Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.10.16. 20:18
https://youtu.be/.
..
Bányásznapi koncertkezdés.

2018.10.16. 20:07
Gratulálok Vendinek az Aranybot-díjhoz sok szeretettel! Rose In Love

2018.10.16. 15:20
Kedves Józsi! Kérlek töröld,az Őszi nap című versem. Köszönöm!

2018.10.16. 14:24
Kellemes napot kivanok szeretettel ! Heart

2018.10.16. 14:02
Kedves Jozsi-foszerkeszto
, nekem is hasonlo keresem lenne, a billentyuzetem atvaltasakor a z es y betuk cserelodnek, igy rendre felreverek Smile Kerem... Bővebben

2018.10.16. 14:01
Nagyon nem szeretrk tableten írni. Inkább olvasom a verseiteket! Rose

2018.10.16. 12:51
Szép jó napot mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2018.10.16. 10:21
Szép napot mindenkinek! Heart Miklós

2018.10.16. 07:59
Köszönöm JÓZSI.

2018.10.16. 06:56
Javítottam a verssort Erzsike.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Oleg
» Online vendégek: 24
» Online tagok: 1
keni
Lázár Éva: Egy senki emlékiratai
Egyszerre csak eltűnt. Belemerült a ködbe és eltűnt. Emléke egyenlő lett a homállyal. Nehéz elhinni, hogy keresünk valamit, de nem találjuk. Mit teszünk, ha eltűnik valamink? Belenyugszunk, hisz tudjuk, hogy egy valós személynél van. De mi tértönik, hogyha valaki csak úgy fogja magát, s egyik napról a másikra eltűnik? Nem mondhatjuk, hogy egy láthatatlan, ismeretlen tettes vitte el. Az rendben van, ha valaki eltűnik meghalni. Viszont, ha egy személy eltűnik nyomok nélkül, volt és nincs, keressük, de nem találjuk, azt nem lehet elviselni. Lázadozik ellene az elménk és őrjöngve keressük tovább.
Minden egy hónappal ezelőtt kezdődött. Ekkor vettem észre először, hogy Kálmán megváltozott. Szeme nem volt már a régi, mely mindig mosolygott, most csak üresen tekintett a semmibe. Ha jól emlékszem egy sötét éjszakánk volt az utolsó, melyen még mosolygott. Az utcákon a lámák gyér fénye világított, s az égen a hold egy keskeny kis karéja tűnt föl néha. A házakat, szűk kis sikátorokat elfoglalta a sötétség és rejtelmes félhomály árasztott magából.
Már jóval elmúlt éjfél, mikor Kálmán barátom fölvette kabátját, és elindult az éjszakában. Mi ketten igazán jó barátok lettünk, s képesek voltunk órákat elbeszélgetni és végignevetni. S így, hogy barátok lettünk, nehezemre esett rá ne kérdezni, hogy mi baja.
Másnap délután, mikor ismét találkoztunk, arca fakóbb volt, mint általában, s szeme lélekjelenlét nélkül meredt rám. Hiába kérdeztem, mi történt. Ő nem felelt. S percek múlva csak annyit mondott, hogy még aztán beszélünk, ő most megy, mert fontos elintéznivalója van. Ezen kijelentésére bólintottam egyet, s nem szóltam semmit, nehogy még azt higgye, hogy kotnyeles vagyok. De bár szóltam volna!
Az elkövetkezendő két hétben csak elszórtan láttam, s ha találkoztunk észrevehető volt rajta a változás. Már nem mosolygott úgy, hogy bármi elolvadt volna tőle, hanem búsan, arcán komolysággal méregetett mindenkit, aki elment mellette, s szemében észrevehető volt a félelem egy leheletnyi cseppje, mely aztán napról napra átvette fölötte az uralmat. Ekkoriban történt meg, hogy mikor egyszer nálam volt, s kabátját levetett ágyamra, egy kis csomag esett ki zsebéből, melyben fehér por volt. Gyorsan fölkaptam