Simon Dávid: Panelszerelem
A következő történetet egy olasz kisvárosi lakóház teraszára képzelem el. Nem mert ott történt, hanem mert bennem úgy van, hogy mindez ott volt. Természetesen ragaszkodom én is helyekhez, nyilván mindenki emlékszik például, hogy hol kérte meg a felesége kezét, és nem szívesen cserélné fel semmivel, még ha az egy panelház olajszagú harminc négyzetméterén is történt. Mondjuk jobban hangzik valami trópusi tengerpart, de az emlékeinkhez ragaszkodunk. Vagyis nagyjából. Azért hozzáad, elvesz belőle a memóriakártyánk néha dolgokat, de helyeket aligha cserélünk fel. Az első csókom éppenséggel egy lakótelepi lépcsőházban volt, nem a hamburgi kikötőben, és ha jobban meggondolom, tökmindegy, vagyis jól van ez így.
Tehát egy füves terasz, valami olasz kisváros vagy halászfalu a szűk utcáival és lassúságával. Sőt, izgalmasabb elképzelni egy olyan helyet, ahol sose jártam. De nyögjem már ki végre, miről is van szó!
Maradjunk annyiban, hogy egy fülledt nyári este, ez biztos. Tizenhét éves lehettem, és nem bírtam aludni. Kihajtottam a zsalugátereket, és bámultam kifele, vagyis inkább beáramlott a szobámba a világ. Néztem az utcán mászkáló embereket, a szomszédos lakások ablakait, és nem történt semmi.
Jó, nem teljesen így volt. Leírhatnám, hogy a szemközti házban tárt ablakok mögött szerették egymást Giovanniék, akik folyton veszekedtek amúgy, vagy hogy aztán fogtam magam, és inkább kifeküdtem a füves teraszra és néztem a csillagokat, de a kiadó biztos közölné, hogy ez a szexuális töltet az érdeklődés fenntartása miatt került csak ide, a második része a cselekménynek pedig egy magányos, meg nem értett, merengő tinédzser életét bemutató film kezdőjelenete lehetne legfeljebb.
Mondom, fontos a hely.
Lehet, hogy a panel sokkal izgalmasabb bizonyos szempontból mindenféle mediterrán tájaknál. Legyen panel. Egy tízemeletes teteje. Ahol szerelmet vallanék éppen, miután egy órája csak baromságokat mondok, azt remélve, hogy így leplezhetem szerelmem előtt a zavaromat. Szóval ekkor jön fel a házmester, és ordibál, hogy mégis mit képzeltek, takarodjatok innét lefele, a kurvaanyátokat. Pont jókor, mert így végül nem lesz az egészből semmi, és megmaradhat bennem a történet úgy, ahogy én szeretném. Mert valójában nem történt semmi, nincs történet. Kedves kis megvalósulatlan panelszerelem volt, amit képzelhetek olasz füves teraszokra is, mert csak az enyém ez az emlék, és eljátszhatok vele kedvemre. Gondolhatnám, hogy most ő a feleségem, aminek a feleségem nagyon nem örülne. Szerencsére ő nem olvassa el soha, amiket írok, így aztán ez is belefér. Nem egészen, persze, mert amúgy neki írom az összeset.
Szegény nagyon megbotránkozna a sok trágár szó láttán, sokat ki is törlök, mert azt képzelem, hogy ha nem is olvassa, tudja, mit írok. Élhet panelben vagy villában, erre a nőknek külön érzékszervük van. A férfiak manipulálása akkor is, amikor nincsenek ott. Na, ezt, ponz ezt nem kellett volna leírnod, Ingo! Nem ezt mondaná, hanem ezt mondja. Nincs itt, de hallom a szavait.
Kihajtom a zsalugátert, friss levegő kell.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.