Simon Dávid: Mexikó IV.
Megint egy fülledt diszkó Mexikóban.
A párától alig lehet levegőt kapni, amire azért néhány sör után rá is cigizel, a tüdődben pedig nem marad hely, a fulladás érzetétől meg csak jobban be lehet készülni.
Kinn egy benga autó, a szélvédőjén golyónyom. Barna szépfiú kezén szorítja a vérzést az álomszép barátnője, köröttük rendőrök. Nem akarom tudni, mi történt, a hírekben nem lesz, ahogy az se volt, hogy pár napja megöltek több mint tíz embert a környéken.
Néhány tízméterrel arrébb ötéves kissrácok árulják egy dollárért a saját kis karkötőiket, mondjuk, legalább nem magukat, mint Kambodzsában a kislányok.
A társadalmi igazságtalanság mérhetetlen végleteket ölt, én próbálom magam középre helyezni, valójában nem lehetek azonban több egy hatalmas dollárjelnél, akit le kell húzni.
Lehetne ez a hely a menny is, a természet azt rakta ide, de közben pokol, ahogy fasz alakú lufikkal az emberek táncolnak a testnedvek szagában, teljes önkívületben.
Nem tudok eleget inni, hogy élvezzem.
Az itt szokásos tequila-sör-koktél kombó se hoz stenkbe, egy hatalmas kivetítőn Michael Jordan legszebb zsákolásait mutatják, őt legalább ismerem, ha a számok szövegeit nem is tudom a többiekkel tátogni.
Mellettem egy negyvenes házaspár üldögél a falnál, szemlélődve, visszahúzódva, kicsit oda érzem magam én is, nem tudok alámerülni ebbe a sátánizmusba.
Vagy csak kevés most épp a szép lány, drága a hely és nincs elég mexikói, nem tudom, de holnap a karibi parton majd, ott majd felmelkedik ismét a lelkem és beleolvadok abba, ami ide lett teremtve.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.