Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.02.19. 17:52
Szép estét kívánok mindenkinek! Heart Miklós

2018.02.19. 17:29
Akinek kellően forog az agya, és otthon van sokféle tudományokban, az valóban megért Téged, kedves pulzus! Mondanivalóid túlnőnek (ezt bátran állít... Bővebben

2018.02.19. 16:34
Kellemes délutáni pihenést kivánok ! Smile

2018.02.19. 16:19
Köszönöm Józsi! Szép délutánt és estét neked is !

2018.02.19. 14:58
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.02.19. 11:44
Szép jó napot, szép hetet mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2018.02.19. 09:57
Szép napot Smile

2018.02.18. 21:14
Rég jártál itt Krisztián. Üdvözlet neked! Rose

2018.02.18. 20:48
SZép estét kedves Mindenkinek .

2018.02.18. 20:00
Igaz Janna! Nem feledkeztem meg Rólad, és most köszönöm meg kedves szavaid! Jól esett! Üdvözöllek szeretettel: pulzus

Archívum
Felhasználók
Szalkai Bálint: A vonat
Különös módon, egy vonaton ébredt Hugo, aki még az előző nap fegyverrel a kezében a csatatéren harcolt. A vagon, melyben ő is utazott tömve volt, mégis olyan síri csend járta át a helyiséget, hogy könnyedén lehetett hallani a vonat halk, zakatoló hangját. Nem is emlékezett erre a hangra. Rég volt már az, hogy elhagyta hazáját, és amikor bevonult, akkor is az újonc katonák ordibálása töltötte fel az utas teret. Hugo mellett egy különösen kinéző ember ült. Ruháját mintha azelőtt mosták volna, mielőtt felszállt a vonatra, arcán szakáll burjánzott, ami tudomása szerint tilos volt a hadseregben.
-Hova tart ez a vonat?-kérdezte Hugo.
-Majd megtudja. -válaszolt szelíden a fura alak.
-Marseille-t elhagytuk már? - folytatta Hugo.
-Nem hagytuk el, még a közelében sem vagyunk.-válaszolt a férfi, aki az apja lehetett volna a kíváncsi katonának
-Akkor jó!-vágta rá Hugo, aki látszólag megkönnyebbült, hiszen kettő kemény év után újra láthatja szeretteit.
-Régóta utazunk már? -kérdezett ismét.
-Nagyjából három órája, talán négy, de tudja itt a vonaton lassabban telik az idő, mint kint a harctéren -válaszolta a férfi.
-Az már biztos!-válaszolt nevetve Hugo, akit a múlt évben kiküldtek Egyiptomba, mivel rossz névsort adott le az egyik parancsnok és csak Kairóban vették észre, ahol már mindegy volt, mivel kellett az ember.
-Nem túl öreg már maga a katonáskodáshoz?-kérdezte Hugo, akin látszott, hogy még csak pár perce ismeri a mellette ülőt, mégis nagyon élvezi a társaságát.
-A kor csak egy kifogás, hogy könnyebb legyen az embernek, de hidd el még most is több erő van bennem, mint benned!-válaszolta a férfi.
Ekkor hatalmas nevetés tört elő mind két utasból. Az egész utastér az ő nevetésüktől zengett.
-Esetleg azt nem tudja, hogyan kerültem ide? Mivel én semmire sem emlékszem -mondta Hugo.
-Amikor felszálltam már itt volt, gondoltam helyet foglalok maga mellé, kedves embernek tűnt, ezért úgy voltam, hogyha felkel lesz egy kis társaságom a végállomásig.
Hugo ekkor elmosolyodott, hiszen jól esett neki ez a megállapítás, hogy ilyen könnyen és ilyen jól meg tudják ítélni az emberek. Ugyanis is Hugo, nagyon is jó társaságnak bizonyult a baj társai körében.
-Régóta növeszti? -érdeklődött Hugo.
-Micsodát?-válaszolt a férfi.
-A szakállát! Úgy tudtam, hogy az a katonaságban tilos.-mondta Hugo
-Ó! Ezt?-ekkor a férfi jól megborzolta szakállát - Igen, már jó ideje növesztem. Ami pedig a katonaságot illeti? Teszek rájuk! Ha annyira zavarja őket, vágják le, ha merik!-mondta nevetve a furcsa alak.
Ismét felzendült az utastér a két ember nevetésétől
-Rég szórakoztam ilyen jól!-állította Hugo, aki egy pillanatra abbahagyta a nevetést.
-Jaj de udvariatlan vagyok! Még be sem mutatkoztam! Hugo Crine vagyok.
-Tudom. -válaszolt a férfi.
-Mégis honnan?-lepődött meg a katona.
-A kabátján rajta van.-közölte az ember.
-Ó, de feledékeny vagyok!-jelentette ki Hugo.
-Magát hogy hívják?
A férfi nem válaszolt, mintha hirtelen meg sem történt volna köztük ez a kis csevej az imént.
-Hát jó! Ha nem akarja el mondani, akkor kénytelen vagyok elnevezni valahogy! Máskülönben, hogy mesélek az asszonynak magáról! Mondjuk, legyen a Theo!-magyarázta Hugo.
-Hívj, aminek csak szeretnél!-válaszolta a férfi.
-Rendben Theo!-mondta mosolyogva a katona.
-Mesélj valamit magadról! Vannak gyerekeid?-kérdezte Theo.