még mielőtt Kálmán észrevehette volna, s kimentem a konyhába kávéfőzés címszó alatt. Csendesen fölbontottam a kis zacskót, s ujjamat belemártottama fehér porba. Szájamhoz emelve már biztos voltam abban, amit nem akartam elhinni. Kálmán kis csomagja színtiszta heroint tartalmazott. Azonnal fölismertem a csomag tartalmát, mivel régebben, amikor a titkosszolgálatnál dolgoztam, volt már szerencsém elég sokszor találkozni ezzel a szerrel. Most már jómagam húsz éves koromra nyugállományba vonultam szép kis nyugdíjjal, mivel volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen érzés, ha pár fazon, aki azt vallja, hogy ki kell nyírni a mocskos "zsarut", teletömi a gyomrod ólommal. Szóval ott tartottam, hogy fogtam a zacskót, és annak tartalmából egy kicsit kivettem, s elrejtettem.
Percek múlva két kanna kávéval érkeztem vissza Kálmánhoz, aki mit sem sejtve olvasott egy könyvet. Észrevétlenül visszacsempésztem kabátjába a kis csomagot, majd kérdőn fürkésztem a tekintetét, mely még élettelenebbül nézett szét. Magam is jól tudom, hogy nehéz helyzetben van, hisz apja nem sokkal születése után lelépett, s anyja beleőrült a fájdalomba, s még most is pszichiáterhez jár. Jól ismertem helyzetét, de képtelen voltam fölfogni, hogy miért fordult a kábítószerhez, mely rossz tanácsadó. Megitta kávéját és elsietett. Szemében a rettegés egyre csak fokozódott.
Ahogy kisétált látókörzetemből, fölkaptam a kabátom és a háza fele vettem az irányt, mivel tudtam, hogy ilyenkor csak az anyját találhatom ott. Sietősen tettem meg a távot, s percek múlva bekopogtam a házba. Senki sem válaszolt, s maga a ház azt sugallta, hogy nincs benne élő ember. Mégis a kiélezett ösztönöm azt mondta, hogy mennek be. Zsebemből előhalásztam egy kis drótot, mellyel, játszi könnyedséggel nyitottam ki az ajtót. Ahogy beléptem, egyből megcsapott az illatosító erős illata. Különösnek találtam ezt, hisz tudtam, hogy Kálmán nem szereti az erős illatokat. Körbesétáltam a nappaliban és a többi szobában, s föltűnt az, hogy túlságosan is nagy a rend, mintha senki sem élne itt. Utoljára a fürdőszoba fele vettem az irányt, mely nagy meglepetésemre zárva volt. A drót segítségével ezt is kinyitottam, s ahogy benyitottam, megcsapott egy bűz, melyet semmivel sem tudnék összekeverni. Gyanúm bebizonyosodott, mikor megláttam a fürdőkádban fekvő oszladozó hullát. Pár perc néma vizsgálódás után kimentem és visszazártam az ajtókat.
Következő nap ismét találkoztam Kálmánnal. Szemét vörös erek keretezték, szaruhártyájára szürke köd ereszkedett. Arcáról lerítt a zavarodottság, az elméjében lévő káosz. Némán nézett rám, s mikor elbúcsúztunk annyit mondott: ég veled. Rossz előérzetem támadt, s fölhívtam a rendőrséget. Ahogy megérkeztek Kálmán házához siettünk. A hulla még mindig a fürdőszobában volt, s az asztalon egy cetlit találtunk.
˝Tudom, hogy rájöttél! Ég veled!-olvastam el a rövid üzenetet.
Ezek után napokig kerestük Kálmánt, s ahogy teltek a hónapok, úgy nyelte el az emlékét az alvilág homálya.

Egy senki emlékiratai
5396
Kitti - 2018. február 13. 07:48:16

Jó írás, furcsa tartalommal. Életidegen a történet, bár mára nyilván hétköznapi bizonyos helyeken.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.