanyja sok-sok régi ismerőse, volt barátja nyugodott.

Amikor végzett, elindult hazafelé. De a temető előtt visszafordult még egyszer. Látta a vízzel teli árkot és a kerítést, ami mögött ott az édesanyja. A sírkövébe vésve: nyugodj békében.

*

Az eső elállt, kisütött a nap.

Laci ismét elővette az ásót, odament a pad mögötti ligetes részre, ahova eltemette Almát. Belenyomta a földbe, könnyedén ment, a föld még puha volt.

Ahogy haladt egyre mélyebbre, mind óvatosabban fordította ki a hantokat, nehogy véletlenül megsebesítse Almát. Amint előbukkant, már kézzel folytatta addig, amíg ki tudta emelni.

Ott volt a kezében egykori hű társa. Sáros bundája hozzátapadt öreg testéhez. Ölbe fogva indult el vele a cseresznyefához.

Átlépett a kis, jelképes kerítésen, újra elkezdett ásni. Ahogy kopogtak a rögök, valami egyre jobban nyomta, feszítette a szívét, mellkasát.

Felemelte egykori hű társát, megsimogatta csapzott bundáját, beleengedte a gödörbe. A férfiak nem sírnak, vélte, de közben a könny csak gyülemlett a szeme sarkában.

Miután végzett, bement a házba.

Kis idő múlva hallja, valaki áll a kapuban, be akar jönni. Kiment megnézni, ki lehet. Meglepetésére Kriszta volt az.
- Ne haragudj, bocsánatot szeretnék kérni tőled a múltkori viselkedésem miatt. Attila mondta, most halt meg a kiskutyád, azért vagy mostanában kedvetlen, nem miattam. És ő mondta, hogy itt laksz. Megbocsátasz, vagy inkább nem akarsz többé találkozni egy ilyen hisztis picsával, mint én?

Laci megdöbbent. Nyitotta ki a kaput, de zavarában azt mondta, ami legelőször az eszébe jutott:
- Csak sör van itthon.
- Te egy igazi grál lovag vagy! - kacagott fel Kriszta, aki a legrosszabbra is fel volt készülve. Erre a válaszra nem számított.

Leültek a padra, sok mindenről kezdtek el beszélgetni. A legjobban azon mulattak, ahogy a tyúkok csipkedik a lábukat, miközben megpróbálnak sört inni.

Lassan összeért a válluk, a combjuk, az ajkuk.

Éjjel Laci ismét a rétről álmodott, de most ő is látta, mi van a folyó túlpartján.

Ugyanolyan virágzó rét, ugyanolyan szikrázó napsütés. A mezőn egy hatalmas cseresznyefa állt. Alatta az ő tyúkjai, egykori tyúkjai kapirgáltak, tollászkodtak. És köztük a fiatal, életerős Alma futkározott vidáman. Megállt az egyik tyúk mellett, barátságosan rámorgott, meglöködte az orrával, amire az felháborodva belecsípett a fényes bundájába. Alma boldogan szaladt tovább.

Laci ajkát két szó hagyta el csupán:
- Nyugodj békében!

***
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
5772
Kata1984 - 2018. február 07. 12:30:19

Kedves István!

Nagyon szép, megható történet.

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

5396
Kitti - 2018. február 07. 11:30:53

Szép történet. Mondjuk engem minden állatos történet képes levenni a lábamról, de ebben az írásban lélek van. Még pedig jó nagy. Gyönyörű érzékkel mutattad be azt a kötődést, ami az állatokhoz fűz egyes embereket, mint pl. a főszereplődet. A csipkefinom szerelmi szál pedig csak emeli ennek a történetnek az értékét. Jobb ez az írás, mint a helyezése, de mindenképpen Gratulálok! Rose