-Igen van! Két fiú, és ha minden igaz egy kislány. A feleségem a bevonulásom előtt esett teherbe, és a levelek alapján egy gyönyörű szép kislány vár haza. Azt írta a bájos nejem, hogy az én szemem örökölte, az arca pedig az övéére hasonlít. Semminél sem vágyok jobban annál, minthogy a kezeimben tartsam a kis csöppséget.
-A nevét is megírta?-érdeklődött a különös férfi.
-Emma lett a neve. A nejem az édesanyám után nevezte el, aki lelket öntött az én Camilleomba ezekben a nehéz években,amíg én távolt voltam hazulról.
-Gyönyörű név.-mondta a szakállas férfi.
-Neked van gyereked?-kérdezte Hugo.
-Volt egy fiam, de már régóta meghalt.-mesélte Theo.
-Nagyon sajnálom! Mennyi idős volt?
-Harminc.-válaszolta az idős férfi.
Ekkor a beszélgetést félbeszakította az ismerős táj, ami az ablakon át pompázott a szemük elé. Hugo egyből felismerte a tájat, szeme elüvegesedett és szeméből a könny esőcsepp formájába hullott kabátjára.
-Miért sírsz Hugo?-kérdezte a különös férfi.
-Ezek csak örömkönnyek. Azt hiszem, már nem vagyunk messze!-válaszolt Hugo, aki szemét törölgetve pillantott ki ismét az ablakon.
-Sajnos ezzel nem tudok egyet értetni barátom.-közölte szomorúan a férfi.
-Miről beszélsz?! Azt hittem Marseille felé tart a vonat!-fakadt ki Hugo.
-Ez a vonat sajnos nem fog haza vinni, és a családodat sem fogod többé látni.-tájékoztatta a férfi.
-Ezt meg hogy érted?! Akkor hova megy ez az istenverte vonat?!- kérdezte Hugo, aki egyre idegesebbnek látszott.
-Nos, ezt csak a végállomáson szerettem volna elmondani neked.-mondta a férfi, akinek tekintete teljesen nyugodt volt.
-Mégis mit?!-förmedt rá a férfire Hugo
-Azt, hogy meghaltál fiam. A vonat, amin ülsz épp a túlvilágra tart, én pedig azért jöttem, hogy egy szebb helyre vigyelek!
-Akkor vigyél haza!-szólalt meg Hugo, aki ekkor már sírását nem bírta visszafogni.
-Nem tehetem.-válaszolta.
Hazudsz! Nem haltam meg!-folytatta tovább Hugo.
-Eltaláltak tegnap a harcmezőn, és fájdalommentesen terültél el a porban.
-Nem hiszek neked!-tört ki ismét a fájdalom a katonából.
-Csak nézz körül barátom, akik itt vannak azok mind aznap estek el, amikor te is.
Hugo felállt és nem is kellett tovább mennie, csak egy kabint, amikor megpillantotta Lucast, az egyik cimboráját, aki a szeme láttára esett el. Teljesen összetört, visszament és újból kérdőre vonta új barátját.
-Ki vagy te? Most ne kertelj nekem, mondd meg ki vagy!-mondta Hugo, akiből ismét kitört a harag.
-Isten vagyok, és azért jöttem, hogy elvigyelek a Mennyországba.-válaszolta.
-Miért pont engem? -kérdezte Hugo, akit alig lehetett érteni a sírás miatt.
-Azért, mert úgy gondolom te jó ember vagy, a mennyországban van a helyed.-közölte Isten
Hugo ekkor abbahagyta a sírást, elöntötte valami fura érzés. Isten szájából hallani azt, hogy jó ember volt élete során, örömmel töltötte el. Nem sokkal később abbahagyta a sírást.
-Mielőtt odaérünk, láthatnám még egyszer a családom?-érdeklődött Hugo.
-Nem lehet. Akármennyire szeretnéd, ez a vonat nem áll meg a végállomásig.-válaszolta
-Akkor kérlek Istenem, ezt add oda a feleségemnek!
Hugo a kabátja zsebéből kihúzott egy levelet és átadta Istennek
-Nem tehetem fiam, nem jelenhetek meg élő ember előtt. Hidd el, el fog jutni az üzenet a feleségednek, ezt én garantálom.-mondta Isten.
-Rendben van.-mondta szomorúan Hugo, akit megint a sírás kerülgetett.
Leült Isten mellé és beletörődött sorsába, hogy soha többet nem láthatja nejét, Camille-t, két kis fiát és a kislányát, Emmát. Amikor kinézett újra a vonat ablakán, elmosolyodott.
-Hogy néz ki?-kérdezte Hugo.
-Mármint micsoda?-kérdezett vissza Isten.
-A mennyország!
-Hidd el tetszeni fog.
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
5863
balint0615 - 2018. február 16. 08:54:06

Örülök, hogy tetszett, viszont én nem értek azzal egyet, hogy sok szálat hagytam volna befejeztleül. Szerintem pont annyi maradt, amennyit még az olvasóra rá lehet hagyni.

5396
Kitti - 2018. február 13. 13:42:51

Jó írás. Egy baja van, nincs befejezve. Ráadásul a csúcsponton van abbahagyva. Legalább három szál szabadon fut, ez több annál, mint amit az olvasóra lehet bízni. Van itt egy mondat:
"jó társaságnak bizonyult a baj társai körében."
Itt a bajtárs egybeírandó!
Egyebekben nagyon jó írás, sőt! Kiváló. Azonban így, hogy felvillantasz egy képet és aztán elveszed, nem sokat ér. Szerintem frenetikus zárást is lehetne adni neki. Meghökkentőt, vagy további gondolatokra serkentőt.